Drognál is veszedelmesebb - II. rész

Modernkori szenvedélybetegségek - II. rész 

Sokan a létezését sem ismerik el, mások viszont a drognál is veszélyesebbnek tartják az internet- és online játékfüggőséget. Mi ez, hogyan és miért alakul ki? Lehet-e tenni ellene?

---

Az előző részben ott hagytuk abba, hogy felsoroltuk a WHO által a függőség, szenvedélybetegség legbiztosabb jeleit.

A legfelső szintnek nevezett online játékfüggőséggel, amely természetesen csak egyik, igaz – most úgy tűnik - legerősebb hatású része az internetfüggőségnek, egyre több szakember foglalkozik.
A játék önmagában természetes és szükséges eleme az emberi életnek: örömforrás, kikapcsolódás, fejlődés, tanulás. A probléma akkor kezdődik, amikor az alapvetően a mindennapoknak addig egy kis részét képező tevékenységből „főtevékenység” válik. Előbb mozgás helyett, majd alvás helyett, súlyos esetben munka helyett kezdjük űzni tevékenységünket, magyarán függővé válunk.

Sokan a létezését sem ismerik el, mások viszont a drognál is veszélyesebbnek tartják az internet- és online játékfüggőséget. Mi ez, hogyan és miért alakul ki? Lehet-e tenni ellene?

---

Az előző részben ott hagytuk abba, hogy felsoroltuk a WHO által a függőség, szenvedélybetegség legbiztosabb jeleit.

A legfelső szintnek nevezett online játékfüggőséggel, amely természetesen csak egyik, igaz – most úgy tűnik - legerősebb hatású része az internetfüggőségnek, egyre több szakember foglalkozik.
A játék önmagában természetes és szükséges eleme az emberi életnek: örömforrás, kikapcsolódás, fejlődés, tanulás. A probléma akkor kezdődik, amikor az alapvetően a mindennapoknak addig egy kis részét képező tevékenységből „főtevékenység” válik. Előbb mozgás helyett, majd alvás helyett, súlyos esetben munka helyett kezdjük űzni tevékenységünket, magyarán függővé válunk.

A Fogadó Szenvedélybetegek Pszichoszociális Szolgálata honlapja idézi Dr. Timothy Fongot, a UCLA egyetem pszichológia professzorát, aki szerint a videójátékok éppen annyira függőséget okozhatnak, mint a drogok. “Pontosan ugyanazokat a klinikai tüneteket tapasztaljuk: megszállottság, kontrollvesztés, a leállásra való képtelenség, Folytatják a játékot a káros következmények ellenére is, ezért én meg vagyok győződve arról, hogy ez éppen olyan betegség, mint az alkoholizmus vagy kábítószer-függőség.” Egy ausztrál kutatás során empirikusan is igazolták ezeknek a tüneteknek a meglétét.

Egyre több olyan esetről hallani, amikor az egyén szinte beleragad egy online térbe, egy játék online valóságába, miközben elkezdi kerülni a saját, valódi életét. Beszédes az egyik ilyen közismert, és talán egyik legelső hasonló játék címe is - „Second Life”. Ez, és hozzá hasonlóan azóta számtalan játék – amelyeket gyűjtőnéven – MMO-knak (MMORPG − Massiveli Multiplayer Online Role-Playing Game) szoktak nevezni alapvetően sokszereplős online szerepjátékok, amelyekben az lehetsz, aki akarsz.
Fontos tulajdonsága, hogy a gép előtt ülő szereplők tudnak egymással kommunikálni játék közben, illetve a játékban megszerezhető tárgyak akár a valóságba is áthozhatóak: egy a játékban kidolgozott karakter, amelyre tulajdonosa a játékra való előfizetésen túl akár sok ezer dollárt elköltött, eladható valódi pénzért.
Itt olvashatnak egy kritikát az egyik legújabb, egyszersmind valóban az egyik legijesztőbb játékról.

Már önmagában az, hogy az ember kap egy tét nélküli „második életet” igen vonzó lehet. Sok frusztrált, a való életben esetleg kevésbé sikeres, kevéssé érvényesülni tudó embernek jelenthet menedéket egy hasonló játék, ahol az lehet, aki szeretne. A képzelt világnak nem kell feltétlenül összekeverednie a valóssal, elég, hogy jobb, több boldogságot adó, és az arra hajlamos ember egyre nehezebben fog tudni felkelni mellőle. Ahogyan mondtuk, előbb csak túl sokat játszik, majd főtevékenységgé válik, végül létfontosságú dolgok – mint munka, család, közösség – helyettesítője lesz.
Pedig nem lehetne: a játék, legyen bármennyire is valósághű, nem képes azokat az élményeket helyettesíteni – hangsúlyozza a Fogadó Szenvedélybetegek Pszichoszociális Szolgálata vezetője,  -, amelyek az egyént egy közösség tagjaként érhetik. Esetleges elszigeteltsége, boldogtalansága a való életben csak súlyosbodni fog a játéktól, noha rövid időszakokra ennek pont az ellenkezőjét fogja érezni.
Természetesen nemcsak ez utóbbi, bonyolult és szépen kidolgozott játékok okozhatnak függőséget, hanem a több tízezernyi egyszerű, akár mobileszközön is kényelmesen játszható program. 
Frankó András szerint azért veszélyes, mert látszólag normális embereket "húz be": egyre többet, akár egész nap "lógnak" az okos telefonjaikon, észrevétlenül válnak függőkké. Óriási probléma a szakember szerint, hogy nem nagyon van megoldás, kezelés a problémára, mert az online tér, a játék- és mobileszközök rohamos fejlődésével nem tudja tartani a lépést a tudomány.
Első körben azt javasolja, aki bármilyen szempontból érintettnek érzi magát, válasszon csoportterápiát, de egyéni vagy családterápia is segíthet.

Ha kíváncsi Ön vagy hozzátartozója játékfüggő-e, itt egy teszt.

Minden a játékfüggőségről -
Segítségre van szüksége? Itt talál.

Forrás: Családháló.hu

Drognál is veszedelmesebb

Modern kori szenvedélybetegségek - I. rész

Sokan a létezését sem ismerik el, mások viszont a drognál is veszélyesebbnek tartják az internetfüggőséget. Mi ez, hogyan és miért alakul ki? Lehet-e tenni ellene?

---

„Minden a családban kezdődik.” Így hangzik a tételmondat, amelyet előszeretettel használ minden lelki, mentális oktatással, segítéssel foglalkozó szakkönyv, szakember. Ha belegondolunk, teljesen igaz, hiszen a család – annak milyensége, illetve megléte vagy hiánya - minden ember fejlődésére, kapcsolataira, egész életére kihatással van.
Nem véletlen, hogy amikor különböző szenvedélybetegségekkel küszködőket próbálnak felhozni a „víz alól”, rendre a család felől közelítik meg az egyén problémáját, egyszersmind ugyaninnen próbálkoznak a megoldással is.
A szenvedélybetegségek között hagyományosan a drog vagy az alkoholfüggőséget szoktuk említeni, noha a hasonló életbeszűkülést, egészségügyi kockázatot viselő veszélyforrások száma jóval nagyobb.
Ezek egyike az internet és/vagy online játékfüggőség, melynek létezését sokan eleve megkérdőjelezik, érintettekkel foglalkozó szakemberek ugyanakkor úgy gondolják, hosszú távon akár még károsabb is lehet mint utóbbiak bármelyike.
A terület kutatása egyáltalán nem régi, így egyelőre meglehetősen szegényes adatokat találni a lehetséges érintettek számáról, így a probléma valódi nagyságáról. Beszédes ugyanakkor, hogy egyre több segítő szervezet bővíti tevékenységét e felé, amiből az látszik, bizony vannak érintettek.
Az egyik ilyen magyarországi szervezet a Máltai Szeretetszolgálat égisze alatt működő Fogadó Szenvedélybetegek Pszichoszociális Szolgálata, mely a „klasszikusnak” nevezhető problématerületek mellett egyre inkább, egyre többet foglalkozik a függőség ezen új ágával. Vezetőjük lapunknak azt mondta, nincsenek még csak becsült adatok birtokában sem, ugyanakkor biztosak abban, hogy egyre növekszik azoknak a száma, akiknek az életét egyre komolyabban, sok esetben szinte visszafordíthatatlanul borította fel az internet-kultúra.
Frankó András szerint a terület kutatása és társadalmi megismertetése még nyugaton is gyerekcipőben jár, az azonban, hogy az internet függőséget képes okozni, egyre kevésbé kérdés.
„A probléma sokkal súlyosabb annál, mint amennyire teret kap a közbeszédben” – fogalmazott, majd hozzátette, tapasztalataik szerint rohamosan nő azon emberek száma, akiknek már károsan befolyásolja az életét a valamilyen fokú függőség. A szolgálatnak többek között van olyan családdal is kapcsolata, ahol az iskolás gyermek évek óta lényegében az utcára sem mozdul ki.
Az internet – magyarázza Frankó – nagyon jó dolog, egészen addig, amíg kontroll nélküli tevékenységgé nem válik. A probléma természetesen fiatalokat, elsősorban kamaszokat érint, de nem válogat, nyugdíjas korú függő is van. A szakember szerint az alapvető probléma a család hozzáállásában keresendő: magára hagyják a gyermekeiket, mert elfoglaltak, kevés idejük van (különösen igaz ez a gyerekeiket egyedül nevelő szülőkre), így az online tevékenység mindenfajta kontroll nélkül folyhat. Sem időbeli, sem tartalmi ellenőrzés nincs, ami óriási kockázat. Mint mondja, alapvetően nem kellene egy kiskorú gyermeknek saját számítógépet működtetni, hiszen őt is és a család többi tagját is elkényelmesíti, illetve érdektelenné teszi, teheti a többi családtag iránt. Előfordulhat, és sajnos egyre inkább előfordul – mondja példaként -, hogy otthon van este együtt a család, mégis mindenki magában van: ül a saját gépe előtt és észre sem veszi, hogy közben egy valódi közösség tagja.

A függőségnek ezt a fajtáját nagyon nehéz felismerni. Nagyon lassan, „alattomosan”, ver éket az egyén hétköznapi kapcsolatai, normális élete, barátai közé, évekig teljesen észrevehetetlen, ellentétben a drog vagy az alkohol tüneteivel. Éppen ezért tartja Frankó András elképesztően, akár utóbbiaknál is veszélyesebb függőségnek.

Hogy pontosan mi okozza a függést, nem lehet tudni, a skála a chatszobáktól a netes vásárlásokon, a pornóoldalakon keresztül vezet Frankó szerint a legsúlyosabb szintre, az online játékokéra.

Honnan tudom, hogy függő vagyok?

 A WHO (Világ Egészségügyi Szervezet) nyolc pontban fogalmazta meg a szenvedélybetegség tüneteit, és megállapította, hogy az az ember szenvedélybeteg, akire a következő nyolc pont közül legalább három egyszerre igaz volt az utóbbi 12 hónapban. (az alkohol, drog természetesen ebben az esetben behelyettesítendő az internettel, a szerk.)

