A HÁLA TANÍTÁSA

példatár

Kedves tőled!

Napjaink individualista, törtető világában, gyakran az elektronikus média „vedd meg, szerezd meg” típusú kampánydömpingjei hatására minden szülő keményen dolgozik, hogy imádott gyermekének a legjobbat kínálhassa. Az imádott gyermek pedig az esetek többségében természetesnek veszi, hogy mindene megvan, és nem tanulja meg az egykor oly fontos szót: köszönöm. Pedig létezik néhány praktikus stratégia, amelyek segítségével már a kis óvodás is megtanítható a hálára és annak kifejezési módjaira.

KÉSZÍTS LISTÁT!
Időről időre üljön össze a család, és közösen, szóban vagy rajzban készítsenek egy listát arról, hogy ki, kinek, miért hálás. A kis óvodások általában még anyának vagy apának hálásak a kedvenc játékért, vagy a legutóbb kóstolgatott finomságokért, a későbbieken viszont nagyon érdekes lesz megfigyelni, hogyan tágul a hála-horizontjuk: hétéves gyerekek például már tudják értékelni az autót, azt, hogy épp abba a szép iskolába járhatnak, és a szülő törekvéseit, szeretetét is.

MUTASS PÉLDÁT!
Minden, családban élő gyermek számára a szülő jelenti a legfőbb követendő példát. A hálának egy egyszerű, őszinte megnyilvánulása abban az esetben, amikor a gyermek megtett valamit a kedvünkért nemcsak jó példát jelent, de az emberi, lelki “tekintélyünket” is megszilárdítja. Mondjunk továbbá szépen, kedvesen köszönetet a gyermek jelenlétében a postásnak, a gyógyszerésznek, a zöldségesnek, majd távozáskor a gyermekünknek külön mondjuk, mennyire hálásak vagyunk például a gyönyörű szőlőfürtért, amelyet a zöldséges félretett nekünk.

NE KÖVETELJ KÖSZÖNETET!
„Egész nap látástól vakulásig dolgozom, és még annyi hálát sem érdemlek, hogy megköszönd?!” – bizonyára sokan hallottuk ezt a litániát gyermekkorunkban. Akármennyire szeretné is hallani a köszönő szavakat, ha erőltetjük, sohasem fognak azok szívből jönni, sőt ellenállást fognak kiváltani a gyermek részéről. Előbb-utóbb úgyis megérik ahhoz is, hogy értékelje az áldozatokat, amelyeket érte hoztunk.

ALKALMAZZ SZEREPJÁTÉKOT!
Ha kifejezetten hálátlanságot tapasztalt gyermeke részéről, gondoljon ki egy szerepjátékot, amelyben az egyik szereplő segít a másikon, a másik pedig szándékosan nem köszöni meg. A jelenetet el is bábozhatják, utána pedig beszéljék meg, hogyan érezheti magát az, aki önzetlenül segített, mégis ignorálták.

ÖNKÉNTES AKCIÓK
Például vigyenek rendszeresen egy-egy tál finom levest a szomszéd idős néninek, vagy ajánlják fel számára, hogy gondozzák a kertjében a virágokat. Vagy vigyék el a megunt játékokat egy nevelőotthonba, vagy egy gyermekkórházba. Ha bevonja őt is, gyermeke egyrészt csoda büszke lesz arra, hogy ő segített másokon, másrészt az önzetlensége is ugrásszerűen fejlődni kezd.

PRÓBÁLD KI A HIÁNY ÁLLAPOTÁT!
Időről időre érdemes kipróbálni, milyen érzés, ha egy nélkülözhetetlennek tartott tárgy elkezd hiányozni életünkből. Játsszák például azt egy napig, hogy elromlott a mosógép, és mossák ki együtt a kisebb ruhadarabokat, vagy vásárlás helyett pár napig süssék a kenyeret otthon. A “hiány-projekt” befejezése után beszéljék meg, hogy a világon a legtöbb embernek egyáltalán nincs mosógépe, és milliók vannak, akiknek kenyérre sem jut. Egy okos óvodás fel tudja fogni, hogy hálásaknak kell lennünk azért, hogy ilyen gazdag, kényelmes világban élhetünk.

KEDVES TŐLED!
Amikor négy kisfiam egyike a szokásosnál nagyobb segítséget nyújt valamiben, vagy nagyon kedves meglepetéssel szolgál számomra, gyakran mondom neki: „- Nahát, ez igazán kedves tõled”.

A minap egy fénymásoló szalonból kijövet egy középkorú hölgy előreengedett az ajtóban a négy gyerekkel, mire a hármas számú, ötéves utódom jó hangosan, a néni nagy derültségére megjegyezte:
– Nahát, ez igazán kedves tőled!

2009.03.01.

Oyeyele Moni (1972, Budapest) E-mail: monioyeyele@gmail.com

Forrás: PR Herald