Illik tudni... bemutatkozni...

Szia, szia, olyan egyszerű. Mindenki tudja, hogyan mondja a nevét, ha idegennel akarja közölni? Mindenki tudja? És azok, akik csak a keresztnevüket nyöszörgik? Egyáltalán mi illik bemutatkozáskor?

Amikor először találkozunk valakivel, akivel ismeretséget akarunk kötni, nyilvánvaló, hogy elmondjuk a nevünket. De akkor is megtehetjük ezt, ha egy régi találkozás ismétlődésekor a partnerünk nem tudja pontosan a nevünket. Ilyenkor egy illedelmes gesztussal segíthetjük a beszélgetést. Ez sokkal barátibb, mint hagyni a másik erőlködését.

A bemutatkozás az ismerkedés célja alapján különbözhet, hiszen hivatalos vagy munkakapcsolatban érdemes hozzátenni titulust, beosztást is a nevünk mellé. Utóbbit azért igyekezzünk egyszerűre és rövidre fogni! Nem hencegni kell, csak „képbe tenni” partnerünket.
A bemutatkozás hivatalos módját segítheti a névjegy átnyújtása, fogadásokon például ez a legegyszerűbb módja az ismerkedésnek.

FONTOS! Telefonon mindig érdemes bemutatkozni, hiszen nem várhatjuk el ismerőseinktől, hogy hangunk alapján egyből felismerjenek.

Bemutatkozni csak pontosan, szépen

Bemutatkozáskor a nő nyújtja a kezét a férfinak, az idősebb a fiatalabbnak. A kézfogás határozott és rövid legyen. A nevünket jól érthetően mondjuk ki, és figyeljünk a bemutatkozó nevére is. Először a férfi mondja a nevét a nőnek, a fiatalabb az idősebbnek.


„Sz’asz, Marcsi vagyok!”

Egyre inkább terjed a bemutatkozás legslamposabb formája. Különösen a fiatal korosztály szokott le családnevének közléséről, sőt a keresztnevet is sokszor inkább a becenévvel helyettesítik.

Hivatalos kapcsolatban a keresztnévvel való bemutatkozás a bizalmaskodás jele, nem ad kellő információt, így kifejezetten ártalmas például egy új munkahelyen.

Tipp: Manapság sok ügyintéző kis névjegykártyát, kitűzőt visel. Az emberek szeretik hallani a nevüket. Próbáld ki, hogy egyszer úgy köszönöd meg a segítséget, hogy hozzáteszed az ügyintéző keresztnevét: „Köszönöm a segítségét, Katalin!” Barátibb, emberibb lesz a kommunikációd.

Nem ér a nevem!

Vagyis van olyan eset, amikor kifejezetten kerülendő a bemutatkozás. Ilyen eset például a vásárlás, vagy például a telefonközpontossal való telefonálás. Speciális formája a „nem bemutatkozásnak” az, amikor az ügyintézés miatt mi bemutatkozunk, ugyanakkor az ügyintéző nem vét az illemszabályok ellen, ha nem árulja el a nevét.

Híres emberek egymást közt

Speciális esetnek számít, ha egy fogadáson a médiából ismert politikusok, médiaszemélyiségek jönnek össze, emellett tudják, hogy kivel fognak találkozni, és – noha személyesen nem ismerik egymást – mégis kölcsönös sértésként könyvelhető el, ha nevüket – ami mindenki számára köztudott – elmondják.

Tudtad? Az angol etikett szerint a nőtlen férfit mutatják be a nősnek, a hajadont az asszonynak. Kivételt csak a nagyobb korkülönbség esetén tesznek.

A bemutatás

A kapcsolatteremtés leggyakoribb formája egy harmadik személy közreműködését kívánja. Társaságban általában a házigazda vagy a háziasszony mutatja be egymásnak a vendégeket. A férfit a nőnek, a fiatalabbat az idősebbnek, az alacsonyabb rangút a magasabb rangúnak illik bemutatni. Ha a fogadást valakinek a tiszteletére rendezik, annak mutatják be a többi meghívottat. Családi rendezvény esetén a gyerekeket mutatják be a felnőtteknek.

Fontos! Házigazdaként törekedj arra, hogy mindenkit bemutass mindenkinek! A bemutatáskor hozzátehetsz rövid segítő információkat, amelyek segíthetik a két ismeretlen ember társalgását megindítani.

Ha bemutatkozáskor nem egészen pontosan értjük a másik nevét, nem udvariatlanság újra megkérdezni, a legjobb megoldás erre az esetre a névjegy.

Forrás: V.Zs. - nők Lpja Cafe (2006. 11. 20.)

Az asztali örömök illemtana az ókortól napjainkig (6/6. rész)

A cikkben előforduló, a témához kötődő fontosabb fogalmak, kulcsszavak:

jó modor, viselkedés, viselkedési szokások, előírások, szabályok, illemtankönyv, etikett, étkezési kultúra, étkezési szokások az ókorban, középkorban, illem, illemtan, étkezési szokások, hagyományok története, illemkódex,

AZ ASZTALI ÖRÖMÖK ILLEMTANA
VI. rész

A XX. század első évtizedeinek vendéglátással foglalkozó illemtankönyvei sokszor előszeretettel tértek vissza az általunk is sokszor idézett, máig felülmúlhatatlan klasszikushoz, Brillat-Savarin-hez, az "Izlés fiziológiája" szerzőjéhez. Erre minden okuk megvolt, hiszen a szerző előre megjósolta asztali illemszabályainak hosszú ideig tartó érvényességét. Az 1825-ben megjelent kötetben erről így ír: " Gasterea, a legszebb múzsa ihlet most meg engem és azok a szabályok, amelyeket most kihirdetek, századokon át fenn fognak maradni.

- A vendégeket úgy kell megválogatni, hogy foglalkozásuk különböző, ízlésük pedig hasonló legyen, s ezenkívül ismerjék egymást annyira, hogy a bemutatás formaságára ne legyen szükség.
- A férfiak elmések legyenek, de azért nem önhittek, az asszonyok pedig kedvesek, de azért nem nagyon kacérok.
- Az étel ne legyen nagyon sok, de mindnek kitűnően megválasztottnak kell lennie; a borok közül pedig mindegyik a maga nemében első minőségű legyen.
- Az ételek sorrendje az, hogy a táplálóbbakon kell kezdeni s aztán áttérni a mind könnyebbekre; viszont a borok közül előtt a könnyebbeket kell felszolgálni, s csak azután a nehezebbeket.
- A kávé forró, a likőrök pedig válogatottan kitűnőek legyenek, a tea ne legyen nagyon erős és a puncsot pedig a legnagyobb gonddal kell elkészíteni."
Az asztali örömök illemtanának megfogalmazásából természetesen mi magyarok is kivettük részünket. Gundel Károly "A vendéglátás művészete" című könyvében (Bp. 1934) sorra veszi Savarin több mint száz évvel ezelőtt írt vendéglátási "szabályait" és bizony nem mindenben ért vele egyet. Gundel szerint a meghívottakat úgy kell összeválogatni, hogy vagy mindannyian egy hivatásbeliek legyenek, vagy úgy, hogy a lehető legkülönbözőbbek, de legyen köztük valami olyan közösség - ha már nem, az asztali örömök iránt való fogékonyság közössége - mely az asztali beszélgetések érdekességét és folyamatosságát biztosítja. Ez még "belefér" a Savarin által összeállított rendszerbe, sőt még az italok sorrendjét is elfogadja, de az ételekét már nem: "Az italokra vonatkozó előírást elismerem, az ételsort illetőleg tisztelettel fellebbezek. Az ételek crescendóban emelkednek az étkezés legtekintélyesebb és uralkodó fogásáig a pecsenyéig, ezután következik a decrescendó, mely a kávéval hal el egészen. Ha valami kis igazság rejtőzik az ősrégi mondásban, mely szerint evés közben jön meg az étvágy, úgy ezért sem szabad az ételsort a legnehezebb eledelekkel kezdeni, hanem könnyebb fajtájúakkal, melyek időt és alkalmat adnak arra, hogy étvágyunk megjöjjön, mire a nehezebbre kerül sor."
Reméljük, hogy sikerült átfogó képet adni az asztali illemszabályok több évszázadot átölelő sokaságáról és búcsúzunk Brillat-Savarin örökéletű megállapításával: "Az asztal örömeit mindegyik életkorban, minden társadalmi helyzetben, minden országban és mindennap lehet élvezni; ez az élvezet társa lehet minden egyéb gyönyörűségünknek, s az utolsó mely megmarad és vigasztal akkor, mikor a többi örömünket már elvesztettük."

