2015. november 30., hétfő

Advent, télapó, karácsony, szilveszter…




Elérkeztünk a 2015-ös év utolsó, egész hónapot összefogó ajánlójához. A vásárlási lehetőségeken kívül találunk ünnepre hangoló zenés programokat, kiállításokat, téli túrákat is.
 

Adventi Vásár, december 23.-ig, Siófok, www.kulturkozpont-siofok.hu, A Siófok főterén kialakított hangulatos adventi vásárban kézművesek és kereskedők várják a szeretteik számára ajándékokat keresőket, a vendéglátók pedig finomabbnál finomabb ételekkel és italokkal kínálják a vendégeket. A gyermekeket a felállított Betlehem mellett, egy-egy hétvégén kézműves foglalkozás és mézeskalácssütés várja, a színpadon a városi oktatási intézmények gyermekcsoportjai, diákjai segítenek feleleveníteni a karácsonyi ünnepkör hagyományait, és koncertek, zenés műsorok fogadják a közönséget.

Keszthelyi Advent és Karácsony, december 31.-ig, www.keszthely.hu, A belváros díszkivilágítása, a sétáló utcában felállított városi betlehem, és az adventi vásározók mellett templomi koncertekkel, játszóházakkal, ünnepi gyertyagyújtással, jótékonysági koncertekkel és az ünnepkörhöz kapcsolódó színházi és ismeretterjesztő előadásokkal várják nem csak a helyi lakosságot, hanem a városba érkező vendégeket egyaránt. Az adventi gyertyagyújtások alkalmával magas rangú egyházi személyiségek osztják meg gondolataikat az érdeklődőkkel és helyi művészeti csoportok bemutatói színesítik az ünnepi alkalmakat. A programok többsége a templomokban, a Balaton Színházban, a Művelődési Központban és a sétálóutcában kerül megrendezésre és díjmentesen látogatható.

A modern magyar festészet remekei, 2016. január 3.-ig, Balatonfüred, Vaszary Villa, www.furedkult.hu. Kovalovszky Márta A modern magyar festészet remekei című könyvét a Corvina Kiadó 2005-ben jelentette meg. A kiállításon bemutatandó válogatás ennek a könyvnek a koncepcióján alapszik. A látogatók az elmúlt évszázad magyar festészete egy-egy korszakának jellemző mestereivel találkozhatnak. A festményeken kívül reprodukciók is szerepelnek a kiállításon, így szinte az évszázad összes fő áramlatát bemutatja a tárlat. A kiállítás kurátora: Kovalovszky Márta Széchenyi-díjas művészettörténész. A kiállítást megnyitja: Radnóti Sándor esztéta.
A kiállításon szereplő művészek: Kőrősfői Kriesch Aladár, Ferenczy Károly, Vaszary János, Czóbel Béla, Berény Róbert, Csók István, Csontváry Kosztka Tivadar, Gulácsy Lajos,Tihanyi Lajos, Uitz Béla, Rippl-Rónai József, Mednyánszky László, Kassák Lajos, Patkó Károly, Bernáth Aurél, Aba-Novák Vilmos, Derkovits Gyula, Egry József, Ámos Imre, Vajda Lajos, Martyn Ferenc, Korniss Dezső, Veszelszky Béla, Csernus Tibor, Kondor Béla, Keserü Ilona, Ország Lili, Konok Tamás, Altorjai Sándor, Hencze Tamás, Nádler István, Erdély Miklós, Fehér László, El Kazovszkij, Halász Károly, Mulasics László, Vojnich Erzsébet, Ujházi Péte, Kőnig Frigyes, Pinczehelyi Sándor, Bak Imre, Köves Év, Radák Eszter.

Balatongyöröki Adventi Forgatag, Kocsonyamustra, december 4-6., www.balatongyorok.hu. A Közösségi Ház kertjében rendezett karácsonyi vásáron mindenki beszerezheti a fára és a fa alá való díszeket, ajándékokat. A kézművesek portékái mellett megkóstolhatja a helyi német közösség hagyományos ételeit, pl. a thüringiai kolbászokat, valamint a helyben sütött langallót. Szombaton Jazzmikulás játszik, és Szent Miklós is tiszteletét teszi. Vasárnap a Kocsonyamustra keretében kreatív és hagyományos kocsonyák versenyét szervezzük meg.

Pálosok nyomában, december 5., Salföld, www.bfnp.hu, A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság szeretettel várja az érdeklődőket egy kellemes téli sétára. A túrát vezető természetvédelmi őr szakvezetést tart Salföld falu - Salföld kőtenger - Pálos kolostorrom útvonalon, majd a csoport a Csönge-hegyen keresztül sétál vissza a majorhoz. A túrára előzetes jelentkezés szükséges és 10 fő jelentkezése esetén indul. Szükséges felszerelés: az időjárásnak megfelelő ruházat, kényelmes túracipő. A túrán mindenki saját felelősségére vehet részt. Időpont: 2015. december 05. 10 óra Szombat. Helyszín: Salföld Major EOV koordináta 535,756  166,876 Részvételi díj: Felnőtt 850 Ft/fő Gyerek 400 Ft/fő

Ünnepváró játszóház - Bagoly éve a Levendula Házban, december 5.,Tihany, www.levendulahaz.eu; www.bfnp.hu, Az év során meghirdetésre kerülő kézműves foglakozásokat a védett éjszakai ragadozó madarak, a baglyok ihlették így a karácsonyváró foglakozáson is baglyos karácsonyfadíszeket készíthetnek a látogatók. A foglalkozáson a látogatók részére a részvétel ingyenes. A belépőjegy megváltásával vendége a háznak egy csésze teára, aki magával hozza bögréjét. Helyszín: Levendula Ház Látogatóközpont, Tihany Major u. 67. GPS: 46.908901,17.888293 Időpont: 10.00 - 15.00 óráig           

Adventi játszóház, december 6., Balatonmagyaród - Kápolnapuszta, www.bfnp.hu, A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság szeretettel várja kézműves foglalkozásra az érdeklődőket Kápolnapusztára a Bivalyrezervátumba.Időpont: 10:00 - 16:00 óra GPS: 46°34,852'; 17°12,026'

X. Adventi Gesztenyesütés és Karácsonyi Vásár, december 12-13., Gyenesdiás, www.gyenesdias.info.hu, Advent alkalmából színes programokkal (adventi gyertyagyújtás, betlehemesek előadása, mézeskalács házikók versenye, halászlékóstolás) jó hangulattal, sült gesztenyével, tombolával és forralt borral várja Önt és kedves családját a Gyenesdiási Turisztikai Egyesület a Községháza előtti téren. A kétnapos programot karácsonyi kézműves vásár kíséri.

