SZABÓ LŐRINC: NEM NYÚLOK HOZZÁD, CSAK NÉZEM, HOGY ALSZOL

.

Úgy közeledem hozzád, lopva, félve,
szívenütő és vonzó rettegéssel,
mint óvatos sün alvó viperához.
- Nem, nem, bocsáss meg, kedves! Nem tudom,
miért gyötör ma ily hisztérikus
és gyáva vágy, hisz oly szelíden alszol,
mint ártatlan virág az éji réten,
és álmodban is úgy játszol velem,
mintha a gyerekünkkel játszanál.
Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol,
kitakarózva, önfeledten... Óh,
hadd szívjam messziről hajad szagát,
hadd nézzem élő csontjaid s husod
isteni-mély nyugalmát - : hátha mégis
enyhülne bennem ez a szomorú
és bizalmatlan, örök társtalanság,
mely téged is csak rettegve kíván
s melynek szülője és dajkája csak
a rossz lélek s rossz lelkiismeret.
Félek tőled és őrjöngve kívánlak;
szeretlek, s mégis mindig titkolom;
vágyom reád, és mégis úgy megyek
hozzád, mint ellenséghez... Óvatos
lelkem tüskéit fordítom feléd, mert
azt hiszem: te is arcom mása vagy
s megölsz vagy megrontasz a szerelemben.
Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol.
Nem nyúlok hozzád: az én tépelődő
s máskor eszeveszetten állati
szerelmem néked visszás, érthetetlen...
Igazad van... Nem vonzó rettegésben
és ideglázban nagy a szerelem,
hanem mikor oly ősi nyugalommal
ölelkezünk, hogy még észre se vesszük
s máris egymásban alszunk -: igen, így
süllyedünk vissza istenbe, csak így
s ilyenkor mély szerelmünk, mint a föld
és egyszerű, mint a halál s az élet,
melyeknek öntudatlan kezei
kötötték s majd feloldják köldökünket.
Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol.

A Csóhuku-hegyi boszorkány - japán népmese

Valamikor, hajdanában volt egy égig érő hegy, amit Csóhukunak hívtak. A csúcsát mindig felhősapka fedte, s még derült nyári napokon is csak sejteni lehetett a tetejét. A hegy lábánál aprócska falu feküdt, ám lakói tudták, hogy odafönn veszedelmes boszorkány tanyázik, így még álmukban sem mertek volna fölmerészkedni a hegyre.
Ősszel történt, egy szép, holdvilágos estén, hogy az egész falu népe kint ücsörgött a szabad ég alatt, s japán szokás szerint a tündöklő holdban gyönyörködött, amikor egyszer csak vészjóslóan sötét felhő takarta el a ragyogó holdat. Hamarosan viharos szél kerekedett, s olyan felhőszakadás támadt, hogy még jég is esett. A hirtelen jött vihar visszakergette a falusiakat házaikba, s a rémült gyerekek reszketve bújtak a paplan alá.
A szél egyre csak erősödött, s ordítva söpörte végig a háztetőket.
- A Csóhuku-hegyi boszorkánynak fia született! Tüstént vigyetek rizslepényt a fölköszöntésére! Mert ha nem, akkor lovat, embert, mindenkit fölfal szőröstül-bőröstül! - üvöltötte egy irtózatos hang, s valami házról házra ugrálva megtiport minden tetőt.
Amikor elment, visszatért a csönd, s azzal együtt az ég is földerült. Másnap aztán nagy riadalom támadt a faluban, mert senki sem tudta, kiféle-miféle szerzet volt a fenyegető hang gazdája. Összeültek hát, hogy megtanácskozzák, mitévők legyenek. Mivel senki sem kívánkozott a boszorkány hasába, megegyeztek, hogy a lepényt föl kell venniük a hegyre, s hogy a hozzávaló rizst összeadják. Minden család hozott valamennyit, s az egész falu népe nekilátott a lepénykészítésnek. A puhára gőzölt rizst famozsárba öntötték, s döngölőfával pépesre püfölték. Lett is belőle két jókora lepény. Igen ám, de nem akadt egy bátor vállalkozó sem, aki a tésztát a rettegett hegyre föl merte volna vinni.
- Tudjátok mit? - szólt az egyikük. - Vigye föl a lepényt Dadahacsi meg Negiszobe, hiszen mindig olyan nagy a mellényük!
- Úgy van, úgy van! - helyeseltek buzgón a többiek.
A két kiszemelt legény, a falu hőzöngői ijedten húzták be a nyakukat.
- Nosza! Itt a jó alkalom! Most bebizonyíthatjátok, milyen belevaló fickók vagytok!
- Úgy van! Hadd lássuk, mi igaz abból a fene nagy bátorságból!
Most aztán megszorult a két hetyke legény, ám azt mégsem mondhatták, hogy ők bizony nem mernek a hegyre fölmenni.
- De... de... nem ismerjük a járást! - próbálkozott kitérni Dadahacsi.
- Legalább jöjjön valaki, s mutassa az utat! - hebegte Negiszobe.
A váratlan kérést síri csönd követte. Végül előállt Akaza néne, a falu legöregebb anyókája.
- No jó! Majd én elmegyek veletek! Bár aki keresi, az meg is találja az utat... De mindegy, elkísérlek benneteket.
Így is lett: Akaza nénével az élen útnak indultak. Vállukon két nagy dézsában vitték a lepényt. A két pökhendi legény lélekben fölkészült rá, hogy a boszorkány kíméletlenül fölfalja őket, de szégyellték volna a félszüket kimutatni. Jó darab utat megtettek már, a falujuk csak apró pontnak látszott, mikor a hirtelen támadt szél úgy rájuk ijesztett, hogy a két hősnek inába szállt a bátorsága.
- Én... én... már...
- ... nem bírom tovább! - habogtak, s reszketve bújtak az öregasszonyhoz.
- Na, szép kis vitézek vagytok! Hát mitől féltek? Hiszen csak a szél fúj, nem más! Embereljétek meg magatokat, aztán induljunk! - biztatta a rémüldözőket az anyóka, s már ment is tovább. Hanem a szél újult erőre kapott, valósággal tombolt, csak úgy nyöszörgette körülöttük a fákat. Erre már az anyóka is megijedt, s hirtelenjében egy ágba kapaszkodott, nehogy a förgeteg elragadja. Amint a vihar elcsendesedett, fölállt, s körbenézett. Hát a két szájhősnek csak hűlt helyét találta! Csupán a két lepényes dézsa hevert egy szikla tövében.
Az anyóka csüggedten állt egy darabig, s azon törte a fejét, ugyan mitévő legyen. Ha ő is visszafordul, a többiekre hoz csak veszedelmet. Úgy döntött hát, hogy egyedül is fölmegy a csúcsra.
- Ha fölfal a boszorkány, hát fölfal! - szánta el magát, s nekivágott a meredeknek.
Sűrűn meg-megállva, folyvást pihengetve jutott csak előre, s bizony közel járt már a naplemente, amikor végre a hegytetőre ért.
Odafönt egy kis házat talált, amelynek ajtaját függöny takarta. A küszöbön egy nagyobbacska csecsemő üldögélt, s egy akkora kővel játszadozott, mint a saját feje.
- Bizonyára ez lesz a boszorkánytanya - gondolta a néne, s illendően beköszönt: - Szép jó estét kívánok! A faluból jöttem, s meghoztam a kért rizslepényt.
A függöny mögül előbukkant a boszorkány.
- De jó, hogy jöttél, már vártalak! Tegnap este szültem ezt a fiúcskát, s nagyon megkívántam egy kis rizslepényt. Leszalasztottam hát a fiamat az üzenettel, de attól tartok, ráijesztett a falura.
A néne csak ámult-bámult a gyereken, hogy hát ez lenne a tegnapi riadalom okozója!
- Nincsen ezen semmi csodálkozni való, hiszen boszorkány fia! - magyarázta az anyja. - Amint megszületett, tüstént szaladgálni kezdett. Na, lássuk csak azt a rizslepényt!
- Persze, persze, a rizslepény! Hozni hoztam, de mert nagyon nehéz volt, útközben letettem, nem bírtam egész idáig... - mentegetőzött a néne.
- Eredj, Gara fiam, hozd hamar azt a lepényt! - szólította a boszorkány a fiúcskát, akit, úgy látszik, Garának hívtak.
A kölyök fölpattant, s úgy elrohant, mint a szélvész. De egy szempillantás sem telt bele, máris vágtatott visszafelé, vállán a két súlyos dézsával.
- Jól van, fiam! Akkor most eredj, s fogjál egy medvét! Fűzünk belőle egy jó kis húslevest rizstésztával. Hiszen ma estére vendégünk is van a vacsorához.
A fiúcska villámsebesen elszáguldott, de már jött is vissza, a hátán egy hatalmas medvével.
Akkor a boszorkány fogott egy jókora üstöt, s föltette főni a levest. Majd beleszaggatta a rizstésztát. Jól is laktak belőle mind a hárman.
- Köszönöm szépen a vacsorát! - szólt a néne. - Hát akkor én mennék is haza.
- Ugyan, maradj még! Hová sietsz? Egyedül vagyok, nincs, aki törődne velem. Kérlek, viseld gondomat még vagy három hétig! - marasztalta a boszorkány.
A nénének nem volt más választása, hát ott maradt. Vizet hordott, főzött, mosott, mindenben segített a boszorkánynak, miközben szüntelenül azon aggódott, hogy mikor fogják fölfalni.
- Otthon már bizonyára aggódnak értem! Ideje lenne hazamenni! - szólt a néne, ahogy a harmadik hét is letelt.
- Igazad van, néne. Köszönöm a segítséget! Most már megerősödtem, eredj csak nyugodtan haza. Nincsen másom, amivel a fáradságod megháláljam, hát fogadd el tőlem ezt a csekélységet! - mondta a boszorkány, s ezzel átnyújtott Akaza anyónak egy vég gyönyörű szép selyemszövetet. - Csodálatos kelme ez! Használhatsz belőle akármennyit, amit levágsz, az másnapra visszanő. A faludbelieknek ugyan nem tudok küldeni semmit, de ígérem, ügyelek majd rájuk, hogy meg ne fázzanak, s épségben-egészségben dolgozhassanak. No, Gara fiam, gyere csak ide! Kapd föl a hátadra a nénét, aztán ugorj le vele a faluba!
- Ugyan már! Lemegyek én a magam lábán! - szabadkozott az anyóka. - Hová gondolsz? Csak nem fogom egy csecsszopóval cipeltetni magam!
De hiába tiltakozott, a kölyök csak fölkapta a hátára.
- No, anyó, hunyd be a szemed! - parancsolt rá a fiúcska.
Akaza néne úgy is tett, s jó erősen belekapaszkodott Gara vállába. Nyomban érezte, hogy süvölt ám a szél a füle mellett. Aztán hipp-hopp!, máris letették a földre, s mikor a szemét kinyitotta, a saját háza előtt állt.
- Gyere, Gara, fújjál nálam egyet! - hívta a gyereket, de az már nem volt semerre.
Hanem ahogy be akart lépni a házába, hallja ám, hogy nagy a sírás-rívás odabenn, s egy bonc hangosan imádkozik.
- Ugyan ki halhatott meg? - lépett be az ajtón aggódva.
- Segítség, kísértet! Visszajött a halott lelke! - ugrottak föl rémüldözve az egybeverődöttek.
- Még hogy kísértet! Hiszen én vagyok az, Akaza néne! Egyenest a hegyről jövök!
A falubeliek alig bírtak hinni a szemüknek, s könnyeket törölgetve örvendtek a hazatérőnek. Akkor az anyóka elővette az ajándékba kapott selymet.
- Hanem nézzétek csak, mit hoztam!
Mindenkinek adott belőle bőségesen, magának egy kis darabkát hagyott csupán. S ahogy azt a boszorkány megmondta, a maradékból másnapra megint egy kerek vég szövet lett!
Bizony örültek az emberek a szép holminak, hiszen ilyen pompás kelmét még sohasem láttak. Ki kabátkát varrt belőle, ki csinos batyut, de mindenki nagy becsben tartotta, akár a kincset.