Horváth Dezső: Törzsasztal - borászati , gasztronómiai magazin

Az asztali örömök illemtana az ókortól napjainkig (5/6. rész)

A cikkben előforduló, a témához kötődő fontosabb fogalmak, kulcsszavak:
jó modor, viselkedés, viselkedési szokások, előírások, szabályok, illemtankönyv, etikett, étkezési kultúra, étkezési szokások az ókorban, középkorban, illem, illemtan, étkezési szokások, hagyományok története, illemkódex,

AZ ASZTALI ÖRÖMÖK ILLEMTANA
V. rész

Mielőtt továbblépnénk a XVIII. - XIX. századba, szólnunk kell a különböző népek vallási szabályairól és szokásairól, hiszen ezek már az ókortól komoly mértékben befolyásolták és meghatározták egyes ételfajták fogyasztását. A mohamedánok harminc napos ramadan böjtje közismert, de a régi egyiptomiak, perzsák, görögök és az indiaiak vallásai is tartalmaznak étkezéssel kapcsolatos tilalmakat. A böjt tulajdonképpen az érzéki élvezeteknek, különösen a táplálkozásnak korlátozását vagy arról való lemondását jelenti egy bizonyos - az adott vallás által meghatározott - időszakban. Magyarországon a böjt alapja kezdetektől a húsételektől való megtartóztatáson alapszik, ami minden péntek

re régebben szombatra is ! - vonatkozik. Ma már sem ezt, sem a húsvéti nagyböjtöt nem tartja be az emberek többsége - mondhatnánk azt is, hogy mára csak naptári fogalom lett -, de a kereszténység felvételét követő évszázadokban nagyon szigorúan vették mind a polgárok, mind a főurak körében. Orczy József báró például hat hétig nem váltott szót a fiával, mert az megfeledkezvén a péntekről, húst evett egy kálvinista mágnáscsalád ebédjén. A Habsburg ház uralkodói mind buzgó hívők voltak, de a böjtöt a legszigorúbban Mária Terézia (1740-1780) tartotta be. A konyhán külön böjtre való főzőedények voltak, ezekben csak a húsvétot megelőző negyven napos nagyböjt alatt főztek, zsír, marha, bárány vagy baromfi soha nem került ezekbe a lábasokba. Arra azért nem kell gondolni, hogy a böjt egyben diétázást is jelentett, hiszen feljegyezték, hogy egy nagyböjti gálaebéden harminc fogást szolgáltak fel, és - dicsérve a szakácsokat - egyetlen hal vagy léfélének sem volt egyforma íze.
A terített asztal, a leveses tányér és a külön ivópohár bevezetése után az illemtankönyvek szerzői újabb megszívlelendő tanácsokkal látták el a lakomák résztvevőit: "A gazda gondoskodjék róla, hogy elég legyen az ennivaló és ne tálaltasson olyat, amit vendégei nem esznek. A vendég legyen szerény. Ne egye meg az egész kenyeret még az első fogás előtt, ne tömje szájába két kézzel cipóját. Teli szájjal ne igyék és ne beszéljen. Senki se egye meg mindazt, ami a tálban akad, hogy asztaltársának is jusson belőle. Étkezés közben nem illik az orrot piszkálni, vagy a fülben turkálni. Ne nyúlj puszta kézzel a sótartóba, ne használd szomszédod kanalát, ne szürcsölj a leveses tálból, ne töröld ki újaddal, ne könyökölj az asztalra, nem szuszogj és ne büfögj és ne oldd meg övedet étkezés közben. Az asztalterítőbe ne töröld a kezeidet, orrodat még kevésbé". A háziasszonyok és a vendég hölgyek sem maradtak ki az intelmekből: "Hadd lássák, hogy a háziasszony törődik háztartásával, ezért jöjjön ki utolsónak az asztalhoz és csak akkor üljön le, ha már mindenki elfoglalta a helyét. Szomszédjainak rakja tányérjába a darabokat és szeletelje fel. Ajkait nem piszkítsa be zsíros hússal, ne vegyen egyszerre túl sokat a szájába. Kis kortyokban igyék és nem ürítse ki egyszerre poharát. A vendéghölgyek pedig nem faljanak vadállat módjára, ne nyalják le ujjaikat és ne igyék le magukat".
A XVIII. - XIX. század fordulóján már minden - a mai étkezéshez is szükséges - "kellék" az emberek rendelkezésére állt, a XIX. század pedig szinte ontotta a gasztronómiai tárgyú könyveket, köztük az evés-ivás etikettjével foglalkozókat. Ezek közül kiemelkedik Brillat-Savarin Az ízlés fiziológiája című műve, mely 1825-ben jelent meg először, de magyarul csak 1912-ben adták ki. A máig felülmúlhatatlan alapmű aforizmákkal kezdődik, ezekből idézünk néhányat:

1. Az állat fal, az ember eszik, de csak az okos ember tud enni.
2. Mondd meg, hogy mit eszel és megmondom ki vagy.
3. Meghívni valakit annyi, mint felelősséget vállalni a jólétéről mindaddig, míg a fedelünk alatt marad.

Horváth Dezső: Törzsasztal - borászati , gasztronómiai magazin

Az asztali örömök illemtana az ókortól napjainkig (4/6. rész)

A cikkben előforduló, a témához kötődő fontosabb fogalmak, kulcsszavak:
jó modor, viselkedés, viselkedési szokások, előírások, szabályok, illemtankönyv, etikett, étkezési kultúra, étkezési szokások az ókorban, középkorban, illem, illemtan, étkezési szokások, hagyományok története, illemkódex

AZ ASZTALI ÖRÖMÖK ILLEMTANA
IV. rész

A XVII. század étkezési szokásainak egyik legfontosabb változása az volt, hogy már nem egy tálból, hanem tányérból ettek az asztalnál ülők. A leveses tányér a Ramboulilett szalon találmánya, de a leveses merőkanalat, melyet Montaurier herceg "talált ki", csak a XVIII. század végén kezdik el általánosan használni. Sokáig a pohár sem szerepelt a terített asztalon, azokat a pohárszéken tartották és a pohárnok megtöltve vitte az asztalhoz. A XVII. századig még külön poharat sem használtak mindenhol, megelégedtek egy pohárra. Ebből az időből származó illemszabály szerint: "Mielőtt a közös pohárból innál, a pohár szélét az abrosszal törüld meg, de nem ár, ha előbb a szádat is megtörlöd. A poharat csak három újjal fogd, igyad ki egy hajtásra egészen, ne hagyj benne másnak". Ha nők ittak a közös pohárból, akkor egy szolga mindig egy kis tálat tartott az ajkuk alá, nehogy a bor a drága ruhára csepegjen. Csak 1760 körül vált általános szokássá, hogy a boros kancsó, üveg és pohár az asztalra kerüljön, s hogy maga a vendég töltsön. A kultúrtörténeti elírások szerint XV. Lajos francia király volt az első, aki magának töltött, de a rossz nyelvek szerint erre szükséges is volt, mert mohón és sokat ivott. Mint már említettük, a főúri udvarban az élteteket fedett edényekben hordták fel az asztalra, úgy, hogy egyszerre mindig egy fogást hoztak fel a konyhából. Volt egy időszak, amikor a fazekakat lezárták, aminek mulatságos története van. A szolgaszemélyzet erősen "diétás" ellátásban részesült, sokszor éheztek és azért, hogy éhen ne maradjanak, a konyhából az ebédlőig tartó útjukon a fazekakat megdézsmálták, sőt néha a húsételeket egészben kilopták. Egy spanyol udvari leírás szerint ünnepi lakomákon gyakran előfordult, hogy üres fazekak kerültek az asztalra. Ennek megakadályozására a fazekakra zárat csináltattak, az egyik kulcs a konyhamesternél volt, aki a fazekat lezárta, a másik a ház uránál, aki azután a behozott fazekat kinyitotta. A magyarok étkezési idejének megválasztásában a szokások koronként eltérőek voltak. A XVI. század végéig, amikor még korán keltek, az ebéd már délelőtt tíz órakor volt, a vacsora esete hatkor. A XVIII. században, különösen a vége felé az ebéd ideje déli tizenkét óra, a vacsoráé este hét óra. Egyébként pedig a görög bölcs tanácsát követték: "A szegény ember egyék mikor ehetik, a gazdag mikor ehetnék!"
Ha már a XVIII. század végén járunk egy korabeli illemtankönyv segítségével felidézzük a nagypolgári családok vendégfogadásának akkori szabályait: "A levesnél a kiszedőné, akkor leginkább ha számos vendégek vannak, a' tányérokat a' környülhordásra az inasoknak általadja, és ezt már előbb megtaníttya, hogy mellyik vendégnek szolgáljon először. Ugyan azt kell érteni a' főzelékekről, tésztás ételekről is, mert az egész tálakat nem volna alkalmasabb körül hordani a' mi ugyan, ha az udvarló inas a' táblánál nem igen szokott szolgálni, a' Dámák ruhájának néha igen veszedelmes. A' hus ételeket a' mellyek szét kontzoltatnak, és közönségesen mind azok mellyeket darabokra vagy lapokra metélve tányérokra lehet rakni, két tányérra kell rendesen elegyengetni, és azután egyik jobbru a' másik balról kézről kézre hadd menjen. A' ritkaságokat, a' melyekből kevés van, úgy kell elosztani, hogy mindegyik vendég legalább valami keveset kapjon belőle, ha akar. A' mi az ételeket illeti, jól mg kell gondolni, hogy nem a' sokféle ételeknek nagy számából áll a jó ebéd, hanem A' jó íz és az alkalmatos őszre állításokból azoknak. Hasonlómódon vissza kell tartani a' különféle boroknak sokaságával. A' táblára könnyebb italú borokat kell tenni, de mindegyik a' magas nemében oly jó legyen á' mint tsak lehet kapni."

