Szent Mauríciusz Monostor - Bakonybél

Vásárhelyi Anzelm OSB

A Szent Mauríciusz Monostor története

11. század, a monostor alapítása

Szent István király 1018-ban alapíthatta a Szent Mauríciusz tiszteletére szentelt bencés monostort. A zárt, hegyekkel övezett, mégis jól megközelíthető bakonyi völgyet Szent Günter, niederaltaichi bencés szerzetes ajánlotta Szent István király figyelmébe. A monostorok alapítása — az ispánságok és püspökségek mellett — a magyar államalapítás szerves részét képezte. Szent István személyéhez kötődik a Szent Márton-hegyi és a Zobor-hegyi monostorok megerősítése, a zalavári és a pécsváradi monostorok alapítása. Szent Günter Boldog Gizella rokona volt. Szent István nagyobb legendája így idézi fel a kezdeteket: „Günter szerzetes és remete a csehek földjéről többször eljött. Isten e szolgájának intésére alapította meg az istenfélő király a Bélnek nevezett monostort, s minden jóval gazdagította. Itt kezdte el elmélkedő életét élni a Velencéből jött Gellért szerzetes”. [1] A közösség első apátja Szent Günter volt, aki néhány év múlva elhagyta Magyarországot, és visszatért Rinchnachba.

A béli monostor alapításának részleteiről keveset tudunk. Az 1086-ban készített inventárium alapján arra következtethetünk, hogy a 11. század első évtizedeiben — a béli monostor előtt — egy királyi udvarház lehetett itt a völgyben. Az alapítás pontos évét nem ismerjük, Sörös Pongrác az 1903-ban publikált Bakonybéli Apátság Története című monográfiájában [2] az 1018-as esztendőt valószínűsíti. Az bizonyos, hogy Szent Gellért 1023-ban vonult vissza a királyi udvarból a béli remeteségbe, s ekkor már állt a monostor. Szent István király Gellérttel, Imre herceg tanítómesterével közvetve — a béli monostor által — tudott kapcsolatot tartani, ill. így tudott róla gondoskodni. A kisebbik legenda szerint Szent Gellért a béli remeteségben hét évig élt, majd a király kérésére vállalta a püspöki szolgálatot. A marosi püspökség megszervezésével egyidőben (1030 k.) monostort is alapított, melybe Váradról, Bélből, Zalavárról kettő-kettő, Szent Márton-hegyéről négy testvért küldtek. Összesen 10 szerzetespap segítette a missziós püspökség megalapítását. Mindezek alapján joggal feltételezhetjük, hogy 1030 előtt 10-12 évvel már éltek a béli monostorban, és 1030-ra annyira megerősödött a közösség, hogy a Keresztelő Szent János tiszteletére szentelt új marosi alapításba testvéreket tudtak küldeni.

A monostor alapítását lehetővé tevő királyi adományra a Szent László-féle 1086-ban keletkezett leltárból következtethetünk.

---

Szent Günter apát (955-1045)

Szent Günter remete

Günter származásáról — akinek neve harcos férfit jelent — viszonylag kevés biztos adattal rendelkezünk. Wolfher, hildesheimi kanonok , Szent Godhardról írt életrajzában, gyakran megemlékezik Günterről is, akit személyesen ismert. Ugyancsak forrásértékű regensburgi Arnold, a Szent Emmerám bencés monostor szerzetesének Günterre vonatkozó feljegyzései. 955 körül született Szent Günter, bencés szerzetes és remete, aki Szent István király feleségének, Boldog Gizellának volt rokona. Gizella királyné II. Henrik császár húga volt. A magas méltóságot viselő Günter Thüringia területén élt. Írástudatlan katona volt. Wolfher, hildesheimi kanonok monostorunk alapítójának fordulatokban gazdag életét élénken és a tanítás szándékával vázolja. Az életrajz mintájául Nagy Szent Gergely pápának Szent Benedekről írt vitája szolgált. Ezzel mintegy azt sugallva, hogy Günter Benedek atyánk jó tanítványa volt. Az életrajz természetesen a kor sajátos hagiografikus toposzait is felhasználja. Günter felnőtt korában, 51 évesen tért meg. Megtérésében és szerzetessé válásában bizonyosan nagy szerepe volt Szent Godhardnak. Élete felén, 1006-ban felvételét kérte a niederaltaichi bencés monostorba, amelynek a szentéletű Godhard apát volt az elöljárója. A találkozás önismeretre vezette: megbánta ifjúsága vétkeit, és bűnbánatot tartott. A legenda diszkréten hallgat Günter életének első öt évtizedéről, a szerző Szent Benedek bölcsességében osztozik, aki a megtévedt szerzetesek típusát ismertetve mondja: vannak dolgok, amikről jobb hallgatni, mint beszélni. Günter azt kérte az apáttól, hogy beöltözése előtt hadd keresse fel Rómát, és ott Krisztus apostolainak és más szenteknek közbenjárását kérje eddigi életének tévelygéseiért és életének újrakezdéséért. Amikor Günter visszajött Niederaltaichba, Szent Mauríciusz oltára előtt letette övét, fejét és szakállát megnyírták, majd a testvérek befogadták, és egy ideig kipróbálták a szerzetesi fegyelem alatt, ezután Szent Godhardtól megkapta a szerzetesi öltözetet.