Forrás: Polczer Porta

SZLOVÉNIA - EURÓPA ZÖLD KINCSESTÁRA

Sokan azonosítják Szlovéniát a balkáni országokkal. Nagy tévedés! Olyannyira Közép-Európai a hangulat, hogy elég átlépnünk a szlovén-magyar határt, egy pillanat alatt érezhetjük, hogy a nyugalom és a rend mindent átértelmez. Itt minden a helyén van és minden úgy történik, ahogy a Nagy Könyvben meg van írva! Az utazók lehetőségei korlátlanok: tengerpart, hegyvidék, túrázás... bármelyik tájegységét is választjunk, alig párszáz kilométert kell megtennünk, hogy hamisítatlan környezetben hódolhassunk legmerészebb vágyunknak!

A történelmi múlt visszatükröződése A szlovének nagyon szeretik országukat és büszkék szellemei és természeti kincseikre. Mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy konkrét céllal érkezők vagy az átutazók bolondulásig beleszeressenek csöpp kis országukba. Mivel a terület igen kedvező fekvéssel bír, a történelem zivataros időszakai nem kímélték. Feltételezések szerint már a VI. században lakott volt. A kutatók szerint i.sz. 7. században jött létre az első szlovén és egyben az első szláv állam. Innentől kezdve számos uralkodó nép hagyott nyomott az ország megannyi pontján. A legjelentősebb és legemlékezetesebb behatást az Osztrák-Magyar Monarchia és a Jugoszláv állam jegyezte be a történelemkönyvekbe, ugyanis: a fű úgy áll, ahogy kell, az önállóság pedig a legnagyobb kincs lett a világon! Épp testben épp lélekkel A nagy meglepetések országa: azt mondják, hogy itt mindent megtalálunk, amiért Európában esetleg heteket kell utaznunk. Az Adria partja egy igazi mini-Olaszország, az Alpok vonulatai hamisítatlan osztrák, a Dínári hegység magas csúcsai pedig a régi délszláv kultúra emlékét örzik. A minden kérdést eldöntő extra pedig: az erdő, a sok-sok erdő, ami a parányi szlovén állam legnagyobb részét alkotja. Ha a sport szerelmesi vagyunk, válogathatunk a lehetőségek között: síelés az Alpokban, vadvízi evezés a Soca folyó szélsebes hullámain, barlangászás a Karszt vidéken, túrázás a megszámlálhatatlanul sok, gondosan kialakított útvonalon, illetve szörfözhetünk, búvárkodhatunk az Adriai tenger kristálytiszta vizében. Amikor pedig mindezek után, az egészséges fáradságtól megtört testünket kényeztetnénk, lazíthatunk a tengerpart kellemesen mediterrán hangulatában, vagy kiválaszthatjuk a nekünk legmegfelelőbb gyógyfürdők egyikét (az ország területén 16 gyógyfürdő található). Tökéletes feltöltődés, sőt a lélek és test sebei itt gyorsabban gyógyulnak a fénysebességnél. Ahány város, annyi érzés Az ország fővárosa Ljubljana ókori gyökerekkel büszkélkedhet. Jóllehet ez Európa legkisebb fővárosainak egyike, mégis talán a legjeletősebbek közé emeli a tény, hogy itt vezetett át az antik világ híres Borostyán útja. A magyar utazót biztosan magával ragadja, hogy a város kisértetiesen emlékeztet Budapestre: várdomb, díszes hidak, monumentális terek az évszázadok során emelt zseniális lakóépületekkel fűszerezve. A kultúra szlovén fellegvárában megéri napokat időzni: hangulatos utcácskák, okosan kialakított sétálóövezetek, szórakozóhelyek, múzeumok hosszú sora gonoskodik a programról, a látványról. Szlovénia második legnagyobb és legjelentősebb városa Maribor. Ez a híres egyetemi város egyben katolikus érseki székhely is. Erősen érezhető itt a tradiciókhoz való mély ragaszkodás! Ennek köszönhetően a XX. században előkelő helyet vívott ki magának a szlovén államon belül: ipari, kultúrális központja lett az ország keleti régiójának. Történelmi belvárosa, egyetemi negyede egyike a legszebb európai látványosságoknak. Hangulatos terek, kávézók igyekeznek megfogni az ideutazókat, természetesen óriási sikerrel! Legérdekesebb látványosságai: Városi park, régi zsinagóga, Zsidó- és Vízi Torony, Bíró - torony. Maribor a szlovén szőlőtermesztés alfája és omegája: a szőlőtőke metszése itt minden évben népünnepélynek számít. A városhoz tartozó síparadicsom érdekessége, hogy itt található az az 5 kilométeres éjszakai sípálya, amely Európa leghosszabbika. Az istriai tengerpart szlovén fellegvára Koper. A “Meglátni és megszeretni!” kifejezés kevés annak lefestéséhez, ami szemünk elé tárul a meseszép városban. Kicsit olyan érzésünk van, mintha Velencében járnák, mégis a szlovén életérzés átüt a mindennapok lassú, nyugalmas percein. A Prétori Palota, a Loggia előtt állva a lélekzetünk is eláll, és amikor azt gondoljuk, hogy ezt nem lehet tovább fokozni, akkor meglátjuk a Mária mennybemenetele Székesegyházat és érezzük, hogy mozdulni sem tudunk, hiszen csordultig vagyunk a gyönyörűséggel. (A Székesegyház legféltettebb kincse Szent Nazarius 16. századi kőszarkofágja.) A híres utazók szerint mégis Bled városa az igazi túristalátványosság. A Bledi-tó kis szigetén található a Csodatevő Madonna kegytemploma, a Bled vára pedig semmihez sem fogható képet fest az egyébként is színes városképbe. A vár egy 100 méter magas, függőleges sziklafal tetején található, mesébeillő környezetben. A város nyugodt, jelzőkkel kifejezni nem lehet szépségét, ráadásul számos kikapcsolódási lehetőséget ígér: miután hódoltunk a kultura oltáránál, választhatunk, hogy természetes, ill. termál vízben mártóztassuk-e meg megfáradt lábunkat. Ha pedig még mindig szomjazunk az aktív pihenésre: túrázhatunk, kenuzhatunk a bátrabbak pedig kipróbálhatják magukat a vadvízi evezés fehéren csillogó habjai között. Fehér abrosz, ételtől roskadozó asztal A szlovének vendégszeretete messzehíres! A programok mellett a kulináris élvezeteknek is hódolhatnak a turisták. Ahogy az az ország egészére is jellemző: az étkezési szokások is igen sokszínűek, felfedezhető bennük a “jószomszédi” viszony. Az ételeket tekintve sokat átvettek a környező népek konyhájából: az északi tájakon az osztrák, a tengerparton az olasz, keleten a magyar, délen a balkáni hatás érvényesül. Egy biztos: legyen szó tenger gyümölcseiről, fehér kenyérről sonkával, kolbásszal, grill ételről, palacsintáról, rétesről... szükségünk lesz a helyi, igen finom bor elfogyasztására a sok-sok finomság után. Nem sokban különbözünk a szlovén testvérektől: a minőség mellett a mennyiség is fontos! Oldjuk hát ki a nadrágszíjat: a szlovén nyaralás nem a fogyókúráról fog szólni! Forrás: Képes Újság

