Vitkovics (Vitkovits) Mihály, nyelvújító

1778 Augusztus 25. (231 éve történt)
Megszületett Vitkovics (Vitkovits) Mihály, nyelvújító, költő, meseíró, az első író, aki magyar műveket fordított le idegen nyelvre (A költő regénye).


Vitkovics részt vett az MTA felállításának előkészítésében. Népdalkísértetei, szerb népdal- és rege átdolgozásai az első eredmények e műfajban. Jó nevű ügyvédként került kapcsolatba több tekintélyes családdal, s kötött barátságot a pesti írókkal. Ő fordította szerb nyelvre Kármán József "Fanni hagyományai" című művét s ezzel utat nyitott a magyar irodalom külföldi megismertetéséhez.

VITKOVICS MIHÁLY
(1778-1829)

Egy régi szerb népi hősi ének elmeséli, hogy a hercegovinai Trebinjében egy lakomán politikai és vallási ellentétek nagy vérengzést robbantottak ki, és kilenc Vitkovics testvért gyilkoltak le. Az özvegyek kisgyermekeikkel elmenekültek, volt, aki Magyarországra. Az egyikük családja Egerbe került. A továbbiakat már a történelem meséli. Az Egerbe vetődött özvegy unokája, Vitkovics Péter, I. Lipót alatt, a XVII. század második felében vitéz kapitány volt, s ott is hunyt el Egerben száztizenhat éves korában. A fia, József, egri görögkeleti lelkész lett; az ő fia, a második Péter követte atyját a papi hivatásban, és ennek a fia volt Vitkovics Mihály, aki ugyancsak Egerben született 1778-ban.

Apai, anyai elődei mind régóta Magyarországon élő szerbek voltak, ő úgy lett lelkes magyar, hogy megmaradt tudatos szerbnek is. Úgy nőtt fel, hogy egyformán tudott a két nyelven, s miközben jó hatású magyar költő volt, aki közben szerb költeményeket is fordított magyarra, egyidejűleg magyar műveket fordított szerbre; alighanem vele kell kezdeni a magyar szépirodalmi művek idegenre tolmácsolásának történetét is. Kármán József Fanni hagyományainak az ő tollából származó szerb fordítása a délszláv fordítási irodalom klasszikus darabja, miközben magyar költői művei, főleg népdalai kimutatható hatással voltak a romantika népies törekvéseire, Kisfaludy Károly és Czuczor Gergely népdalaira, amelyek előkészítették Petőfi költészetét.

Vitkovics Mihály tehát fontos alak a XIX. század kezdetének irodalmában, még ha írói-költői nagysága csak az igazi nagyok után következik is, és ha irodalmi arcképe el is homályosodott az utókor előtt.

Egerben született, de Pesten nevelkedett. Nem követte sem közvetlen elődeit a papi pályán, sem a hajdani ősöket a vitézkedésben. Jogot tanult, és ügyvéd lett, méghozzá kitűnő szakértelmű, nagyon jó nevű ügyvéd, akire nagy hírű és nagy gazdagságú családok bízták ügyeik vitelét. Igényes ifjú jogászok törekedtek arra, hogy Vitkovics Mihály mellett folytassanak joggyakorlatot. A későbbi években Deák Ferenc is nála jurátuskodott. A tekintélyes jogász az irodalmat mindig is passziónak - vagyis szenvedélynek és szórakozásnak - tekintette, otthona azonban irodalmi központ volt, s ő maga fontos irodalmi feladatokat valósított meg; még népszerű költő is lett, noha sohase kergette a látványos sikereket.

Fiatal ügyvédként barátkozott össze Horváth Istvánnal, a romantikus nemzeti ábrándokat kergető történészprofesszorral, és Szemere Pállal, a maga korában igen jelentékeny költővel és kritikussal, a magyar szonett úttörőjével és a rendszeres hazai irodalmi kritika megteremtőjével. Mindhárman Kazinczy és a nyelvújítás hívei voltak, idővel Kazinczy személyes barátai. Vitkovicsot, Szemerét és Horváthot nevezték az időben Kazinczy pesti triászának. Irodalmi barátságuk és nemzedékekre gyakorolt ösztönző hatásuk nagyban hozzájárult, hogy Pest legyen az ország irodalmi és kulturális centruma.

A szerb népdalok ismerete és fordítgatása hívta fel a figyelmét a magyar népdalokra. Ismerte Csokonai népi hangvételű költeményeit. Azokat akarta folytatni, amikor rendszeresen kezdett népdal formájú, népi ihletésű dalokat írni. Ezeknek színvonala ugyan meg sem közelíti Csokonaiét, de hatásuk nagyobb és közvetlenebb volt. A húszas években Kisfaludy Károly körében ugyanitt, Pesten mozgalommá váló romantikus törekvések Vitkovicsot akarták utánozva folytatni, amikor előbb Kisfaludy, majd Czuczor a mesterüknél sokkal költőibb népdalokat teremt.