1. Amikor az illető erős vágyat, vagy kényszert érez arra, hogy alkoholt, vagy drogokat fogyasszon.
2. Amikor már nem az illető dönti el, hogy mikor kezd el alkoholt inni, hogy mikor hagyja abba az ivást, és hogy mennyit iszik.
3. Ha az illető nem fogyaszt drogot, vagy nem iszik alkoholt, nagyon rosszul érzi magát - ezt nevezzük "elvonási tünetnek".
4. Amikor az elvonási tünetek megszüntetése, vagy elkerülése miatt valakinek drogokat vagy alkoholt kell fogyasztania.
5. Az illetőnek egyre több drogot vagy alkoholt kell fogyasztania ahhoz, hogy a drogok és az alkohol hatását megérezze még.
6. Az illető szinte szünet nélkül a drogra vagy az alkoholra tud csak gondolni.
7. Az illető sok olyan dolgot kezd elhanyagolni, amiket korábban csinált, mert alkoholt kell innia, vagy drogokat kell fogyasztania, illetve az illető már csak drogokat fogyaszt vagy alkoholt iszik, és semmi mást nem képes csinálni.
8. Jóllehet az illető már nagyon rosszul érzi magát a drogok vagy az alkohol miatt, mégis tovább fogyasztja azokat.

A fenti nyolc pontból fel lehet ismerni, hogy valaki szenvedélybeteg-e vagy függ-e valamilyen "szer"-től.

Forrás: Családháló.hu 

Önbecsülés: Ki vagyok én?

Mi is az az önbecsülés?

Sokan nem is tudjuk, milyen fontos az önbecsülés, mennyire meghatározza életünk minden mozzanatát. Ki vagyok én, mi az önbecsülés, és sokszor mit hisznek ehelyett tévesen az emberek, ezek mind az életünk jelentős kérdései.

Az önbecsülés fogalma

Az életünk során hozott vélemények, ítéletek közül legfontosabb a saját magunkról alkotott véleményünk. Az önbecsülés önmagunkról alkotott sajátos tapasztalatunk, nem egyszerű érzés, hanem sokkal inkább aktív cselekvés, hajlandóság az élet, a világ, a történések realitásának megtapasztalására.

Az önbecsülés az egyén hajlandósága arra, hogy megtapasztalja önmagát, mint az élet alapvető kihívásaival megbirkózni képes, boldogságra méltó lényt. Mindez magába foglalja gondolkodási, tanulási, döntéshozási képességünket, s a felfogást, hogy a siker, a beteljesedés, a boldogság jó és természetes számunkra.

Az önbecsülés nem pillanatnyi boldogság, pillanatnyi érzés, ehelyett tudatunk megfelelő működése által az idő folyamán kiépül bennünk, s a valóságon, realitásérzetünkön alapul, szükségünk van rá, mert szükségünk van arra, hogy meg tudjunk bízni önmagunkban.

A tudatosság akaratlagos, mi döntjük el, hogy a realitásban akarunk-e élni, tudatosan akarunk-e élni, racionálisan akarunk-e élni, vagy ellenkezőleg!

Az önbecsülés kialakítása

A tapasztalatok szerint hat alapvető gyakorlat ismert, melyek nélkülözhetetlenek az egészséges önbecsülés kialakításához:

• tudatosan élni,
• önmagunkat elfogadni,
• önmagunkért felelősséget vállalni,
• magabiztosnak lenni,
• céltudatosan élni,
• tisztességesen élni

– mindennek gyakorlása elengedhetetlen önbecsülésünkhöz. Ami pedig közös e hat tényezőben, az a valóság, a realitás, azaz a létezőnek a tisztelete.

Ahogy ebből is látszik, az önbecsülés nem a természet ajándéka, ki kell nevelnünk önmagunkban, meg kell dolgoznunk érte. Nem elég reggelente a tükörbe néznünk, és azt mondanunk önmagunknak: „Jó reggelt, Tökéletes!”. Nem elég, ha elárasztanak bennünket dicsérettel, nem elég az anyagi jólét, s gyermekeink iskolai vagy munkahelyi sikerei sem, s hipnotizálással sem lehet belénk ültetni az önbizalmat. A „felébredés pillanata” az, amikor tudatosul bennünk, hogy nem kaphatunk másoktól önbizalmat, ezt csak mi tudjuk önmagunkban kialakítani!

Az önbecsülés téves érelmezése

Az önbecsülés esetében is kialakultak félreértések, téves felfogások. Sokszor a tanár azt mondja, hogy „az önbecsülés feltétele az egyenrangúság”, vagy „a diákokat nem lenne szabad egy-egy tantárgy ismeretében osztályozni, mert az árthat az önbecsülésüknek”, vagy vannak, akik azt mondják: „ne azzal foglalkozz, hogy önbizalmad legyen, fordulj problémáiddal Istenhez - mindössze erre van szükséged, hogy önbizalmad legyen!”.

Ezektől eltérő, de hibás felfogás az is, amikor külső eredményeinktől tesszük függővé önbecsülésünket. Higgyük el, hogy nem helytelen önmagunkban és másokban tisztelni a sikert, az eredményeket, helytelen viszont azt hinni, hogy ez kell, hogy önbecsülésünk forrása legyen. Önbecsülésünk nem eredményeinkben gyökerezik, hanem azon önmagunkban fejlesztett gyakorlatainkban, szokásainkban, tudásunkban, amelyek lehetővé teszik az eredmények elérését. Attól például, hogy gazdasági válságba kerülünk, a sikerhez szükséges tudásunk még megmarad – és ez a tudás, s meglétének tudatosítása önmagunkban, az önbecsülés alapja.

Önbecsülésünk fontosságát mutatja az is, ahogyan megpróbáljuk megvédeni ál-önbecsüléssel, mint például egónk alátámasztásával, amikor kocsink márkájáról döntünk, vagy a legexkluzívabb klubba iratkozunk be, vagy a legnevesebb divattervezők ruháit viseljük. Az önbecsülés jelentőségének letagadása is mutatja problémáinkat a területen.

Elmondhatjuk azt is, hogy a hatékony munka értékelendő ugyan, azonban ha ezt önbecsülésünk helyettesítésére próbáljuk felhasználni, könnyen munkamániássá válhatunk, s megint egy ördögi körben találjuk magunkat, mert semmi nem lesz már „kielégítő”.

Fontos, hogy meg tudjuk különböztetni, mi az, ami valóban fejleszti önbecsülésünket, s mi az, amiről csak úgy tűnik, mintha fejlesztené, miközben igazából rombolja azt. Ha például óriási dicséretben részesülünk - és ettől persze jól érezzük magunkat -, azt mondhatnánk, hogy nő önbecsülésünk, ha mások megdicsérnek. Idővel azonban a dicséret hatása múlik, és ha a dicséret (ál–)önbecsülésünk alapja, akkor egyre több és több kell majd belőle, s soha nem elégít ki igazán. Ha tudatosak vagyunk, felismerjük mindezt, s nem a dicséretben keressük a fejlődést.

Valószínű, hogy a jövő gyermekei megtanulják, mit jelent az önbecsülés, tudják majd, miért fontos, mitől függ és hogyan fejleszthető. Mindez azért fontos, mert az iskolának fel kell készítenie a gyermekeket a felnőtt élet viszontagságaira. Az információs társadalomhoz, a folyamatos változásokhoz csak egészséges önbecsülés segítségével tudnak alkalmazkodni gyermekeink, nincs helye a passzivitásnak, a kétségeknek, a nem tudatos cselekvésnek, gondolkodásnak.

Ahhoz azonban, hogy megtaníthassuk, mi is az az önbecsülés, először a tanároknak kell megérteniük a kapcsolatot, ami az említett hat gyakorlat, az önbecsülés, és a valóság megfelelő felfogása között fennáll.

A jövő világa az önbecsülés megértésével kezdődik.

Forrás: Lelki Titkaink Mentálhigiénés Stúdió

Segítség, olyan érzékeny vagyok!

Emlékszem egy nőre , aki egyszer a gyülekezetben velem egy sorban, de három székkel arrébb ült, olyan távolságban, hogy nem tudtam őt kézfogással üdvözölni. Emiatt hosszabb ideig került, és nem jött többé az alkalmakra, amíg szóba nem hoztam a viselkedését, és nem tudakozódtam távolmaradásának oka felől.

Az érzelmi fogékonyság értékes adottság. Szakértők becslése szerint az emberek mintegy egyötöde e téren különösen is kifinomult képességekkel rendelkezik. Ezek az érzelmileg nagyon finom érzékű személyek a külvilág ingereit hatványozottabban fogják fel. Így olyasmit is észrevesznek, ami mások figyelmét elkerüli, ugyanakkor viszont hamarabb ki is merülnek, mivel több mindent kell feldolgozzanak, mint másoknak.

Az érzelmi fogékonyságnak van viszont egy beteges oldala is, ez a túlzott sebezhetőség. Az érzékeny ember könnyen megbántva érzi magát. Fél, hogy elveszíti az értékét, emiatt rosszul érzi magát, és úgy gondolja, hogy védekeznie kell.

Sokan agresszívvé válnak, ami abban nyilvánul meg, hogy felemelik a hangjukat, és veszekedni kezdenek, mert az adott helyzetben nem látnak más kiutat. Aztán vannak, akik rosszat mondanak a másikról, mivel forr bennük a méreg, és íly módon állnak bosszút. Mások meg azáltal fojtják el a megbántottságukat, hogy rágódnak a dolgon, és egyedül akarnak megbirkózni vele. Megint mások kitérnek a helyzet elől: néhány napig durcásak, és nem lehet velük szóba állni. Olykor az ilyen sértődöttség már már gyerekes formában nyilvánul meg.

Mit tegyünk?

Először is mindnyájunknak van érzékeny pontjaink. Többnyire ott, ahol az életünk során már ért minket bántás. Akinek például gyermekként a családjában nem volt része kellő figyelemben, azt sokszor felnőttként is érzékenyen érinti, ha kevéssé vesznek róla tudomást. Akit a testmagassága miatt csúfoltak az iskolában, az felnőttként is kényesebb lesz, ha erre vonatkozó bírálat éri. és, ha valaki éppen megszakítani kényszerült egy párkapcsolatot, akkor érzékenyebben fogadja, ha valaki felveti a társkapcsolatok kialakítására való esetleges képtelenségét.

Az, hogy mennyire vagyunk érzékenyek, pillanatnyi állapotunknak is függvénye. Egy kipihent, nyugodt ember jóval kevésbé sebezhető, mint aki leterhelt és feszült. Aztán olyasvalakinek a bírálata, aki sokat jelent nekünk, jóval élesebben hat, mint egy idegené. Alapvetően azonban sohasem kerülhetjük el, hogy megsebezzük egymást. Különösen azok esetében, akiket jól ismerünk, fordul elő újból és újból, hogy bántó kijelentést teszünk, vagy sértően viselkedünk velük. Annál fontosabb kölcsönösen egymás értésére adnunk, hol vagyunk sebezhetőek. Íly módon rendszerint kivédhető egy hasonló bántás.

Három dolog, ami segíthet:

1. Köszönöm, hogy ezt elmondtad
Jó, ha a bírálatainkat a másik tudomására hozzuk. Ha ezt a háta mögött tesszük, az megterhelheti a vele való kapcsolatunkat, ami lehetetlenné teszi az intést.
2. Megvizsgálom a kifogás jogosságát
Van amikor a bírálat tisztességtelen indítékokon alapszik, mint az irigység és a féltékenység, vagy épp tudatlanságból fakad.
3. Nem azért vagyok, hogy teljesítsem a kívánságaidat
Amikor méltánytalan bírálat ér, akkor légy olyan, mint a gibraltári szikla-volt Eleonore Roosevelt szójárása. Egyikünk sem képes mindenkinek a kedvében járni. A szemrehányás gyakran rossz motívumból fakad, és megalapozatlan. Ilyenkor nyudogtan hagyhatjuk magunkról leperegni.

Forrás: Rolf Traunernicht - Mentalhigiene.eu

Önismeret és Énkép

Segít-e a személyiségfejlesztő önismereti tréning?