A keresztény művészet szimbólumai

Használati tárgyak szimbolikája

A keresztény szimbólumrendszer bemutatásaként először a hétköznapi használati tárgyak jelentéseit vizsgáljuk meg.
A keresztény témájú képek egyik leggyakrabban előforduló tárgya a gyertya, illetve a gyertyatartó. Az előbbi a késő római császároknál még hatalmi jelképként jelent meg, a keresztény ábrázolásokon már a Krisztus által hozott világosság jelképe, amely fényt adva ugyanúgy megsemmisül, ahogyan az Istenfiú is feláldoztatott értünk. A láng, a kanóc és a viasz egységében a Szentháromság mutatkozik meg, fénye Krisztus fényére, melege Krisztus szeretetére utal. Az Angyali üdvözlet ábrázolásokon a kialudt gyertya Gábriel arkangyal minden földi lényt felülmúló fényességére emlékeztet. A Jézus bemutatása a templomban jeleneten a mellékszereplők kezében megjelenve a február 2-ai Gyertyaszentelő, Mária tisztulásának ünnepét idézi. A Krisztus születése jeleneteken Szt. József kezében is láthatjuk, ez szintén a bűn sötétjének Krisztus fénye általi elnyomására utal. A gyertyatartó elsősorban ugyancsak a krisztusi fényt jelképezi, templomi darabok lábánál gyakran démoni állatok, fantázialények láthatók mint a sötétség megtestesülései; a Mária-képeken megjelenve a fényt hordozó Szűzanyát jelzik. Alexandriai Kelemen szerint a krisztusi kereszthez hasonlítható, mivel az is a fény forrását hordozta magán. Hétágú változata keresztény környezetben többnyire az Ószövetség szimbóluma, illetve a Szentlélek hét ajándékát is jelentheti.
Egy másik érdekes tárgy a tükör, mely kettős értelemmel bír: egyrészt a földi hívság, hiúság szimbóluma, másrészt a leplezetlen valóság képe. A Bölcsesség könyvében az isteni sugallat által szerzett bölcsesség jelképe (Bölcs 7,26), Szt. Pálnál már az isteni igazság tökéletlen megismerését jelenti (1Kor 13,12). Megjelenhet a szibillák, a Krisztusra vonatkozó jóslatokat adó antik prófétanők attribútumaként az igazság felismerésének jelképe értelmében, illetve Mária jelképeként, ahogyan a loretói litániában is, aki mint az „igazság tükre”, tisztaságával egyedül volt képes visszatükrözni az Atya képmását, Krisztust. Mária vagy a kis Jézus kezében a rá váró szenvedés felismerését jelenti, a repedés a tükrön a földi világ tökéletlenségét mutatja.

Brigitte Wests: Szent Mihály

A kétkarú mérleg már az ókori egyiptomiaknál, a görög és római világban is az isteni igazságosság jelképe volt, ahogyan az Ószövetségben is. Általában az Utolsó ítélet ábrázolásokon láthatjuk Szt. Mihály kezében, amint a lelkeket méri, melyet ruhátlan kisgyermek formájában ábrázolnak. A két serpenyőben szerepelhetnek a jó és rossz tettek, az utóbbi serpenyőre az ördög is rákapaszkodhat vagy épp Szt. Mihállyal alkudozva láthatjuk. Az Apokalipszis fekete lovasának is attribútuma (Jel 6,5), illetve Krisztus egy sajátos típusának, a 17–18. században Dél-Németországban elterjedt lélek gyógyszerésze-típusnak is fontos kelléke. Az ábrázoláson a Megváltó mérőkanalat, mozsarat és patikamérleget tartva a hitet, reményt és szeretetet tartalmazó patikaedényekre és a legtökéletesebb gyógyszerkönyvre, az evangéliumokra mutat. A négy sarkalatos erény közül az igazságosság jelképe, a bűnök közül az igazságtalanság figurája mellett gyakran földre hajított mérleg látható.
A kalap gyakran látható különböző formában már a korai ábrázolásoktól kezdve. Az ún. frígiai sapkát, melyet lekerekített, előrehajló csúccsal ábrázolnak, eredetileg a római felszabadított rabszolgák attribútumaként ismerték, később vált általában véve a keleti emberek jelképévé, ezzel jelenik meg például több alkalommal a három napkeleti bölcs is. Gyakran látható a csúcsos, sárga „zsidókalap” a 13. századtól kezdve Szent József vagy a próféták fején, ekkortól vált ugyanis Európában a zsidók előírásos öltözékévé. A zarándokok széles karimájú kalapját viseli id. Szent Jakab apostol és más zarándokszentek, mint például Szent Rókus.
Általában Szent Péter és a pápák kezében láthatjuk a Krisztustól kapott oldás és kötés szimbólumaként megjelenő kulcsokat. Az Apokalipszisben az Úr angyala a mélység kulcsával zárja el a Sátánt ezer évre (Jel 20). A Krisztus a pokol tornácán ábrázolásokon gyakran láthatók földön heverő kulcsok és széttört lakatok a halálon aratott győzelme jeleként. Mária és Márta övén a gondos háziasszony jelképeként függ kulcscsomó.
A Nagy Szent Család, Szent Család és a Madonna-képek gyakori kelléke egy-egy játékszer, melyekkel a kisgyermekek játszanak, ezek gyakran jövőjüket mutatva kereszt, bárány, alma vagy tengelice.
Az egérfogó megjelenése Szent József alakjához köthető, aki a Gonosz elfogására készíti.
A homokóra vagy óra a földi dolgok mulandóságát, valamint az ennek tudatában gyakorolt mértékletesség és önuralom erényét jelezve számos remete szent, pl. Bűnbánó Szent Mária Magdolna, Szent Jeromos attribútuma. Az erények allegorikus ábrázolásain ezzel összefüggésben a Mértékletesség figurájának kezében látható, illetve megjelenhet még a halál kezében is.

Forrás: Lovas Orsolya - Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

Cook-szigetek - Kuki Airani

.

Himnusz : Te Atua Mou E ( Az isten igazságos )

II. Erzsébet királynő Hon Jim Marurai Sir Frederick Goodwin

Területe: 240,1 km²

Lakosainak száma : 21 008 (2003-ban mért adatok szerint)

Fővárosa: Avarua, Rarotonga szigetén, lakóinak száma 13 650 (2006-ban mért adatok szerint)

Legmagasabb hegycsúcsa: Te Manga (652 m)

Állami nyelve : az angol és a cook-szigeteki maori (Rarotongan)

Idő: Közép-Európai számítás szerint télen - 11 órával és nyáron - 12 órával kell számítani.

Cook-szigetekre csak az Air New Zealand (NZ) társasággal lehet megérkezni.

Átlagos repülési idő : Frankfurt - Rarotonga : ca. 21 óra (átszállási idő nélkül)

Nemzetközi repülőtér jele : Rarotonga(RAR), Avaruától 3 km-re van.

Államformája: Rendelkezik saját kormánnyal, de laza kötődésben áll Új-Zélanddal 1965 óta. Alkotmánya 1965 óta van. Az utolsó változások (alkotmányi) 1991-ben történtek. A parlamentnek 25 tagja van. A törzsfőnöki tanács (House of Ariki) maximum 15 tagból áll. Különböző ügyekben adhat tanácsot pl.: szokások, tradíciók, az ország felosztása terén, de törvényhozó joga nincs. Az ország uralkodója II. Erzsébet királynő, 2001 óta Sir Frederick Goodwin képviseli őt.

Új-Zéland képviseli az országot külpolitikai és katonai kérdésekben. Új-Zéland képviselője :High Commissioner Kurt Meyer, 2001 óta

A kormány elnöke : Jim Marurai, 2004 óta

Vallás: túlnyomórészt protestánsak , kb. 70 %, katolikusok 7%, a többi részét egyéb felekezetek, gyülekezetek egészítik ki.

Az ország hívószáma : 682

Földrajz

A Cook-szigetek egy különleges hely, különleges emberekkel, különleges varázslattal rendelkező szigetek Polinézia szívében. Már annak idején a 7. és a 8. században a nagy polinéz vándorlás során ismertté vált, mielőtt még az ismert nagy utazó, felfedező, James Cook megismerte volna e szigeteket. Ez az ország lényegében önálló, demokratikus, 15 sziget alkotja, amely 2 300 000 km2-es óceáni felületen, 2 szigetcsoportban osztódik el. A szigetcsoportok Polinézia közepén egy háromszögben találhatók. Nyugatról Tonga és Szamoa, keletről pedig Tahiti fogja közre. Rarotonga a legnagyobb sziget, ahol a főváros, Avarua székel.

A szigetek egy Északi szigetcsoportba (Te Pa enua Tokerau) Penrhyn, Manihiki, Pukapuka, Rakahanga, Nassau, Suwarrow és egy Déli szigetcsoportba (Te Pa enua Tonga) Rarotonga, Mangaia, Atiu, Mitiaro, , Aitutaki, Palmerston, Mauke, Manuae, és Takutea oszlanak meg. A legészakibb sziget, Penrhyn és a legdélibb sziget, Mangaia között 1 400 km van. Az északi szigetcsoport tagjai kizárólagosan lapos atollok, míg a déli szigetcsoport tagjai kimagasló, ősi vulkanikus képződmények szüleményei. A déli szigetcsoport szigetei a hegyein keresztül több esőhöz jutnak, ennek következménye a termékeny föld, ami ideális feltételt biztosít az ültetvények számára.

Északi szigetcsoport (Te Pa enua Tokerau)

Déli szigetcsoportba (Te Pa enua Tonga)

Éghajlat

Cook-szigetek éghajlatát lényegében a passzát-szelek, az esős időszak és az Egyenlítőtől való távolság határozza meg. A passzát-szelek biztosítják egész évben a kellemes, lágy szellőt. A heves trópusi esős időszak novembertől áprilisig tart, melynek lefolyása rövid ideig tart. A legalacsonyabb hőmérséklet augusztusban van, ekkor a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 C, az éjszakai pedig 18 C. Februárban uralkodik a legmagasabb hőmérséklet az év folyamán, átlagosan 29 C. 2-3 évenként forgószél talál otthonra a szigeten. A tájfun szezonja novembertől márciusig van.