Mindenki Karácsonya, december 18., Balatonkenese, www.hellobalaton.eu, A szabadtéri karácsonyi vásár mindenkit ínycsiklandó finomságokkal vár, a kicsiktől a nagyokig. Ünnepi hangulat és édes illatok lengik be a Városháza előtt felállított Betlehemet és környékét, ahol nehéz a választás a bejgli, a kalács, a sült alma vagy a forralt bor között. Az utolsó karácsonyi ajándékok megvásárlására is lehetőség nyílik mire megkezdődik az ünnepi színpadi produkció. A gyerekek Betlehemezése minden évben a nézők kedvence.

ADVENTI NAPOK 2015 - ÓCSA, December 17 - 20.,  www.egressyszk.hu, Az Egressy Gábor Szabadidőközpont eben az évben is megrendezi Adventi Napok programsorozatát. Hangulatos vásárral, karácsonyi körhintával, koncertekkel, gyermek programokkal és ünnepi meglepetéssel várják a szervezők az érdeklődőket. A rendezvény ingyenes. Helyszín: Egressy Gábor Szabadidőközpont, 2364 Ócsa, Bajcsy - Zs. u. 46-48.

Advent a Várkert Bazárban, december 20.-ig, www.varkertbazar.hu, A karácsonyi hangulat jegyében számos kulturális programmal találkozhatnak az adventi időszakban a Várkert Bazárba látogatók. Megismerkedhetnek a jégszobrászat rejtelmeivel, lesz kézműves foglalkozás a gyerekek számára, és egy egyedi tervezésű és méretű adventi koszorú és kalendárium fokozza majd az ünnepi hangulatot. Fellép többek között a Nemzeti Táncszínház, koncertet adnak a Virtuózok, Sárik Péter, Szalonna és Bandája, a Budapest Bár és még sokan mások.
"Zene-Bor" - a 100 Tagú Cigányzenekar Ünnepi Koncertje, december 30., Budapest Kongresszusi Központ, www.argosart.hu, Minden évben a Zene-Bor ünnepén december 30-án a Budapest Kongresszusi Központban nagyszabású klasszikus gálakoncertet ad a világon egyedülálló 100 Tagú Cigányzenekar Kétrészes műsoruk repertoárján Strauss, Rossini, Brahms, Bizet, Erkel, Liszt, Berlioz, Hacsaturján, Sarasate és Csajkovszkij közkedvelt dallamai, továbbá olyan népzenei művek szerepelnek, melyeket különleges és egyedi hangszerelésben tolmácsol a zenekar, előadásmódjában csak a „100 Tagúra" jellemző hangzás világgal gazdagítva. Vendégszólistaként ezúttal is - közkívánatra - Kállai Ernő Junior Prima díjas hegedűművészt, napjaink egyik legizgalmasabb, legkarizmatikusabb fiatal művészét köszöntik. A koncertet Lendvay Csócsi József vezetésével az elmaradhatatlan Pacsirta és Radetzky induló zárja. A koncert előtt a közönség néptáncbemutatóval egybekötött borkóstolón ismerkedhet Magyarország borászainak-borpincéinek termékeivel.
A műsor alatt a földszinten ülő vendégek ínycsiklandó vacsora kíséretében, vagy sósfalatok és bor mellett élvezhetik a 100 Tagú mind hangzásban, mind látványban lebilincselő, páratlan előadását.
XV. ADVENTI KASTÉLYNAPOK, december 5-6. és december 12-13., Gödöllői Királyi Kastély, www.kiralyikastely.hu, A gyermekeket különleges tárlatvezetésekkel, előadásokkal és kézműves foglalkoztatóval, a felnőtteket karácsonyi koncertekkel várják a kastélyba.      

 

Kaposvári Advent - Karácsonyi Ünnepi Hetek, december 23.-ig, www.egyud.somogy.hu, A kaposvári karácsonyi ünnepi heteknek Kaposvár főtere, a Kossuth tér ad otthont. A kaposvári ünnepi programok az első adventi gyertya meggyújtásával kezdődnek. A kaposvári székesegyház oldalában felépített, egyedülálló, faragott betlehem a meghittség, a szeretet és a nyugalom szigete a rohanó hétköznapokban. A kaposvári Pajta Színházban betlehemes játékok, karácsonyi koncertek, a város apróságainak ünnepi köszöntői melengetik a nézők szívét-lelkét, míg egyéb testrészük egy pohár meleg itallal lel felüdülést. Kaposvár az advent idején a főtérre várja mindazokat, akik a jókedv és meghittség jegyében kívánják a karácsony szellemét megidézni. A Kossuth téren továbbá kellemes forralt bor és ízletes meleg ételek árusítása történik. Az újévi koncert 2016. január 3-án hangzik el.

Angyalkert Karácsonyi Háztáji és Kézműves Vásár, december 5, Kovácsszénája, www.kovacsszenaja.hu, A vásárra látogatók finomabbnál finomabb háztáji és a szebbnél szebb kézműves termékek közül válogathatnak. A karácsonyi hangulatot pedig a helyben készített forralt bor, mézeskalács, házi lekvár, házi kenyér, valamint a friss sütemény teszi teljessé.

Szekszárdi Karácsonyváró, december 6-20., www.szekszardagora.hu, December elején indul Szekszárdon az immár hagyományos Szekszárdi Karácsonyváró kirakodóvásárral és esténként az advent jegyében megrendezett kulturális műsorokkal. Érdemes egyedi, kézműves ajándékot keresgélni a Garay téren a karácsonyi kirakodóvásárban, ahol forralt bor, mézeskalács illata mellett esténként zenei és irodalmi műsorok szórakoztatnak minket az advent jegyében.

Nemzetközi Betlehemes Találkozó, december 11-13., www.iranydebrecen.hu, A rendezvény elsődleges célkitűzése, hogy a betlehemezés hagyományát életben tartsa, a kulturális identitást erősítse, a közös szellemi haza kincseit, szakrális hagyományait bemutassa, illetve a környező országokban élő magyarság kulturális cseréjét.

Óévbúcsúztató szilveszteri csergetés, Hajdúszoboszló, december 31., www.hajduszoboszlo.hu, A szilveszteri csergetés több évszázados hagyomány. Úgy tudjuk, hogy elődeink 1559. december 31-én kolompszóval és ostorpattogtatással ijesztették el a Szoboszlót fenyegető török hadsereget. Az új attrakciókkal kiegészülve minden év utolsó estéjén csikósok hada űzi el a „gonosz erőket", majd nagyszabású koncertekkel és tűzijátékkal búcsúztatjuk az óévet. 

