A középkori levélírás művészete

A középkorban a levélírás nem csupán az emberek közti kommunikáció fontos része volt, hanem egy részletes szabályokba foglalt művészet is. Mind a tartalom, mind a stílus meghatározásánál számtalan dolgot kellett figyelembe vennie a levélírónak. "Hogyan írjunk jól középkori levelet?" - erre a kérdésre keressük a választ az alábbi cikkben.

A középkori levélírás kialakulása

Az ókor városállamaival ellentétben a középkori társadalom, a középkori politikai szerkezet elsősorban nem városközpontú volt, az emberek közti kommunikáció gyakran nem volt szemtől szemben lefolytatható. Továbbá az egyházi és világi bürokrácia növekedésével - melyek nagyobbrészt levelezés útján kommunikáltak - a korábban használt hivatalos vagy jogi formulák, melyekben csak a felek neveit kellett cserélni, gyakran kevésnek bizonyultak. Ennek felismerése révén születtek a 11.-12. században olyan munkák, melyek a levélírás művészetével, az „ars dictaminis”-el foglalkoztak. S habár ezek a klasszikus szónoklattani forrásokból táplálkoztak, kellően alkalmazkodtak az írásos forma gyakorlati igényeihez csakúgy, mint a középkor ideológiai elvárásaihoz. Ezért is vált elsődleges kérdéssé a „mit akarok mondani?” helyett az, hogy „milyen rangú személyhez akarok szólni?”. Az ars dictaminis megalkotásának egyik legfontosabb alakja egy Alberik nevű Benedek-rendi szerzetes a Monte Cassino-i kolostorból. Az ő műve a 11. század közepe táján íródott Flores Rhetorici (A retorika virágai), mely még főleg a klasszikus tanításokon alapul, de egyúttal szelektál is közülük. Ugyancsak fontos megemlítenünk egy bizonyos Adalbertus Samaritanus 1115-ben befejezett Precepta dictaminum (Leckék a levélírásról) című művét, mely különösen az üdvözlés szabályaival foglalkozik részletesen. A 12. századra alakul ki a levélírás egy egységes stílusa, melynek alapja két bolognai mű, a Rationes dictandi prosaice (A prózai levélírás alapelvei), valamint a Rationes dictandi (A levélírás alapelvei).

Levélrészlet

Útmutató a levélíráshoz

A bolognai stílus szerint a középkori levél összesen öt különféle részre tagolódhat. Ezek sorrendben:

• a megszólítás
• a jóindulat elnyerése
• az elbeszélés
• a kívánság vagy kérelem előadása
• és végül a befejezés

Az egyszerűség kedvéért a következőekben hozott példák során középkori levélírónk neve rendre Ianus a címzett neve pedig Paulus lesz. Lássuk most, hogyan kezdjük levelünk megírásába.

1.rész: A megszólítás

Tartalmazza mindkét fél nevét. Egyenlők közt, vagy ha alárendeltként írunk magasabb rangú személynek, a címzettet említsük először. Olyan esetben, ha alacsonyabb rangú személynek szól levelünk, a saját, tehát a magasabb rangú neve kerüljön előre. A tisztelet jeleként adjunk a címzett nevéhez különféle hízelgő, az erényeit, a jó tulajdonságait felsoroló jelzőket. Említsük rangját, kimagasló képességeit, vagy a köztünk lévő viszonyt. Bátran használjuk ki a keresztnevének pozitív jelentését. A tényleges üdvözlés a nevek után következzen.

„A rettenthetetlen harcos és nemes barát, Paulus számára, Ianus üdvözletét és jókívánságait küldi.”

A saját nevünkhöz csak olyan jelzőket illő írnunk, melyek alázatosságunkat és szerénységünket sugallják. Főleg egyházi levelezéseknél, ha szükséges, hogy a saját rangunk is szerepeljen, akkor is olyan jelzőket adjunk mellé, hogy ne büszkeséget sugározzon. Használjuk a következőket: gyarló, méltatlan, stb.

„Ianus, az Úr kegyelméből - habár méltatlanul - Bologna szent egyházának püspöke, Paulusnak, Krisztus hű szolgálójának áldását, jókívánságait és szívből jövő üdvözletét küldi.”

„Nagyrabecsült urának, Ianus, az ő odaadó követője a legnagyobb hűséggel és engedelmes szolgálattal.”

Fontos, hogy már az üdvözlésnél tükrözzük a levél mondanivalóját, mégha az nem feltétlenül pozitív is:

„Paulusnak, ki tisztességtelen dolgoknak szentelte magát, és másképp viseltetett, minthogy az illendő lenne, Ianus, egykori közeli barátja, tanácsolván, hogy hagyjon fel vétkes cselekedeteivel, és térjen vissza a becsület ösvényére.”