Közlekedés

A közlekedés fordított mint nálunk, megegyezik az Angliai modellel. A közlekedés végtelenül egyszerű. Fő közlekedési eszközök a moped és a motorkerékpár. Aki viszont a Cook-szigeteken autót szeretne vezetni, annak szüksége van a cook-szigeteki közlekedési szabály elsajátítására. Ennek megszerzéséhez elegendő egy csekély összeg befizetése illetmény gyanánt és a jogosítvány igényét, szándékát be kell nyújtani az avaruai rendőrkapitányságon. Ők ezt követően kiadják egy kedves Souvenir kíséretében. Aki mopeddel vagy motorkerékpárral szeretne közlekedni, és nincs jogosítványa, annak kell egy tiszteletkört tenni az épület körül.

Pénznem

Hivatalos pénznem a cook -szigeti dollár, mely a gyakorlatban valójában új-zélandi dollár. Forgalomban vannak hazai érmék is, melyek nagyon szépek. A numizmatikusok különösen értékesnek, dekoratívnak tartják a 3 dolláros bankjegyet. Rarotongán, Aitutakin minden érvényes, forgalomban lévő kreditkártyát elfogadnak. Készpénzt is fel lehet venni Avaruában kreditkártyával. A kisebb szigetekre elegendő, ha van NZ dollárunk .

Egészség

Át kell ellenőrizni az alap fertőző betegségek elleni védelem állapotát: tetanusz, diphtherie, hepatitisz A (+B). A vizet minden gondolkodás nélkül lehet fogyasztani. Az orvosi és fogorvosi ellátás megfelelő. Méreggel rendelkező állat és növény a Cook-szigeteken nem ismeretes. Az intenzív napsugárzás ellen szükszéges védelmi krémet használni.

Étkezés

Az éjszakai életben a póker szórakozóhelyek a Cook-szigetek identitásának csak egy kis része. Ami a Cook-szigeteket valójában megkülönbözteti a többi szigetektől, az a pazar, pompás ételek és italok gazdag választéka.
A polinézek szívesen esznek, és olykor sokat is. Legszívesebben az Umu-ban (földbe vájt kemencében) készült ételeket fogyasztják. rendszerint a vasárnapi mise után Umukai (díszebédet) rendeznek, ide minden családtagot meghívnak . Ilyenkor párolt tárogyökér, édesburgonya, főtt banán, Ika(hal), főzött baromfi és sertéshús kerül az asztalra tárolevélbe csomagolva. Nagyon ízletes az Ika mata (nyers hal citromlében pácolva, kókuszkrémmel, hagymával, chilivel és paradicsommal tálalva), úgyszintén az Eke (polip) is. Az éttermek felszolgálnak még egyéb kifogott halakat (tonhalat, Red Snapper, barrakudát, delfinhalat) és gyümölcsöt (papayát, marakuját, mangót, ananászt, banánt) is. Mitiaron a specialitás az Itiki (angolna), és a főtt rák kókuszdióval megszórva. Kókusztej (Nu) italként minden alkalommal kapható, a helyi sörnek Cooks Lager a neve.

Kapcsolódó cikk: Óceánia és Cook-szigetek - Kultúra és művészet



Forrás: Cook-szigetek.com

A lélek épsége a test szépsége

A mondás úgy tartja: ép testben ép lélek. Ám a fordítottja éppen úgy igaz: az ép lélek a titka a test szépségének, egészségének…


Gyakran nem találják meg, mi okozza a panaszokat, mi a pontos diagnózis. Ilyenkor ezeknek a bajoknak nem a szervekben kell keresni az okát: mindannak, ami a testben történik, lelki eredete lehet. Fontos, hogy komolyan elgondolkodjunk azon, vajon mi miatt kell átélni a kellemetlenségeket.

Pattanások

Ha az akné az arcon található, akkor a belső probléma a személyiséghez kapcsolódik. Az arc ugyanis a belső harmóniát tükrözi. Amikor valakivel találkozunk, az arcunkkal „szembesül” először, és ez dönt arról, hogy az illető elfogad vagy elutasít bennünket. Pattanás akkor jelenhet meg, amikor érzelmileg és mentálisan konfliktusban vagyunk saját magunkkal. Az irritációnak, ellenérzésnek, elutasításnak, félelemnek, szégyennek és a bizonytalanságnak látható kifejeződése, és arról tanúskodik, hogy valaki nem fogadja el saját magát. Az akné összefügg az identitás kifejeződésével, az önszeretettel, önmagunk feltétel nélküli elfogadásával. Fiatalként, kamaszként a pattanás gyakran belső változást takar. Ha valaki fél nyitni mások felé, kapcsolatokat megszakítani (gyakran tudat alatt), vagy az élete változásaival szembenézni, őrlődik a belső világában, könnyen kialakulhatnak a pattanások. A tinédzserek már nem gyerekek, de még nem is felnőttek, általában nincsenek túl pozitív véleménnyel önmagukról. Talán attól félnek, hogy tetteikkel megváltoztatják a környezet róluk kialakított képét, vagy éppen megijeszti őket a róluk alkotott ítélet. Az akné a szexualitással kapcsolatos tudat alatti félelmekről is árulkodhat, s megkísérli kifejezni azt, ami valójában az ember. Ha valaki állandóan kapcsolatot teremt másokkal, még akkor is, ha néha az ellenkezőjét szeretné tenni, akkor a pattanás eszköz ahhoz, hogy elriassza azokat az embereket, akiknek nem vágyik a közvetlen közelségére. Határt von maga köré, és csak azokat ereszti be, akikkel valóban jól érzi magát. A pattanások azonban nemcsak az arcon, hanem a test számos részén megjelenhetnek. A háton jelentkező akné a múltat, a szokásokat, a régi félelmeket és szorongásokat jelképezi. Egyfajta elutasításra is utal, melyet azokkal szemben érez valaki, akik nem támogatták eléggé vagy nem álltak ki mellette. Ha a háton, a nyak közelében jelennek meg a pattanások, az elfojtott dühről árulkodik. A mellkason a jövőt és az emberre váró dolgokat jelenti. Az akné megjelenésében kifejeződik az identitás és a saját élettér keresésének, illetve ezek mások által történő tiszteletben tartásának igénye. Meg kell találni az embernek saját helyét a világban, és ha szükséges, másoknak is meg kell mutatni, hol vannak az egyén határai, meddig tartok „én”, és hol kezdődnek „ők”. El kell fogadni magunkat és szeretni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, és felhagyni azzal, hogy mindenkinek mindenáron meg akarjunk felelni.

Ráncok

A ráncok a bőr repedései. Lehetnek mimikai vagy öregedési ráncok. Kialakulásukkor a hám rugalmas rostjai elszakadnak, és a kötőszövet maradványai károsodnak. A ráncok akkor jelennek meg, amikor érzelmi sokkot, belső zűrzavart él át valaki. Az is lehet, hogy olyan eseményt él meg, amelyben el kell szakadnia egy embertől, egy helyzettől vagy egy anyagi javától kell megfosztania magát. Ez egyfajta belső szomorúságot, elkeseredettséget, meg nem értést, lelki fájdalmat eredményez. Ha megtanuljuk elfogadni azt, hogy az élet minden egyes eseménye azért van, hogy minket segítsen a fejlődésben, és a leszakadás, elszakadás az, amellyel a feltétlen szeretet megvalósítható, a ráncoknak nem lesz többé létjogosultsága. A bölcsesség hozza el a szív valódi fiatalságát.

Kellemetlen lehelet

A rossz, kellemetlen szagú lehelet annak a közvetlen következménye, hogy nehezére esik valakinek az élethelyzeteit külsőleg és belsőleg kezelni. Ez a nehézség abból ered, hogy bizonyos dolgokkal kapcsolatban nem képes változtatni a véleményén, és ezek „rothadásnak indulnak”. Ez a probléma akkor keletkezhet, ha valaki az életben bekövetkező nagy változások idején nem tud felülkerekedni a dolgokon, a megélt változások gyorsaságához képest az elavult gondolatokon túl sokáig nem változtat. Célszerű megvizsgálni, melyik az a pont, ameddig uralni tudjuk az életünk helyzeteit. Fontos, hogy kommunikáljunk az érintett emberekkel, és megosszuk velük érzéseinket, gondolatainkat, hogy megszabaduljunk a rossz lehelettől. Ez utóbbi gyakran köthető rágalomhoz, utálathoz, mással vagy magammal szembeni bosszúhoz, amiért szégyellem magam. A belsőnket felemésztő gondolatok lehetnek azok, amelyek megfertőzik a leheletet? Ezek az eszmék gyakran tudat alatt működnek. Amikor egy ember állandóan ilyen kellemetlenséget él meg, jó lenne, ha a tudomására juttatnánk, hogy rá kell találnia ezekre a gondolatokra annak érdekében, hogy orvosolni tudja ezt a valószínűleg már jó ideje fennálló problémát. Ennek tudatában lehetősége lenne megtapasztalnia a megbocsátást: vagy magának kellene megbocsátania, vagy egy másik embernek, akire haraggal gondol. Jó, ha emlékezteti magát arra, hogy mikor a szeretet és a becsületesség válik a gondolkodásmódja alapkövévé, a lehelete újra frissé válik. Felszabadítja magát a múlt káros hatásai alól.

Testszag

A testnedvek általában az érzelmeket jelképezik. Így a kellemetlen testszag arról árulkodik, hogy valakiben túlcsordulnak a káros gondolatok, és ezeket kifejezésre kell juttatnia ahelyett, hogy mindent magában tartana az ember. Ez lehet ingerlékenység, elégedetlenség, utálat, frusztráció, undor egy emberrel vagy élethelyzettel szemben. Ugyanúgy lehet emellett egy elengedett, intenzív érzelemnek a jele is, amely ahhoz a testrészhez kapcsolódik, amelyen keresztül az izzadtság távozik. Az az ember, akinek kellemes az illata, általában szép gondolatokat táplál és harmóniában él a környezetével. Meg kell tanulni érvényesíteni önmagunkat, és kifejezni mind a negatív, mind a pozitív érzelmeket, hogy megtisztuljunk, helyet adjunk az újnak, és a szép gondolatok töltsék ki az elménket.