Advent Győrben- Téli Fesztivál, december 23.-ig, www.gyor.hu, Az adventi időszakra Győr a fények városává változik, a Belváros utcái csodás díszkivilágításba öltöznek advent első hétvégéjén, ami egyben a Téli Fesztivál kezdete is. A régióban egyedülálló látványosság mellett minden évben különleges attrakcióval szolgál a fesztivál a győrieknek és az ide látogató turistáknak.    

XII. Kárpát-medencei Mézfesztivál, Zalaegerszeg, december 5-6., www.zalaegerszegturizmus.hu, A zalaegerszegi Kárpát-medencei Mézfesztivál programsorozata minden percben a méhészet és a méz körül forog. Az idelátogató mézrajongók a következő 'mézes' programok közül válogathatnak kedve szerint: Szakmai előadások, Méz- és méhészeti termékek kóstolója és vására, Mézlovagrendek felvonulása, Mézes sütemények Adventi versenye, Munkabemutatók, méz és méhészeti termékek kóstolója és vására.

Büki Advent, december 20.-ig, www.visitbuk.hu, Immár hagyományszerűen szervez Advent ünnepséghez fűződően programsorozatot a Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár.
A karácsonyt megelőző ünnepi készülődés és ráhangolódás jegyében november 29-től minden vasárnap 18 órakor fellobban majd az adventi koszorú egyik gyertyalángja a városközpontban is.
Helyszín: Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár - Atrium, Színházterem


Zalaegerszegi Advent, december 24.-ig, www.zalaegerszegturizmus.hu, Zalaegerszeg karácsonyi hangulatba öltözik, advent hangulata járja át a főutcát, a vendéglátóhelyeket, a belvárost. Kézművesek kínálják áruikat, forralt bor és sült gesztenye illata lengi be a várost, karácsonyi dallamok járják át szívünket.


Tóth Tibor és Németh Krisztina - EuroAstra

2015. november 29., vasárnap

Advent




Idén november 29-én veszi kezdetét az advent, amely a karácsonyra való lelki felkészülés négy vasárnapon át tartó időszaka. Jézus születésének ünnepére az erre az időszakra jellemző katolikus szertartásokkal és szokásokkal készülünk, melynek része a böjt, a bűnbánat és a tettekben megnyilvánuló jócselekedetek.

Az adventi készület hagyománya a 4. századból ered, ekkor a vízkeresztkor tartott keresztelések előtt háromhetes előkészületi időt tartottak. A következő században ez a várakozás átalakult: lelkileg a keresztények már a karácsonyra, Krisztus megszületésének ünnepére készültek, az ünnepet megelőző hat héten keresztül. Ebből rövidült le a négy vasárnapot átívelő adventi időszak.

A hagyományos adventi koszorú - melyet három lila és egy rózsaszín gyertya díszít -, a közös karácsonyvárást segíti, melyet nemcsak a templomban, hanem a családokban és más közösségekben is elkészítenek. A gyertyák színe szimbolikus jelentőséggel bír: a lila a bűnbánatra, a rózsaszín az örömre utal.

A legjellegzetesebb adventi liturgia a napfelkelte előtt tartott hajnali „angyali mise", a roráté - ez a Szűzanyával való várakozás népi megnyilvánulása.

Az adventi időszakban a templomi oltárokat nem díszítik virággal, az orgona csak az énekek kíséretére szorítkozik, a miséző pap violaszínű miseruhát ölt.

Az advent egyik kedvelt szokása még a keresztény családok közös Szent Család-járása. Ennek során egy kisebb közösség tagjai vagy több család gyűlnek össze hétről hétre más otthonban a Szűz Máriát, Szent Józsefet és a gyermek Jézust ábrázoló kép előtt, hogy együtt imádkozzanak.

Az adventi előkészület során a böjtölés és bűnbánat mellett tettekben megnyilvánuló jócselekedetekkel is készülünk az ünnepre. Ebben az időszakban még inkább figyelünk a körülöttünk élő elesettekre. A hétköznapi jótettek mellett a Karitász szervezetek akcióihoz csatlakozva is segíthetünk a rászorulókon.


(MKPK titkárság) 
 

2015. november 28., szombat

Végvári fény-advent Eger szívében




Az elmúlt napokban sok szorgos kéz hatalmas munkát végzett Egerben. A történelmi belvárosban és más városrészekben is folyamatos díszítés, készülődés jelezte, hogy közeleg az első adventi gyertyagyújtás. A Dobó téri ünnepi fenyő mellett a Nemzedékek terén, a Kölcsey téren, a Kovács Jakab utcában, a Farkasvölgyi óvodánál, valamint a Várállomásnál is állítottak fát a Városgondozás Eger Kft. munkatársai. November 29-én, vasárnap 16.30-kor fénybe borul, ünnepi díszbe öltözik Eger. Ennek kapcsán új, az eddiginél is szebb ünnepi fény-köntöst kap a Városháza: a homlokzat két pillérén 8 méter
hosszúságú, az erkély fölötti részen pedig 5 méteres fényfüggöny díszíti a megújult, szép homlokzatot. A városi díszvilágítás idén is bővül: Lajosváros irányába, a Mátyás király úttól egészen a vasútállomásig összesen 36, oszlopra helyezett díszítő elem emeli majd az ünnep fényét, a Kossuth Lajos utca mindig lenyűgöző világítását pedig idén már csaknem 6 km fényfüzér biztosítja.
 