2. rész: A jóindulat elnyerése (captatio benivolentiae)

A levél ezen részének célja, hogy hatékonyan befolyásolja a címzettet, hogy végül a remélt választ kapjuk. Használjunk erre a célra egy, a témához kapcsolódó közmondást, vagy Bibliai idézetet, hogy nyomatékosítsuk, az adott helyzetben mi számítana helyesnek vagy helytelennek. Például ha levünk témája pénz kérése, akkor a legcélszerűbb a nagylelkűséggel kapcsolatban idéznünk. Másik lehetőség, ha a szerényen megemlítjük érdemeinket, kötelességeinket, vagy céljainkat. Ne mulasszuk el hangsúlyozni, milyen fontos a levél, milyen súlyos is annak tárgya. Ha levelünket ellenfelünknek, ellenségünknek küldjük, lehetőségünk van a jóindulat helyett gyűlölet, féltékenység, vagy éppen harciasság kiváltására is: gyűlöletet, ha kegyetlen büszkeséggel emlegetjük az ő szégyenteljes tetteit, féltékenységet: ha viselkedését szemtelennek és elviselhetetlennek mondjuk, és harciasságot, ha rávilágítunk gyávaságára és erkölcstelenségére. Itt még ne említsük magát a kérésünket, pusztán biztosítsuk a címzett érdeklődésének, figyelmének felkeltését üzenetünk témája iránt.

3. rész: Az elbeszélés

Az elbeszélés a tényleges téma kifejtése. Törekedjünk arra, hogy érthető és lehetőleg lényegre törő legyen. Itt adhatjuk elő bejelentésünket, céljainkat, stb. A levél ezen része kevésbé fontos, mint az előzőek, annak ellenére, hogy ez tartalmazza a lényeget, amiért a levelet írjuk.

4. rész: A kívánság vagy kérelem előadása

Itt adjuk elő kívánságunkat, kérésünket, és itt ajánlhatunk fel cserébe bármit. Hozzunk fel bíztató, vagy éppen elmarasztaló példákat, részletezzük a szigorú büntetést, de akár fenyegethetünk is. Ha esdeklő levelet írunk, itt a lehetőség a címzett nagylelkűségének még költőibb magasztalására.

5. rész: A befejezés

Ezzel a résszel fejeződik be levelünk. Ne említsük újra üzenetünk tárgyát, ehelyett inkább rójuk le ismét tiszteletünket a címzett előtt, vagy biztosítsuk hűségünkről, de a helyzettől függően akár részletezhetjük a kérésünk teljesítésének pozitív vagy megtagadásának negatív következményeit is.

„Ha teljesíted kérésem, azzal elnyered mindünk legőszintébb nagyrabecsülését. Kísérjen jószerencse utadon.”

„Ha elbuksz, az könnyen a barátságunk végét jelentheti.”

Ne használjuk levelünk végén elköszönést (pl.: "Üdvözlettel:" és hasonlók) mert az ilyen befejezetlen mondatok iskolázatlanság látszatát keltenék az olvasóban. Dátum és aláírás szerepelhet, de akár el is hagyhatjuk mindkettőt.

Mely részek maradhatnak ki?

Bemutattuk tehát a levél 5 alapvető egységét. Most nézzük, mely részek, és milyen körülmények között hagyhatóak el. A befejezés kimaradhat, gyakran azért, hogy a túl hosszúra sikerült levél további nyújtását elkerüljük. A kérelem előadására sincs szükség, ha nem kívánunk semmit a címzettől. Előfordulhatnak olyan esetek, például elmarasztaló leveleknél, mikor a megszólítás csupán a nevekre korlátozódik, tehát: „Ianustól Paulusnak”. Ekkor a jóindulat elnyerése is elhagyandó, hiszen e két rész szorosan kapcsolódik egymáshoz. Még ha az elbeszélés is lemarad, és levelünk csak a kérelmet és a befejezést tartalmazza is teljes marad a levél.

Végezetül

Ne feledjük, hogy mindig a körülményeknek megfelelően, kellő rugalmassággal alkalmazzuk a fenti szabályokat, hogy a végeredmény egyúttal gördülékeny, hangzatos de átgondolt szóhasználatú is legyen. Ez pedig leginkább sok-sok gyakorlással érhető el, így egy végső tanáccsal szolgálnánk: próbálgassátok a levélírás művészetét, és ne szégyelljétek megosztani velünk a hozzászólásokban, mire jutottatok.




Forrás: D.A.K.L.E. - Debreczeni Arany-Kereszteses Lovagok Egyesülete