Száraz száj

Akkor száradnak ki a száj, ha valaki nagyon fáradt és egyedül érzi magát, mikor sok gondja-baja van. Ilyenkor az életkedv elszáll, és kevés örömöt lel a másokkal való érintkezésben. Ez az örömvesztés nagyobb mértékű, ha az ajkak véreznek is. Engedélyezzük magunknak, hogy beszélgessünk másokkal, és fogadjuk az életet több szeretettel.

Táskás szem

Az erősen karikás, táskás szem általában a fáradtság jele. A pihenés pedig gyakran valamilyen szertől való függőség miatt nem tökéletes. A test így adja tudtunkra, hogy sokkal önállóbbá kellene válni, és hogy a boldogságot csak saját magunktól tehetjük függővé. Mások elismerése így inkább egy többletet jelent majd, nem a jólét feltételét.

Mit takarnak a testrészek?

Ajkak A mentális nyitottságot vagy zártságot jelképezik; hogy mit akarunk kimondani, és mit nem. Kiszáradásuk vagy remegésük feszültséget, gondokat, bosszúságot és félelmet mutatnak. Ha az ajkaink teltek és húsosak, örömmel és szeretettel teli a szívünk. A vékony ajkú emberek pedig inkább merevebbek és visszafogottak az élet örömeit illetően. Az alsó ajak a férfias, racionális, a felső pedig a nőies, befogadó, érzelmi oldalunkat tükrözi. Fontos, hogy kifejezzük az érzéseinket. Ha a negatív dolgok bent maradnak, ajkaink megdagadhatnak, ugyanakkor a bókoknak, dicséreteknek is hangot kell adnunk, hiszen az ajkainkkal vagyunk képesek a másik embert megcsókolni, és kimutatni szeretetünket.
Arc Az első testrész, amelyet a külvilág megismer belőlünk, annak impulzusait fogadja. Általában egyetlen, másik emberre vetett szempillantás már benyomásokat ébreszt bennünk aszerint, hogy annak sugárzó, napfényes, mosolygós vagy borongós, zavart, szomorú az arca. Az arc tehát a rólunk kialakult képet, az identitásunkat, az egónkat jellemzi. Ha el akarjuk rejteni a személyiségünk egy aspektusát, vagy ha magunknak nem akarunk beismerni valamit, az arc is viselni fogja ugyanezt az álarcot: feszültté válik és grimaszol. Ugyanígy, ha alul értékeljük magunkat, ha másokat kritizálunk, ha nem érezzük magunkat kompetensnek, hozzáértőnek valamiben, ha az az érzésünk, hogy senki sem szeret minket, akkor ez a belső rosszullét az arcbőrön pattanások, mitesszerek formájában fog megmutatkozni.
Bőr Olyan, mint a fa kérge: megmutatja, ha vannak külső és belső problémák, elválasztja a testet a külső környezettől. Ha a bőrön elváltozások mutatkoznak, akkor valószínűleg olyan típusú emberről van szó, aki túlságosan nagy jelentőséget tulajdonít mások véleményének. Mivel nem biztos magában és fél mások elutasításától, vagy attól, hogy megbánthatják, bőrbetegséget „növeszt” azért, hogy egyfajta természetes korlátként távol tartsa magától a környezetet.


Forrás: Partvonal Kiadó/Családi Lap

Sík Sándor: Megyeri hitvallás

Őrt áll a Hold a Nagykevély felett.
Ezer sátorban nyolcezer fiú
Munkás nap után izmos álmot alszik.
Kismagyarország nagyot álmodik.

A völgyben itt-ott pislogó tüzek
Föl-fölvetik még fáradt szemüket,
És hunyorgatnak: Mire jó?

Állok a dombon s birkózom magammal:
Szorongatom a „Mire jó?”-kígyó,
Az ezeréves őskígyó nyakát.
És a kígyó sziszeg, sziszeg:
Mit állsz itt,
Te nagy bolond, gyereknél gyerekebb?
Mire jó ez a cifra katonásdi?
Poéta-álom, gyönyörű hazugság?
A görgeteg elébe fekszel-é?
Őserdők lángját kézzel olthatod?
Foltos hullába támaszthatsz-e lelket?

Nézd, délfelé pokolveres az ég.
Tudod, mi az? A pesti éjszaka!
Mozik reklámja, kávéházi csillár,
Szeméremoltó színpadok tüze,
Vadember-tánc őrjöngő forgatagja,
Csupasz testeknek festett fénye-szennye,
Lihegő, lázas, cigarettafüstös,
Villanysugaras, izzó rothadás.
Nem látod-e, hogy tántorog belé
A céda fénybe minden, ami ép?
A nemzet húsa, édes veleje,
Haza és jövő és emberiség!

Halál, halál! – Ezek itt alszanak!
Meddig virrasztol ifjú álmukon?
Hisz véreik, az édes véreik
(Tegnap még ifjú-épek, mint ma ők!)
Ott ránganak a Sátán ütemén!
Odakerülnek ők is! Ha ma nem
Holnap talán, vagy esztendő-ilyenkor:
Mind ott kering a hullatánc-füzérben,
És onnan nevet téged és Megyert,
S az ezer-sátor gyerek-mítoszát!
Bolond! Bolond! Poéta! Mire jó?

Másfelé nézel? Keletre, nyugatra?
Alföld! Dunántúl! Alszik. Minden alszik!
És álmaik, merész nagy álmaik
Meddig repesnek? Egyiké: a szomszéd
Kövér telkéig, falu végéig;
A másiké: hogy eztán tíz garast
Kaparhasson kilenc helyett;
A harmadik: hogy egy collal magasabb
Székbe ülhessen, mint a többiek.
Álom, álom! Ki hallja itt
A Kárpátok sikongató szelét?
Kinek fáj itt, ami téged gyötör?
Ki sejti itt Megyernek álmait?
Alföld? Dunántúl? Alszik. Vagy halott?
S az Isten föltámaszt-e oly halottat,
Aki jól érzi a sírban magát?
Megyer? Ezeknek? Bolond! Mire jó?

Te még tovább tekintel? Nyugaton,
Északon, Délen hordozod szemed?
Az Emberiségnek ültetsz új palántát?
Főnixet vársz, újjá-kelő világot?
Hát nem látod az üstököst az égen,
Száz üstököst, vérfarkas hírnököt?

Nem érzed-e, hogy az emberiség
Mély szívében valami meghasadt?
Ember volt mindig ember farkasa,
De a farkas is falkában vonít;
Most, most a farkas farkast fojtogat,
Testvér testvérnek marcangolja torkát,
Jóllakott éhest, éhes jóllakottat.
Mert ütni fáj, mindenki érzi már.
Fáj az ütöttnek, jobban az ütőnek,
És mégis: őrült, gazdátlan kezek
Céltalanul az izzó levegőben
Csak kaszabolnak, zúznak, irtanak.
S míg meggyalázva könyvet és keresztet,
Az őrjöngő emberkirály
Ízekre tépi teste templomát:
Köröskörül a vérsötét egen
Toronyodnak vigyorgó ördögárnyak:
Vörös rém, sárga rém, fekete rém.
Halál, halál!
Emberhalál és istenalkonyat!
Kettérepedt a korhadt földgolyó!
Azt véled-e, hogy egypár brit suhanccal,
Egy félmaréknyi germán álmodóval,
Egy sátoralja vállas kismagyarral
A hulló gömböt összetarthatod?
A szálló Lelket visszakeltheted?
Eredj, bolondos, magad-hitető!
Hadd rúgja szét a szürkelábú hajnal
A tábortűz haldokló hamvait,
Eredj aludni, mint a csillagok,
Aludni, mint az Isten. Nincs miért?

S állván a zászlótartó domb fején,
Ezer sátor fehér hullámain,
Szeges sarkam a vén homokba vágom,
Hogy a Vezérdomb fölsajog belé,
És ajakammal nyolcezer fiú
Énekel égre vallomást:
Hiszek!
Hiszek!
A tűzben, amely odalent parázslik,
És holnap este újra föllobog,
És minden este újra föllobog,
És föllobog délen és északon,
Egy tűz, száz tűz, ezer tűz,
És föltüzel – piros zsoltár – az égre,
És sápadt arcot rózsaszínre fest,
És a szemekbe ősi lángot villant.
A tűzoszlopban, amely gyújtatott,
Olajmécs volt a katakomba éjén,
És tábortűz a lappangó kurucnak.
Hiszek a Tűzben, amely eljövendő,
Amely a szívek katlanát feszíti,
És el nem alszik pernye-szenny alatt.

Hiszek a szélben, fürge cimboránkban,
Amely a szemből álmodást söpör,
És bacillust a rothadt utcalégből,
Lobogót lebbent, lábat táncra szökkent,
Nótát fakaszt és vitorlát dagaszt,
S tábortüzeink dacos dallamát
A Lomnic és a Hargita tövében
Fülébe súgja testvértáborok
Húnyó tüzét kavaró ikreinknek.

Hiszek a földben, ifjú szép anyánkban,
Hogy édesünk, nem morcos mostohánk,
És ezer jóval boldog méhe áldott.
Tudom, hogy már vajúdik és remeg:
Már ideszült körém a semmiből
Ezer sátort és nyolcezer fiút.
Hiszem, hogy egyszer olyan dalra gyújt,
Hogy meghallják a renegát kövek,
Szétomlanak a gyilkos Bábelek,
A hullamérges város-pörsenések
Szűz bőre hamván fehérre simulnak,
És mézes melle újszülött tején
Új dallal emtet új embernemet.
Hiszek!
A kevesek egymásba tett kezében,
A testvérszóban, a bajtársmarokban,
Az érben, mely patak lesz és folyó,
S halott tengerbe életet zuhant.
A Szépségben, hogy szebb és édesebb
A rútnál, és szürkét széppé tehet.
A tiszta vízben, hogy sodorni tud,
És ragadóbb a szennyvíz-áradásnál.
A vízözönben, szeretetözönben,
Jóság-galambban, Lélek-Ararátban.