Gyakran van úgy, hogy hirtelen hozott döntéseink, váratlan cselekedeteink az adott pillanatban helyesnek tűnnek, utólag azonban elgondolkozunk, hogy miért is éppen úgy viselkedtünk, jól tettük-e amit tettünk, tényleg azt akartuk-e kifejezni?

Életünk, napi tevékenységünk során állandó kölcsönhatásba kerülünk más emberekkel, és mindig újabb helyzetekben kell azonnal reagálnunk a velünk kapcsolatba lépő személyekkel. Kapcsolataink célirányos alakításában, feladataink elvégzésében - társas szerepeink során és a munkahelyen - meghatározó jelentősége van személyiségünknek.

A legtöbb ember a környezete, vagy a társadalmi elvárásoknak megfelelő célok szerint él. Abban a ritka esetben, ha ezek a célok találkoznak sajátjaival, vagy ambíció hiányában közömbös saját pozíciója iránt, akkor esetleg konfliktusmentesen élhet. Ellenkező esetben azonban az élet tele van konfliktusokkal, és eldöntendő kérdésekkel.

Elsősorban azt kell tisztázni magunkban, hogy milyen a személyiségünk, és mi az, ami ösztönöz bennünket. Önmagunk feltérképezésénél figyelemmel kell lennünk magánéleti, társasági, szellemi elvárásainkra is, hiszen csak az elégedett ember a teljes ember. Ha sikeresen meghatároztuk életcéljainkat, számba kell vennünk azokat az eszközöket, amelyekkel rendelkezünk, és amelyeket fejlesztenünk kell.

Önmagunk megismerése - személyiségfejlesztés

Az ember a tudat fényében nézi a világot, hogy megtapasztalja a tárgyakat. Amikor ugyanazt a fényt önmagára fordítja, akkor az így keletkező önismeret minden tettet és cselekedetet megvilágosít. A tudat ekkor határtalanná, szabaddá és minden teremtés forrásává válik. A tapasztalót már nem homályosítja el amit tapasztal. A tudat megszűnik a gondolat és érzékelés szolgájának lenni és önmaga kormányzójává válik. Bármilyen vágy, amely ennek az önismeretnek az állapotából indul ki úgy teljesül, hogy bármiféle ellenállásba ütközne.

Az első megértendő eszköz az ember maga, a vizsgálat tárgya pedig a személyisége. Meg kell vizsgálni, alkalmas-e arra, hogy vágyait tettekre, eredményekre váltsa? A kérdés eldönthető. Fel kell mérni, milyen tulajdonságai segíthetnek a siker elérésében, és melyek amik gátolhatják. Rendelkezik-e elég akaraterővel, anyagi tőkével, milyen szintű a szakmai tudása, rendezettek-e kapcsolatai?

Ahhoz, hogy az ember életét irányítani, alakítani tudja, döntések sorozatát kell meghoznia. Döntéseket mindenkinek hoznia kell, ezek nélkül nem léphet előre az életében, nem fejlődhet az egyénisége. A döntéshozatal az emberi élet egyik legnehezebb része. Az információkról, amelyek alapján dönteni kell, el kell dönteni, hogy elégségesek-e. Ugyanazon problémakör megoldásáról nincs két ember, akinek egyforma lenne a véleménye, mivel a véleményalkotás egyéniségtől, a megszerzett tapasztalatoktól, egyaránt függ. Nehéz szembenézni azzal, ha egy döntés kellemetlen, vagy fájdalmas.

Van, amikor csak jóval később tisztulnak le egyes események, élethelyzetez az emberben, és visszanézve tudja teljes határozottsággal megállapítani, hogy akkori döntése tényleg helyes volt-e. Sajnos sokszor utólag derülnek ki a rossz döntések, és rádöbbenünk, hogy probléma van az önismeretünkkel, az önértékelésünkkel.

Önértékelési problémái szinte mindenkinek vannak, pedig meglehet, hogy csak a környezet értékelése vagy önhittség. Az ember születésétől kezdve folyamatosan kapja a környezetétől – leginkább a családjától - a külső értékelést: - Ilyen vagy, meg amolyan. Ezt gyermek lévén, önértékelő képesség hiányában egy idő után megszokja, és elfogadja. Pedig neki magának kellene ezt az értékelést megalkotnia. Ehelyett azonban sokszor hitegetjük magunkat, bizonygatjuk másoknak értékeinket. A kritikát az ember mindig arra a tulajdonságára kapja, melyet nem értékelt még önmaga, vagy elavult már az az ítélet.

A tudatosodás útján nemcsak megismerni kell az Önmagunkról alkotott Énképet, hanem azt el is kell fogadni. Ez azt jelenti, hogy a megértést mindig szeretet követi. Így működik együtt a szív és az ész. Ha valamilyen okból kimarad a megismert Énkép elfogadása, az problémafelhalmozódáshoz vezet.

Én-funkciók

A személyiségnek feltételezett középpontja a saját tudattal bíró én, mely irányítja, elemzi, értékeli önmagát, igyekszik reális képet kialakítani és önmaga fejlesztésére is szolgál.

Éntudat - a saját személyiség tudata

Az egyén az éntudatban éli át a személyiség mivoltát, azt hogy ő az emberi társadalomnak egy meghatározott, sajátosan egyedi vonásokkal rendelkező tagja. Az éntudat segítségével képes az ember önmagát másoktól, egész környezetétől elhatárolni, személyiségének egységes és aktív jellegét átélni. Az éntudat 2,5-3 éves kor körül alakul ki. Az én előbb érzéki majd pedig tudati szinten válik külön a környeztében élőktől.

Az éntudat filozófiai és pszichológiai fogalom. Az éntudat a saját testünkről és belső tulajdonságainkról kialakult tudásunk (az érzelmeket is beleértve!). Az ember az érzékelés, észlelés, gondolkodás, emlékezés és más agyi tevékenységek segítségével tudja elhatárolni önmagát másoktól.

Az én tudat az öntudat első foka, amellyel a gyermek 2 és fél-3 éves korában önmagáról azonosságot szerez, azaz egyesszám első személyben kezd el beszélni önmagáról, ahelyett, hogy egyes szám harmadik személyben szólna róla, mint addig teszi némely gyermek.

Az én vagy másszóval ego (és még különböző szinonimái) tudata az egyén önmaga átélése vagy elgondolása. Ezzel kapcsolatosan több iskola többféle szerkezetben képzeli el az én strukturálását. A lényeg, hogy az énnek a gondolkodásban (tudatban) rugalmas határai vannak, míg a testérzet nem ilyen rugalmas, de a tudat azt is ki tudja tágítani, mint pl. amikor valaki megtanul gépkocsit vezetni, stb.

Énkép

Az énkép a személy önmagáról kialakított állandósult mentális kép, ami olyan dolgokat foglal magába, amelyek a külső szemlélő számára hozzáférhetőek; eszköz, amellyel a személy kísérletet tesz önmaga objektív szemlélésére.

A pozitív énkép kialakítása rendszerint nagy kihívást jelent a személy számára, különösen mivel a közösségek gyakran pontatlan vagy túlzó elvárásokat támasztanak az emberekkel szemben. A következmények súlyosak is lehetnek a személy számára (önutálat). Valójában a kép, amelyet másoknak önmagukról adunk, közvetlenül befolyásolja a cselekedeteiket; ahogy a mondás tartja, „Nevezz egy embert tolvajnak, és lopni fog.”

Az énkép kapcsán felmerülő kérdések – „Kövér vagyok? Elég jó ember vagyok? Milyennek látnak engem?” – rendszerint a tizenéves korral hozhatók kapcsolatba; valójában kora gyermekkorral megszületnek, és sok embert egész életében nem hagynak nyugodni.

A személyről szóló információk egy része sosem közvetlenül hozzáférhető mások számára, és ez a bizonyos információ egy pontos és jól működő énkép része lehet. Például csak a személy tudhatja biztosan, hogy a tetteit jó vagy rossz szándékkal követte-e el. A sok történetben előforduló tanulsággal élve: mindig neked kell emlékezned, hogy kicsoda vagy valójában.

Az Énkép a személyiségvonásoknak azon összessége, amelyeket az egyén önmagának tulajdonít. Fejlődésben meghatározó szerepe van az öntudat és az éntudat kialakításának. Az énkép kialakulása és kiteljesedése hosszú tanulási folyamat eredménye. Az énkép a kor előrehaladtával folyamatosan változik, gazdagodik és teljesebbé válik. Az énkép realitásfoka attól függ, hogy a környezet milyen segítséget nyújt, mennyire valós és őszinte visszajelzéseket közvetít az egyén számára. Az énkép minden megnyilvánulást befolyásol. Az énkép magában foglalja a saját testünkről, alkatunkról, külsőnkről, fizikai tulajdonságainkról, képességeinkről, szexuális jellemzőinkről, szellemi kapacitásunkról, tudásunkról, erkölcsi és egyéb normáinkról szerzett ismereteinket. A tárgyilagos, stabil énkép a biztosítéka a többi én-funkció egészséges fejlődésének.

Az éntudatnak rokon fogalma az énkép, amelynek nagy jelentősége van az emberek viselkedésében, és amelynek alakítására, megváltoztatására a pszichológia vállalkozik, amennyiben egy személynek vagy a személyiségnek problémái vannak önmagával.

A leggyakoribb ilyen énkép probléma az istenbetegség, amikor az egyén önmaga erejét és cselekvési lehetőségeit az egész emberiség kollektív erejével téveszti össze - azon az alapon, hogy ezt a helyzetet elgondolni képes.

Én-ideál

Az Énkép önmagában nem tölthetné be funkcióját, ha ki-ki nem rendelkezne egy számára leginkább megfelelő viszonyítási alappal ún. eszményi énképpel, vagy más néven én-ideállal, amelyhez az egyén valódi énképét hozzáigazítja, amelynek segítségével önismeretét önnevelés útján is gyarapítja. Az én-ideál siker orientált.

Önellenőrzés-önértékelés

Az önellenőrzés és az önértékelés egymást feltételező én-funkciók. Az önellenőrzés tudatos odafigyelés, az önértékelés a szerzett tapasztalatok kritikai önmegítélése. Mindkét én-funkció megfelelő működésének alapja a jó önismeret.

Önnevelés

Az önnevelés - a személyiségformálás egyik fontos része, a személyiség társadalmi fejlődésének kiegészítője, a nevelési folyamat belső oldala. Önmagunkat nevelni azt jelenti, hogy éntudatunk révén részt veszünk saját személyiségünk formálásában. Az önnevelés a pozitív tulajdonságok kialakítására és elmélyítésére, valamint a negatív sajátosságok, hiányosságok kiküszöbölésére irányul.

Mire jó az Énkép

Az Énkép segítségével feltérképezhetjük a múltból származó, korlátozó viselkedéseinket, és a magunkról alkotott, tudattalanul megjelenő gondolataink módosításával feloldhatjuk ezeket. Ennek több módja van. Ha céljainkat el akarjuk érni, önmagunk képének gyakran új oldalait kell kifejlesztenünk. Az ehhez szükséges belső erőforrások könnyen mozgósíthatók. Ha például valaki jó megfigyelő szeretne lenni, e módszer révén akkor is az lehet, ha eddig nem volt ilyen emléke. Ugyanígy megszilárdíthatunk magunkban valamilyen eddig bizonytalan tulajdonságot.

Ha egy bizonyos területen néha biztosak vagyunk magunkban, máskor pedig tétovázunk, a bizonytalanságot állandó bizonyossággá változtathatjuk. Negatív énképet pedig (nem vagyok megbízható) átalakíthatunk pozitívvá (megbízható vagyok). A változás könnyen megy élményeink belső szerkezetének módosításával.