Horváth Dezső: Törzsasztal - borászati , gasztronómiai magazin

Az asztali örömök illemtana az ókortól napjainkig (3/6. rész)

AZ ASZTALI ÖRÖMÖK ILLEMTANA
III. rész

Az már sorozatunk előző részéből kiderült, hogy Mátyás király és vendégei milyen ételeket ettek és az is, hogy milyen evőeszközöket használtak. De vajon kik biztosították az ilyen hatalmas vendéglátás zavartalan lebonyolítását és az ételek elkészítését? Az udvartartás feje a főudvarmester volt, az udvari konyhára a királyi sáfár ügyelt fel, ő gondoskodott az élelmiszerek beszerzéséről és felügyelte a bizonyára hatalmas éléskamrát is. A konyhapénzt is a sáfár kezelte és a konyhai személyzetet is ő fizette. A királyi konyha élén a főszakácsmester állt. Az 1460-as évektől a Nagyszakácsiból származó Veres György volt a főszakács, akinek keze alatt legalább egy tucat szakács és számtalan konyhai kisegítő dolgozott. Az udvari tárnok kezelte a az evőeszközöket és hozzá tartoztak a bútorok is. Az evőeszközök aranyból és ezüstből, az ivópoharak ónból készültek. Ez nem feltétlenül jelentett luxust, hiszen azt agyag és üvegipar kezdetleges termékei ebben az időben az ezüst árával vetekedtek, ezért szívesebben használták a tartósabb és értékállóbb ezüstöt. Az étekfogók az ételeket, a pohárnokok az italokat szolgálták fel a király asztalánál. A borospince felügyelője a tiszttartó volt, de a lakomákhoz szükséges italmennyiséget a kulcsár mérte ki a főpohárnoknak. Mátyás vendégei nagyon meg voltak elégedve a királyi pince borválasztékával, főleg az erdélyi, szerémi és pozsonyi borokat kedvelték, a tokaji akkor még nem tartozott a sztárborok közé!

Az ebéddel vagy vacsorával járó szertartások a polgári, főúri és fejedelmi udvartokban hosszú évszázadikig egyformán zajlottak, változás csak az idők folyamán bevezetett új eszközök használatbavétele miatt történt. A XVII. században I. Apafi Mihály (1661-1690) erdélyi fejedelem udvaránál az étekfogók hímzett keszkenőbe burkolt, lefedett tálakban helyezték az elkészített ételeket az asztalra. Ebéd előtt a vendégeket nem aperitiffel, hanem "kézmosással" kínálták meg. Ez úgy történt, hogy a pohárnokok korsóval és kendővel valamint a mosdómedencével sorba álltak és a beérkező vendégek kezére illatos vizet - általában esővízzel készített rózsavizet - öntöttek, majd megtörölték a kendővel. Előbb az asszonyokat, azután a leányokat és végül a férfiakat mosdatták. A pohárnok által elmondott asztali áldás után ültek asztalhoz, mindenki a rangjának megfelelő helyre. A pohárnok tányért és cipót tett mindenki elé, az ételről kivitték a fedőtálat és kezdődhetett az étkezés. Na de hogyan! A vendégek háta mögött álló inas beadta gazdája saját kését, mivel kést azt senkinek nem adtak, azt egy tokban mindenki magával hordozta vagy inasánál tartotta. Még az asszonyok is magukkal hordozták, rendszerint két kis késük és egy villájuk volt egy hüvelyben, amit zsinórral az övhöz kötöttek és ruhájuk mellett viselték. Kanalat sem adtak mindenkinek, hanem csak egy vagy két kanalat tettek le a főhelyre és aki levest akart enni elvette, evett vele, majd visszarakta. A különböző fogásokat egészen a XVII. század végéig "ömlesztve" tették az asztalra és ki-ki abból az ételből evett, amit a legjobban szeretett, vagy éppen a legközelebb esett hozzá. A nagy darabokban sült húsokat az asztalnok már fölszeletelve tette az asztalra, megkönnyítvén ezzel a vendégek gondját. Egy-egy ilyen 10-12 fogásos ebéd vagy vacsora az italozással együtt több óráig tartott, íme egy középnagyságú vacsora étlapja ebből az időből: 1. Kappan törött lével. 2. Kappanzuza tiszta borssal. 3. Borjúhús ispékkel. 4. Koszorúfánk. 5. Tehénhús petrezselyemmel. 6. Lúd tiszta borssal. 7. Bárányhús eczetettel, sályával. 8. Sárgarépa tehénhússal. 9. Tehénhús pecsenye. 10. Borjúláb rántva, vajjal. 11. Hideg étek. A böjtöt ebben az időben szigorúan betartották, de vajon mi volt a böjti ebéd? Íme: 1 Édes káposzta, tejbe és vajjal. 2 Borsó lév. 3. Csuka sóba. 4. Viza sülve, borsporral, vajban. 5. Borsó vajjal. 6. Viza tiszta borssal, vajjal. 7. Fánk. 8. Asszú meggy. Mai szemmel nézve ez nem semmi, de az akkor élőknek jó hír volt, hogy a XVII. században már nyeles, ezüst fogvájót is használtak, amit szintén maguknál hordtak. Ilyen mennyiségű étel elfogyasztása természetesen megfelelő italok "kíséretében" történt. Az ürmös bort vörös mázolatlan fazékban tették az asztalra és a pohárnok feladata volt, hogy mindenki serlege folyamatosan tele legyen. Az asszonyoknak kicsiny ezüst poharakba töltötték a bort, de ők - a férfiakkal ellentétben - csak mértékkel fogyasztották. Az étkezés befejeztével a pohárnokok a korsóval, mosdómedencével és a törülközőkendővel körbejárták az asztalt, hogy az illatos vízzel mindenki ismét leöblítse a kezét.

Horváth Dezső: Törzsasztal - borászati , gasztronómiai magazin

Az asztali örömök illemtana az ókortól napjainkig (2/6. rész)