Mert hiszek az Igében,
Mely elhangzott a teremtés felett,
És testté lett az idők telijében.
A Kovászban:
Hogy emberségünk lomha derce-lisztjét
Mégiscsak egyszer élővé keleszti.
A Hegyi Beszéd próféta-szavát
Falánk idők fertelmes bálna-gyomra
Hiába nyelte el, lesz még egy harmadik nap,
Mikor a mélyből felsüvölt a szó,
És nem lesz, aki meg ne hallaná.
A Mustármagban, mely kiszóratott,
És szívében hordozza a jövőt,
Mert újrazsendül minden ezerévben,
És odatartja fészkes lombozatját
Viharzilálta embermadaraknak,
S testvérörömben elfér ágain
Fehér madár és fekete madár
És sárga és piros és minden.

A Lélekben hiszek,
Amely megzúdul ott, ahol akar.
Hiszem, hogy zúdul, akar és teremt,
Zúdul s teremt miáltalunk.
A Lélekben, amely az élet,
Amely tojáshéjat repeszt,
Búzaszemet bukkant a hant alól,
És sziklából Krisztust kelet.
A Lélekben, amely bennünk dörömböl,
És az idők méhében harsadoz,
És énekel az ajkamon: Hiszek!
Hiszek.

És hogyha nem: hát akkor is!
Ha mindhiába: akkor is!
Ha minden álom: akkor is!
Ha minden meghal: akkor is!
A szép akkor is szép marad,
A tiszta tiszta, rút a rút.
Az Igazság igazság akkor is,
Ha meg nem látja senki szem.
A Szeretet mosolyog és szeret,
És a kereszten is király.
A tett különb a tunyaságnál,
És hol a tépett lobogónál
Tiszteletesebb szemfedő?

Mert akit egyszer meglehelt a Lélek,
Annak mindegy-lom élet vagy halál:
Az él és áll és énekel és alkot,
Megyeren és Magyarországon,
Hét világrészen és a másvilágon,
Az Isten őtet úgy segélje. Amen.

Megyeri cserkésztábor, 1926. július

A hegyi beszéd

Máté evangéliuma 5. fejezet

A tömeg láttára fölment a hegyre és leült. Tanítványai köréje gyűltek,
ő pedig szólásra nyitotta ajkát. Így tanította őket:

A nyolc boldogság

"Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket.
Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele.
Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.
Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent.
Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket.
Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam.
Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is.

Az apostolok feladata

Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, s az emberek eltapossák.
Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni.
S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban.
Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!

Az ószövetségi törvény tökéletesítése

Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni.
Bizony mondom nektek, míg ég és föld el nem múlik, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, hanem minden beteljesedik.
Aki tehát csak egyet is eltöröl e legkisebb parancsok közül, és úgy tanítja az embereket, azt igen kicsinek fogják hívni a mennyek országában. Aki viszont megtartja és tanítja őket, az nagy lesz a mennyek országában.
Ezért mondom nektek: ha igazságotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juttok be a mennyek országába.

A harag

Hallottátok, hogy a régiek ezt a parancsot kapták: Ne ölj! Aki öl, állítsák a törvényszék elé.
Én pedig azt mondom nektek: Már azt is állítsák a törvényszék elé, aki haragot tart embertársával. Aki embertársát ostobának nevezi, állítsák a nagytanács elé. Aki azt mondja neki, hogy te bolond, méltó a pokol tüzére.
Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy embertársadnak valami panasza van ellened,
hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki embertársaddal, aztán térj vissza és ajánld fel ajándékodat.
Ellenfeleddel szemben légy békülékeny idejében, amikor még az úton vagy vele, nehogy átadjon ellenfeled a bírónak, a bíró pedig a poroszlónak, és börtönbe kerülj.
Bizony mondom neked, nem szabadulsz ki, amíg az utolsó fillért is meg nem fizeted.

A házasságtörés

Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot.
Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követett el vele.
Ezért ha jobb szemed megbotránkoztat, vájd ki és dobd el! Inkább egy tagod vesszen oda, mintsem az egész tested a kárhozatra jusson.
Ha jobb kezed visz bűnbe, vágd le és dobd el! Inkább egy tagod vesszen oda, mintsem az egész tested pokolba kerüljön.
Ezt is előírták: Aki elbocsátja feleségét, adjon neki válólevelet.
Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét - hacsak nem paráznasága miatt -, okot ad neki a házasságtörésre. S aki elbocsátottat vesz feleségül, házasságot tör.

Az eskü

Hallottátok ezt a régieknek szóló parancsot is: Ne esküdjél hamisan, hanem tartsd meg az Úrnak tett esküdet.
Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek, sem az égre, mert az Isten trónja,
sem a földre, mert az lába zsámolya, sem Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa.
Még saját fejedre se esküdjél, mert egyetlen hajszáladat sem tudod fehérré vagy feketévé tenni.
Így beszéljetek inkább: az igen igen, a nem nem. Ami ezenfelül van, a gonosztól való.

A rosszat jóval kell viszonozni

Hallottátok a parancsot: Szemet szemért és fogat fogért.
Én pedig azt mondom nektek, ne álljatok ellent a gonosznak. Aki megüti a jobb arcodat, annak tartsd oda a másikat is!
Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is!
S ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira!
Aki kér, annak adj, s attól, aki kölcsönt akar tőled, ne tagadd meg!

Az ellenség szeretete

Hallottátok a parancsot: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet.
Én pedig azt mondom nektek, szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért!
Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is.
Ha csupán azokat szeretitek, akik szeretnek benneteket, mi lesz a jutalmatok? Nem így tesznek a vámosok is?
S ha nem köszöntitek, csak barátaitokat, mi különöset tesztek? Nem így tesznek a pogányok is?
Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!

Máté evangéliuma 6. fejezet

Az alamizsnálkodás

Ügyeljetek, hogy a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek, azért, hogy lássanak benneteket. Így semmi jutalom nem vár rátok mennyei Atyátoknál.
Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógában és az utcán, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek, megkapták jutalmukat.
Te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb. 4Így alamizsnád titokban marad, és Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.

Az imádság

Amikor imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik az emberek szeme láttára szeretnek imádkozni a zsinagógában meg az utcasarkon, hogy mutogassák magukat! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat.
Te amikor imádkozol, menj be a szobába, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz! S mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.

A miatyánk

Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt hiszik, hogy ha ömlik belőlük a szó, nyomban meghallgatásra találnak!
Ne utánozzátok hát őket! Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek.
Ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a neved,
jöjjön el az országod, legyen meg az akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma,
s bocsásd meg a vétkeinket, amint mi is megbocsátottunk az ellenünk vétkezőknek.
És ne vigy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.
Ha megbocsátjátok az embereknek, amit vétettek ellenetek, mennyei Atyátok is megbocsát nektek.
De ha nem bocsáttok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket.

A böjt

Amikor böjtöltök, ne öltsetek olyan ábrázatot, mint a képmutatók, akik komorrá változtatják arcukat, hogy lássák böjtölésük! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat.
Te, amikor böjtölsz, kend meg fejedet és mosd meg arcodat,
hogy ne lássák rajtad az emberek, hogy böjtölsz, hanem csak Atyád, aki a rejtekben is ott van! Akkor Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.

A kincsgyűjtés

Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön, ahol moly rágja és rozsda marja, s ahol betörnek és ellopják a tolvajok!
A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok!
Ahol a kincsed, ott a szíved is.

A világosság

A test világa a szem. Ha szemed ép, egész tested világos.
De ha a szemed rossz, egész testedre sötétség borul. Ha tehát a világosság, amely benned van, sötétség, mekkora lesz maga a sötétség?

A két úr szolgálata

Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is.

A gondviselés

Azt mondom ezért nektek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök! Nem több az élet az eledelnél s a test a ruhánál?
Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek - mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk?
Ugyan ki toldhatja meg életét csak egy könyöknyivel is, ha aggodalmaskodik?
Hát a ruházat miatt miért nyugtalankodtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak,
mégis, mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül.
Ha a mezei virágot, amely ma virít, holnap pedig a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor benneteket, kishitűek, nem sokkal inkább?
Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit eszünk, mit iszunk?
Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van.
Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá!
Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja.

Máté evangéliuma 7. fejezet

Az ítélkezés

Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek!
Amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak majd fölöttetek is ítélkezni. Amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak majd nektek is visszamérni.
Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magadéban a gerendát sem veszed észre?
Hogy mondhatod embertársadnak, hogy hadd vegyem ki a szemedből a szálkát, amikor a magad szemében gerenda van?
Képmutató! Előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, s akkor hozzáláthatsz ahhoz, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből!

A szent dolgok

Ne adjátok a szent dolgokat a kutyáknak és gyöngyeiteket se szórjátok a sertések elé, különben még eltapossák lábukkal, és megfordulva széttépnek benneteket!

Az álhatatos ima

Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek!
Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak.
Melyiketek ad fiának követ, amikor az kenyeret kér tőle?
Vagy ha halat kér, ki ad neki kígyót?
Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, akkor mennyivel inkább ad jót mennyei Atyátok azoknak, akik kérik.

Az aranyszabály

Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük! Ez a törvény és a próféták.

A szűk kapu

A szűk kapun menjetek be! Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz - sokan bemennek rajta.
Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet - kevesen vannak, akik megtalálják.

A hamis próféták

Óvakodjatok a hamis prófétáktól! Báránybőrben jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok.
Gyümölcseikről ismeritek fel őket. Szednek-e tövisek közül szőlőt vagy bogáncsról fügét?
Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt.
Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa jó gyümölcsöt.
Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt.
Tehát gyümölcseikről ismeritek fel őket.
Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: - Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem azon a napon:
Uram, Uram, hát nem a te nevedben jövendöltünk? Nem a te nevedben űztünk ördögöt? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát? -
Akkor kijelentem nekik: Sosem ismertelek benneteket. Távozzatok színem elől, ti gonosztevők!