Günter az élete felén — szerzetesélete kezdetén —, a niederaltaichi monostorban töltött pár év után a Gelinge-nek mondott birtokára vonult vissza, hogy ott monostort alapítson. Szent Godhard apát Günter lelkének nyugtalanságát megértette, változékonyságát ismerve intette és kérlelte. Mivel e beszélgetésekben gyakran viaskodtak, Szent Godhard választás elé állította a tanítványt: „vagy az engedelmesség megígért állhatatosságával Istennek ajánlottan szolgál, vagy valóban a sátán csapdájától foglyul ejtve és habitusát eldobván visszatér a világ megszokott hiábavalóságához”. Az apát jelezte az istenfélő császárnak Günter állhatatlanságát, és kérte, hogy legyen segítségére, aki Güntert magához hívta, és oktatni kezdte: „senki sem szolgálhat két úrnak, és a szerzetes nem térhet vissza a világba, mint a kutya a hányadékához”. Günter végül is Krisztusban megbékélve visszament az altaichi monostorba.

A legendából pontosan nem tudjuk mikor, Niederlataich térségében a Rinchnach patak völgyében telepedett meg Günter néhány tanítványával, ahol monostort és templomot építettek a Szent Kereszt, az Istenszülő és Keresztelő János tiszteletére. Günter rinchnachi tartózkodása idejére tehető magyarországi látogatása. A legenda élénk szavakkal beszéli el magyarországi útját. Miután a szigorú életben kitartott, és „élete példájával gyertyatartóra helyezett mécsesként többeket az igazság útjára vezetett”, híre eljutott a magyarok királyának, Szent Istvánnak udvarába. Így történt, hogy követeket küldött érte, hogy ne vonakodjék eljönni hozzá. Isten embere azonban azt válaszolta, hogy semmiképpen sem tudja megtenni, amit a király kér. A király ezeket hallván, még nagyobb készséggel másodszor is követeket küldött; de Günter hajthatatlannak bizonyult. Ezután a király harmadszor is elküldött hozzá. Végül is Szent Günter beleegyezett, és miután megkapta az apát és a testvérek áldását, a hozzáküldött követekkel együtt megérkezett Magyarországra. Szent István király pedig szent Günter láttán megörvendett. Történt pedig, hogy, amikor Szent Günter is a király asztalánál foglalt helyet, a király egy sült pávát hozatott magának, és kérlelni kezdte, hogy húst egyen. A legenda választékos szavakkal számol be a rendkívüli, szimbolikus értelmű eseményről: „A szent férfiú, mivel szigorú fegyelem alatt élt és effajta ételtől megtartóztatta magát, és azt mondta, hogy nem akarja beszennyezni magát a tiltott étellel. Akaratának a király ugyanúgy ellenállt, és nemcsak kérlelte, hanem meg is parancsolta, hogy az odahozatott ételt egye meg. Ugyan mit tehetett? Megígérte, hogy engedelmeskedik a király parancsának, de Isten segítségében oltalomra talált. Az történt, hogy a lakomázók között szokása szerint imába fogott, fejét kezébe hajtotta, könnyei eleredtek, s Isten irgalmáért esedezett, nehogy a tiltott étellel beszennyezze magát. Csodálatos és bámulandó dolog! Miután Isten szolgája befejezte imádságát és fejét a kezei közül felemelte, az asztalra hozott sült madár visszanyerte korábbi életét és elrepült, s az isteni kegyelem megszabadította a férfiút annak fogyasztásától. E hallatlan csoda láttán mindnyájan hálát adtak Istennek, és többé már nem ellenkeztek a szent férfi akaratával.” [3]