Forrás: Lelki Titkaink Mentálhigiénés Stúdió

Gyökössy Endre: A lélek és a test kölcsönhatása

A testnek és a léleknek azt a kettősségét, dualizmusát, amit még ma is sok vallásos ember hisz és hirdet, a Biblia nem tanítja.
Az, hogy a test a lélek börtöne, amelyből a lélek, mint pillangó röppen majd ki, nem bibliai, hanem platóni, később gnosztikus gondolat. Innen került a keresztény gondolkodásba az, hogy a test mindenestől rossz, a lélek pedig jó és tiszta.
Ezzel szemben Pál apostol egyszer a Szentlélek templomának nevezi a testet, másszor pedig arra bíztatja a korinthusiakat, hogy testükben dicsőítsék az Istent. Sőt okos (logikus) istentiszteletnek azt nevezi, amikor odaszánjuk testünket élő, szent áldozatul Istennek.
Vagy nem a lélek és a test szoros együttesére, kölcsönhatására céloz-e János Ill. levele második versében, amikor ezt írja Gájusznak: "Szeretett testvérem, kívánom, hogy mindenben olyan jó dolgod legyen és olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek?" Akkor írja ezt a levél írója. amikor három dolgot biztosan tudhat Gájuszról:
1. Nehéz, üldözéses időkben él.
2. Nem egészen egészséges.
3. Lelkileg tökéletesen rendben van.
Ez a későbbi sorokból kitűnik:

A nagy teológusok közül Barth Károlyt idézzük, aki azt mondta: "A Biblia mindig az élő test lelkéről, vagy az élő lélek testéről beszél, tanít: megelevenített testről, vagy testtel rendelkező lélekről. Mindig a kettőről együtt."
Ezt a bibliai igazságot a lélektan és a természettudomány ma már együtt igazolja.

Mi a lélek?

Adható-e erre a kérdésre pontos, és tudományosan is helytálló meghatározást tartalmazó válasz? Bár nem a pásztorálpszichológus feladata a lélek dogmatikai megfogalmazása, hanem a gyógyítása, hadd idézzük Helmut Barz neurológust, zürichi pszichiátert: "A lélekről nemcsak anyagtalansága miatt nem tudunk pontos meghatározást adni; hanem azért sem, mert nem a test lokalizálható helyhez köthető része, mégis a testben vagy azon át jelentkezik. Együtt van a testtel, de ezt az egységet rendkívül bonyolult polaritásként ellentétességnek kell felfognunk, amelynek feszültségében él, és válik személyiséggé az ember. Minden hasonlat sántít, az enyém is: állítom, hogy semmiféle zongoraszonáta sem csendülhet fel jól hangolt zongora nélkül, mégis, ugyan kinek jutna eszébe, hogy a szonátát a hangszer produktumának tekintse?"

V. E. Frankl neves osztrák professzort felkereste egy fiatal orvos, aki meg volt győződve arról, hogy a lelki betegségek zöme gyógyítható, csak megfelelő módon kell adagolni a lítiumot, adrenalint, pszichofarmakonokat, tehát a megfelelő gyógyszerekkel. Ezek segítségével - vélte a látogató - helyreáll a psziché egyensúlya, hiszen a lélek nem egyéb, mint az agy, az idegrendszer és különböző hormonok együttese. Erről azonban saját szemével is meg akart győződni, ezért - közölve a professzorral, hogy a teljes igazságot keresi - kérte, mikroszkópon mutassa meg neki az agyban a lelket. Frankl megkérdezte, vajon testi vagy lelki természetű vágy ösztönzi erre a kutatásra? Nyilván lelki, válaszolt az orvos. És azt hiszi, hogy ezt a vágyat én megtudom találni, ki tudom mutatni az ön agyában? Ahogy az elektromosság több, mint a vezetékek, motorok, biztosítékok stb. együttese, ugyanúgy a lélek is több, mint az idegrendszer, az agy, a lítium-szint, az adrenalin, vagy a mellékvesehormonok együttvéve. A lélek valami egészen más, - mondta Frankl.
A lélektan egyébként egyre nyomatékosabban tanítja a pszichoszomatikus és a szomatopszichikus, a lelki-test és a testi-lelki kölcsönhatást, azt, hogy a test eseményei a pszichében is kifejezésre jutnak, és a psziché eseményei a testre is hatnak. Elég, ha csak Selyét, Bálintot és a genfi Tourniert említjük. Nem véletlen, hogy a hipertónia (magas vérnyomás) első szakaszát neurogén fázisnak nevezik, és az sem, hogy akinek megbetegszik a mája, depressziós lesz, s annak, aki urémia (húgyvérűség) felé halad vagy Addison-kórban szenved, esetleg pajzsmirigye rendellenesen működik, betegsége következtében tökéletesen megváltozik a pszichés állapota.

Akit becsületében megsértünk, elpirul. Mi köze a mondatnak az arcszínhez? Miért vezet az állandó bosszankodás betegséghez? Miért van az, hogy egy énekesnőnek, akit kifütyülnek váratlanul megfájdul a torka, hogy a zongorista, ha nincs sikerélménye, s a gépírónő, ha fél a főnökétől, ínhüvelygyulladást kap? Nos, ha hallgat is a száj, kiáltanak a szervek, mert a léleknek organikus, szervi beszéde, nyelvezete is van. Lelki feszültségek, súlyos stressz hatások alatt, vagy után, csomókban hull ki a haj, vagy súlyos migrénes fejfájások jelentkeznek.
V. H. Peters mainzi pszichiáter és neurológus szerint a migrénes rohamok zöme pszichés gyökerű, szorongás, félelem váltja ki azokat. Ki gondolná, hogy az orr nyálkahártyái is megduzzadhatnak pszichés alapon? Az asztmatikus és allergiás megbetegedések zöme is lehet lelki eredetű. Kezdeti stádiumban ugyanis a pszichoszomatikus betegségek bizonytalan, úgynevezett "funkcionális zavarok" formájában jelentkeznek, s ezek hosszú ideig eltarthatnak. Az is elgondolkoztató, hogy nyelvünk így fejez ki egy-egy testi-lelki nyomorúságot: főnöke természetét igen szívére vette. Vagy: nem tudta lenyelni, "megemészteni". (S egyszer csak szívinfarktusa, strúmája, vagy gyomorfekélye lett.) "Gyomromban a sok bánatot már eleget gyűrtem" írja Ady.
Ezért olyan fontos ma már, hogy a homo sapiens a maga testi-lelki egységében legyen homo pácienssé, s ne csak a szervei.
Amit a mai orvostudomány már tud, azt a zsoltáros több ezer évvel ezelőtt érezte, sőt le is írta pl. a 32. Zsoltár 1-5. versében. Ezt a zsoltárt egy neves pszichológus éppen ezért "pszichoanalitikus", Lélekelemző zsoltárnak nevezte el.

Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott,
vétke eltöröltetett.
Boldog az az ember,
akinek az Úr nem rója fel bűnét,
és nincs lelkében álnokság.
Míg hallgattam, kiszáradtak csontjaim,
egész nap jajgatnom kellett.

Míg hallgatott hűtlenségéről, s úgy tett, mintha mi sem történt volna. ami megbontotta a Rendet, addig:

... éjjel-nappal rám nehezedett kezed,
erőm ellankadt, mint a nyári hőségben.

De meddig?
Addig, amíg:

Megvallottam neked vétkemet,
bűnömet nem takargattam.
Elhatároztam, hogy bevallom
hűtlenségemet az Úrnak,
és te, megbocsátottad bűnömet,
amit vétettem.

Amikor csontjai kiszáradásáról ír a zsoltáros, nem valamiféle csontbetegségről, ritkulás vagy kopás miatt érzett fájdalomról szól, hanem arról, hogy van a lélek felől a test felé ható fájdalom is. Míg a zsoltáros elnyomta hűtlenségét, vétkét, s úgy élt, mintha mi sem történt volna, testi fájdalmai jelentkeztek, s álmatlanság gyötörte, Amikor nem takargatja többé, hanem bevallja, bocsánatot kap az Úrtól, aki "körülveszi a menekülés örömével". (7. v.) Mai szóval: gyógyulni kezd.
Elképzelhető, hogy a zsoltáros Dávid itt - éppúgy, mint az 51. zsoltárban - Uriás feleségének, Betsabénak az elcsábítására, majd Uriás (a volt hadvezér) fondorlatos megölettetésére gondol, de Nátán próféta "lelki gondozására" és megrendítő hatására is visszaemlékezhet. Arra, hogy testi gyógyulása is akkor kezdődött el, s azzal, hogy bűneit megvallotta.

A bűnnek, a sorozatos hűtlenségnek van ilyen hatása.
Lassan - olykor hirtelen - megváltozik valami az életünkben, mintha szürke fátyol ereszkednék le elénk, elválasztva minket a többi embertől, magától az élettől. Nincs öröm, s céltalanná, értelmetlenné válnak a dolgok, sőt olykor az élet is. Vagy ízetlenné válik szánkban a falat, sem étel, sem ital nem esik jól és nem vágyunk az Ige után.
Lassan nyomasztóvá lesz minden. Orvosunktól gyógyszereket kérünk, szorongások és álmatlanság miatt, nappal pedig indokolatlanul ingerültek, mindenre felcsattanók vagyunk, betegnek érezzük magunkat. Hol itt, hol ott jelentkező fájdalmak gyötörnek, de ha orvoshoz megyünk, leleteink legtöbbször negatívak, mi magunk azonban "pozitívak", azaz mégiscsak betegek maradunk. Ilyenkor szoktak az orvosok pihenést, kikapcsolódást javasolni vagy beutalót adni. De bárhová megyünk, gyógyszereinkkel együtt önmagunkat is elvisszük, ezért aztán testi-lelki állapotunk csak átmenetileg, vagy semmit sem javul.
Mivel kezdődik a zsoltáros gyógyulása? Ő maga írja le. Mondhatnánk így is: írja ki. "Megvallottam neked vétkemet:" Nem "takargatja" többé. Az, amit eddig elnyomott önmaga és Isten előtt, elintéződik, és ennek eredménye bocsánat és gyógyulás. Így is igaz: Bocsánat, következésképpen a gyógyulás, a "menekülés öröme". Mert egészségessé válik egy széthullásban volt ember, aki magát betegnek érezte.