VÉGVÁRI FÉNY-ADVENT

Az idei év teljesen új eleme a szeptemberben felavatott Végvári vitézek terének díszítése, melyet a Gerl utcai hídnál található támfalszakaszon egy új fényfüggönnyel, valamint különleges fényfestésekkel teszünk egyedi hangulatúvá. A Végvári Fény-Advent keretében a fényfestés november 29-e és december 22-e között, összesen 15 adventi estén gyönyörködteti majd a járókelőket, mindegyik napon 16.00-tól 20.00 óráig. A fényfestés napjai: november 29; december 3-6; december 10-13 és december 17-22.
A Végvári Fény-Adventhez pályázat is csatlakozott: az Egri Kulturális Művészeti Központ és az Egri Újságíró Egylet folyamatosan várja a fiatal alkotók fény-kompozícióit.
A kiírók - mindenki számára nyitott pályázattal - fényfestő versenyt hirdettek: a Végvári vitézek terének támfal részére kell kompozíciót készíteni. A nyertes munkákat megvásárolják, s Advent utolsó vasárnapján a legjobbnak talált művek díszítik majd Eger legújabb, impozáns terét.
Pályázni e-mailben lehet a fenyadvent@gmail.com címre küldött munkákkal, egészen december 10-ig. Egy pályázó legfeljebb 3 alkotást adhat be, akár folyamatos módon is, nem szükséges egyszerre beadni a képeket. A bemutatás időpontjáról a facebook.com/fenyadvent címen tájékozódhatnak az érdeklődők és a zsűri döntését is ezen az oldalon teszik közzé, míg a közönségdíjat a legtöbb lájkot gyűjtő mű kapja.
MÉZESKALÁCS HÁZAK ÉS TEMPLOMOK A VÁROSHÁZÁN
Az Egri Kulturális és Művészeti Központ (EKMK) „Mézeskalács meseváros" felépítéséhez hirdetett pályázatot egyéni alkotók, családok, baráti közösségek számára, és fontos kritérium volt, hogy a pályaművek valóban ehetőek legyenek. A beadott munkákat az EKMK munkatársai ízlésesen elrendezték egy terepasztalon. A remek adventi hangulatot és illatot árasztó mesevárost november 29-én, vasárnap 15.00 órakor avatják fel a Városháza aulájában. A mesevárost alkotó művekre szavazhat a közönség, a díjátadás Aranyvasárnap, azaz december 20-án lesz a kiállítás helyszínén.
 

2500 Mikulás-sapkás kisgyerek lepi el Budapest utcáit




Vidéki iskolákban tanuló hátrányos helyzetű gyermekeket ajándékoznak meg egy egész napos budapesti városnézéssel és élménydús programokkal az Advent Budapesten nevű rendezvény szervezői. A 2004 óta zajló programban eddig összesen 16 000 gyereknek tették szebbé az ünnepeket, idén 2 500 iskolásnak szerveztek programokat december elsejére és másodikára.
Érkezés vonattal Budapestre, buszos városnézés, séta a Vörösmarty téren, egy múzeum megtekintése, a Parlamentbe való látogatás, valamint hírességekkel való találkozás és egy népszerű animációs film vetítése várja idén december elsején és másodikán azt a 2 500 hátrányos helyzetű kisiskolást, akik idén az Advent Budapesten nevű rendezvény segítségével vehetnek részt a fővárosba szervezett kiránduláson. A gyerekeket kis csoportokban idegenvezetők kalauzolják majd Budapesten, akiktől meglepetésként édességet illetve Mikulás-sapkát kapnak majd.



A 2004 óta zajló program célja, hogy olyan vidéki iskolákban tanuló gyermekeket ajándékozzanak meg, akik nehéz körülmények között, hátrányos helyzetben nevelkednek, esetleg fogyatékkal élnek és szülői, gondviselői erőforrásból nem juthatnának el hasonló programra, kirándulásra. Illetve a kiváló tanulmányi eredményeket elért diákok is részt vehetnek a kiránduláson. Az elmúlt 14 évben több mint 16 000 gyerek vett részt a programban, a szervezők idén 2 500 kisdiákot látnak vendégül.
"Működésünk első évében megláttuk, milyen óriási különbségek, eltérő lehetőségek között élnek a gyermekek hazánkban, és milyen sokan vannak, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy részt vegyenek egy klasszikus évközi osztálykiránduláson. Felismerve e szomorú tényt, már ezen első év végén, 2004 decemberére meghirdettük az Advent Budapesten névre keresztelt rendezvényt. Az Iroda szervező munkája és anyagi támogatása mellett több szponzor is a jó ügy mellé állt, ezen első sikeres programból pedig hagyomány lett" - mondta Kiss Judit, a Millennium International Kft irodavezetője, az Advent Budapesten nevű rendezvény szervezője.
A legnagyobb, gyerekek által igen kedvelt attrakciót a Lurdy Mozi adja, ahol gyerekek animációs filmet tekintenek meg. December másodikán fellép előttük a Varga Feri és Balássy Betty páros, és ízelítőt adnak a hamarosan megjelenésre kerülő gyerekdalokat tartalmazó lemezükből. Vastag Tomi üdvözli majd a gyerekeket, az ő hangjára és intésére indul majd a vetítés, a háziasszony pedig Szulák Andrea lesz.
"Azért vállaltam el a felkérést, mert anyukaként nagyon szeretem a gyerekeket, és szívesen segítek rajtuk, ha lehetőségem van rá. A hátrányos helyzetű gyerekek esetében pedig kiemelten fontosnak tartom, hogy részt vegyek olyan eseményeken, amelyek jó célt szolgálnak" - mondta Szulák Andrea, aki már nagyon várja a kisiskolásokkal való találkozást. 
 

2015. november 27., péntek

November 27-e a véradók napja Magyarországon




„Adj vért és ments meg három életet!” Magyar Vöröskereszt



Ezzel az „ünneppel” köszönik meg minden véradó önkéntesnek, amit embertársaikért tesznek. A Magyar Vöröskereszt javaslata alapján, 1988-tól november 27-e a Véradók Napja Magyarországon. Azért esett a választás erre a napra, mert először 1954-ben november 27-én adományoztak kitüntetéseket a sokszoros véradóknak.

A Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat ezen a napon tartja Véradók napi, központi ünnepségét Budapesten. Az évente megrendezett eseményen sokszoros véradók, több éve a véradásszervezésben tevékenykedők, véradóbarát munkahelyek és a véradó-mozgalom támogatói részesülnek elismerésben.

A Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat felterjesztése alapján a 20 kiemelkedő véradásszámot elért véradó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adományozható Pro Vita díjat vehet át. Kiemelkedő önkéntes véradásszervezői munkáért húszan kapnak „Véradó Mozgalomért” Ezüst Emlékérem kitüntetést.

A Magyar Vöröskereszt, az Országos Vérellátó Szolgálat és sok más egészségügyi szervezet, intézmény közös célja, hogy a vérátömlesztésre szoruló betegek mindegyike megkaphassa a gyógyulásához szükséges vérkészítményt.2013-ban több mint 270 ezer önkéntes adott vért, s ezzel 600 ezer vérkészítmény előállítását tették lehetővé.

A Vöröskereszt nagy figyelmet fordít a fiatal véradók hatékony megszólítására is: 2006 óta minden évben meghirdeti az Országos Felsőoktatási Véradóversenyt. Ez minden évben szeptemberben indul, és következő év májusában ér véget – az eredményhirdetésre pedig június 14-én, a Véradók Világnapján kerül sor.

