kínai kerámiaművesség

KÍNAI NEOLITIKUS KULTÚRÁK KERÁMIÁI

Kínában a művészetről tanúskodó legkorábbi tárgyak a 7-8ooo éve készített zsinórmintás kerámiák. Kína két meghatározó jelentőségű neolitikus kultúrája közül az egyik a Yangshao-kultúra, amely az i. e. 5000-3000 között virágzott, elnevezését egy Henan tartományban található lelőhelyéről kapta. Festett kerámiák korának is nevezik jellegzetes tárgyai után: a sírokban talált kerámia tárolóedények felső részét fekete- és vörösszínű, geometrikus elemekkel díszítették. Két területi egységét különböztetik meg: a keleti ágat (Banpo- és Miaodigou-kultúra) és a nyugati ágat (Majiayao-, Banshan- és Machang-kultúrák). A Yangshao-kultúra virágzásának első korszakát a mai Xian közelében feltárt Banpo település után Banpo-kultúra korának (i. e. 4800 k.-4300 k.) is nevezik. Későbbi korszakát a Sárga-folyó keleti szakasza mentén virágzó Majiayao-kultúraként emlegetik (i. e. 4. évezred vége). Az i. e. 3. évezredre datált Banshan- (i. e. 2800-2500 k.) és Machang-kultúrák nyomát (i. e. 2500 k.-2200) Gansu tartományban tárták fel. A Yangshao-kultúra virágzásának vége egybeesik a bronzot széles körben használó Shang civilizáció korai időszakával (i. e. 2. évezred első fele).

A másik jelentős neolitikus kultúra Kína területén a Longshan-kultúra (i e. 2200-1700) volt, amely elsősorban fekete kerámiáiról híres. A koronggal formázott, vékony falú edényeket sötétszürkére vagy feketére égették, majd véséssel díszítették. Ezek már nem kizárólag temetkezési kísérőtárgyak, hanem az őskultusz szertartásain használt edények is voltak.

A TANG-KOR KERÁMIÁI

Az ókor legnagyobb kereskedelmi útvonal-hálózata a selyemút, a Földközi tenger keleti medencéjét kötötte össze Kína egykori fővárosával Chang-an-nal (mai Xi-an). A kereskedelmi utak a különböző ázsiai népek (türkök, ujgurok, tibetiek, koreaiak, szogdok, kásmírok, perzsák, arabok stb.) találkozóhelye volt. Már az i. e. 2. században jelentős forgalmat bonyolítottak le rajta, virágkorát azonban az i. sz. 7-9. században, a Tang-dinasztia idején élte. Selymet (innen származik elnevezése) és bambuszt szállítottak nyugatra, míg Kína fűszereket és lovakat kapott. A buddhizmus is ezen az útvonalon érkezett meg Kínába. A selyemút útvonala Észak-Indiából Belső-Ázsián át érte el Kínát. A Taklamakán sivatagot északról és délről megkerülő kereskedelmi útvonal északi útvonalán feküdt Kucsa, Karasár, Kizil, Bezeklik, déli útvonalának fontos állomásai Khotan és Mirán voltak. A két útvonal Dunhuang közelében találkozott ismét. A selyemút oázisvárosainak 20. század eleji régészeti feltárásában Stein Aurél játszott meghatározó szerepet.

A Tang-főváros környéki sírok a selyemút élénk forgalmáról vallanak. A háromszínmázas sírkerámiák között számos idegen, belső- és közép-ázsiai kereskedő és követ alakját megörökítették: nagy szemek, szakáll, csúcsos süvegek, idegen viselet jellemzi megjelenésüket. A mázas darabok uralkodó színei a zöld, sárga és a krémszín, de a kék és a fekete árnyalatai is feltűnnek.

A korszak nemes kerámiái a Zhejiang tartományban készített Yue-kerámiák. Tálkáit, csészéit adóként szolgáltatták be a Tang-udvarnak. A kínai hivatalnok-írástudók íróasztalán használt kellékek mellett "csirkefejes kancsók" és korsók voltak gyakoriak a szeladon (olivazöld mázas) kerámiák között.

A SONG-KOR KERÁMIAMŰVESSÉGE

A kínai kerámiaművesség klasszikus korszaka a Song-dinasztia kora. Letisztult formák, tiszta, áttetsző monokróm mázak, és ragyogó színek jellemzik az egyes darabokat. A monokróm mázak a jáde és a bronz színeit idézik. Nem véletlenül, hiszen az ókori tárgyak kultusza, a Song-kor archaizmusa jegyében, a kerámiák az ókori tárgyakat hivatottak megidézni. A kerámiák földrajzi felosztása alapján északi és déli kerámiákat különböztetünk meg. A jelesebb északi kerámiák a Ding-, a ru-, a jun-kerámia, az északi szeladonok, a Cizhou-kerámia, valamint a barna és a fekete mázas kerámiák. A déli kerámiák közé a Jingdezhen-i fehér kerámiák, a guan-kerámia, a déli szeladonok, valamint a fujiani fekete kerámiák tartoznak.