Pszichikus energiák

Nemcsak a lélektan, hanem az anyagról szerzett újabb ismereteink is segítenek a test-lélek egységét jobban megérteni. Ma már tudvalevő, hogy testünk. végső egységében már nem is anyag, hanem energia, és mint ilyen, voltaképpen történés. Tulajdonképpen minden szilárdnak tűnő test mozgó, lüktető, keringő részecskékből áll, s csak a szemünk látja szilárdnak.
A psziché is csak a pszichikus energiák jelentkezésekor érzékelhető, megfigyelhető. A mélylélektan kétféle pszichikus energiát ismer: a helyzetit és a mozgásit. Helyzeti energián azt az energiamennyiséget érti, amit születésünkkor magunkkal hozunk. Ki többet, ki kevesebbet. Selye János ezt adaptációs vagy életenergiának nevezi. Ezért beszélhetünk erős lelkű vagy gyönge idegzetű, hídmérleg- vagy patikamérleg-emberekről a hétköznapok nyelvén.
A velünk született helyzeti, illetve potenciális pszichikus energiából valamennyi meg akar valósulni és megvalósulás, aktivizálódás közben válik mozgási energiává.
Hogy az idézett 32. zsoltárnál maradjunk, mint példánál: amíg azt megírta, leírta, sőt saját nyomorúságát kiírta a zsoltáros, azalatt helyzeti energiája mozgási energiává vált, és zsoltárrá formálódott. Ez a pszichikus energiaátalakulás is felszabadítóan hatott vissza a zsoltárosra, sőt még ma is megmozgatja a nyitott szívvel olvasót.
Minden alkotás - egy gondolat, eszme, formába öntése -, legyen az esztergályozott mintadarab, vagy dráma, helyzeti pszichikus energiák mozgási energiává alakulásának eredménye is.
Befelé, a tudatalattiba is áramolhatnak ezek az energiák. Ha ez az áramlás huzamos és állandósul, de az energiák nem tudnak a tudatalattiból alkotó módon ki- és fölszabadulni, befelé robbanhatnak önpusztítóan, vagy kifelé: mást, a környezetet, a világot rombolva.
Előfordul, hogy valami nagy szerelem, gyász, szenvedély, aggodalom. irigység, gyűlölet, félelem, rejtett bűn igen sok pszichikus energiát köt le. Ha valakinek 100 egységnyi pszichikus energiája van, s abból 50 egység szükséges ahhoz, hogy titkát rejtegesse, magába fojtsa, a felfedezéstől való félelmét is leplezze, a megmaradó 50 egység már nem elég arra, hogy úgy végezze munkáját, mint addig. Fáradékonnyá, szétszórttá válik, sőt védtelenebbé a testi fertőzésekkel szemben is.
Valamiféle lappangó betegsége is fellobbanhat.
Konkrét példát mondunk. Egy csinos, szép fiatal leánynál egymásután jelentkeznek a kérők. Mihelyt eljegyzi magát, minden tagja fájni kezd, alig tud járni, orvosilag megállapított súlyos sokízületi gyulladása van. Ezért elhalasztják az esküvőt. Ezután hamarosan meggyógyul. Később megszereti egy másik fiatalember, az is megkéri, és kezdődik az egész elölről. Amikor ez már harmadszor fordul elő, belgyógyásza és reumatológusa pszichiáterhez küldi a lányt, aki őszintén megnyilatkozik az új orvosnak, aki azért nemcsak ízületeit nézi, hanem az egész embert. Kiderül, hogy a fiatal leány olyan családban él, ahol kora gyermekkorától kezdve azt hallja: mi csak a gyerekek kedvéért, maradunk együtt, de ha felnőnek, elválunk. Lelke mélyén ez a lány attól félt, hogy ilyen lesz az ő házassága is. Ez a félelme produkálta a sokízületi gyulladást, hogy ne kelljen férjhez mennie. Amikor a lélekbúvár ezt a komplexust kiemelte a lelkéből - mert ki lehet -, és tudatosította a fiatal nőben, miről is van szó, mitől és miért félt, a negyedik kérőhöz férjhez ment, négy gyereket szült, s boldog a házasságában.
Nem véletlen, hogy ma már betegének nemcsak a leleteit igyekszik összerakni a jó orvos, hanem az egész embert vizsgálja, figyeli. Sőt nemcsak az érdekli, hogy milyen betegség gyűrte le, hanem az is, hogy miért éppen akkor betegedett meg. A háttér földerítése közben kiderülhet pl. hogy a beteg vastagbélhurutja pszichés eredetű. A "lélek tükre" nemcsak a szem, hanem a vastagbél is lehet. A gyógyítást pedig család- vagy házasság-terápiával kell összekapcsolnia a mindenre figyelő, jó orvosnak. Esetleg munkahely változtatást kell tanácsolnia, s legtöbbször nem is páciense munkája, hanem annak munkatársaihoz való viszonya miatt. A gyógyszeres gyógykezelés önmagában nem elég; sok esetben fel kell szabadítani a lekötött pszichikus energiákat is, hogy a gyógyulás belülről, és minden vonalon megkezdődhessék.
Ismét mai példát említünk. Az utóbbi két évtizedben sajátos kísérletek folynak Kanadában és Ausztráliában. Egészen más ott az orvosi hozzáállás a súlyos betegekhez, mint általában Délkelet-Európában. Ha ott valakinél tumor jelentkezik, de nem biztos még, hogy jóindulatú vagy rosszindulatú, ezt közlik az illetővel. Már csak azért is, hogy készüljön fel, rendezze a dolgait, ha valóban súlyos baja volna. Ott ez a felfogás. És megkérdezik a beteget, óhajtja-e, hogy olyan új módszerrel próbálják meggyógyítani, amelynek a sikeréről nincs még teljes bizonyosságuk. Két dolog elgondolkoztatja: az egyik, hogy a megkérdezettek több mint 60 %-a azt feleli: nem, nem óhajtják, hagyják őket békében. Így talán jobban érthető, miért kérdezi meg Jézus a bethesdai beteget: akarsz-e meggyógyulni? Sokan azt mondják erre ma, hogy nem. És az is kiderült, miért nem. Mert úgy érzik: nincs nekem senkim. "Nincs emberem" így írja a Biblia a bethesdai válaszát is. A betegek 30-40%-a azt mondja Kanadában: igen, szeretnénk, nem bánjuk, csináljanak velünk, amit akarnak.
Nos, mit csinálnak? Lefényképezik azt a bizonyos, gyanús, kis homályos részt a tüdőben, gyomorban és melléteszik az egészséges tüdőnek vagy gyomornak a fényképét. Majd felszólítják a beteget, hogy heteken, hónapokon keresztül nézze a tiszta képet: az egészséges, ép tüdőt, vagy gyomrot. Nagyon koncentrálja a figyelmét erre, s minden erejét összeszedve, csak az egészséges testrészre gondoljon. Ha hívő, akkor imádkozzék, kérje az Urat. - Nem hívő? Akkor higgyen a saját akarata és összpontosított figyelme szuggesztív erejében és próbálja megjavítani ő maga testében a betegséget, a homályos foltot. Az eddigi kísérletek szerint 85 %-a meggyógyul azoknak, akik ezt vállalták.
A mélylélektan arra a következtetésre jutott, hogy pszichikus energiáinknak csak 20-40%-át használjuk fel egy hosszú életen át, a többit még (vagy már?) nem tudjuk bevetni, ezért kárba vész.
Ha ez így van, Jézus némely csodás tettét talán meg is érthetjük. Hogy azt mondta a bénának: "Megbocsáttattak a bűneid", "Neked mondom, kelj fel, fogd az ágyadat és menj haza!" - és az hazament, vagy a sorvadt kezűnek: "Nyújtsd ki a kezedet! Erre az kinyújtotta, és meggyógyult a keze". Jézus felszabadította - mintegy felrobbantotta ezeknek az embereknek a tartalék pszichikus energiáit, amelyek szétáradva tüstént gyógyítottak. Ami az emberben végbemehetett, az legalább valamelyest így érthető. De hogyan tette ezt Jézus? Ez a csoda maga Jézus. Ő a CSODA, aki hozzá tudott férni a psziché általunk hozzáférhetetlen tartalékaihoz.
Ma is Ő a csoda, mert ma is megteheti és meg is teszi hogy valakit így gyógyít meg, felszabadítva annak pszichikus energiáit.
Ezt sok Jézusban hivő ember megtapasztalta már anélkül, hogy felszabadulása, gyógyulása menetét, hogyanjait értette volna.
Itt kellene elgondolkoznunk: ha pszichénknek szinte alig felmérhető tartalékaihoz hozzáférhetnénk s felhasználhatnánk, mi mindenre lehetnénk képesek!
Egyik sajátos bizonyítéka ennek az a kísérlet is, amit a Harvard-egyetemen végeztek az ún. placebo (a latin: tetszik igéből) tablettákkal, különböző színű, de semmiféle gyógyszert nem tartalmazó orvosság-utánzatokkal. Ezek a tabletták igen gyakran azt a gyógyító hatást váltották ki, amit az orvos betegének előre megígért arra az esetre, ha a "gyógyszert" rendszeresen szedi. De csak akkor következett be a gyógyulás, ha a betegnek teljes bizalma volt orvosához, hitt benne, és az orvos is hitt a gyógykezelésében. Tehát olyan esetben még a placebo is gyógyíthat, amikor az orvos hivatástudata, őszinte emberszeretete, a beléje vetett bizalom és a beteg gyógyulási vágya találkozik, mert ott "pszichoterápiás erőtér" keletkezhet.
Nem erre céloz-e Jézus, amikor azt mondja: "Legyen a ti hitetek szerint!". Ez egyben azt is jelenti, hogy annak mértéke, nagysága, vagy éppen hiánya szerint.
Milyen különös, ha Selye János mondja könyvében:

Harcolj mindig, ha a cél nemes,
De ne állj ellen, ha nem érdemes.

elhisszük neki, hogy jót ajánl, s megértjük, hogy stresszsorozatoktól, súlyos testi-lelki betegségektől óv minket. Ha azonban Jézus mondja: "Ne szálljatok szembe a gonosszal", akkor csak afféle érthetetlen erkölcsi követelménynek véljük Jézus szavát.
A Hegyi beszédben adott további tanácsait és a bajokat, amelyektől védeni akar minket Jézus (kissé kihegyezve), akár így is szembeállíthatnánk :
Odatartott másik arc - vagy gyomorpanaszok.
Odaadott ruhadarabok - vagy asztmás rohamok.
Önkéntes második mérföld - vagy kényszerneurózis.
Vissza nem kért kölcsön - vagy szívidegesség.
Imák üldözőinkért - vagy üldözési mánia.
Megbocsátás "hetvenszer hétszer is"- vagy hetvenhét nap kórházi ágyon.
Az ellentétek fölcserélhetők, enyhíthetők, vagy súlyosbíthatók, de túl sok variáció nincs.
Hogy is mondja Jézus? "Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi a jutalmatok?" Nos, mi a jutalmunk? (Mi az, ami már előleg a jutalomból?)
Békesség Istennel, embertársaimmal s önmagammal - és egészség. Vagy: Békétlenség, minden vonalon, és lelki betegségek, panaszok sorozata.

Forrás: Polczer - Porta

A magány fájdalma

Ha az ember társkapcsolati problémáival nem valamely szaktekintélyhez fordul segítségért, hanem önmagában próbálja a választ megtalálni, gyakran elszigeteltnek, elhagyatottnak, magányosnak érzi magát.