A WHO (Egészségügyi Világszervezet) kezdeményezésére nevezték ki ezt a napot Véradók Világnapjává. Először 2004-ben tartották meg: céljuk, hogy felhívják a figyelmet a vérkészletek szükségességére, és hogy megköszönjék a véradóknak, hogy segítették embertársaik életének megmentését.

Forrás: Vöröskereszt.hu

Minden évben rendszeresen szerveznek véradásokat (különböző helyszíneken: pl. iskolákba, véradó buszok is járják az országot), ahova a 18-65 év közötti egészséges embereket várják: egy évben a nők maximum háromszor, a férfiak ötször adhatnak vért. Alkalmanként általában 4,5 dl vért vesznek le, és az egész alig 5-10 percet vesz igénybe.

Olykor a levett vért nem egészben, hanem alkotóelemeiben használják fel: egyeseknek például csak vérplazmára van szüksége. Minden vércsoportú önkéntesnek örülnek, hisz ez segít, hogy mindig rendlelkezésre állhasson a kórházakban az életet jelentő vér

 

Lajkó Félix – Újévi szóló koncert




November 27-én az esti koncerttel indul Lajkó Félix ünnepi sorozata. A karácsonyi ünnepek és az újév közeledtével Lajkó Félix most nem egy, hanem több ünnepi koncerttel készül.

A művész 40. születésnapját hosszú koncert maratonnal ünnepelte 2014 végén és 2015 elején; és ezen alkalomra új produkciók születtek: Balázs Jánossal a JELSZÓ, a Hollerung Gábor vezette Budafoki Dohnányi Zenekarral a VÉGTELEN c. szimfonikus lemez, illetve a kiváló énekesnőkkel és barátokkal létrehozott FOLK produkció. Lajkó Félix ezen produkciókban továbbra is kiteljesíti művészetét, hiszen széles, mondhatni határtalan zenei koncepciók lehetővé teszik számára a szárnyalást, úgy a virtuózan használt hegedűn, mint kedvenc hangszerén a citerán!

Az idei koncertszezon zárásakor ezek a produkciók szép sorjában újra színpadra állnak; mindig megújulóan, improvizatívan, újra és újra szerethetően:

Lajkó Félix évzáró eseményei és újévi koncertje:

2015. november 27. 19.00
Lajkó Félix (hegedű) és Balázs János (zongora) - Jelszó koncert
Budapest - MOM Kulturális Központ
(Minden jegy elkelt!)

2015. december 15. 19.00
Lajkó Félix Szimfonik - a Budafoki Dohnányi Zenekar közreműködésével, vezényel: Hollerung Gábor
Budapest - Erkel Színház

2015. december 28. 20.00
Lajkó Félix FOLK koncert, közreműködnek: Palya Bea, Csizmadia Anna, Tintér Gabriella énekesek, Brasnyó Antal (brácsa), Csobán Gergő (bőgő)
Szeged - IH Rendezvényközpont

2016. január 3. 19.30
Lajkó Félix - Újévi szóló koncert
Budapest - Zeneakadémia

https://www.youtube.com/channel/UCXIwykmjBEUvB-etBArJDqw
www.youtube.com/watch?v=V2o0gN-cWUE


Lantai József - EuroAstra

2015. november 26., csütörtök

Stein Aurél




Stein fölfedezéseket tesz, mert mindig tudja, hogy hol s mit keres.”



(Pest, 1862. november 26. – Kabul, 1943. október 28.)



Stein Aurél, Sir Aurél Stein (Pest, 1862. nov. 26. – Kabul, Afganisztán, 1943. okt. 28.): Belső-Ázsia világhírű kutatója, régész, nyelvész, a Magyar Tudományos Akadémia kültagja (1895). Egyetemi tanulmányait Bécsben, Lipcsében és Tübingenben végezte. 1887-ben avatták bölcsészdoktorrá. Utána azonnal angol szolgálatba állott. 1888-ban a lahorei Punjab Egyetemen a szanszkrit nyelv és irodalom tanára lett. 1894-ben jelent meg első tudományos műve (katalógus a kasmíri maharadzsa jammui könyvtárának mintegy 6000 szanszkrit kéziratáról kivonatokkal és magyarázó jegyzetekkel). Több művében foglalkozott az indiai történelem és indoszkíta uralom vallási és művelődésviszonyaival, valamint az indo-iráni régi földrajzzal. 1888 – 96 között tett utazásain Kasmír emlékeit és topográfiáját tanulmányozta. 1900-ban indult el első nagy belső-ázsiai expedíciójára, amelyen Kelet-Turkesztán homoksivatagjában régészeti kutatásokat folytatott, s átkutatta a Svar Hedin által felfedezett romokat. Maga is sok jelentős ősi romhelyet fedezett fel. 1908-ban második expedícióján, folytatta a térképezést a Kuen-Lun főláncán, majd a Takla-Makán sivatagban és a Tarim mentén végzett ásatásokat. 1909 elején visszatért Európába és a Magyar Földrajzi Társaság meghívására Budapesten is előadást tartott. Útjának eredményeit Serindia című ötkötetes művében és The Thousand Buddhas (London, 1921) című munkájában dolgozta fel. 1911-ben India É-nyugati határán végzett archeológiai kutatásokat, 1912-ben az angol király az Indian Empire-rend Knight Commanderévé nevezte ki. 1913-ban megkezdte harmadik nagy belső-ázsiai kutatóútját, s három év alatt 18 000 km-t járt be: Turkesztánt az Oxus vidékétől a Góbi-sivatagig, a Kuen-Lun-hegység vidékeit. Rendkívül gazdag tudományos anyag tanúskodik útjának eredményességéről. A művészettörténeti kutatás szempontjából is számos nagy jelentőségű leletet fedezett fel (Tunhuang művészeti emléke stb.). Számos tudományos akadémia és társaság tagja, a cambridge-i és oxfordi egyetem díszdoktora. A Magyar Földrajzi Társaság 1922-ben alapított Lóczy-érmét ő nyerte el elsőnek. Könyvtárát az Magyar Tudományos Akadémiára hagyta.




Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 
 

Kivételes adventi programok a Várkert Bazárban




Sajtótájékoztató keretében mutatták be a Várkert Bazár első adventi programsorozatát 2015. november 25-én. A rendezvényen elhangzott, hogy a helyszín különleges karácsonyi vásárral, rendhagyó programokkal és adománygyűjtéssel várja a látogatókat az ünnepi készülődés időszakában, továbbá itt kap helyet Európa legnagyobb adventi gyertyainstallációja.
A Várkert Bazár adventi programsorozatát Dr. Puskás Imre, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára, valamint Gyutai Csaba, a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője ismertette. Az év legszebb időszakában a megújult Várkert Bazárban idén első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal szervez adventi rendezvénysorozatot a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. - mondta el Gyutai Csaba, az intézmény      ügyvezetője.   A négy adventi hétvégén ingyenes interaktív gyermekprogramokkal, adventi vásárral, kézműves foglalkozásokkal, táncelőadásokkal, koncertekkel készülnek a Várkert Bazárban, továbbá a Citadellán rendezett karácsonyi vásár is várja az érdeklődőket - tette hozzá az ügyvezető.