Az északi kerámiák nevezetes darabjai a Ding-kerámiák. A 11. században a legkiválóbb minőségű, többnyire elefántcsontfehér, igen ritkán zöld vagy fekete, egyszínmázas porcelánedényeket készítésük helyéről összefoglaló néven, Ding-kerámiáknak nevezték. A fehér porcelánedények között főként csészéket, kisebb öblös és lapos tálakat, korsókat és kancsókat találunk. Jellegzetes díszítésük a bőrkeménységű felületre szabadkézzel karcolt virágokból (lótusz, peónia, vizinövények), és állatokból (halak, vadkacsák és vadlibák, sárkány) álló minta. Az igen vékonyfalú edényeket, vetemedésüket kiküszöbölendő a 11. századtól kezdve szájperemmel lefelé fordítva, egymásra állítható samott dobozokban kezdték kiégetni. A szájperemet égetés után rézzel, bronzzal vagy fémborítással látták el.

Az északi kerámiák közé sorolják a Ru-kerámiákat (kínaiul: Ru járásban készített kerámia). Tárgyait szürkés vagy barnássárga, igen finom tárgytest és vastag, kékes szürke színű, apró szabályos repedésekkel átszőtt máz jellemzi. Talpán három-öt égetősarkantyú látható. Az Északi Song császári udvar számára készítették a 11. század végétől, s Huizong császár különösen nagyra értékelte darabjait. A kínai gyűjtők szépségéért és ritkaságáért becsülték, a kifinomult udvari ízlés megtestesülését látták benne.

A Song-kor különösen kedvelte az Európában szeladonnak (kínaiul: qingci= kékeszöld porcelán) nevezett, magas hőfokon kiégetett, zöld, tompa kékeszöld, szürkébe hajló mázszínű kínai kerámiákat. Északi szeladonként emlegetik a Yaozhou-kerámiákat. Híresek mélyzöld mázú, vésett és mintaformával nyomott díszítéssel egyaránt készített darabjai. Dél-Kína szeladonjai közül a Longquan-kerámia a legismertebb. A zöld, kékeszöld vagy szürkébe hajló színű, mázas kínai porcelán vagy finom kőcserépedényeket Zhejiang tartomány déli részén készítették. A 10. század óta ismertek voltak kerámiái, s a Déli Song-kor óta gyártják jellegzetes, kékeszöld, vastag mázú termékeit. Az edénytest fehér-halványszürke színű, amely égetés hatására téglavörös lesz. A Déli Song-korból az ókori bronz szertartási edények alakját idéző oltáredényei a legismertebbek.

A KÍNAI KÉK-FEHÉR PORCELÁN

A kínai porcelán a legismertebb kínai tárgyak közé tartozik szerte a világon. A Kelet-Indiai Társaságok más néven a kelet-indiai szigetvilággal kereskedelmet folytató angol, németalföldi, francia stb. kereskedők társaságai szállították nagy mennyiségben a 16. századtól kezdve Európába. Luxusneműnek számított a japán és kínai lakkbútorok, kínai selymek mellett. A kék-fehér porcelán (kínaiul: qinghua= kék minta) a máz alatti kék festéssel díszített, dél-kínai porcelánok európai elnevezése. A kobalt-oxidból nyert kék festékkel az egyszer már kiégetett fehér porcelántestre ecsettel viszik fel a mintát, majd színtelen, áttetsző mázzal vonják be az edénytestet, és újra, ezúttal alacsonyabb hőfokon ismét kiégetik. Festészeti témákat, szerencseszimbólumokat alkalmaznak díszítésére.