Az asztali illemszabályok gyakori változásának az volt a fő oka, hogy a ma használatos evőeszközök többsége, valamint az egyéb "asztali kellékek" (Pl. szalvéta, tányér) bevezetése több évszázadot vett igénybe. Magyarországon a középkorban még a legtöbb ember az ujjait használta evőeszköz helyett és vagy szolgája, vagy a saját haját vagy szakállát vette igénybe szalvéta gyanánt. Mátyás király uralkodásának idején (1458-1490) a kanál és kés használata már megszokott volt, de a tálban felhordott ételekből az étkezők még akkor is az ujjaikkal vették ki az ételdarabokat. Tették ezt annak ellenére, hogy a villa ekkor Olaszországban már ismert evőeszköz volt, bár az is igaz, hogy használata Nyugat Európában csak a XVII. században vált általánossá. Mátyáson kívül még sok koronás fő részesítette a tíz ujját előnyben az étkezéseknél. XIV. Lajos, a Napkirály (1638-1715) például szintén az ujjaival halászta ki a mártásból a csirkehúst és a burgundi fejedelemnek és kíséretének megtiltotta, hogy az asztalánál villát használjanak. Idetartozó érdekesség, hogy Kínában és a Távol-Keleten már Kr.e. 1200-ban használták a kést és villát helyettesítő evőpálcikát. A kezükről és a húsról lecsepegő lé ellen kenyérszeletkékkel védekeztek, ezt rakták a hús alá, mialatt a szájukhoz vették. Bár a szalvéta is XV. századi találmány, mindenhol nehezen honosodott meg. Rendeltetésszerű használatával is gondok voltak, mert a fennmaradt kultúrtörténeti feljegyzések szerint a francia papok a szószékről prédikálták a hívőknek, hogy kezet, szájat szabad törölni a szalvétába, de orrot belefújni illetlenség. Ebben az időben még csak vászonszalvéták voltak, a papírszalvéták csak a XIX. században jöttek divatba. Mátyás udvarában az egyes fogások végén az étekfogók tálakban illatos vizet hordtak körül és ebben mosták le ujjaikat. Az udvarban felszolgált ételekről Bonfini, a kor híres történetírója így ír: "Az ételek között a húsneműek valának első rangon. Szarvasmarha, juh, kecske és sertés a szelidített állatok közül, a szarvas, az őz és a nyúl a vadak közül. Az aprómarhák közt - a kacsán, fogolymadáron és seregélyen kívül - főleg a kappan állt nagy becsben, valamint a fácán. A ludat jóval kevesebbe becsülték, viszont a páva húsát fejedelmi étekként kezelték." Érdekességként hozzá tesszük, hogy a pulyka ebben az időben a legnagyobb ritkaságok közé tartozott, hazánkban csak Mátyás uralkodásának utolsó éveiben honosították meg. A halneműek közül a menyhalat és a csukát kedvelték a legjobban, de a fejedelmi éteknek számító csukamájból Mátyás soha nem evett. Külföldről angolnát és pisztrángot hozattak, a sózott tengeri halakat pedig böjt idején ették. Beatrix királynő kedveltette meg az udvarral a piacenzai és a pármai sajtot, olyannyira, hogy sajtkészítő mestereket telepítettek Budára Olasz és Franciaországból. Mátyás kedvence a Beatrix húga, Eleonóra által küldött hagyma lett, melyet sütve vagy párolva fogyasztottak húsételek mellé. Az ételek készítése és feltálalásának módja elütött a mai és részben az akkori európai divattól is. Bonfini szerint: "Legelőször a húsneműeket adták asztalra, magyar szokás szerint bő lére eresztve. Feltűnő mennyiségben használják ezek készítésénél a különféle fűszereket: a szegfűt, a fahajat, gyömbért s főleg a borsot és sáfrányt, mely utóbbit kiváló gonddal már termelni is kezdtek." A hatalmas tálak ekkor még egymást váltották az asztalnál, mivel az egy tálból való étkezést csak a század végén kezdte kiszorítani a tányér használata. A terítéket később - a XVII. században - a franciák vezették be, ami hét darabból állt: tányér, kés, villa, kanál, szalvéta, pohár és fogvájó.

Horváth Dezső: Törzsasztal - borászati , gasztronómiai magazin

Az asztali örömök illemtana az ókortól napjainkig (1/6. rész)

MOTTÓ: Az asztal örömeit mindegyik életkorban, minden társadalmi helyzetben, minden országban és mindennap lehet élvezni; ez az élvezet társa lehet minden egyéb gyönyörű-ségünknek s az utolsó, mely megmarad és vigasztal akkor, mikor a többi örömünket már elvesztettük. (BRILLAT-SAVARIN) A történelem egyes korszakait nem csak a társadalmi és gazdasági berendezkedés, vagy a vallási, művészi és tudományos irányzatok szabták meg, nagy jelentősége volt a társas életnek és az emberek egymás közötti érintkezésének is. A közösségi élet velejárója a kultúrált magatartás, a jó modor és az egymással szembeni viselkedés az élet minden területén, aminek szabályait ősidőktől fogva illemtankönyvek sokasága foglalja össze - megkönnyítve ezzel a társasági életben való eligazodást.
Ismerjük meg hát a különböző korok étkezési kultúráját és az asztali örömök élvezetének mindenkori szabályait a több száz évvel ezelőtt fogyasztott ételekkel együtt. Minden nép más-más fogalommal bír az illemről és az, amit e szó képvisel, századról-századra változott. A törvényeken és az erkölcsi szabályokon túl minden klasszikus társadalomnak megvolt a maga illemkódexe is.
Theognis megarai bölcs már i.e. 540-ben étkezési illemtant írt tanítványa, Kyrnos számára. Ebben a következő - ma is megszívlelendő - tanácsokkal látja el az ifjút: "Az asztali szomszédoddal viselkedj illedelmesen, okosan; ha kell, tégy úgy mintha semmit sem látnál, mintha ott sem volnál. Ha valaki még oly sokat nézett a pohár fenekére, azért ne tartsd vissza az ivástól; aki bortól édes álomba merült, fel ne ébreszd. Jó magad azonban kelj fel az asztaltól, mielőtt az ital eszedet venné. Az asztalnál légy derült kedélyű, de bölcsességedet se felejtsd otthon; a társalgásban mindenkivel egyformán végy részt; arra igyekezz, hogy az asztali együttlét nemcsak neked, de valamennyi résztvevőnek együttvéve kedves öröm és szórakozás legyen".
A régi illemkódexeket böngészve sok furcsa, ma már mosolyt fakasztó rendeletet és szabályt találunk. Villa hiányában a középkori angol illemszabályok így rendelkeztek: "Halra, húsra és szárnyasokra soha ne tégy két ujjnál és egy hüvelyknél többet." Egy osztrák főhercegi udvarmester 1624-ben szükségesnek vélte, hogy rendelettel figyelmeztesse a kadét urakat, miként kell a főhercegi asztalnál viselkedni. Íme néhány a megszívlelendő tanácsokból: "1. Ne nyúljanak kézzel a tálba; ne hajigálják a csontokat a hátuk mögé vagy az asztal alá. 2. Ne szopják le az ujjukat, ne köpjenek a tányérba és ne töröljék az orrukat az abroszba. 3. Ne igyanak olyan állati módon, hogy azután leessenek a székről és ne tudjanak egyenesen járni." II. Katalin cárnő (1762-1796) egyik "dörgedelméből": "Megtiltatik az orosz főuraknak feleségeiket nyilvánosan ütlegelni, az asszonyoknak pedig, hogy szájukat nyilvános helyen az ivópohárba öblítsék ki".
A főúri udvaroknak természetesen külön etikettje volt, amiben Európában a francia és a spanyol udvar járt az élen. A spanyol királyt egy spanyol grand térdenállva szolgálta ki, de ez mind semmi volt a régi Abesszin uralkodók szertartásához. A császár méltóságával nem fért össze az a köznéphez illő művelet, hogy a kezét a szájához emelje. Helyette felszolgáló apródjai tépdesték darabokra a pecsenyét, saját mosott vagy mosatlan ujjaikkal és gyengéden a nagyúr szájába rakogatták. A főúri asztaloknál a rendes hétköznapi fogásokon kívül minden előfordult ami abban a korban ritka volt és drága. Volt kínai fecskefészek leves, hattyúpecsenye, pávasült, hódfark és medvetalp valamint különleges halak minden mennyiségben. Na és mi magyarok? Mátyás király udvarával folytatjuk.

Horváth Dezső: Törzsasztal - borászati , gasztronómiai magazin

Ajándékozási etikett

Napjainkban a vállalatok többsége ajándékkal kedveskedik üzleti partnereinek az év végén. Előfordulhat azonban, hogy a kiküldött vagy átadott meglepetés ront a cég megítélésén, ahelyett, hogy javítana azon.

Az év végi ajándékozás egyik legfontosabb szabálya, hogy az ajándéknak, üdvözlőlapnak mindenképp december 31-ig meg kell érkezni a címzetthez. Ellenkező esetben ugyanis az üzleti partner azt gondolhatja, hogy megfeledkeztek róla, vagy ami még rosszabb: a megmaradt ajándékokat küldték ki neki - kezdi a beszélgetést Görög Ibolya, protokoll szakértő.


A futár elegánsabb megoldás


A meglepetés december végi megérkezése tehát kötelező, az viszont a küldőre van bízva, hogy saját maga juttatja el partneréhez a terméket, vagy egy futárszolgálattal küldi ki azt. "A postai úton történő szállítást nem tanácsolom, hiszen van ennél elegánsabb megoldása is a csomagküldésnek: egy kellemes küllemű és modorú futár például. A személyes átadás akkor javasolt, ha cégvezető az ügyfél közeli ismerőse, esetleg barátja. Ilyenkor az átadás ne egy sietős, pár perces látogatás legyen. Sokkal inkább egy kávéval, esetleg egy itallal összekötött évértékelő beszélgetés" - tette hozzá a Protokoll az életem című könyv szerzője.

Ha a vállalat igazgatója barátunk is egyben, érdemes meglepni őt a hobbijához kötődő termékkel. Egy díszdobozban átnyújtott, egyedi ezüst érme az érmegyűjtő cégvezetőnek biztosan bearanyozza a karácsonyát.