Míg a magány fájdalmas, az egyedüllét gyönyörű, különösen, ha szerelmes. Bár ezzel a szerelemérzéssel egyedül van, mégsem érzi magát elszigeteltnek. A magány és az elszigeteltség az elszakadás érzését hívja elő. Azok a csoportok, amelyek azért alakulnak ki, hogy tagjai a magányérzet elől menedéket találjanak, elszakadnak más csoportoktól, és végül a csoporthoz tartozó egyes individuumok is elszakadnak egymástól, és legtöbbjük ismét magára marad. Azért keresik a kapcsolatot valamely csoporton belül, mert ez alatt az idő alatt a magányérzet megszűnik. Ha valamely csoporthoz tartozó emberek jól érzik magukat egymás társaságában, és hangosan nevetnek, ez a nevetés életre hívhatja önben a magányérzetet, mert ön nem tartozik közéjük, és nem tudja, miért nevetnek. Úgy érzi hát, hogy elszakadt tőlük, kirekesztődött. Társadalmunk sok kis csoportra szakadozott. Az egyik csoport a család, aztán a párt, aztán a különféle vallási közösségek, sportegyesületek, sőt még az olyan absztrakt dolog is, mint valamely hobbi vagy a művészet vagy maga a világnézet is megosztja az embereket: egyeseket összeköt, másokat kívül rekeszt. Ha az ember beletartozik valamely csoportba, ez biztonságérzetét, védettséget ad neki. Ezzel szemben, ha kívül állunk valamely csoporton, bizonytalanság és elszigeteltség érzése ébred bennünk... Vizsgáljuk csak tovább... Ha valamely csoporthoz tartozom, és úgy érzem, hogy ez védettséget ad nekem, akkor a valamihez való tartozás függőségéről beszélünk. Ezzel szorosan összefügg az alkalmazkodás: alkalmazkodom, integrálom magam csak azért, hogy a védettség kellemes érzését megélhessem. Ha nem alkalmazkodom, magányosnak érzem magam. Az alkalmazkodás és a magány tehát összefügg egymással. Az egyedüllét csodálatos érzés, az individualitás élvezete, s nem szabad összekeverni a magánnyal. Az egyedüllét csodálatos érzése akkor tölt el, amikor úgy érzem, eloldottam magam a többiektől, mert most nem kell alkalmazkodnom és integrálódnom, hanem olyan lehetek, amilyen vagyok. A magányérzet arra késztet bennünket, hogy partnerünk társaságában töltsük el a szabadságunkat, az egyedüllét érzése ezzel zeniben arra késztet bennünket, hogy, partner nélkül töltsük a szabadságunkat, mert egyszerűen élvezni akarjuk; hogy magunk rendelkezhetünk önmagunk felett... Tehát még egyszer hangsúlyozom a különbséget: a magány fájdalmas, az egyedüllét örömteli. Ez utóbbinak valami köze van a szerelemhez; szeretethez. Ha azt akarom; hogy szeressenek, elfogadjanak, akkor nem akarok magányos lenni. Ha én szeretem önmagamat, ha szeretem embertársaimat és a természetet, akkor egyedül tudok lenni: Az egyedüllétből bomlik ki a szeretet. Ha szeretek, akkor az egyedüllét megerősít engem, ha azt akarom, hogy szeressenek, akkor gyengít. A magány az a fájdalom, amelyet akkor érzünk, amikor a vágyott szeretetet nem kapjuk meg. Az egyedüllét az az öröm; amely akkor fog el bennünket, amikor szeretetet érzünk mások iránt, a természet iránt, az egész világ iránt. A magány veszteség, az egyedüllét nyereség. A magány azt jelenti, hogy az elszakadással valamit elveszítünk, miközben az egyedüllét-örömmel tölt el, hiszen általa nyerek valamit; Ha azt akarom, hogy szeressenek, akkor sokat fogok veszíteni, ha viszont én magam szeretek, akkor az életet fogom megnyerni. Szeretni annyit jelent, mint egyedül lenni:.. Csend, béke, nyugalom vesz körül. A magány tehát jel, miképpen a belőle fakadó fájdalom is jel, amely azt mutatja, hogy valami félresiklott: én nem szeretek, hanem csak arra vágyom, hogy engem szeressenek, és amikor ez nem történik meg, magányosnak érzem magam. Az egyedüllét valami egészen más dolog: az önállóság és a függetlenség belső rendje. Egyedül vagyok ~ez tény. Egyedül vagyok a csoportok és csoportosulások világában - ez tagadhatatlan és megkerülhetetlen igazság. Az egyedüllét és az igazság egymástól elválaszthatatlanok. Egyedül voltam, amikor megszülettem, egyedül voltam, amikor első sírásom felhangzott, és egyedül fogok meghalni, akár fogja közben valaki a kezemet, akár nem. Mindig egyedül vagyok. És ezt a tényt nem hagyhatom figyelmen kívül. Szabadon születtem; és szabadon is halhatok meg. A közötte lévő időszakban alkalmazkodhatom, ha úgy tetszik, tehát megfoszthatom magam a szabadságomtól, vagy megtehetem, hogy nem alkalmazkodom, tehát független maradok, és megfigyelem önmagam, és magam hozom meg a döntéseimet: Ez esetben egyedül vagyok, de nem magányos. Ha nemcsak arra vágyom; hogy engem szeressenek; hanem én magam akarok szeretni, és szeretek is, akkor megnyílik előttem a világ. Az emberek többsége számára a szerelem, a szeretet üzlet: én adok neked valamit, s kapok tőled cserébe másvalamit. Adok neked valamit, s kapok tőled cserébe másvalamit. Adok neked például figyelmességet, neked szentelem az időmet, cserébe szexet kapok. Biztonságot, harmóniát kínálok neked, odafigyelek rád, ennek fejében megkapom a te gondoskodásodat, figyelmességedet, hozzám tartozásodat. Bókokkal halmozlak el téged, te pedig bátorságot öntesz belém. Én főzök neked valami finomat, te viszont végighallgatod az én szóáradatomat. Az ember függővé teszi magát a másiktól, és alkalmazkodik hozzá, és ezt aztán általában szerelemnek, szeretetnek nevezi. De vajon tényleg ez a szerelem? Vagy valami egészen más? Csakhogy erre a kérdésre nem nagyon szoktuk megkeresni a választ. De vajon nem kell-e mégis föltennünk ezt a kérdést, függetlenül attól, hogy megszoktuk-e válaszolni vagy sem, s ha már egyszer feltettük, miért hagynánk megválaszolatlanul? Tulajdonképpen csak egy jól működő kapcsolatot szeretnénk kialakítani, amely szinte magától adódik, ha a szeretet, szerelem megvan. Ha azonban nem jön létre, akkor mindig a másik felelés érte: ha a másik nem úgy reagált volna, ahogy reagált, akkor a kapcsolat nem mondott volna csődöt. Mi magunk mintha mindig a legtökéletesebbek lennénk, s mindig a másik az, aki bennünket nem 'szeret eléggé. Úgy érezzük tehát, hogy visszautasítottak bennünket, megbántottak. Úgy érezzük, hogy nem értettek meg bennünket, mert a másik nem azt adja, amit tőle vártunk volna. Tehát csalódottak vagyunk. Megpróbálunk elmenekülni a magány elől, üzlet kötünk hát a szerelemmel. Belemegyünk egy kapcsolatba: te az én rendelkezésemre állsz, gondoskodsz a háztartásról, szexigényemet kielégíted, és ezt mi szerelemnek nevezzük. Jó üzletet csinálok vele, hiszen megkapom, amit akarok, és te is, hiszen használhatod a ház; és a Porschét. Létrehozzuk ezt a társkapcsolatot, amely által egymáshoz vagyunk kötve. A szép "szerelem" szó használjuk erre a profán dologra. Többé nem érezzük magunkat magányosnak és izoláltnak, így megőrizhetővé válik egy külső forma. Csakhogy közben elveszítjük egyedüllétünket és szerelmet is. Épp ezért egészen másként kell megközelíteni ezt a kérdést. Olyan nagy problémáról van szó amellyel valamennyiünknek szembe kell néznünk életünk folyamán. Különbséget kell tennünk a kötelék és a szeretet között. A társkapcsolati kötelék üzleti kapcsolat, a szerelem azonban valami egészen más: legbenső énünkben gyökerező kapcsolat, amelynek mindenekelőtt önmagunkhoz van köze. A szeretet által megvalósult kapcsolatnak ennélfogva semmi köze a szokásos értelemben használt kötöttséghez. Természetesen létrejöhet egy fajta kötöttség a szerelem által, azonban nagyon óvatosan kell bánni ezekkel a fogalmakkal, és nem szabad egyenlőségjelet tenni a szeretet és a kötöttség között. Túlságosan gyakran cseréljük fel ezeket a fogalmakat ami könnyen félreértéshez vezet. Különbséget kell tennünk a szeretet, a társkapcsolat és a kötöttség között. Kíméletlenül fel kell tenni magunknak a kérdést, m akarunk: üzletet, amit szerelemnek nevezünk el, vagy szeretni akarunk, figyelmen kívül hagyva az üzletet. Szét tudja ön választani ezt a kettőt? Magányosnak érzi-e magát, mert nem kap szeretetet, vagy egyedül van, és jól érzi magát, mert szeret? Talán lehetősége nyílik arra, hogy a szeretet, szerelem birodalmát megismerje, azt a hatalmas, tágas birodalmat, amelyben ön egyedül van. Teljesen egyedül áll és szemlél, nézelődik és figyel, érzékel tapogat és érez valamit mert hiszen ön érzékeny és - szeret . Belefeledkezik a szeretetbe. És ebben a pillanatban már nem magányos, hanem "egyedül" van, egyedül a mindenségben, az "egy"-ben.


Forrás: Peter Lauster: A párkapcsolat krízisei

Tisztulás - A bennünk lévő stressz, szorongás, feszültség feloldásáról

Édes Istenem, amikor rájövünk a Te kegyelmedből, és önismereti próbálkozásaink révén, hogy életünkben milyen görcsök, rossz reakciók és beidegződések feloldása a feladatunk, és ehhez hogyan járulnak hozzá az emberek (akik egy részére haragszunk, mikor fájdalmat okoznak) – rögtön elKÉP-edünk (képszerűvé válik), hogy milyen egyszerű fejlődési-szálakra vannak felfűzve életeseményeink! Kegyelem ez, hogy megtanuljuk felismerni rossz hozzáállásunkat, vagy egyszerűen csak magasabb szinten, tudatosabban, szeretet-telibben reagáljunk, mint régen! Például szeretteink elvesztésétől való félelmünk (hogy meghalnak, bajuk lesz...stb.) csak a ragaszkodást, birtoklási vágyat vagy a túlzott aggodalmaskodást erősíti - egy ideig! A megfelelő pillanatban pedig rájövünk, hogy akit az ember szeret, azt nem tudja elveszteni, hisz mindörökké a szívében él – bármikor felidézheti a lényét, közös emlékeit vele. Fizikai elvesztésükkor pedig (pl. távoli helyre kerülés vagy halál) azokkal van továbbra dolga az embernek, akik körülötte maradnak, vagy odakerülnek a sors révén. Általuk fejlődik tovább és ők is általa tapasztalnak, vagy szeretetüket más szinteken élhetik ki. Természetesen ez nem egyszerű feladat, de amikor sejtjük a dolgok jobbá alakulásának a lényegét, Istenhez fordulva, kérve az Ő egyértelmű útmutatását, jeleit a probléma magjának, igaz természetének felismeréséhez és szeretet-teli megoldásához (mely minden léleknek jó lesz, akik részt vettek ebben a „történetben”) - szinte rögtön megerősít, és vagy álmok révén, vagy elcsendesült lélekkel, mikor intuícióinkat tisztábban érezhetjük: megkapjuk a választ, a megoldást! Így feloldódik a feszültség, elönt bennünket a lelki öröm, szeretettel telünk meg életünk minden (e probléma feloldásában akár rossz érzéseket keltőn is segítő) résztvevő felé. Megújult erővel már más irányok felé fordulhatunk, vagy élvezhetjük a felismert állapot áldásait – végtelen hálával Isten felé, fürödve az újból felerősödő, szorosabb Vele való kapcsolatban! Az „I-GAZSÁG” révén, amit eddig „gazságnak” éltünk meg érzelmileg, most eljuthatunk az „IGAZSÁG”-hoz, ami felemel, szebbé teszi szívünket-lelkünket, kapcsolatainkat, további életünket… Aki fél a hibák elkövetésétől: akár ha majd rosszul tesz valamit, vagy téved és ezért csúnya büntetésben részesül – csak leblokkolja a spontán válaszait az élet hozta eseményekre, feladja céljait, esetleg belső meggyőződését – így gyakrabban keltenek benne mások lelkiismeret-furdalást, zsarolhatóvá válik, félelemmel telítődik az élete. Mikor lassú önismeret és a kegyelem révén végre felismeri ezt a rossz hozzáállását, problémáját, és imáira válaszul körvonalazódik a helyes megoldás, rájön, hogy hibáinak is mindig oka és célja van a körülötte lévő lelkek tapasztalásában, fejlődésükben, de mindenekelőtt saját fejlődésében - e probléma felismerése által. Ettől kezdve bátrabban felvállalhatja saját egyéniségét, reagálásait, felvállalhatja belső késztetéseit és elindulhat az általuk motivált irányba: ÖNMAGA lehet, hiszen tudja, mindenki követ el „hibákat”, de ez a fejlődés és az élet része! Isten előtt nincsenek HIBÁK, csak SZEREPEK, neki minden szereplő SZÍNÉSZ-LÉLEK (Isten látja a valóságot „SZÍNRŐL-SZÍNRE”!), Neki mindenki egyformán kedves. Ha a lélek Hozzá fordul, engedi Őt belülről a szeretetével megérinteni, ez a legnagyobb boldogság és áldás számára, mely Istennek is örömöt okoz - hisz a szeretet így megújult erővel bontakozhat ki! Hibáinkból mindig tanulunk is valamit: a becsület, a tisztesség, a tisztaság, az erőszakmentesség, a béke és az egymás iránti szeretet egyre kitisztultabb megnyilvánulásai felé terelve cselekedeteinket, jellemünket, énünket – lelkünket pedig az Istennel való szeretetteljes, tiszta kapcsolatra hangolja. Szerző: Matosics Róbertné Zsuzsanna - Ahimsa életmód magazin

Hogyan oldhatja a szeretet a depresszió szorítását?

