Lope Félix de Vega Carpio) spanyol lírikus, a nemzeti színjátszás atyja

1635 Augusztus 27. (374 éve történt) Madridban 73 éves korában meghalt Lope de Vega (eredeti nevén: Lope Félix de Vega Carpio) spanyol lírikus, a nemzeti színjátszás atyja.





Lope de Vega Tirso de Molinával és Calderón de la Barcával együtt fejlesztette ki a spanyol komédiát, amelyre a népiesség, az események mozgalmasága és a komikum jellemző. Főként Spanyolország társadalmi életét tükröző, becsületükben megsértett gavallérokról szóló vígjátékokat írtak, műveikre nagy hatást gyakorolt a katolicizmus. Vega több mint 1500 művében az intrikákat és a királyság iránti hűséget, a szerelmet és a féltékenységet, a becsületet, valamint a racionális és irracionális viszonyát ábrázolta.

FÉLIX LOPE DE VEGA CARPIO (1562—1635)



Mikor a hódító, gyarmatosító Spanyolország hatalma hanyatlani kezd és a harácsolások után elkövetkezik a szegényedés, akkor emelkedik fel és lesz világraszóló példa a spanyol drámairodalom. Hajóhada még döntő csapást mér a törökök tengeri uralmára, de néhány évvel később az akkori világ legnagyobb tengeri ármádiája megsemmisül a felemelkedő angol hatalom magasabb technikájával szemben. De a dúsgazdag vagyonok urai sokáig nem veszik észre, hogy szegényednek. A harcias hidalgók (a köznemesek) és a harcos kedvű közemberek még mindig nem tudják, hogy nem ők az urai a tengereknek és a messzi szárazföldeknek. Költészetük színvonalasabb, mint valaha, a városokban és falvakban tömegek tódulnak a színházakba, ahol kifejlődik a világirodalom egyik leggazdagabb drámairodalma. És ha Lope de Vega fellépése előtt is volt már színházi tapogatózás a saját és sajátos spanyol barokk dráma kialakítására, az igazi, az eredeti kezdeményező mégiscsak o. És ha a nemzetközi értékelés szerint ennek a spanyol barokk drámának legnagyobb, legművészibb alkotómestere Calderón, annyi bizonyos, hogy Calderón se volna, illetve nem olyan volna, ha nincs előtte példának és mértéknek Lope de Vega. Alighanem a világirodalom legtermékenyebb írója-költője. Állítólag több mint kétezer drámát írt. Ezek mellett lírai és elbeszélő költeményei, prózai művei, prédikációi (mivel mellékesen pap is volt), költői levelei 21 lexikon alakú kötetet töltenek meg. Színpadi műveinek nagyobbik része elkallódott az évszázadok folyamán, de a fennmaradt és kötetekben kiadott drámáinak száma is meghaladja a kilencszázat. Élete valószínűtlen kalandregénynek hat. A fegyverforgató köznemesek világából származott. Volt nevezetesen bátor katona is. Két ütközet közt egymás után hol mulatságos, hol hősi drámákat írt. Közben felszenteltette magát papnak, így azután nem kellett feleségül vennie azt a megszámlálhatatlanul sok leányt, akit magába bolondított. Rengeteg törvénytelen gyermeke született. Tanácsos is volt váltogatnia lakhelyét. Három évig azonban prédikáló lelkipásztor volt, s prédikációi a vallásos irodalom remekei közé tartoznak. Közben ontotta az „auto sacramental"-nak nevezett vallási tárgyú színjátékokat. Amikor már számos színház igényelt tőle színdarabot, maga is felcsapott színigazgatónak. És amikor az egyik ilyen vállalkozás nem bizonyult eléggé jövedelmezőnek, egyszerre a kalózok sorába lépett, hamarosan kalózvezér lett és többek közt kifosztotta az Azori-szigeteket. Majd gazdagon