„Csodálatos azt látni, hogy ez az impozáns kulturális tér nem csak látványában gyönyörködtet minket, hanem a színvonalas programok, kiállítások megtöltik élettel a helyszínt" - méltatta a megújult helyszínt Dr. Puskás Imre, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára. A társadalmi felelősségvállalás és a szolidaritás kiemelten fontossá válik a karácsony közeledtével, az advent időszakában - tette hozzá. Elmondta, hogy a rászorulók és nélkülözők megsegítésére a Várkert Bazár adventi programsorozatának részeként minden vasárnap az Ökumenikus Segélyszervezet és Dévai Szent Ferenc Alapítvány adománygyűjtést tart.
A számos különböző program mellett Európa legnagyobb adventi gyertyainstallációja is megtekinthető lesz az épület előtt. Az egyedülálló installációt a Hello Wood alkotócsoport készíti el, a legnagyobb gyertya hét és fél méter magas lesz. A gyertyákat felfüggesztett falécek veszik körbe, amik szélharangként működnek majd; az érdeklődőket a monumentális gyertyák különleges hang- és fényhatással is várják - mondta el Ráday Dávid, a Hello Wood művészeti igazgatója, társalapítója. A gyertyák mellett kap helyet a Várkert Bazár karácsonyi vására, ahol gasztronómiai ínyencségeket, forró csokoládét, forralt bor kínálnak az árusok.
Az adventi programsorozatot a Nemzeti Táncszínház Holle anyó című táncelőadása nyitja november 29-én. December 6-án a Virtuózok viadala várja az érdeklődőket, december 13-án a Sárik Péter Trió Band, december 20-án Pál István Szalonna és családja, barátai zenélnek majd a közönségnek, kísérővendégek a Fölszállott a páva gyermekversenyzői.

http://www.varkertbazar.hu/hu/programok/adventi-vasarnapok-a-varkert-bazarban  

2015. november 25., szerda

3 tonna sütemény a megosztás jegyében




Megsütik és megosztják mindenkivel - ezúttal nem csak virtuálisan - a magyar internet legtöbbször megosztott süteményreceptjét* egy különleges akció ötletgazdái. November 25-én négy budapesti helyszínen lehet megkóstolni a 100 ezer adag, összesen 3 tonnányi süteményt. 



Először a pudingot főzzük meg, mikor lehúztuk a tűzről, belekeverjük a cukrot, kókuszreszeléket, rumot vagy rumaromát, csipet sót, majd kihűtjük. Úgy kezdődik, mint egy teljesen átlagos recept, pedig a kakaós-kókuszos kevert süti elkészítésének leírása a világháló egyik legnagyobb magyar sztárja, az utóbbi idők legtöbbször megosztott hazai süteményreceptje.

A Franciaországban élő magyar háziasszony, Mónika osztotta meg családja egyik kedvenc édességének leírását a receptneked.hu című receptcserélő oldalon több mint 3 évvel ezelőtt. Mónika nem sejtette, hogy a kakaós-kókuszos receptje rövidesen nem csak saját családja kedvence lesz: háziasszonyok és édességbarátok ezrei népszerűsítik majd az interneten. Mostanra már több mint százezerszer osztották meg, ezzel pedig minden eddigi rekordot megdöntött.

A gasztronómiával kapcsolatos témák különösen népszerűek a közösségi médiában, az ételfotók valósággal elárasztják az Instagramot és a Pinterestet, a receptek a Facebookot.

A sütemény receptjének megosztásánál azonban van egy jobb megosztás: a sütemény valóságos megosztása. Erre vállalkozik most a Telekom, amely a recept digitális megosztásával azonos számú, összesen 100 ezer adag süteményt készít el és oszt ki Budapesten november 25-én. A négy helyszínen kiosztott 3.600 doboz mindegyike 25 adag süteményt tartalmaz, így akinek jut doboz, az maga is meg tudja osztani barátaival, ismerőseivel, vagy akár a szembe jövő idegennel. A darabonként 850 grammos dobozok összesen több mint 3 tonnát nyomnak.

A sütemény megosztásra november 25-én szerdán, a négy alábbi időpontban és helyszínen kerül sor Budapesten:
§        8:00 Design Terminál
§        10:30   Csarnok tér
§        15:30   Gozsdu Udvar
§        18:00 Akvárium Klub

„Az akciónkkal azt szeretnénk megmutatni, hogy a megosztás több mint egy kattintás az online felületen. Mi hiszünk a megosztás valódi erejében, hisszük, hogy az életünk fontos pillanatait jó megosztani másokkal " - mondta el Juhász Péter Tibor, a Magyar Telekom lakossági kommunikációs vezetője.

A Telekom arra bíztat mindenkit, hogy a süteménnyel való találkozást újra ossza meg a #megosztasereje hashtag használatával az Instagramon, mert az így tagelt fotókat a sütiosztás helyszínén ki is lehet nyomtatni és haza lehet vinni.


*(A recept szerzője) 2012-ben feltöltötte a receptet a www.receptneked.hu weboldalra, ahol 2015. áprilishoz képest az elmúlt év eredményeit nézve (Neticle kutatás a legmegosztottabb sütemények receptjei témájában, majd ezeket lefuttatva a BuzzSumon egy kereséssel, a receptneked weboldalon ez a recept büszkélkedhet a legtöbb megosztással a sütemények és desszertek kategóriájában.) A 2015 áprilisi kutatási eredmények alapján ez a recept lett a magyar internet legtöbbször (2015. áprilisi adatok alapján 75 942, 2015. novemberi adatok alapján: 102 642) megosztott desszert receptje.
A recept eredeti url-je: 

http://receptneked.hu/edes-sutemenyek/kokuszos-sutik/kakaos-kokuszos-kevert-suti/
 

Ünnepi Antik Placc a Klauzál téri Vásárcsarnokban




Az Antik Placc ismét lépett egy nagy lépést előre. Átköltözik, és ünnepi kiadásba kezd most vasárnaptól. A több mint egyéves Placc már több tízezer látogatót vonzott, és több száz kiállítót.