Tanítvány kérdése: Az embernek oly nehéz tágas és nyitott állapotba kerülnie, ha egyszer már súlyos depresszióba zuhant. Mit tehetek, ha reggel depressziósan ébredek, könnyel az arcomon? Szögjal Rinpocse válasza: Engedd el. Engedd el a depressziódat. Hagyd, hogy kikerülj belőle. Tudod, miért tart olyan sokáig? Mert nem engedjük, hogy elmúljon. Ehelyett egyre szorosabban kapaszkodunk belé – ezért érzed magadat annyira depressziósnak. Ilyen állapotban sokat segíthetne, ha az ember meghallgatna kazettáról egy tanítást. Bárcsak be tudnánk zárkózni ilyenkor – amikor igazán szenvedünk – egy szobába, ahol éppen szól egy tanítás úgy, hogy ki se lehetne kapcsolni; ekkor kénytelenek lennénk figyelni rá. Megfigyelésem szerint a nyugati emberrel az az egyik fő probléma, hogy túlontúl gyakorlatias szeretne lenni. Az a baj azonban, hogy akármilyen elszántan igyekszik is, mégis mindig éppen az ellenkezőjét éri el. Gyakran ez történik velünk, ha túlzott kapcsolatba akarjuk hozni magunkat minden körülöttünk lévővel. Fogadj meg egy tanácsot: ne akarjál olyan nagyon mindenhez viszonyulni; és ne keress kérdéseket csupán azért, hogy kérdezhess. Inkább hagyd, hogy megérintse a tanítás a szívedet: adjál esélyt neki! Ne hagyd, hogy kétségbeesésed találja meg „a megoldást”, megakadályozva abban, hogy meghallj valamit, ami tényleg használhatna. Ne kezdj el rögtön magyarázkodni, hogy: „De az én problémám így, meg úgy.” Tudomásom szerint a nyugati pszichológiában analizálni szokták, hogy az ember hogyan vált depresszióssá. Nos, a buddhizmusban szintén végzünk analízist – például az „analitikus meditáció” gyakorlataiban –, annak módja azonban, ahogyan ezt az analízist végezzük, meglehetősen különböző. Buddhista nézőpontból tisztában vagyunk azzal, hogy nem létezik „én”, ami depressziós lehetne. Vagyis nem az érdekel bennünket, hogyan váltunk depresszióssá, hanem inkább azt igyekszünk kimutatni, hogy a depresszió a valóságban nem is létezik. Ugyanis végső értelemben nem létezik az a „valaki”, aki depresszióssá válhatna. Ezért olyan fontos a mély analitikus meditáció. Tanítvány: De a depresszióm éjszaka tör rám, mialatt alszom, és reggelre igencsak valóságosnak érzem. Azután egész nap próbálom leküzdeni, ami néha sikerül, de a következő éjjel ismét visszatér. Mit tehetek? Rinpocse: Értem. De hallgasd csak, mit tanítottam az imént: az éj még nem szállt le, s még nem jött el a reggel. Adjál lehetőséget e tanításnak. Ha állandóan csak azt mondogatod, hogy „de”, akkor a problémád továbbra is meg fog bénítani. Meg kell hallgatnod. Ahogy az előbb mondtam, nyugaton az emberek ésszerűen akarnak eljárni, a végén azonban mégis teljes ésszerűtlenségekbe bonyolódnak. Ez történik akkor is, amikor olyan látszólag gyakorlatias kérdésekkel jössz, mint például: „Hogyan tudnám megoldani ezt a problémát? Miként gyógyulhatnék ki a depressziómból? Hogyan is csináljam?” Nem hagyod, hogy a megoldás eljusson hozzád. Annyira lefoglalod magad a megoldás kifelé történő keresésével, hogy amikor az kopogtat az ajtón: „Szia, itt vagyok. Én vagyok a megoldás!”, túlságosan el vagy foglalva ahhoz, hogy észre vedd. Ez most nem csak annak a személynek szól, aki a kérdést fölvetette – olyan hajlam ez, amely mindannyiunkban megvan. Neki személy szerint szeretném megköszönni, hogy mindezt előhozta, mert ezáltal alkalmunk nyílik beszélni róla. Valóságérzékünk félresiklása mellett még nagyon türelmetlenek is vagyunk. A türelem nem azt jelenti, hogy az ember képes 200 évet, vagy akár csak 20 percet várni. Persze ez is egy fajtája a türelemnek. Az igazi türelem azonban arról szól, hogy az ember türelmes, és nem arról, hogy várakozik. Mindezzel azt próbálom hangsúlyozni, hogy meg kell tanulnunk igazán odafigyelni. Amikor elmegyünk innen, hallgassuk meg ismét a tanítást. Próbáljuk meg, hogy ne állandóan a gondjainkon és a depressziónkon morfondírozzunk. Ne engedjük, hogy rögeszménkké váljon a dolog. Tudom, hogy vannak problémáink, ahelyett azonban, hogy ezeken rágódnánk, tartsuk őket magunkban, és ne hagyjuk, hogy megbénítsák olyan alapvető képességeinket, mint amilyen a látás, hallás és megértés. Egyszerűen csak hallgassuk a tanításokat! Miután ezt tisztáztuk, rátérhetünk a konkrét kérdésre. Először is vizsgáljuk meg, miként válsz depresszióssá, illetve miként válhat bármelyikünk azzá. A depressziót általában egy sajátos minta váltja ki: ha ez a kör egyszer beindul, már nagyon könnyen belezuhanhatunk. Például: egy rémes munkanap végén kimerültnek érzed magad, hazaérve hideg és barátságtalan lakás fogad – ez már a depresszió kezdete. Körülnézel és eszedbe jut, hogy teljesen egyedül vagy; a tetejébe még betegnek is érzed magad, és ami még rosszabb, nincs egy vasad se. Nos, megérkeztünk. Ekkorra már teljes a depressziód. Félre ne érts, nem azt mondom, hogy nem vagy magányos – tudod, végül is mindannyian azok vagyunk. Azt se állítom, hogy nincsenek anyagi gondjaid – csakhogy manapság, úgy tűnik, mindenkinél anyagi gondok jelentkeznek. És azt se akarom sugallni, hogy nem vagy beteg – de kinek nincs ilyen vagy olyan testi problémája? Azt próbálom csak megértetni, hogy teljesen a lelkiállapotodon múlik, vajon a problémáidat komolynak vagy jelentéktelennek érzékeled-e. Ha nyomott hangulatban kezded el sorra venni mindazt, ami rossz az életedben, bizonyosan mély depresszióba kerülsz. De ha olyankor jutnak eszedbe a gondjaid, amikor a szellemed éppen átlelkesült, akkor a magányról, anyagi gondokról vagy betegségről folytatott elmélkedés egész más színben mutatkozik. Az, hogy egy probléma súlyos-e vagy éppen jelentéktelen, nem magán a problémán múlik, hanem kizárólag a tudatállapotunkon és az érzékelésünkön. Létezik egy pár soros, nagyon híres tanítás, ami csodálatosan összegzi mindezt, és amire a múlt nagy mesterei újra és újra hivatkoztak: „Ha tehetsz valamit egy probléma megoldásáért, akkor nem kell bánkódnod miatta; ha nincs mit tenni, akkor viszont az se segít, ha bánkódsz rajta.” Felejts el minden aggodalmaskodást, ez csak felesleges többlet. Nincs már így is elég megoldandó problémád? Mond ezt a depressziódnak: „Kedves depresszióm, nézzünk szembe a tényekkel. Magányos vagyok, anyagi gondokkal küszködöm, testi problémák gyötörnek. Nincs szükségem még rád is! Magamtól is van már épp elég problémám.” Ha minden problémádat egyszerre próbálod számba venni, beleértve még a depressziódat is, akkor ezzel csupán kikészíted magadat. Eggyel talán még elbírnál, de kettő vagy három már könnyen maga alá gyűri a tudatodat, legyengít, és aláássa az önbecsülésedet. Ne engedd hát, hogy föléd tornyosuljanak, egyik a másik hátán, és kétségbeesésbe vagy reménytelenségbe kergessenek. Hadd hozzak egy példát saját tapasztalatomból. Mindig rengeteget utaztam, s bár ma már van jó segítségem, néhány éve még mindig magamnak kellett becsomagolnom – ez okozta számomra az egyik legnagyobb fejfájást. Sokszor elcsodálkoztam, hogy a filmekben a szereplők hogyan képesek olyan gyorsan becsomagolni. Úgy látszik, mintha néhány másodperc alatt be tudnának dobálni egy egész szekrény ruhát egy kis bőröndbe. Hát, az életben ez így nem megy. Nagyon könnyen hatalmas rendetlenséget lehet teremteni, s te ott állsz a szoba közepén, körülötted csak káosz, és tudod, hogy ha egy órán belül nem indulsz el, lekésed a gépet – nos, ez nagyon nyomasztóvá tud válni. Emlékszem, nagyon gyakran kérdezgettem magamtól: „Hogy fogok én időre bepakolni?” Az ilyesmi könnyen kedvét szegi az embernek, és egyfajta tétlenségbe zuhanhat, ami még abban is megakadályozza, hogy egyáltalán belekezdjen a pakolásba. Ebben az állapotban mindössze arra vagy képes, hogy leülj a földre, és siránkozz: „ha nem csomagolok be időre, biztosan lekésem a gépet”. Sorra veszed a különböző lehetséges kimeneteket, amelyek megtörténhetnek veled, és közben a falióra ketyeg tovább… Elérkezik azonban egy pont, amikor rájössz, hogy nincs több esélyed. Most egyszerűen be kell pakolnod. És így is teszel. Felkapsz valamit és bepakolod, majd a következőt, s végül anélkül, hogy észrevennéd, egyszer csak be vagy csomagolva. Elkészültél. Még ha biztos voltál is benne, hogy legalább egy órát fog eltartani, félóra alatt kész lett. Olykor a megoldás sokkal egyszerűbb, mint ahogyan azt képzeljük. Ha magányosnak érzed magad, próbálj tévét nézni, egy jó műsor majd elszórakoztat. Vagy hallgass zenét. Vagy hívd fel egy barátodat. Vagy még jobb megoldás – amit talán nem is fogsz kipróbálni, pedig ez a legjobb tanács az összes közül –, meghallgatni egy tanítást. Vagy ülj le gyakorolni és hívd meg az összes Buddhákat az otthonodba. Persze nem hiszem, hogy ezt már képes lennél felfogni, mégis ez a Buddhák egyik legcsodálatosabb tulajdonsága: együttérzésük oly hatalmas, hogy ha megidézed őket, akkor megjelennek közvetlenül előtted. A Buddha maga megfogadta, hogy: „Aki csak rám gondol, máris ott termek előtte!” Tudod, a Buddhák nem öltenek testet a mi világunkban, ebben a dimenzióban. Ők azon a szinten léteznek, amit szambogakajának neveznek. Képesek egyszerre egynek és soknak lenni, mert túl vannak téren és időn. Ha megidézzük őket, akár mindegyikünknek lehet egy saját Buddhánk, aki velünk marad mindaddig, amíg ezt kívánjuk. És nemcsak saját Buddhánk lehet, hanem ugyanígy lehet saját Guru Rinpocsénk, Avalokitesvaránk és Táránk is. Ha kellően mélyére hatolsz a tanításoknak, rá fogsz jönni, hogy ez tényleg így van. Tehát – különösen amikor magányos vagy –, idézd meg az összes Buddhák szeretetét és áldását. Tapasztalni fogod – bármily hihetetlenül hangzik is –, hogy valóban érezni lehet az áldásukat: olyan jól és annyira boldognak fogod érezni magad, hogy még hálás is leszel korábbi magányosságodért. Ha nem élted volna meg a magányt, soha nem idézted volna meg a Buddhákat, és soha nem fedezted volna fel szeretetük erejét. Forrás: www.kamala.hu