szánta-bánta bűneit, nem is lett soha súlyos következménye bűneinek, vétkeinek, még halálos párbajainak sem. A párbajozás olyan szenvedélye volt, mint a szerelem, a csillogás társaságokban, a templomi szószékeken. Ha valami veszély fenyegette, papság, katonaság, akkor a királyi udvar kiállt mellette. Bűnbánó verseit, akárcsak versben fogalmazott imádságait papi iskolákban is tanították. Szerelmes dalai pedig kézről kézre jártak az ifjúság körében. Rendkívül gyorsan írt, volt úgy, hogy egy nap alatt elkészített egy három felvonásos drámát. Egyfelvonásos játékot, amit entremes-nek (közjáték) mondtak spanyolul, olykor társaságban, evés-ivás, csevegés közben rögtönzött. Mindezt versekben, tökéletes, zengő formákban, hangzatos rímekkel. Ezek a közjátékok általában mulatságos vígjátékok, gyakran kifejezetten bohózatok voltak. — Voltak azonban komoly hangú, halhatatlan komoly hangú drámái, mint amilyen a „Sevilla csillaga" és talán legnagyszerűbb műve, a „Fuente ovejuna" (magyar fordításban „A hős falu"). Ez ragyogó kiállás a nép igazáért az igazságtalan földesúrral szemben. Az a kitűnő megoldás ennek a műnek a témájában, hogy az igazságos király felismeri a nép igazát, s noha itt megöltek egy nagyurat, ezt az egész falu magára vállalja. És a király bölcsen tudomásul veszi, hogy az áldozat volt a bűnös. Az ilyen fontos, nagyon komoly témákat nem siette el, úgy mesélik, hogy ezeknek a kidolgozása három napig is eltartott nála. A világi tárgyú, komoly hangú műveknek két fő témája a királyság intézményének és magának a királynak dicsőítése. A XVI. században Európa-szerte kibontakozó abszolutizmusnak Lope de Vega volt a leghatásosabb hitvallója. Ez egybevágott vallási tárgyú „auto sacramental"-jainak a szellemével. — A másik problémaköre a „becsület". Abban a spanyol életben — nemcsak a nemesség körében — a becsület őrzése volt a legfőbb, legkötelezőbb férfiúi erény. A spanyol drámák jó részének — nemcsak Vega drámáinak — leggyakoribb erkölcsi kérdése a becsület és a becsület megőrzése. Ez a barokk királyhűség és az olykor mániákusnak ható becsületőrzés a maga korában természetesen tette „A hős falu" költőjét életében a legnépszerűbb drámaíróvá. De ami érdekesebb, múlhatott az idő, eltűnhetett az abszolutizmus barokk szelleme, Vega mindig sikeres, népszerű, néha egyenesen divatos maradt. A XIX. században az osztrák klasszicista Grillparzer őt tartotta múlhatatlan költői-drámaírói példaképének: „A toledói zsidónő" című nagyon szép színjátéka Vega azonos című drámájának az újrafeldolgozása. És Grillparzer a polgárosodó és polgárosodott Európában közkedveltté tette a kalandos életű nagy színházi gyönyörködtetőt. Nálunk azonban sohasem volt igazi Vega-kultusz, hiszen nálunk az abszolutizmus fénykorában se lelkesedtek az abszolutizmusért. Itt az abszolutizmus Bécset jelentette és még a kitűnő II. Józsefet se szerették. Mi Shakespeare-t szerettük. Vega pedig gyűlölte az angolokat. Hiszen az angolok vetettek véget a spanyol nagyhatalomnak. Vega nem egy helyütt fejezte ki indulatát Angliai Erzsébet ellen. Shakespeare pedig ennek az Erzsébet királynőnek kedvelt drámaírója volt. Nálunk tehát csak az irodalom, a költészet beavatottjai tudták és tudják, hogy ez a Lope de Vega a drámairodalom egyik főszereplője.


Hegedűs Géza - Literatura.hu