Hasonlat a sziklára épített házról

Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát.
Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja.
Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem váltja tettekre, a balga emberhez hasonlít, aki házát homokra építette.
Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak. Az összedőlt és romhalmazzá vált."

A beszéd hatása

Ezzel Jézus befejezte ezeket a beszédeket. A nép ámult tanításán, 29mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók.

"Igaz, nem igaz, de így volt..."

1859 Szeptember 30. (150 éve történt)

Székelyföldön megszületett Benedek Elek író.

(meghalt: 1929)


Benedek Elek, a nagy székely mesemondó

Váradi Péter Pál – Lőwey Lilla honismereti albumának margójára


Benedek Eleket az utóbbi évtizedek politizáló hajlamú tollforgatói – újságírók, irodalomtörténészek, irodalomkritikusok, politikusok – harcos publicistaként, a „szembejövő emberként” jelenítették meg, aki a trianoni összeomlást követően 1921-ben, amikor több mint kétszázezer magyar távozott Erdélyből azt a sorsot vállalja, amely az ő székely-magyar népének a sorsa és Budapestről hazatelepedik Kisbaconba. „Visszamentem azért, mert minden írásom Erdély földjében gyökerezik, Erdély földjének és levegőjének köszönhetem azt, hogy valamicsodás író lett belőlem...Ha ellenállhatatlan erővel nem vitt volna haza az édes anyaföldre a honvágy, akkor is hazamegyek, mert éreztem, hogy amikor sok-sok ezrek hagyták ott Erdélyt...nekem haza kellett mennem, hogy visszafizessem egy részecskéjét bár annak, amit az édes anyaföldtől kaptam” – vallja.

A nagyhatású író, lapszerkesztő egész életművét átszövő, végső soron meghatározó anyaföldhöz való ragaszkodás motívumának kiemelése mintegy ellensúlyozta a Jóságos Elek Apóról, a Nagy Mesemondóról alkotott egysíkú képet. A diktatúra esztendeiben az ilyenfajta életmű értelmezést erősítette az is, hogy művei köztudatba építésének, a kisbaconi emlékház létesítés kiküzdésének nélkülözhetetlen tartópillére volt a szülőföldre való visszatelepedés motívuma, ennek erkölcsi parancsa. Végső soron és ki nem mondva az anyaországtól való eltávolodás, a „más országok belügyeibe való be nem avatkozás” politikai szándékainak medréhez igazított taktikai érvelés annak a tudatában, hogy a Benedek Elek-i életmű, ha az újraközlések és az emlékház révén az olvasók és a látogatók színe elé kerülnek ezek újra, sőt fokozott mértékben a magyarságtudat építőelemeivé válnak.


Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla újabb honismereti fotóalbumában, az Erdély – Székelyföld sorozat Benedek Elek A nagy székely mesemondó a monumentális alkotás alcímébe is kiemelve az „osztályharcos” életmű értékelések övezetéből visszakapcsol az író énjének lényegéhez, Benedek Elek konzervatív népi nemzeti elkötelezettségéhez. Érzésem szerint ennek a szemléletnek, az ilyenféle „szájtartásnak” az érvényesítését nem valamiféle irodalomértelmezési, fotóművész megközelítésű esztétizáló okoskodás gyöngyözte ki, hanem Benedek Elek életművének azok a pászmái, amelyek olvashatóak és láthatóak, a fotóművész lencséje elé így kínálkoznak, valósággal „képbe hozzák” a Nagy Mesemondót, az édes anyaföld, a szülőföld természeti tájélményekhez, Erdély, Székelyföld mondavilágából, legendáiból összeálló nemzeti önkép kimunkálásának felerősítését.

Mindebből az is következik, hogy ez a honismereti album, a szerkesztői hozzáállás valamint a Benedek Elek-i életmű ilyenféle megidézése és bemutatása elsősorban Elek Apó mai unokáinak, az unokák szüleinek, nagyszüleinek, az óvó- és tanító néniknek, az olvasóknak és közgyűjteményeknek a kisbaconi emlékház látogatóinak összességét, tehát az egész magyar társadalmat, a közszférát célozza meg.

Rendkívüli jelentősége, és, higgyük, hogy sikere is ebben rejlik.

Lőwey Lilla honismereti albumban olvasható életpálya rajza, szerzőtársának, a Magyar Örökség-díjas Váradi Péter Pálnak a fotói felé fordítják az érdeklődő figyelmét. Az édes anyaföld vizuális megjelenítése páratlan mélységű és szépségű. Benedek Elek egyébként írásaiban is a látvány világa felé hajló mesemondó, egy mese- és mondabéli álomvilág újraalkotója, a tudálékos, csak a fellelhető dokumentumokhoz ragadt történelemcsinálás szürke realizmusra törekvése helyett a mesét és mondát emeli magasba, ezekkel kifoltozza-kiegészíti a történelmi tudat hézagait. Tollának szárnyalása, meseátírásainak íve eléri a hun-magyar összetartozás és folytonosság régióit, felülemelkedik a történetírói okoskodásokon, úgy mond és úgy alkot mesét, hogy az legyen az érzésünk: milyen jó magyar embernek lenni.

Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla A nagy székely mesemondó irodalmi fotóalbumuk bemutatására ez év szeptember-októberében székelyföldi és magyarországi író-olvasó találkozósorozaton kerül sor. Szeptember 27-én a sepsiszentgyörgyi Református Vártemplomban, 28-án Baróton, az Erdővidéki Múzeumban, 29-én Kisbaconban, október 1-én Marosvásárhelyen, a Bernády-házban, október 3-án Szovátán, a Polgármesteri Hivatal dísztermében.

Magyarországi találkozók: október 6,18 óra, Budapest, Semmelweis u 3 (Magyarok Háza), október 7-én, 18 órakor Veszprémben, a Városi Művelődési Központban, október 8-án 17 órakor Balatonfüreden, a Városi Könyvtárban, október 9-én, 18 órakor Kisapostagon, a Faluházban, majd október18-án 17 órakor Hegyeshalomban, a Faluházban és november 9-én 18 órakor Érden, a Művelődési Házban.

A Benedek Elek és a Marosvásárhely fotóalbum ajánlói: dr. Praznovszky Mihály irodalomtörténész és e sorok írója, akinek 2008-ban kiadott kötetei – Ojtoz-völgye a hadak útján, Szőttesünkben török minták és Frigyre lépni a szülőfölddel – a magyarországi helyszíneken megismerhetők.



Forrás: Sylvester Lajos - Gondola

ADY ENDRE: SZELID, ESTI IMÁDSÁG

.

Uram, adj csöndes éjt,
Nyugodalmas, nagy éjt
A te vén gyermekednek,
Beteg, rossz gyermekednek.

Fölséges dáridók,
Keserves dáridók
Muzsikája kerüljön,
Hangja messze kerüljön.

Ne ülje szívemet,
Nyomorék szivemet
Az ébrenlét lidérce,
Rettenetes lidérce.

Aludjak kacagón,
Álmodjak kacagón
S boldoguljak álmomban,
Ifjuljak meg álmomban.

Valami nagyon nagyot,
Valami dicső nagyot
Álmodva hadd képzeljek,
Éjemben hadd képzeljek.

Imádkozzak, mint gyerek,
Régi, iskolás gyerek
Istenes áhitattal,
Altató áhitattal.

Mikor az alkony leszáll,
A barna alkony leszáll,
Régi imám az ajkam
Szaporázza az ajkam: "Adj
csöndes éjt szüleimnek, adj csön-
des éjt mindeneknek. Istenem,
én járva-kelve, fölvirradva
és lefekve, imádlak, mint
édes Atyám. Jó Atyám, vi-
selj gondot rám, ámen."

Kemény Katalin: A hely ismerője, avagy a magány háza

(Részlet)

Már alkonyodott, amikor a könyv, talán a feltámadó nyugati szél sodrától, talán szórakozott ujjaim játékától, mégis kinyílt. Ezt olvastam benne: „Vagyok, ki tündöklő hajnali fényben reggelizik.” És a másik lapon: „Védtelenül, halálraszántan, testemen átsüvít a szél.” Baso sorai, de írhattad volna akár te, vagy írhatta volna Baso rólad is, a másik vándorról. Verseinek elemzője azt állítja, Baso azért választotta a széltől, esőtől, égő naptól óvó ház helyett a vándorlást, mert a szegényes egyszerűség mélységes együttérzéssel vonzotta. Bizonyára így van, de csupán egyik szükségképpen velejáró arca ez annak a vándoréletnek, amely lényegében nem különbözik a magános élettől a házban. Vándor vagy magános – mindkettő önmagában lakik: az egészben. Mindkettő az a beavatási fokozat, ahol lehull a fölösleges (és mennyi mindenről derül ki, hogy fölösleges), és a lehullott helyébe, a dolgoktól megszabadult szegénységben milyen nem várt kincsek fedik fel fényüket. Mindkettő a nagy út, úgy, ahogy Jüan Niu, a kínai költőnő megélte: „Nem keresni az igazságot, nem keresni a káprázatot, a fűzfa zöldell, a virág piroslik, a dolgok önmagukkal azonosak”; vagy ahogy búcsúverse szól: „Égbolt – tavaszi naplemente, égbolt – őszi kelő hold fénye, melyik volt a való, melyik az álom?”