A lélek épsége a test szépsége

A mondás úgy tartja: ép testben ép lélek. Ám a fordítottja éppen úgy igaz: az ép lélek a titka a test szépségének, egészségének…


Gyakran nem találják meg, mi okozza a panaszokat, mi a pontos diagnózis. Ilyenkor ezeknek a bajoknak nem a szervekben kell keresni az okát: mindannak, ami a testben történik, lelki eredete lehet. Fontos, hogy komolyan elgondolkodjunk azon, vajon mi miatt kell átélni a kellemetlenségeket.

Pattanások

Ha az akné az arcon található, akkor a belső probléma a személyiséghez kapcsolódik. Az arc ugyanis a belső harmóniát tükrözi. Amikor valakivel találkozunk, az arcunkkal „szembesül” először, és ez dönt arról, hogy az illető elfogad vagy elutasít bennünket. Pattanás akkor jelenhet meg, amikor érzelmileg és mentálisan konfliktusban vagyunk saját magunkkal. Az irritációnak, ellenérzésnek, elutasításnak, félelemnek, szégyennek és a bizonytalanságnak látható kifejeződése, és arról tanúskodik, hogy valaki nem fogadja el saját magát. Az akné összefügg az identitás kifejeződésével, az önszeretettel, önmagunk feltétel nélküli elfogadásával. Fiatalként, kamaszként a pattanás gyakran belső változást takar. Ha valaki fél nyitni mások felé, kapcsolatokat megszakítani (gyakran tudat alatt), vagy az élete változásaival szembenézni, őrlődik a belső világában, könnyen kialakulhatnak a pattanások. A tinédzserek már nem gyerekek, de még nem is felnőttek, általában nincsenek túl pozitív véleménnyel önmagukról. Talán attól félnek, hogy tetteikkel megváltoztatják a környezet róluk kialakított képét, vagy éppen megijeszti őket a róluk alkotott ítélet. Az akné a szexualitással kapcsolatos tudat alatti félelmekről is árulkodhat, s megkísérli kifejezni azt, ami valójában az ember. Ha valaki állandóan kapcsolatot teremt másokkal, még akkor is, ha néha az ellenkezőjét szeretné tenni, akkor a pattanás eszköz ahhoz, hogy elriassza azokat az embereket, akiknek nem vágyik a közvetlen közelségére. Határt von maga köré, és csak azokat ereszti be, akikkel valóban jól érzi magát. A pattanások azonban nemcsak az arcon, hanem a test számos részén megjelenhetnek. A háton jelentkező akné a múltat, a szokásokat, a régi félelmeket és szorongásokat jelképezi. Egyfajta elutasításra is utal, melyet azokkal szemben érez valaki, akik nem támogatták eléggé vagy nem álltak ki mellette. Ha a háton, a nyak közelében jelennek meg a pattanások, az elfojtott dühről árulkodik. A mellkason a jövőt és az emberre váró dolgokat jelenti. Az akné megjelenésében kifejeződik az identitás és a saját élettér keresésének, illetve ezek mások által történő tiszteletben tartásának igénye. Meg kell találni az embernek saját helyét a világban, és ha szükséges, másoknak is meg kell mutatni, hol vannak az egyén határai, meddig tartok „én”, és hol kezdődnek „ők”. El kell fogadni magunkat és szeretni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, és felhagyni azzal, hogy mindenkinek mindenáron meg akarjunk felelni.

Ráncok

A ráncok a bőr repedései. Lehetnek mimikai vagy öregedési ráncok. Kialakulásukkor a hám rugalmas rostjai elszakadnak, és a kötőszövet maradványai károsodnak. A ráncok akkor jelennek meg, amikor érzelmi sokkot, belső zűrzavart él át valaki. Az is lehet, hogy olyan eseményt él meg, amelyben el kell szakadnia egy embertől, egy helyzettől vagy egy anyagi javától kell megfosztania magát. Ez egyfajta belső szomorúságot, elkeseredettséget, meg nem értést, lelki fájdalmat eredményez. Ha megtanuljuk elfogadni azt, hogy az élet minden egyes eseménye azért van, hogy minket segítsen a fejlődésben, és a leszakadás, elszakadás az, amellyel a feltétlen szeretet megvalósítható, a ráncoknak nem lesz többé létjogosultsága. A bölcsesség hozza el a szív valódi fiatalságát.

Kellemetlen lehelet

A rossz, kellemetlen szagú lehelet annak a közvetlen következménye, hogy nehezére esik valakinek az élethelyzeteit külsőleg és belsőleg kezelni. Ez a nehézség abból ered, hogy bizonyos dolgokkal kapcsolatban nem képes változtatni a véleményén, és ezek „rothadásnak indulnak”. Ez a probléma akkor keletkezhet, ha valaki az életben bekövetkező nagy változások idején nem tud felülkerekedni a dolgokon, a megélt változások gyorsaságához képest az elavult gondolatokon túl sokáig nem változtat. Célszerű megvizsgálni, melyik az a pont, ameddig uralni tudjuk az életünk helyzeteit. Fontos, hogy kommunikáljunk az érintett emberekkel, és megosszuk velük érzéseinket, gondolatainkat, hogy megszabaduljunk a rossz lehelettől. Ez utóbbi gyakran köthető rágalomhoz, utálathoz, mással vagy magammal szembeni bosszúhoz, amiért szégyellem magam. A belsőnket felemésztő gondolatok lehetnek azok, amelyek megfertőzik a leheletet? Ezek az eszmék gyakran tudat alatt működnek. Amikor egy ember állandóan ilyen kellemetlenséget él meg, jó lenne, ha a tudomására juttatnánk, hogy rá kell találnia ezekre a gondolatokra annak érdekében, hogy orvosolni tudja ezt a valószínűleg már jó ideje fennálló problémát. Ennek tudatában lehetősége lenne megtapasztalnia a megbocsátást: vagy magának kellene megbocsátania, vagy egy másik embernek, akire haraggal gondol. Jó, ha emlékezteti magát arra, hogy mikor a szeretet és a becsületesség válik a gondolkodásmódja alapkövévé, a lehelete újra frissé válik. Felszabadítja magát a múlt káros hatásai alól.

Testszag

A testnedvek általában az érzelmeket jelképezik. Így a kellemetlen testszag arról árulkodik, hogy valakiben túlcsordulnak a káros gondolatok, és ezeket kifejezésre kell juttatnia ahelyett, hogy mindent magában tartana az ember. Ez lehet ingerlékenység, elégedetlenség, utálat, frusztráció, undor egy emberrel vagy élethelyzettel szemben. Ugyanúgy lehet emellett egy elengedett, intenzív érzelemnek a jele is, amely ahhoz a testrészhez kapcsolódik, amelyen keresztül az izzadtság távozik. Az az ember, akinek kellemes az illata, általában szép gondolatokat táplál és harmóniában él a környezetével. Meg kell tanulni érvényesíteni önmagunkat, és kifejezni mind a negatív, mind a pozitív érzelmeket, hogy megtisztuljunk, helyet adjunk az újnak, és a szép gondolatok töltsék ki az elménket.

Száraz száj

Akkor száradnak ki a száj, ha valaki nagyon fáradt és egyedül érzi magát, mikor sok gondja-baja van. Ilyenkor az életkedv elszáll, és kevés örömöt lel a másokkal való érintkezésben. Ez az örömvesztés nagyobb mértékű, ha az ajkak véreznek is. Engedélyezzük magunknak, hogy beszélgessünk másokkal, és fogadjuk az életet több szeretettel.

Táskás szem

Az erősen karikás, táskás szem általában a fáradtság jele. A pihenés pedig gyakran valamilyen szertől való függőség miatt nem tökéletes. A test így adja tudtunkra, hogy sokkal önállóbbá kellene válni, és hogy a boldogságot csak saját magunktól tehetjük függővé. Mások elismerése így inkább egy többletet jelent majd, nem a jólét feltételét.

Mit takarnak a testrészek?

Ajkak A mentális nyitottságot vagy zártságot jelképezik; hogy mit akarunk kimondani, és mit nem. Kiszáradásuk vagy remegésük feszültséget, gondokat, bosszúságot és félelmet mutatnak. Ha az ajkaink teltek és húsosak, örömmel és szeretettel teli a szívünk. A vékony ajkú emberek pedig inkább merevebbek és visszafogottak az élet örömeit illetően. Az alsó ajak a férfias, racionális, a felső pedig a nőies, befogadó, érzelmi oldalunkat tükrözi. Fontos, hogy kifejezzük az érzéseinket. Ha a negatív dolgok bent maradnak, ajkaink megdagadhatnak, ugyanakkor a bókoknak, dicséreteknek is hangot kell adnunk, hiszen az ajkainkkal vagyunk képesek a másik embert megcsókolni, és kimutatni szeretetünket.
Arc Az első testrész, amelyet a külvilág megismer belőlünk, annak impulzusait fogadja. Általában egyetlen, másik emberre vetett szempillantás már benyomásokat ébreszt bennünk aszerint, hogy annak sugárzó, napfényes, mosolygós vagy borongós, zavart, szomorú az arca. Az arc tehát a rólunk kialakult képet, az identitásunkat, az egónkat jellemzi. Ha el akarjuk rejteni a személyiségünk egy aspektusát, vagy ha magunknak nem akarunk beismerni valamit, az arc is viselni fogja ugyanezt az álarcot: feszültté válik és grimaszol. Ugyanígy, ha alul értékeljük magunkat, ha másokat kritizálunk, ha nem érezzük magunkat kompetensnek, hozzáértőnek valamiben, ha az az érzésünk, hogy senki sem szeret minket, akkor ez a belső rosszullét az arcbőrön pattanások, mitesszerek formájában fog megmutatkozni.
Bőr Olyan, mint a fa kérge: megmutatja, ha vannak külső és belső problémák, elválasztja a testet a külső környezettől. Ha a bőrön elváltozások mutatkoznak, akkor valószínűleg olyan típusú emberről van szó, aki túlságosan nagy jelentőséget tulajdonít mások véleményének. Mivel nem biztos magában és fél mások elutasításától, vagy attól, hogy megbánthatják, bőrbetegséget „növeszt” azért, hogy egyfajta természetes korlátként távol tartsa magától a környezetet.


Forrás: Partvonal Kiadó/Családi Lap