Üveget csak díszdobozban


Sok cég a karácsonyfa alá egy finom, jó minőségű bort vagy pezsgőt küld üzleti partnereinek. Néha azonban elfelejtik az italajándékozás első, és legfontosabb szabályát: az üveget csak díszdobozban lehet elküldeni a címzettnek, hiszen csak ebben az esetben tekinthető ajándéknak. "Doboz nélkül a legdrágább bor is egy üveg alkohol csupán" - figyelmeztet a protokoll tanácsadó.


Kerüljük a reklámtárgyakat


Görög Ibolya egy visszatérő, súlyos hibára is rámutatott: "Számos cég karácsonyi ajándékként saját logóval naptárt, határidőnaplót küld a partnereknek, ami aztán az átvétel után rögtön a fiók mélyére kerül. Az üzleti partner nem reklámhordozó felület, és a tulajdonosok inkább saját vállalatuk népszerűsítését helyezik előtérbe, semmint más cégekét.

Célszerű ezért a logót csak az ajándékozott által látott helyre gravíroztatni, azaz a határidőnapló belsejébe. Ha ez kivitelezhetetlen, akkor az emblémát a termék egy kevésbé feltűnő részén kell feltüntetni (a falinaptár alsó sarkában például).

Természetesen a fentiek a kollégáknak szánt ajándékokra nem vonatkoznak, épp ellenkezőleg. A munkatársaknak kifejezetten ajánlott logós tollat, névjegykártyatartót adni karácsonyra."


A meglepetés mellé üdvözlőlapot

Ha már ajándékot küldünk, tanácsos üdvözlőlapot is mellékelni hozzá, amire néhány soros jókívánságainkat írhatjuk. "A meglepetés mellé minden esetben küldjünk üdvözlőlapot is, amin lehetőleg ne katolikus jelkép legyen, inkább valamilyen karácsonyi festmény. A lapba tegyük bele saját névjegykártyánkat, és nevünk fölé írjuk a következőt: p.f.n.a. (csupa kisbetűvel). Ez a Boldog Új Évet francia megfelelője." - mondja Görög Ibolya.


A cégvezető titkárnőjét se felejtsük ki


Ha az ajándékozó cég humán beállítottságú, elküldött ajándéka könyv, CD-ROM, íróasztali dísz legyen. Ha a vállalat fő profilja bizonyos termékek gyártása és értékesítése, év végén érdemes kiküldeni a partnereknek az előállított termékekre vonatkozó stilizált változatot. A cégvezető megajándékozásánál ne feledkezzünk meg a titkárnőről sem: egy tábla csokoládé neki is jár.


Közszféra: kerüljük a korrumpálás gyanúját


Még mielőtt azonban bármit is tennék, győződjünk meg arról, hogy üzleti partnerünk elfogadhatja-e ajándékunkat. Némely állami alkalmazott ugyanis a korrumpálódás megelőzése ellenében hozott belső szabályzati pont ellen vét, ha átveszi meglepetésünket. Emellett azt is korrumpálásnak tekinthetik, ha az ajándék túl értékes, ezért ajánlott inkább tízezer forint alatti termékkel kedveskedni üzleti partnerünknek. Az is egy jó megoldás, ha a cég rendez egy karácsonyi partit, és a résztvevőknek búcsúajándékként átnyújtunk dobozban egy szép tollat vagy egy hamutartót.

A hamutartóval azonban vigyázni kell! "Hotelek és éttermek ne adjanak se hamutálat, se bögrét ajándékba. Az ügyfél ugyanis jogosan gondolhatja, hogy egy leselejtezett, nem használt darabot kapott meg. Készítsenek inkább egy marcipántortát" - ajánlja Görög Ibolya.


Cégen belül: férfiaknak nyakkendőt, nőknek kendőt


A 200 feletti alkalmazottal rendelkező vállalatoknak csapatépítés szempontjából jót tesz az év végi karácsonyi parti. Költséghatékonyabb megoldás az ajándékozás. Férfiaknak nyakkendőt, nőknek kendőt ajánl Görög Ibolya. De van olyan kis cég, akinek erre sincs pénze. "Ajándékozni nem kötelező. Az alkalmazottak az is rendkívül jól esik, ha az ügyvezető vagy tulajdonos körbemegy, és külön mindenkinek kellemes ünnepeket kíván, továbbá megköszöni egész éves munkájukat. Talán ez többet ér, mint bármilyen fellogózott termék" - formált véleményt Görög Ibolya.


Távol-Keleten elkészített ajándék: 3 hónap


Közel ötezer termékből válogathat, aki a Golding Reklámajándék Kft. katalógusát lapozgatja. Ha azonban egyedi karácsonyi ajándékra vágyik, elképzelhető, hogy ezt december elején már hiába keresi meg a céget. Balogh Ádám marketing igazgató tájékoztatása szerint ugyanis a távolkeleten elkészített termékek nagyjából három hónap alatt érkeznek meg a magyarországi telephelyre.

"Az emberek egyre később kezdenek el gondolkodni a karácsonyi ajándékokon. Általában október közepétől kezdődik a "szezon". Egyedi ajándéktárgyainkat nem Magyarországon gyártják, ezek elkészítése illetve hazaszállítása két-három hónapba is telhet" - tájékoztatott a marketing igazgató.


Tízmilliót is költhetnek a cégek ajándékra


A cégek a karácsonyi ajándékozás során előnyben részesítik a különböző szetteket, így például a sajtvágó -, és koktélkészleteket. Balogh Ádám becslése szerint a velük kapcsolatban álló 750 cég kétharmada üzleti partnereiknek, és nem munkatársaiknak vásárol ajándékot náluk. Van, aki tízmilliót, és van, aki néhány százezer forintot költ ajándékra.

A cég tavalyi forgalmának fele az utolsó három hónap eladásaiból származik.


Forrás: Sulinet

A jó megjelenés - Öltözködés

A jó megjelenés első velejárója az öltözék. A mai magyar szokások eléggé elütnek a történelmi hagyományainktól és az elvárható normáktól. Európát valaha megajándékoztuk az úgynevezett vitézkötéssel, a ruhák gombolhatóságával. Régi kosztümös filmekben ma is látható, hogy évszázadokon át mennyire divatos és praktikus viselet volt. Ma a divat után szaladva mindenféle ránk nem való, és viselhetetlen ruhadarabot magunkra aggatunk. Az öltözködésnek is vannak bizonyos szabályai.

Törekedjünk az ízléses öltözködésre

A jó ízlésű ember idegenkedik a hivalkodástól, és a kirívótól. Gyakran látni lányokat, asszonyokat lehetetlenebbnél-lehetetlenebb kreációkban járni. Legjobb ruhadarabjaikat hordják, de nem a megfelelő összhangban. A csinos öltözet a művészien megkomponált képet juttatja eszünkbe, ahol minden a helyén van.

Jó vagy rossz, ízlésről árulkodik nemcsak a jól összeválogatott ruha, hanem a gondozottság is.
A hiányzó inggomb, a pecsétes ruha egy agglegény számára sem megbocsátható. A tiszta gondozott ruha fontos része a megjelenésünknek.

Nem illik mindig ugyanabban a ruhában járni. Legalább kétnaponként váltsuk a ruházatunkat.
Ne járjunk mindig ingpulóverben, pulóverben, vagy - a ma oly "divatos" - edzőruhában. Viseljünk időnként inget, nyakkendőt bármi legyen is a foglalkozásunk.
Igazi férfihoz nem illenek a rikító színek és a bizarr formájú ruhák.

A ruha kövesse a test vonalát, minden túlzó hangsúly nélkül. Színe legyen összhangban az ing, a nyakkendő, a cipő, a kabát stb. színével. Nem illik sötét színű ruhához világos, vagy fehér zoknit, és cipőt viselni. A nyakkendő színe és mintázata harmonizáljon a ruha színével és mintázatával. Régen meg volt határozva, hogy mikor melyik ruházat hordható, pl. Szalonöltönyt (szmokingot, frakkot) délelőtt nem volt illendő hordani. Hálóköntös csak este, családi körben és esetleg reggel a reggelinél viselhető.
A komplett ruházatot a kesztyű és a kalap (kendő) egészíti ki. Ezek mindig feleljenek meg a ruha színének.

Nőknél elvárás, hogy a cipő, a táska színe egyezzen meg, hűvösebb időben pedig a többi kiegészítőnek - kalap, kendő, sál - is harmonizálni kell egymással. A régi szabály mely szerint egy úrinő nem járhat az utcán soha kesztyű, vagy harisnya nélkül, mára már elavultnak tűnik.