A Szent Istvánról írt Hartvik féle legenda révén ismerjük Günter magyarországi látogatásának részleteit: „…boldog Günter, aki evilági nemesből lett megtérte után remete, és a kit jótékony fejedelem bőkezűsége csalogatott ide, és a csehek földjéről többször eljött meglátogatására. Mert valahányszor érkezésének fényével István udvarát beragyogta, a király kincseskamráját keze alá helyezték, s mivel ő ennek tartalmát zarándokok, szűkölködők, szenvedők, özvegyek és árvák, klastromok és templomok között kiosztotta, csakhamar kiürült. Isten ugyanezen szolgájának intésére alapította meg az istenfélő király a Bélnek nevezett monostort, és azt minden jóval gazdagította”. [4]

Hartvik szerint Szent Günter kezdeményezte a Szent Mauríciusz Monostor alapítását, de erről a német nyelvterületen őrzött életrajzok nem tudósítanak. Hogy mennyi időt töltött Magyarországon, ill. itt a Bakony közepén, nem tudjuk.

Magyarországról vélhetően Rinchnachba tért vissza, ahol hosszú évekig élt szegénységben néhány társával. Rinchnachtól kb. 20 km-re, ugyancsak Niederaltaich térségében volt Günter szerzetesnek egy remetesége, ahová időről időre visszavonult. Erre a kétpólusú életre (cönóbium és remeteség) enged következtetni a legenda néhány mondata, továbbá az a tény, hogy a cella a mai napig zarándokhely. Wolfher, a legenda szerzője, Szent Günter életét eképpen összegzi: „Ő bár lakóhelyét hosszú élete során gyakran felcserélte, az ellenséget azonban nem cserélte fel.” A betűket egyáltalán nem ismerte, csak néhány zsoltárt tanult meg, és mégis az evangéliumok, a törvény és a próféták minden bölcsességét és tudását a testvérek gyakori elbeszéléséből és Isten igéjének hallgatásából megismerte. Az életrajzíró elbeszélése szerint monostorunk első apátja olyan volt, mint Szent Benedek atyánk: „tudós tudatlan és bölcsen tanulatlan”.

Szent Günter feltehetően 1040 k. hagyta el rinchnachi monostorát, és a mai Martmanitz közelében lévő sziklabarlangba vonult vissza. Ez ma már cseh terület, és a hely közelében található forrás miatt Bona Aqua, Dobrá Voda, Gutwasser nevet kapta. Hosszú ideig ismeretlenül élt Dobrá Vodaban, a bohémiai erdőségben. Itt halt meg Remete Szent Günter 1045. október 9-én. Földi maradványait saját rendelkezése szerint a 170 km-re lévő Břevnov (ma Prága egyik negyede) bencés apátság templomába vitték, és Szent István vértanú oltárára helyezték. 1420-ban a husziták a kolostort, a templomot és Günter sírját lerombolták. Szent Günter míves sírkővét a břevnovi szerzetesek az 1715-ben felépített barokk templom falába beépítették.

Szent Günter születésének 1000. évfordulóján, 1955-ben Emmanuel Maria Heufelder niederaltaichi apát a következőket írta: „Szent Günter megmutatta nekünk, hogy miképpen építsünk utat, hogyan teremtsünk békét. Mindenek előtt azt mutatta meg, hogy az igazi békét csak a következetesen megélt kereszténység szellemével teremthetjük meg. Élete volt erre a példa.”

Jegyzetek:

[1] Szent István nagyobb legendája, ford. Kurcz Ágnes, in: ÁRPÁD-KORI LEGENDÁK ÉS INTELMEK, Osiris Kiadó, Bp, 1999, 24. [2] Sörös Pongrác: A bakonybéli apátság története I. (A Pannonhalmi Szent-Benedek-Rend Története 8) Budapest, 1903, 13. [3] Szent Günther életrajzából ebben a fejezetben közölt részleteket fordította Horváth Dori Tamás, in: Vita Guntheri Eremitae, PERTZ, MG. SS. XI., 276-279. [4] Szent István legendája Hartvik püspöktől, ford. Kurcz Ágnes, in: ÁRPÁD-KORI LEGENDÁK ÉS INTELMEK, Osiris Kiadó, Bp, 1999, 37.

Forrás