A legkorábbi kék-fehér porcelánokat a Tang-korban a Henan tartományban található Gongxian műhelyben készítették, de a technika igazán népszerűvé a 14. századtól Jingdezhenben, a kínai Császári Porcelánkészítő Manufaktúrában vált. Legszebb darabjai a korai, főként közel-keleti exportra készített, viszkózus mázú, nagyméretű tálak, korsók és vázák. A 15. században jelentek meg a kínai udvar számára készített, pikkelyszerű, -narancshéj hatást- nyújtó mázas darabjai. A Yongle és Xuande-korban (15. század első fele) készített tárgyak festésének sajátossága a -felhalmozódó és lerakodó- kék kobalt festés, ami sajátos, vibráló színhatást kölcsönöz a tárgyaknak. A császári udvarnak készített étkezőedények és vázák díszítményei között a sávokba rendezett, harmonikus mintaelosztású, főként növényi motívumokat felvonultató díszítmények a jellemzőek. Az átmeneti kor (1620-1680) porcelánjain gyakoriak a fametszetek témáiból merítő figurális jelenetek: regények, történelmi figurák ábrázolásai. A Qing-dinasztia idején a Kangxi-, Yongzheng- és Qianlong-kor (17. század vége-18. század) fénylően fehér mázai jelentősen különböznek a Ming-kor mázaitól: vékonyak és üvegszerűek. A kékfestés színe az ezüstös árnyalattól egészen a liláig terjed. A motívumok között a tájképek, és a növénycsoportok (pl.: a tél három barátja: a bambusz, a fenyő és a szilvavirág) gyakoriak.

A kék-fehér porcelánok készítésének fellegvára Jingdezhen volt. A 11. század elején alapították meg itt az első porcelán manufaktúrát, majd a Ming-dinasztia uralomra kerülésétől kezdve (15. század eleje) a császárság bukásáig (1912) itt működött a Császári Porcelánkészítő Manufaktúra, amely császári udvarnak szánt kiváló minőségű porcelánokat készítette. A település földrajzi fekvése, a kerámiakészítés munkafázisainak jó szakosítása és az égetés minősége okán Kína leghíresebb kerámiakészítő központja lett. A 18. században a kétmillió lakosú nagyváros műhelyeiben a hazai és külföldi piacokra is számos tárgyat készítettek. A dél-kínai porcelánok anyaga, az ú.n. elsődleges kaolin, melyet a felaprózott gránitból mosnak ki. Megtisztítva, szárítva, tégla formában szállítják a porcelánkészítő műhelyekbe, ahol változó arányban porcelánkövet kevernek hozzá. A kerámiák égetésére féltojás formájú, magas kéményű kemencét használtak. A Ming-kor végén fejlesztették ki a fatüzelésű, egyterű kemencét, amelyben minden tárgyat külön samott dobozban helyeztek el. A kemencék különlegességét az jelentette, hogy jelentős hőmérsékletkülönbséget tudtak elérni a kb. 10-15 méteres kemencében: tűztere közelében 1300 °C, kéménye tövében 1000 °C fokot mértek. Az égetőmesterek mesteri módon szabályozták a kemencék belső hőmérsékletét, s többféle, eltérő égetési hőfokot igénylő kerámiát égettek benne egyszerre.

A SZÍNES MING PORCELÁN

A Ming-dinasztia (1368-1644) kedvelt kerámiái között a változatos díszítéstechnikával készült porcelánedények a legnevezetesebbek. A kínai császári ház szertartási kerámiáit az egyszínmázas vagy máz alatti vörössel festett darabok jellemezték a 15. század végéig. (A vörös szín Kínában a boldogság, az öröm színe, ezért az egyszínmázas vörös kerámiák igen gyakori és nagy jókívánságot sugalló tárgyak voltak.) A kisméretű, használati tárgynak szánt, főként étkezési kerámiaként használt edények között viszont számos kék-fehér porcelán található. A színes, máz felett festett porcelánok a 15. században terjedtek el. Egyik nagyon kedvelt díszítésmódjuk a doucai (kínaiul: egymást kiegészítő színek, illeszkedő színek) technikája volt. A máz alatti kékkel meghúzott mintakörvonalakat égetés után máz feletti festéssel különböző színű zománcfestékkel (vörös, zöld, sárga, padlizsánlila) töltötték ki. Többnyire vékony falú, kisméretű edényen alkalmazták. Különösen híresek a Chenghua-korban (1465-1487) készült csészék, tálkák, így pl. a baromfiakkal vagy növényekkel és virágokkal díszített edények. A fehér alapon színes festéssel díszített porcelánok egy másik készítési módját wucai (kínaiul:: öt szín azaz sokszínű) eljárásnak nevezzük. A Ming-kor második felében (16. század második felétől) kezdték készíteni azokat a kerámiákat, melyek máza alá csak a kobalt-oxiddal festett mintarészeket festették fel. A tárgyak második égetése után máz feletti festésként színes zománcfestékekkel tették befejezetté a mintát, viszont már kontúrok nélkül, szabadon festették meg a színes mintarészeket.