A kalapviselés alapvető szabályai: általában felöltővel viselendő, sem homlokba borítva sem nyakszirtre tolva nem helyes a viselete.
A cipő színe és anyaga igazodjék a ruha színéhez és anyagához, és mindig tiszta és jó állapotban legyen. Vendégségbe, társaságba, különleges alkalomra, nem illik pulóverben, ingben...stb megjelenni. Ilyenkor illendő a tisztes öltözet, amely lehet nyáron: világos nadrág, világos cipő, sötét zakó, vagy ezek fordítottja. Esős időben elegáns az esernyő, vagy ballon. Télen: sötét ruha, fekete cipő, felöltő, kalap, vagy sapka, kesztyű.

Az ékszer

A nők annyi ékszert viseljenek, amennyi ruhájukat díszíti, kiemeli annak színét és formáját. Színben harmonizáljon a ruhával.

A férfiak kezén általában csak egyetlen ékszer az elfogadott, pl. Jegyűrű, pecsétgyűrű. Hordhat még óraláncot, értékes gombot, vagy nyakkendőtűt, esetleg karláncot.

Forrás: Miillik.hu

Írott és íratlan etikett-szabályok SMS-re

Szinte már alig van olyan ember Magyarországon (a csecsemőket és az aggastyánokat is beleszámítva), akinek ne lenne mobiltelefonja. Több millió SMS-t küldünk egymásnak nap mint nap, akár üzleti megfontolásból, akár magánjellegű üzeneteket továbbítva. Felmérések szerint: csak 2001 első negyedévében 50 milliárd SMS üzenetet küldtek világszerte. A Telefonguru.hu internetes honlapon találtunk rá az alábbi, jól összeszedett tanácsokra, amelyek mindannyiunk életét megkönnyíthetik.

Az SMS mára a mindennapok részévé vált, azonban a helyes SMS használat még mindig nem kristályosodott ki. Az etikett útmutatót a TheFeature.com cím alatt megtalálható Nokia weboldal szerkesztői állították össze.

Az udvariasság, a helyes viselkedés szabályai az SMS kapcsán is fennállnak. Ne használjunk SMS-t hivatalos meghívásra, vagy pl. ne "dobjuk" a barátnőnket SMS-ben. Ne mérgelődjünk, ha nem kapunk rögtön választ. Mielőtt küldünk egy üzenetet, győződjünk meg arról, hogy a címzett tudja kezelni az SMS üzeneteket, és a szolgáltató kínál ilyen szolgáltatást. Ügyeljünk a stílusra. Nehéz pontosan kifejezni magunkat egy rövid üzenetben. A mondanivalónk hangsúlya könnyen félreérthető lehet. Vezetés közben ne küldjünk SMS-t. Ne erőltessük a szleng használatát. Ne próbáljuk üzleti partnereinkre ráerőltetni a legújabb divatos kifejezéseket, sőt a gyerekeinknél se próbáljunk jó benyomást tenni ilyen módon. Ne feledkezzünk meg arról, hogy az SMS "lehallgatható". Bizalmas, fontos közlendőinket ne SMS-ben közöljük. Legyünk tekintettel mások időbeosztására. Ne feltételezzük, hogy mások mindig ráérnek, nem dolgoznak és nem is alszanak. Néha nem veszik észre az üzenetünket, vagy ismerősünk egyszerűen túl elfoglalt ahhoz, hogy válaszoljon. Ne feledjük el, hogy a készülékünk rendelkezik egy kikapcsoló gombbal.

S végezetül két nagyon fontos alapszabály az SMS-küldőknek. Nagyon kevés dolog van a világon, ami nem tűr semmi halasztást. Sürgős esetekben inkább telefonáljunk.

Forrás: Molnár Ildikó - Ügyvezető - Menedzsment és HR portál

Az asztali etikett szabályai

Jó, ha tudja!

Ha az étkezésről esik szó, az emberek általában az ételekre és a hozzá kapcsolódó különböző receptekre, főzési tippekre gondolnak. Pedig ehhez a témakörhöz hozzátartozik az is, hogy az etikettről beszéljünk. Mit és hogyan illik elkészíteni, ha vendégeket hívunk, illetve hogy az asztali etikett alapszabályai mit is tartalmaznak. Kerekes Gábor protokollszakértő a Pantene Szép­ség­hétvégén tartott előadásában elmondta: ha vendéget hívunk, mindenképpen érdemes időben tisztázni, hányan fogadták el a meghívásunkat.

Ez azért is fontos, nehogy kevesebb vagy sokkal több főre készítsünk enni- és innivalót, mint ahányan a vendégek lesznek. Érdemes megtudakolni – ha korábban nem ismertük a vendégeket –, hogy nincs-e a meghívottak közül valakinek speciális étkezési szokása, így például hogy vegetáriánus, cukorbeteg-e, illetve, hogy van-e olyan húsfajta, amelyet nem szeret. Az ételeket úgy érdemes elő-, illetve elkészíteni, hogy a háziasszonynak a vendégek érkezése előtt jusson ideje a felfrissülésre (zuhanyozás, átöltözés, sminkelés). Így nagy vendéglétszám esetén nem érdemes frissensülttel készülni, jobb ötlet vendégváró falatkákat és készételeket tálalni. Fon­tos, hogy a menüt friss alapanyagokból (minél kevesebb félkész vagy késztermék felhasználásával), lehetőség szerint magunk állítsuk elő. Elsősorban a szezonális zöldségeket, gyümölcsöket használjuk fel. Terítésnél a tányérokat középre helyezzük el, kivéve a salátás tányért, amely a teríték bal oldalára kell hogy kerüljön az etikett szerint. A villa a tányér bal oldalára kerül, míg a kés és a kanál a jobb oldalra. Ha papírszalvétát használunk, annak a villa alá kell kerülnie. Ha díszhajtogatást (kúp, legyező) alkalmazunk (damasztszalvéta esetén is), a szalvéta kerülhet az alaptányér helyére (vagy magába a tányérba), valamint a terítéktől balra. A poharaknak a kés fölött a helyük, míg ha van desszert­evőeszköz, annak a teríték fölött a helye. Az étkezés alatt a következő illemszabályokra figyeljünk: ha textilszalvéta van az asztalon, azt az ölünkbe illik tenni. Az étkezés befejeztével a szalvétát nem kell összehajtogatva az asztalon hagyni, de gombóccá gyűrni sem illik. Ha papírszalvéta van az asztalon, azt az étkezés alatt ott kell hagyni. Ha levest eszünk (vagy főzeléket) a kanalat csak háromnegyedig merítsük. Ne mi hajoljunk az ételbe, hanem a kanállal közelítsünk a szánk felé. Ha a levest csészében tálalták, a kanalat a csészealjra helyezzük az evés befejeztével. A leveses csészébe nem tilos beleinni. Ezt azonban csak akkor tegyük, ha a levesbetétet már kikanalaztuk belőle. A villa és a kés használatánál se feledkezzünk meg néhány alapvető dologról. Így például arról, hogy az egy villával elfogyasztható ételeket (pl. rizottó, spagetti) jobb kézben lévő villával fogyasztjuk (balkezesek fordítva). A kés és villa együttes használata esetén a kés van a jobb kézben (balkezeseknél fordítva). A kést ne „tollszárfogásban” fogjuk, és igyekezzünk minél „magasabban” tartani (a mutatóujj minél kevésbé kússzon a penge hátoldalára). Mindig apró falatokat tegyünk a szánkba, hogy gyorsan tudjunk válaszolni, ha étkezés közben megszólítanak. Ha az étkezés folyamán italt kortyolunk, a kést és a villát ne „evezőszerűen” támasszuk a tányér szélére. Az étkezést a párhuzamosan a tányér szélére tett kés és villa jelzi. A kés pengéje ilyenkor felénk kell hogy nézzen. Ha bort iszunk az étkezéshez, a boros kelyhet a száránál tartsuk. A koccintás nem kötelező. Nagyobb asztaltársaság esetén legfeljebb a közvetlenül mellettünk ülőkkel koccintsunk, a többiek felé csak megemeljük a poharat. A boros kelyhet maximum kétharmadig töltsük. A borivással kapcsolatban tévhit, hogy a borra nem illik rátölteni. A desszertek fogyasztására több szabály is érvényes. Családi vendéglátás esetén az arra alkalmas süteményeket kézzel is el lehet fogyasztani. A desszertevőeszközök közül a villa a leg­általánosabban használatos. Ha a desszert habos, krémes, akkor kanállal is ehető. Villa és kanál együttes alkalmazása esetén a kanál van a jobb kézben.
Szerző: szgabor - Metro

"Köszönni és bemutatkozni... de hogyan?"

Üzleti találkozóra megyünk, vagy az utcán összefutunk egy ügyféllel - naponta megannyi helyzet van, mikor feszülten viselkedünk, mert nem tudjuk, valójában mikor és kinek kellene először köszönnie? Hogyan fogjunk kezet és hogyan mutatkozzunk be? Az alábbiakban ezekre kaphat választ.