November 29-től a Klauzál téri Vásárcsarnokban várja látogatóit az Antik Placc vasárnaponként. A régiségek világa új köntösben, ünnepi kiadásokkal várja látogatóit!

Az eddig is színes, izgalmas, kulturális találkozóhelyként ismert belvárosi piac ünnepi fokozatba kapcsol, hogy még több kiállítóval és gasztronómiai élvezetekkel tegye különlegesebbé a karácsonyi időszakot.
A megújult, gyönyörű VII. kerületi Vásárcsarnok ideális helyszíne az adventi forgatagnak, aki kilátogat az a különleges ajándékötleteken, a kézműves és gasztronómiai termékeken túl, találkozhat őstermelőkkel, valamint megismerkedhet a régi mesterségek világával is, lakberendezési tárgyakkal és alkotóikkal, mindezt egy finom forralt bor és kellemes zene társaságában.

A szervezők várnak mindenkit szeretettel, aki az ajándékvásárlást és az ünnepi készülődést szeretné megfűszerezni egy különleges piaci hangulattal!

Antik Placc ünnepi kiadás tehát november 29-től vasárnaponként 10-17 óráig a Klauzál téri Vásárcsarnokban!

- Régiség, dizájn, retro, vintage vásár
- Restaurátorok, felújítók bemutatkozása
- Étel-ital
- Zene
- Ünnepi kiállítók
Az esemény ingyenes!

www.antikplacc.hu
https://www.facebook.com/events/515462795272016
https://www.facebook.com/antikplacc

Lantai József - EuroAatra

2015. november 24., kedd

Pinokkió



1826. november 24-én született Carlo Collodi


„Tudom már: Pinokkió lesz, így fogják hívni...”



Az 1883-ban íródott Pinokkió kalandjai harminchat gondosan megszerkesztett fejezetből áll (1881-ben először folytatásokban jelent meg egy újság hasábjain).


Minden fejezetben elhangzik egy bölcs tanács vagy intelem, amit a Pinokkió nem vesz komolyan, sőt, olykor gúnyoldóik is a bölcselkedővel, és mintha mi sem történt volna, megy a saját feje után.




 

1936-ban, az orosz Alekszej Tolsztoj által írt Aranykulcsocska újrameséli az olasz fabábu történetét.

Pinokkió igazi diadalmenete akkor vette kezdetét, amikor az 1940-ben Walt Disney készített belőle mesefilmet.

„Ahogy hazaért, Dzsepettó rögtön előszedte a szerszámait, és nekiült, hogy kifaragja a tuskóból a bábut.

- De milyen nevet adjak neki? - mormolta magában. - Tudom már: Pinokkió lesz, így fogják hívni, Pinokkiónak. Szerencsés név; ismertem egy családot, abban mindenkit Pinokkiónak hívtak: volt Pinokkió papa, Pinokkió mama, Pinokkió gyerekek, és mindnek jól ment a sora, akadt köztük, aki néha-néha egy egész hatost összekoldult egyetlen napon!" Ha már megvan a név, legyen meg mielőbb a gazdája is. Az öreg hát alaposan nekilátott, és csakhamar elkészült előbb a haj, aztán a homlok, aztán a két szem. Csak azt találta Dzsepettó fölöttébb furcsának, hogy ez a két szem, mihelyt elkészült, nyomban meg is mozdult. Megmozdult, rászegeződött, és elkezdte mereven bámulni. Sehogy se tetszett neki a fából faragott szempárnak ez a nagy figyelme.

- Hát te meg mit bámészkodol így, ha egyszer fából vagy?! - dohogta. Semmi válasz. Erre folytatta a munkát, a szemek után kifaragta az orrot. Amint kifaragta, az orr egyszeriben nőni kezdett, nőttön-nőtt, akkorára, mintha abba se akarná hagyni a növekedését. "No, majd segítünk rajta" - gondolta Dzsepettó, és lefaragott belőle egy darabkát. De az orr nyomban tovább nőtt, mindig valamicskével nagyobbra, mint amekkorát Dzsepettó leszelt belőle.Látva, hogy nem bír vele, letett róla, hogy megrendszabályozza, és faragni kezdte a bábu száját.”

Kapcsolódó linkek

    Carlo Collodi: Pinokkió (Magyar Elektronikus Könyvtár)



Ízek nyomában




Megjelent Mautner Zsófi és Széll Tamás Ízek nyomában című szakácskönyve a Lidl Magyarország gondozásában, melyet az áruházlánc hűséges vásárlói ajándékként kaphatnak meg az adventi időszakban. 



Az Ízek nyomában című receptgyűjtemény 104, Lidl alapanyagokból gyorsan, könnyen és kényelmesen elkészíthető ételreceptet tartalmaz, különlegessége, hogy hazánkban egyedülálló módon, 200 000 példányban került kiadásra. Az áruházlánc célja ugyanis a szakácskönyvvel is az, hogy tovább népszerűsítse az otthonfőzést. A vállalat szeretné, ha minél több magyar háztartásba, konyhába eljutna a kiadvány, ennek érdekében ajándékba adja azt hűséges vásárlóinak, karácsony alkalmából. 

A gyönyörűen illusztrált, exkluzív receptgyűjtemény nagyszerűen mutatja be azt a kétféle stílust, kétféle konyhát és világot, amit Tamás és Zsófi képvisel. A könyv születése egy éves múltra tekint vissza, akkor indult el a Lidl otthonfőzést népszerűsítő kampánya, melynek keretében a magyar gasztronómiai élet két meghatározó szereplője nyújt házi praktikáikkal és receptjeikkel segítséget a főzni szeretőknek. A szakácskönyv a lidlkonyha.hu oldal válogatott receptjeit fogja egy csokorba.

A Lidl hűségprogramja november 19-én indult, melynek keretében, aki összegyűjti az 5 db, 6000 Ft. feletti vásárlásért járó hűségmatricát, gazdagabb lesz az ajándék szakácskönyvvel. A kiadvány forgalomba nem kerül, kizárólag a Lidl adventi hűségakciója keretében kapható meg az üzletekben.