Azt tartják, hogy a haikunak azért nincs címe, mert tárgya megnevezhetetlen. Megnevezhetetlen egyedül az abszolút szubjektum lehet, a nevek adója, a névadás hatalmának adója, a Névtelen. Igaz, a haikuköltő tudja, és épp ez a tudás költészete, hogy ha azt mondja: kelő nap, ha azt mondja: fűzfa, vagy azt, hogy: reggelizem, többet mondott, mint „fűzfa”, „napfény”, „reggeli”, mert azt is kimondta, ami bennük megnevezhetetlen. A haikuköltő tudja, hogy az a többlet, annak az érintése futó felületével az időben azonos magával a Névtelennel. Így született meg a jelentős és jelentéktelen különbsége. A fűszál az árokparton, a fűszál hegyére röppenő és már tova is tűnt szitakötő ugyanúgy egy mérhetetlen és nevezhetetlen pillanata a vándornak, mint a szárnyával az ablaküveghez koccanó s már tova is illanó cinke a magány házában élő remetének. A vándor és a magános egyaránt erős a gyengeségben – gyengéden él együtt az erőkkel. Hogy részese legyen ennek az erőnek, hogy közvetlen érintkezésbe kerülhessen ezzel a gyengédséggel, levet magáról minden fölöslegeset, s így ajánlja fel magát a magasabbnak. Így, ebben a várakozásban valósult meg a találkozás, hogy megsemmisüljön benne a különbség a jelentős és a jelentéktelen között. Nálunk sem ismeretlen az, amiről a Távol-Keleten azt mondják, hogy ha a fa túl erős lenne, vajon miből ismernők meg a szél erejét, s ha a hullám merev lenne, vajon a hold szelleme miben mutatkozna meg? Eckhartnál mindezzel ilyen formában találkozunk: „Ha Isten gyermeke akarsz lenni, hánts le magadról mindent, ami megkülönböztet tőle.” A francia moralisták az újkori Európában a gondolkodás érzékenységének magas fokára jutottak. Amiért írásaik mégsem többek csak irodalomnál, annak oka az a szalonszellemiség, ahonnan tapasztalataik származtak. Aszkézis híján nem ismerhették a fölösleges lehullatásával feltáruló örömet, igaz, a végső szakadék ránk meredő sötétjét sem, azt, amit ismert és megismerve áthidalt a haikuköltő a szélviharban, azt, amit ismertél te, távol a szamszárától, az árokparton, térdeden a jegyzetfüzettel.

*

Engedni, vigyen bennünket az út, akár a vándorlásban, akár a magános házban. Az út különbözősége lehántja rólunk a különbségeket. Enélkül nem igyekezhetnénk valamennyien ugyanarra a helyre. De hol az a hely? A Gyémánt Szútra jut eszembe: „A felébredt lélek sehol sem tapad meg.” A felébredt lélek maga az értelemmel fel nem érhető hely szabadsága. Ez a meg-nem-tapadás és ez a helybenlét egy másik haiku szerzőjének a szabadsága, akinek „vállán rőzsenyaláb, előtte nyílik az út, jól ismeri a házat, ahol tűz pislákol”.

*

Forrás: Kortárs, 2004/4. szám

Hangulatok, Innen-onnan

Tatiosz: Alászállás

Ha leereszkedsz lelked mélységeibe, megtalálod a boldogsággal kevert szomorúságot. Vajon lehetnek-e boldogok a napok, ha nem ismerjük a szomorúságot? Ott van ő mindenben, a lombját hullató fa koronájában, a szirmát vesztő virágban, a medréből visszavonuló tenger hullámában és a felhők mögött lebukó nap búcsúzásában. A hegyek szívében is ott lapul a szomorúság. Bánkódnak, hogy nem nőttek az égig, s ha egykor az egek lábát is súrolták, az évek múlásával ormuk megkopott, színük elhalványult. Ezt teszi velünk az idő: a szépség is törékeny, mért volna kegyesebb az örömökkel? Hogy mindeg boldog pillanatba egy csepp szomorúság vegyül - sosem vagyunk maradéktalanul boldogok -, úgy a szomorúság felkészít a boldogabb időkre. Emberi ez is: alászállás és felemelkedés. Ahogy a nap és az évszakok búcsúznak, majd magukhoz ölelik újra a csillagokat, úgy változandóság honol mindenben: az emberi szívben, a hangulatokban, a körülményekben.

Ady: Párisban járt az Ősz

Párizsba tegnap beszökött az Ősz. Szent Mihály útján suhant nesztelen, Kánikulában, halk lombok alatt S találkozott velem. Ballagtam éppen a Szajna felé S égtek lelkemben kis rőzse-dalok: Füstösek, furcsák, búsak, bíborak, Arról, hogy meghalok. Elért az ősz és súgott valamit, Szent Mihály útja beleremegett, Züm, züm: röpködtek végig az úton Tréfás falevelek. Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé S Párizsból az Ősz kacagva szaladt. Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán Nyögő lombok alatt.
1907.

Márai Sándor: A jelenet

Az orvos várószobájában az ismert, kissé homályos színekkel festett kép: olasz város tere, tömeggel, középen a hős, bal keze csípőjén, jobbjával a magasba mutat. Ez az örök, nagy jelenet: az ember, aki a tömeg közepén tanúságra hívja Istenét, hogy nem ő lopta el, vagy bizonygatja, hogy jót akart és az emberiség érdekében cselekedett. Ez az ősjelenet, operákban és a történelemben. Mindig ugyanaz és mindig gyanús. Mindenki gyanús, aki az égre mutat, s közben valamilyen földi dologhoz tanút keres.

Anthony de Mello: Kialakulás

Az egyik tanítványnak, aki amiatt panaszkodott, hogy képcsségei nagyon korlátoltak, azt mondta a Mester: - Valóban, képességeid nem korlátlanok. De észrevetted-e már, hogy ma olyan dolgokat is meg tudsz tenni, amelyeket tizenöt évvel ezelőtt lehetetlennek tartottál? Mi változott? - A képességeim, a talentumaim. - Nem. Te változtál. - Az nem egy és ugyanaz? - Nem. Az vagy, aminek magadat tartod. Amikor a gondolkodásod megváltozik, te is megváltozol.

Fernando Pessoa: Távolság magamtól magamig

Minden kicsúszik a kezem közül. Az egész életem, az emlékeim, a képzeletem, és amit magában hordoz: a személyiségem, mind kicsúszik a kezem közül. Szüntelenül úgy érzem, hogy valaki más voltam, hogy másként éreztem hogy másként gondolkoztam. Olyan előadás szemlélője vagyok, ahol más a díszlet. Önnönmagam szemlélője vagyok. Irodalmi fiókjaim hitvány zűrzavarában koronként olyan papírlapokra találok, amelyeket tíz évvel, tizenöt évvel, talán még több idővel ezelőtt írtam. Nem egy közülük olyan, mintha egy idegentől származna; nem ismerek magamra bennük. Valaki megírta őket, és az a valaki én voltam. Az én érzéseimből születtek, de mintha egy másik életben történt volna, amelyből mostanra felébredtem, mint egy idegen álomból. Gyakorta rábukkanok olyan dolgokra, amelyeket nagyon fiatalon írtam tizenhét esztendős koromból származó töredékekre, húsz esztendős koromból származó töredékekre. Egyikben-másikban olyan kifejező erő van, amellyel emlékezetem szerint nem rendelkeztem életemnek abban az időszakában. Kamaszkorom után nem sokkal készült írásaim egyes mondataiban, bizonyos bekezdéseiben akad egy és más, ami olyan hatást kelt, mintha a mai, az évek és a dolgok által kimunkált lényemből fakadna. Rájövök, hogy ugyanaz vagyok, aki voltam. De mert úgy érzem, hogy a mai napig sokat fejlődtem ahhoz képest, ami voltam, azt kérdezem, hol a fejlődés, ha akkor ugyanaz voltam, ami ma vagyok. Itt valami rejtély lappang, amely lealacsonyít és nyomaszt. Alig néhány napja is rettenetes hatással volt rám egy múltbéli rövid írásom. Tökéletesen emlékszem arra, hogy a nyelvel kapcsolatos, legalábbis viszonylagos aggályoskodásom csupán néhány esztendővel ezelőtt kezdődött. Az egyik fiókban rátaláltam egy igen korai írásomra, amelyben ugyanezek az aggályok erőteljes kifejezést nyertek. Egyáltalán nem értem a múltban önmagamat. Miképpen fejlődhettem azzá, aki már voltam? Minden összekavarodik bennem ebben a labirintusban, ahol önmagammal önnönmagamat kerülöm el. Eljátszom a gondolattal: bizonyos vagyok benne, hogy azt, amit most írok, egyszer már leírtam. Felidézem magamban. És megkérdezem attól a valakitől, aki úgy hiszi bennem, hogy létezik, nincsen-e a benyomások eme platonizmusában egy másik, még mélyebben gyökerező emlékezet, egy olyan megelőző élet felidéződése, amely ennek az életnek csupán... Istenem, Istenem, kit is szemlélek én? Hányan vagyok? Ki az, aki én vagyok? Mi ez a távolság, amely magamtól magamig húzódik.

Márai Sándor: Az arc

Utolszor a temető kápolnájában láttam apám arcát. Egynapos halott volt: ez is kor: valami hasonló, mint az egynapos gyermek: az arc megváltozik, már nem tökéletesen azonos az ismert arc vonásaival. Orra megnyúlt. A kápolna őre rakosgatta a koporsó körül a virágokat, s egyszerűen és bizalmasan mondta, mint valamilyen érdekes és jó hírt: "Már sárgul." Csakugyan, ez már a halál sárgasága volt. Aztán beszéltek és énekeltek. Ekkor, a küszöbről, láttam arcát utoljára. Méltóságteljes és mindentudó volt arca. (Vannak ostoba halottak is.) S még valami, amit nem tudok elfelejteni: ez az arc nem bocsátott meg, nekünk, az embereknek, a világnak, senkinek.

Paul Verlaine: Őszi chanson

Ösz húrja zsong, jajong, busong a tájon, s ont monoton bút konokon és fájón. S én csüggeteg, halvány beteg, míg éjfél kong, csak sirok, s elém a sok tűnt kéj kél. Óh, múlni már ősz! hullni már eresszél! Mint holt avart, mit felkavart a rossz szél...

(Tóth Árpád fordítása)

Forrás: Gondolkodó