Elengedhetetlenül fontos, hogy alaposabban megismerjük a köszönés és a bemutatkozás protokoll-szabályait is.

Köszönni... de mikor és hogyan?

Bármerre is járunk a világban, az általunk ismert személyek részére köszönni kell, ez tény. Legyen az akár az angoloknál megszokott "jó délelőtt", "jó délután", vagy az osztrákoknál
használatos "szervusz" üdvözlés, a köszönéssel mindig tiszteletünket fejezzük ki a másik személy részére. A legtöbben azonban nincsenek tisztában azzal, hogy kinek kell először köszönnie? Pedig valójában nincs is ennél egyszerűbb dolog: annak a félnek, aki az "alárendelt", tehát aki megérkezik, vagy beosztott pozícióban van, esetleg fiatalabb. A köszönésnél ügyeljünk arra, hogy ne csupán "Jó napot!"-tal köszönjünk, hanem egy mosoly kíséretében mondjuk ki a teljes köszönést: "Jó napot kívánok!". Ezzel megtisztelem a "fölérendelt" felet, aki erre reagálva köteles szintúgy visszaköszönni. Jó tudni, hogy a napszaknak megfelelő ilyen, üzleti formájú köszönés automatikusan magázó viszonyt jelent, ennek ellenére sok helyen igen helytelenül e köszönési forma után tegeződnek. Felejtsük el a tegezést és tiszteljük meg a másik felet a távolságtartó magázással! /Korábbi részünkben már említettük, hogy tegezést csak nő ajánlhat fel, vagy az idősebb személy!/ Férfiak esetében sokszor előfordul, hogy "Kezét csókolom!" köszönést mondanak, ám ilyenkor ne feledkezzenek meg arról, hogy bár ez a forma a protokoll szabályai szerint helytálló, az egyéb bővített formái ennek a köszönésnek nem megengedettek! De visszatérve az elsőként köszönni köteles személyre, mindig az alárendelt félnek kell köszönnie. Ha férfi és nő találkozik, akkor a férfi köteles először köszönni, ha két korosztály találkozik, akkor pedig a fiatalabb az idősebbnek. De ne felejtsük el, hogy a részünkről kihagyott köszönés pontosan akkora sértés, mint egy mások általi köszönés nem fogadása, így ha csak tehetjük, mindig köszönjünk vissza.

A kézfogásról...

Bármilyen példát nézhetünk a kézfogásra, egy biztos: a kézfogás önmagában egy jelzés, egy üzenet arra, hogy "lásd, üres a kezem, nincs benne fegyver, nem akarlak bántani". Valójában ugyanis egészen a háborús fegyverszünetekre vezethető vissza a kézfogás kialakulása. Amit azonban ezen felül a mi korunk hozott: már azzal is tisztában vagyunk, hogy a kézfogás milyensége sokat elárul gazdájáról.

Kezek harca - Amit megszoktunk, de helytelen

Sokfajta kézfogás van, ám ami a legrosszabb, az az, ha valaki tenyérrel lefelé, merev kéztartással arra kényszeríti a másikat,
hogy szinte alányúljon az ő kezének. Ez a kézfogás azt sugallja, "én vagyok a főnök", "én uralkodom". Ilyenkor ne felejtsük el, hogy bár csak néhány pillanatról van szó, ezzel a kézfogással visszás érzéseket és gyakran egy egész negatív gondolatsort kelthetünk a tárgyaló félben. Változtassunk rajta! Aztán ott van a behódoló kézfogás, mely egyenesen vízszintben, tenyérrel felfelé kínálja fel a másik részére az uralkodást. Ez sem helyes! Sőt! Sokszor adódik olyan helyzet is, mikor két "uralkodó" személyiség találkozik. Ilyenkor már-már szinte nevetséges szituáció jön, mely valójában egyik fél részéről sem tudatos. "Megindul a harc, jön a satu, a szorítás". Sokan művelik az ún. "meztelen csiga" kézfogást is, amivel az előzőekhez hasonlóan szintén többet ártunk, mint használunk a vállalati kapcsolatépítések során. Az ilyen kézfogású emberek önbizalomhiányban szenvednek, ami a kézfogás megtörténtével sajnos nyilvánvalóvá válik a másik fél számára. Ennek a kézfogásnak a lényege, hogy a kezét nyújtó személy összehúzott kézfejjel belecsúsztatja a másik kezébe tenyerét. Vagy rosszabb esetben csak ujjait és néha csak a fogadó fél ujjait fogja meg. Felejtsük el ezt a mozdulatsort! Nyíljunk ki, sugározzunk egyenrangúságot, kiegyensúlyozottságot!

Jöjjön a kézfogás aranyszabálya!

"A fölérendelt nyújtja először a kezét, karral lefelé, nyújtva, csípő-, és derékmagasságban, tenyere függőleges, csak a hüvelykujját nyitja, a többi ujját zárva tartja. A mozdulat határozott, de nem kemény. Az alárendelt a feléje nyújtott kezet szintén függőleges tenyérrel, nyitott hüvelykujjal elfogadja. A kézfogásnál a kezek összecsúsznak a nyitott hüvelykujjig, és zárulnak az ujjak. A kézfogás nem tart sokáig, kétszer esetleg megrázzuk egymás kezét." Kézfogás visszautasítása különösen hivatalos rendezvényeken egyenesen sértésnek számít. Amennyiben pedig kesztyűt viselünk csak abban az esetben nem kell levennünk, ha rendkívül vékony anyagból van, melynél átérződik a kéz melege, továbbá ha a kesztyű egy /katonai, rendőri/ egyenruha része.

Amikor nem kell kezet fogni...

A kézfogásra vonatkozóan eltérő illemtani szabályok vannak majdhogynem minden országban. Nagy-Britanniában a bemutatkozáson kívül nincs helye máskor történő kézfogásnak, míg Észak-Amerikában csak érkezéskor szokás kezet fogni. Dániában pedig távozáskor, vagy a munkaidő végén fognak kezet. Összességében elmondható, hogy Európában -a köszönésnél történő kézfogáson túl- lassanként kimegy a divatból ez a szokás. Különösen igaz ez arra az esetre, ha kicsit távolabbi ismerőssel van dolgunk, vagy több emberrel találkozunk, esetleg ha a másik illető az íróasztal mögött van és nem tudja vagy nem akarja megkerülni azt. A kézfogást ezekben az esetekben úgy válthatjuk ki, hogy "szemmel fogunk kezet". Ránézünk az illetőre, picit bólintunk és mosoly kíséretében köszönünk de úgy, hogy végig tartjuk a szemkontaktust.

A bemutatkozás - ahogyan illik

Bemutatkozás során is az alárendelt kezd. Köszönés után kimondja a teljes nevét és egy kicsit meghajol. A fölérendelt a szemkontaktust tartva szintén elmondja teljes nevét és közben megtörténik a kézfogás. Fontos, hogy bemutatkozásnál a teljes nevünket mondjuk, férjezett nők esetében a keresztnevet is. Amennyiben nem értettük a másik nevét, nyugodtan kérdezzünk vissza, hiszen később jóval kellemetlenebb lehet, ha meg szeretnénk szólítani ügyfelünket, de nem hallottuk, vagy nem értettük a nevét. A későbbiek során pedig ügyeljünk arra, hogy beszélgetés közben többször is mondjuk ki az illető nevét, hiszen mindenkinek jó érzés hallani a saját nevét - eltéveszteni, vagy elfelejteni azonban ezzel szemben az egyik legilletlenebb dolog amit tehetünk.
Végezetül:
Sokan kérdezik a protokoll szakértőtől:
-"Mindig bizonytalan vagyok egy tárgyalás után: a tárgyalás végeztével hogyan alakul a kikísérés a vendég és fogadó szerepeit is figyelembe véve. (Ki nyúl a kilincsért, ki ki előtt megy ki...) Ebben kérem segítségét, mi a szabályos eljárás?"

- "A megbeszélést mindig a házigazda fejezi be. Ezután a vendég feláll, a házigazda is, és a házigazda az ajtóig kíséri a vendégét. A házigazda nyújt kezet a búcsúzásnál is. A vendég lép ki elsőnek, a házigazdának nem is kellene elhagynia a szobáját. A kilincset - bár nem kardinális kérdés és előfordulhat másképp is - a vendég nyitja ki. A Nagyvilági hölgy tanácsai (1910-es évek) között szerepel, hogy "úrinő nem fogja meg a kilincset" - hát, ha ezt ma be akarnánk tartani mi nők, sokáig kint vagy bent maradhatnánk."