A kerámiából készített bútorok (pl. dobszékek), sírokba helyezett makettek és a házak díszkerámiái között gyakoriak voltak a fahua (kínaiul: keretezett minta) díszítéssel készített darabok. A máz nélküli keménycserép tárgytesten a minta körvonalait plasztikusan kiemelkedő agyagpép vonalakkal húzták meg. Majd indigókék, türkizkék, lila, sárga és zöld mázzal töltötték ki a kereteket és alacsony hőfokon (1000°C körül) égették ki. Kínában a 14-16. század között főként Shanxi és Jiangxi tartományban készítettek ilyen kerámiákat.

A 18. SZÁZAD KÍNAI PORCELÁNJAI

Kínában a 18. században fénykorát élte a kerámiakészítés. A porcelánkészítés fellegváraJingdezhen volt, ahol a kék-fehér porcelánok mellett számos új technikával, és újfajta mázzal kísérleteztek. Nagyon kedvelték az egyszínmázas porcelánokat. Ezek ismertebb típusai az ökörvérmázas, a hamvas őszibarack mázas, a holdfénymázas, teapormázas tárgyak sora volt.

A vörös mázú kínai edények európai elnevezése az edények színe alapján sang de boeuf (francia: ökörvér) volt. A kínaiak langyaohong, azaz a lang műhelyben készített vörös edényekként emlegették őket. Mázuk egy Jingdezhenben kifejlesztett, réztartalmú, magas hőfokon kiégetett, vastag, fénylő vörös máz volt, amelyet szívesen és gyakran alkalmaztak porcelánok díszítésére még a 19-20. században is.

A hamvas őszibarack máz halvány vörös kínai mázfajta, melyet ugyancsak a 18. században fejlesztettek ki. A magas hőfokon kiégetett, réztartalmú máz, az őszibarack héjának színeit idézi: fényesebb és halványabb, pirosabb és világosabb árnyalatok váltogatják egymást. A kívánt színhatást az áttetsző porcelán máz rétegei közé befújt réz tartalmú mészfestékkel érték el. Jingdezhen leghíresebb, legfinomabb mívű kerámiái, az írástudók asztalát díszítő tárgyak tartoznak e tárgyak közé: ecsetmosók, különféle vázák, vízcsöppentő edények, ecsettámasztók.

A 18. században számos darabot díszítettek máz feletti színes festéssel. Famille rose, jaune, noire, verte (francia: rózsaszín család, sárga család, fekete család, zöld család) nevezték a porcelánok mázfeletti zománcfestésének domináns színei alapján a tárgyakat. A zománcfestékek nyugati eredetű színezőanyagként kerültek Kínába, s a Császári Manufaktúrákban alkalmazták őket a jingdezheni porcelánok díszítőfestéseként. A tárgyak díszítményeit szívesen helyezték változatos formájú medalionokba.

A 18. század jeles kínai kerámiái voltak a külhoni piacokra szánt darabok. Nagy mennyiségű porcelánt gyártottak exportra (Európába, Japánba, Délkelet-Ázsiába, Amerikába) a piac igényeinek megfelelő mintákkal (export porcelánok, jezsuita porcelánok). A jezsuita porcelánok az exportra készített kínai porcelánok sajátos csoportjaként a 18. században jezsuita misszionáriusok révén Kínába vitt mintalapok alapján, általában fekete, vonalas rajzú festéssel készültek. Európai formájú porcelán teás-, kávés- és étkészletek darabjait díszítették az európai eredetű díszítőelemekkel. A tányérok és tálak belsejének mintái között bibliai jelenetek, görög-római mitológiai témák, pajzán képek egyaránt előfordultak.

Exportra és belső piacra egyaránt készültek kerámiák más központokban is. Dehua porcelánnak a Fujian tartományban, Dehua környékén készített fehér mázas kínai porcelánokat nevezik. Európában blanc de Chine (francia: fehér porcelán) néven ismerik. Az elefántcsont színű tárgytestet fehér mázzal vonták be, és oxidációs eljárással égették. Ritkán hideg festéssel is díszítették. A 16. századtól Európába is megjelentek darabjai. Edények: csészék, tálkák mellett főként buddhista istenségek és a kínai néphit alakjainak szobrai ismeretesek. Tülökcsészék, tégelyek, Guanyin bódhiszattva karján gyermekkel (Európában Madonna a gyermekkel) és kísérőfigurákkal, valamint a Nevető Buddha (kínaiul: Milefo, Európában Nevető Buddha) szobrai a leggyakoribbak.

kínai porcelán
jezsuita porcelán
rizsszemes porcelán

Forrás: Terebess Ázsia Lexikon