Ízelítőnek 1 recept a 104-ből:

Sütőtökös rizottó mini húsgombóccal

Hozzávalók:

- Húsfarm darált sertéshús 50 dkg
- Tojás, kisebb méretű 1 db
- Fokhagyma, finomra aprítva 1 fej
- Petrezselyem, finomra aprítva 1 csokor
- Primadonna extra szűz olívaolaj a tepsi kenéshez                   
- Castello étkezési só ízlés szerint
- Kania bors ízlés szerint
- Balzsamecet 4 ek.
- Pilos vaj 3 + 3 dkg
- Primadonna extra szűz olívaolaj 3 ek.
- Vöröshagyma, finomra aprítva 1 fej
- Golden Sun rizs 25 dkg
- Fehérbor 1,5 dl
- Alaplé vagy leszűrt húsleves 8 dl
- Sütőtök, felkockázva, megsütve 50 dkg
- Lovilio parmezánsajt, reszelve 6 dkg
A tetejére: Primadonna extra szűz olívaolaj 1 ek.

Elkészítés

A húsgombócokhoz összekeverjük az összes hozzávalót, és diónyi gombócokat formázunk. 200 °C-os sütőben 15 perc alatt megsütjük. Tálalás előtt egy serpenyőbe tesszük, hozzáadjuk a balzsamecetet, és erős lángon átpirítjuk, hogy a balzsamecet sziruposan bevonja.
A rizottóhoz a fele vaj és olívaolaj keverékén üvegesre dinszteljük a finomra aprított hagymát. Hozzáadjuk a rizst, átforgatjuk, hogy a zsiradék egyenletesen befedje. Ekkor hozzáöntjük a fehérbort, és megvárjuk, hogy teljesen elpárologjon. Ekkor hozzáadjuk a húsleves ¼ részét. Takarékra vesszük a hőt, és állandó keverés mellett addig főzzük, amíg a rizs teljesen felszívja. Ezt a folyamatot ismételjük, tehát merőkanalanként, lassan adagoljuk az alaplevet, és közben folyamatosan keverjük, így kapjuk a megfelelő, krémes állagot. A legvégén hozzáadjuk a sütőtökpürét (ehhez előzőleg felkockázzuk, sütőben puhára sütjük, végül pürésítjük a tököt), valamint a reszelt parmezánt. Tálalás előtt közvetlenül hozzáadjuk a vaj másik felét is. A balzsamecetes, mázas, mini húsgombóccal tálaljuk.

Jó étvágyat!

http://www.lidlkonyha.hu
www.lidl.hu


Lantai József - EuroAstra

2015. november 23., hétfő

Pécsi programajánlatok





November utolsó hetére is gazdag kulturális programokat kínál a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. Pécsre látogat az Art Moments, aztán Harcsa Veronika, majd kubai koncertshow-t tekinthetnek meg, és nem utolsó sorban ünneplik a 15 éves a pécsi világörökséget. 



2015. november 24. 18.00
Art Moments Pécs   
Zsolnay Kulturális Negyed - E78 - Kemence Galéria        
Az Art Moments két programmal készül Pécsre: a design jegyében a „Cégér - jó bornak tervezz címkét!" alkotói elmúlt három évének legjobb címketerveiből felvonultató kiállítással, illetve az AMS nemzetközi művészeti programja, a Zenith Art Exchange keretében egy csoportos kiállítás keretében öt, hazájában neves kuvaiti fotóművészt mutat be. A válogatás az Art Moments idei „Art Around Us" témájára reflektál, amely a hétköznapok szépségét igyekszik megmutatni, legyen szó emberekről, épített környezetről vagy természetről - teszi mindezt egy távoli kultúra látcsövén keresztül.

2015. november 28. 10.00
15 éves a pécsi világörökség
Cella Septichora Látogatóközpont
A pécsi Világörökségi helyszín történetében 2015 évforduló, hiszen épp 15 éve, hogy Pécs/Sopianae késő római, ókeresztény temetője felkerült az UNESCO Világörökségi Listájára. Erre emlékezve 2015. november 28-án izgalmas programokon vehetnek részt az érdeklődők. Ezen a napon kedvezményes belépőjeggyel, az ókori Sopianae mindennapjait megelevenítő örökségműhelyekkel, forralt boros sétával, római ízekkel, és csúcsélményként Závada Péter költő zenés slam poetry előadásával várják a házigazdák a Cella Septichora Látogatóközpontba betérőket. A magyarországi világörökségi helyszínek közül a pécsi ókeresztény temető az egyetlen, amely kultúrtörténeti kategóriában nyert felvételt az UNESCO világörökségi listájára. A kerek évforduló alkalmából színes programokkal lehet a közönség is része az ünnepi eseménynek.

2015. november 28. 20.00
Metronóm Jazz Klub: Harcsa Veronika - Gyémánt Bálint Duo          
Zsolnay Kulturális Negyed - E78 - Koncertterem  
Harcsa Veronika énekes és Gyémánt Bálint gitáros a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszékén voltak osztálytársak. Egyikük Brüsszelben, másikuk Oslóban tanult tovább, mégis egymás legfontosabb zenésztársai lettek. Együttműködésükhöz eddig két Fonogram-díj, öt lemez és számtalan fontos koncert kötődik. Kezdetben az énekesnő quartet-jében és a Bin-Jip nevű kísérleti elektronikus projektben zenéltek együtt, duóként két éve dolgoznak aktívan. Közös lemezük a Lifelover 2013 októberében telt ház előtt debütált a Művészetek Palotájában, valamint hallhatta a pécsi közönség is a Kodály Központban.

2015. november 29. 19.00
Habana Social Club - Realmente Cuba Koncertshow   
Zsolnay Kulturális Negyed - E78 - Koncertterem  
Aki járt már Kubában, átélhette azt a páratlan életérzést, amit egy-egy kubai zenekar élő fellépése nyújt, hiszen felejthetetlen, semmihez sem hasonlítható, különleges élmény. A rendkívül sok megpróbáltatáson átesett nép életösztöne - a rengeteg könny és fájdalom ellenére - töretlen, minden pillanatban az élet feltétlen szeretetét, a boldogság keresését hirdetik, és a kubaiaknak a zene és a tánc jelentik az utat a boldogsághoz. Minden daluk egy élet igaz története, olyan egyedülálló előadásmódban, amely a közönséget magával ragadja és elrepíti a karibi szigetre. A kubai mulatók forró, szivarfüstös éjszakáinak sztárja, a kubai nép elsőszámú kedvence, a Habana Social Club zenekar 2016 januárjában egy 80 állomásos latin-amerikai turnéra indul, de előtte - 2015 telén Magyarországon koncertezik. A Habana Social Club a kubai és a latin-amerikai sajtó szerint is, méltó utódja a Buena Vista Social Clubnak, legalább annyi fülbemászó slágerrel, mint elődje. A Buena Vista Social Club 2014-ben az Adios Tour keretében búcsúztatta el közönségét, és ezt követően tovább nőtt a Habana Social Club népszerűsége.

http://zskn.hu