De Vitkovics ugyanolyan otthon volt a deákos formavilágban, mint a népiesben. Episztoláit, ódáit és epigrammáit a kortársak a legkiválóbbaknak kijáró elismeréssel vették tudomásul.

Népszerűségéhez hozzájárult szeretetre méltó egyénisége. Aki csak visszaemlékszik rá, kedvességéről, szellemességéről, segítőkészségéről beszél. Személyes tulajdonságainál fogva lett központi alakja a tízes-húszas évek irodalmának. Törvényesen sohase nősült meg, nem akarta magára venni a családfenntartás gondjait, s úgy is gyaníthatjuk, hogy ifjúkorában igen csapodár szerelmes volt. 1811-ben - harminchárom éves korában - azonban beleszeret egy szép és gazdag özvegyasszonyba, Manoliné Popovics Teodórába, és házassági kötelék nélkül boldogan élnek együtt Vitkovics haláláig, az ő Kereszt utcai lakásában (ma Szerb utca a Belvárosban). Teodóra maga is művelt, irodalomszerető lény, a Popovics-lakás ettől kezdve sokáig a legfontosabb irodalmi szalon, s habár abban az időben igen nagy ritkaság és felettébb felháborító a házasságon kívüli együttélés, a derűs, életkedvelő Vitkovicsnak elnézik, s ügyfelei is, író barátai is úgy tekintik Teodórát, mint az ügyvéd-költő hites feleségét.

Vitkovics pedig részt vesz minden irodalmi eseményben. Vitázik a nyelvújítás érdekében, munkatársa Szemere Pálnak különböző folyóirataiban, ismeretterjesztő műveket ír a szerb kultúráról. Népszerűek epigrammái és aforizmái, ahol szabadjára engedheti szellemességét. Meséi pedig semmivel sincsenek Fáy András nem sokkal később megjelenő fabulái mögött. Ezek sem gyermekmesék, hanem jelképes, kritikai szellemű ember- és helyzetábrázolások.

Tudjuk, hogy több színdarabot is írt. Ezek közül csak egy került színpadra, az is csekély sikerrel. Egyik drámai műve sem jelent meg, és kézirataik is elkallódtak. Tehát még csak meg sem kísérelhetjük a véleményezést ezeknek értékéről. Elképzelhető, hogy valóban gyenge próbálkozások voltak, s idővel szerzőjüknek sem volt nagy véleményük róluk, ezért sem szorgalmazta fennmaradásukat.

Annál fontosabbak levelei.

A levél nélkülözhetetlen irodalmi műfaj ezekben az évtizedekben. Nemegyszer a kritikai élet hiányát pótolta, hogy íróink állandó levelezésben álltak egymással, s írásban beszélték meg irodalmi gondjaikat. Kazinczy például kiterjedt levelezésével évtizedeken át hatékonyan szervezte a magyar irodalmat. Vitkovics pedig igen jó levélíró volt. A meghitt személyes hang és a gyakori elvi jellegű közölnivaló művészi egységben van ezekben a csevegéstől az esszéig terjedő prózákban. Akárcsak Kazinczy leveleinek java részénél, úgy Vitkovicsnál is érzi az olvasó, hogy ezeket a leveleket egyszerre szánták magánközlésre, közolvasmányul, sőt talán egy kicsit kordokumentációknak a jövendő számára.

Legterjedelmesebb irodalmi műve A költő regénye című, érzelmes kisregény. Formája levélsorozat, ahogy ez Goethe Wertherje óta világdivat volt. Nyilván a Werther is hatott rá, de közvetlenebb mintaképe Kármán Fannija, a magyar szentimentalizmusnak ez a szépirodalmi csúcspontja. Vitkovics lelkesedett Kármánért, fordította, mindig lelkesen beszélt róla, kisregényében őt követte. Ez a kellemesen érzelmes írás ugyan messze elmarad példaképeitől, de jó átlagtermése a kor szentimentális prózájának. Ne feledjük el, akkor a szentimentalizmus még nem az üres érzelgősséget jelentette, hanem a nagy érzelmek irodalmát, amely előkészítette a lélektani regényt is. Vitkovics regénye jól mutatja, hogy írója együtt tartott azzal, ami világszerte korszerű, idehaza új és előremutató volt. De tudjuk, még inkább jelzik ezt népdalai, amelyekkel már a romantikában tart, és közvetlenül készíti elő azt, ami az irodalomban éppen keletkezik.

1829-ben halt meg, ötvenegy éves korában.

Rokonszenves egyénisége, irodalomtörténeti jelentősége nagyon is indokolja, hogy neve és arca ne merüljön mindenestül a feledésbe.

Forrás: A Magyar Irodalom Arcképcsarnoka