Forrás: HR Portal

Hogyan öltözködjünk? - kulturáltan

A jól felkészült üzletember, köztisztviselő tudja, hogy mind a társasági, mind az üzleti-, hivatali élet illemszabályainak ismerete előnyt jelent számára akkor, ha a helyzettől függően mindegyiket egyformán képes alkalmazni.

Az öltözködésnek van egy olyan szerepe, hogy stílusában és az elegáns színeiben jelzést ad a hivatal és a cég filozófiájáról. A hölgyek a hivatásuk és a nőiességük közötti kényes egyensúlyt szeretnék mindenkor megtartani. Amit tanácsolni lehet: a hölgyek legyenek visszafogottak, ugyanakkor legyenek meggyőzően elegánsak.

Südy Erika az S.E.Collection alapítója. Éveket töltött férje oldalán külföldön, aki nagykövet volt. Kreatív gondolkozású hölgy, aki szeretett volna öltözködésével is hozzájárulni országa képviseletéhez. Ez adta az ötletet egy olyan ruhakollekció létrehozásához, amely a magyar népi hímzésmotívumok gazdag hagyományából merít. Célját, tervező iparművészek segítségével valósította meg.





A képen látható japán nagykövet felesége matyó hímzéses ruhába öltözve fejezte ki tiszteletét és szeretetét a magyarok iránt.

A kulturált ügyintézéshez, a kulturált megjelenés is hozzátartozik. Ha valaki igényes az öltözködésére, arról feltételezik, hogy a munkájában is igényes. Az ápolt tiszta külső bizalmat ébreszt az üzleti, hivatali partnerben.

Ruhája szerint fogadják, esze szerint bocsátják el az embert, tartja a közmondás. Az illem nem kívánja meg a fényűzést, de azt igen, hogy a megjelenésünk mindig kifogástalan legyen. Nem egyszerű eligazodni azon, hogy mi az alkalomhoz illő, mert a túlöltözöttség visszatetsző, az alulöltözöttség hozzá nem értést árul el.




Ezen a képen szürke gyapjú kosztüm látható, fehér kalotaszegi hímzéssel.A bordó taft kosztüm, kalotaszegi rátéttel díszítve, hozzá illő táskával nagyon elegáns.

Az alkalomhoz illő öltözködés azt jelenti, hogy meg tudjuk találni a fokozatosságot a munkahelyi viselettől az estélyi megjelenésig mind a ruházkodás, a smink és az ékszerviselet vonatkozásában. Az igazán finom, elegáns megjelenés: az egyéni jó ízlést tükröző esztétikus megjelenésben nyilvánul meg, tehát nem a feltűnőség a fontos!




Napjainkban óriási kínálattal találkozunk a divatirányzatokban. Tág tere nyílik a személyes ízlésnek, mindenki megtalálja azt az öltözéket, amely hangsúlyozza egyéniségét és erősíti az önbizalmát. De nem mind elegáns, ami a luxus kategóriába tartozik. Nem az éppen aktuális trendekkel és divatirányzatokkal kívánunk foglalkozni, hanem azzal, hogy mi ajánlható azoknak, akik munkahelyükön rendszeresen ügyfelekkel, üzleti- és külföldi partnerekkel találkoznak és tárgyalnak. Az üzletember, a köztisztviselő megjelenésének legfontosabb üzenete a megbízhatóság és a szakmai magabiztosság.

Az öltözködés a köztisztviselők, az üzletemberek életében nem magánügy. A cég, a hivatal elvárja az adott munkahelyhez méltó megjelenést, amely tükrözi az illetőnek magával és a másokkal szembeni igényességét.

A mindíg elegáns fekete öltözethez illeszthető ez a piros, sióagárdi mintával díszített alkalmi blúz.





A hivatalokban, az üzleti világban dolgozó nők öltözködését a visszafogott elegancia jellemzi. A hölgyek soha nem tévednek, ha a klasszikus stílusú kosztümöt részesítik előnyben egy színében hozzá harmonizáló elegáns blúzzal, legfeljebb térdközépig érő szoknyával. Természetesen az egybeszabott ruha is elfogadott. A blézer és a szoknya összeállítás mellett egyre gyakoribbak az elegáns nadrágkosztümök is, amit esti alkalomra finom lánccal, sállal egészítenek ki. Bár itt megoszlanak a vélemények a nadrágkosztüm munkahelyi viseletét illetően. Van olyan álláspont, mely szerint a nadrágkosztüm elfogadott egy mérnöknőnél, aki épületeken járkál, de nem az irodában dolgozó üzletasszonynál. Véleményem szerint ez ízlés dolga. Minden esetre figyeljünk arra, hogy ne csak csinosan, hanem praktikusan és kényelmesen öltözködjünk. Az a jó öltözék, amelyben fesztelenül mozoghatunk.








Fogadásokra, vacsorára ajánlott öltözet a piros selyem ruha, kalocsai hímzéssel az újján és a vállán. A piros szín erősen vonzza a tekintetet, ezért elsősorban azoknak ajánlott ilyen ruhában járni, akik kedvelik a piros színt.

A hölgyek öltözékében ne a harisnya domináljon. Legyen az testszínű, vagy a ruhával azonos színű, például a fekete kosztümhöz viseljenek fekete vagy füstszínű harisnyát. Hölgyeknek a protokolláris rendezvényeken még nyáron is illik harisnyát viselni és a zárt orrú cipő teszi teljessé az eleganciát.

Ha valaki azt akarja, hogy komolyan vegyék, akkor kerülnie kell öltözködésében az extravaganciát. A csípőig felhasított szoknya elfogadható estélyen, baráti körben, de nem megfelelő hivatalos üzleti összejövetelen.

Az öltözködésben négy dolgot javasolok figyelembe venni:

- mindenki az egyéniségét fejezze ki az öltözködésével,
- fel kell mérni az alkati adottságokat,
- legyen színharmónia az öltözködésben, lényeges, hogy
- mindig az alkalomhoz igazodjék.

Klasszikus, sálgalléros gyapjú kosztüm, korai kalocsai hímzéssel. Egy ilyen kosztüm, világos kiegészítőkkel tavaszias, de barna táskával, cipővel ősszel is kiváló öltözék.





A megjelenésben a ruházat, az öltözködési tartozék, a hajviselet, a kozmetikumok beszéd nélküli üzenetet hordoznak viselője személyiségéről. A testi higiénia, a dezodorok használata elengedhetetlen.

Finoman feltűnő hatásokat lehet elérni a kiegészítőkkel, a sálakkal, csipketoppal, mellénnyel, kalappal. Alkalmivá varázsolhatjuk öltözékünket a divat kiegészítők sorában az ékszerekkel és az ízléses bizsukkal.

A ruhatárunkban lévő ugynevezett alapruhákat, különleges kiegészítőkkel tehetjük változatossá. Táskák kalotaszegi aplikációval, homoródi hímzéssel, nagyon szépek.





Matyó hímzés és rojt díszíti a bőrkesztyűt. Míg Magyarországon főleg a hideg elleni védekezésre szolgál a kesztyű, számos országban az ugynevezett parti-öltözet fontos kelléke. Ha nem is húzzák a hölgyek a kezükre, a kis retikül fogójához tartva hordják.





Szép "katykaringós" buzsáki motívum díszíti a fehér blúz újját.





Díszpárna sárközi hímzéssel.





A vendégvárás nem állhat meg a szalonban, az ebédlőben. Fontos, hogy a legkisebb helyiség is tisztán, illatosan fogadja a látogatót. A kis hímzett kéztörlőkkel hangulatosan diszíthetjük a helyiséget is.





Matyó hímzés került a szőrmegallérra. A kiegészítő kosztümmel, kabáttal viselve nemcsak melegít, hanem elegánssá is tesz.





Nyári blúz-kabát len együttes, szálhúzásos, vagdalásos hímzéstechnikával díszítve. A blúz újjatlan, ami a nyári kánikulában előnyös. Ám fedetlen vállal nem mindenütt illik megjelenni. Ezért készült a kis kabátka hozzá.





Ha társsal jelenünk meg bármilyen összejövetelen, illő hasonlóan öltözködni, tehát a partnerünknél ne legyünk kevésbé jólöltözöttek. Ezt a hibát a férfiak gyakran elkövetik.

A taft kosztümfelsőn kalotaszegi hímzésminta van. Mind szabásvonalában, mind díszítésében a hagyományos népi öltözetre emlékeztető ruhadarab, nadrághoz és szoknyához is egyaránt hordható. A hozzá illő táska jelzi, hogy viselője odafigyel a részletekre. Gyönyörű együttes.





Forrás: Protokoll-Etikett.hu - Dr. Vámos Lászlóné - fotó: Kalóczkai Eszter