Muravidéki magyar nyelv és nyelvhasználat

Írta: KOLLÁTH Anna

2008. January 04.

„….a szlovénizmusok beékelődtek a mindennapi muravidéki beszédbe. A helyi nyelvjárás szerves részeivé váltak. És akkor fognak eltűnni a nyelvünkből, amikor már nem lesz, aki beszélje azt...” 1. A Muravidék a kétmillió lakosú Szlovénia egyik kétnyelvű területe(a másik az olaszok lakta Tengermellék). Az ország északkeleti részén, a magyar–szlovén ál­lamhatár mentén azt a 30 települést jelenti szűkebb értelemben, ahol az őshonos magyarság többségben, kompakt tömbben él (területe 195 km2, kb. 50 km hosszú, 3–15 km széles sáv). A magyar nemzeti közösséghez tartozók Szlovénia összlakos­ságának (1.964.036 fő) 0,32%-át teszik ki. Számuk a 2002. évi népszámlálás adatai alapján – az 1991-eshez viszonyítva – jelentősen csökkent: míg akkor 7.243 ma­gyar nemzetiségűt és 7.511 magyar anyanyelvűt tartottak nyilván, addig most 5.212 magyar nemzetiségű (-21,96%) és 6.237 magyar anyanyelvű (-11,55%) ál­lampolgárt számoltak meg. Nagyon sokszor elhangzott már, hogy a Muravidéken mind a magyar nyelvnek, mind pedig az azt anyanyelveként beszélő őshonos ma­gyar nemzeti közösségnek alapjában véve más az élethelyzete, mint a nagy régi­ókban – az eredmény viszont ugyanaz, sőt még kilátástalanabb a magyar nyelv helyzetét, távlatait tekintve. A fent említett etnikai térségekben a közösségi kétnyelvűség többnyire de facto és nem de jure kétnyelvűség (Péntek 1995: 4). A Muravidéken pont fordított a helyzet. Itt is megvan a tényleges és a hivatalos kétnyelvűség közötti különbség, de ellenkező előjellel: a hivatalos minden szin­ten biztosítja a nyelvhasználati jogokat, de nem eredményez tényleges (funk­cionális) kétnyelvűséget, nincs nyelvmegtartó ereje, hanem inkább gyorsítja a nyelvcsere megállíthatatlannak tűnő folyamatát. A magyar nemzeti közösség nyelvi jogairól beszélve – a pozitív diszkrimináción alapuló szlovén kisebbségpo­litika jogi-alkotmányos-törvényi makulátlansága miatt – eltolódik a hangsúly. Nem az európai dokumentumok adaptálása az érdekes elsősorban, hiszen azt Szlovénia törvénykezésében maradéktalanul pozitívan érvényesítette, hanem azok az el­lentmondások, amelyek a hibátlan elmélet (az elfogadott elvek) és a gyakorlat (a tényleges megvalósulás) között feszülnek. Az a kérdés lé­nyege, hogy a példás(nak tűnő) joggyakorlattal a magyar nemzeti közösség mennyire tud és akar, a többségi szlovén lakosság pedig mennyire akar és tud élni. Mert a jogi helyzet ismeretében akár érthetetlennek is tűnhet(ne) a mura­vidéki magyarság fogyása létszámban, nemzettudatban, valamint az anyanyelv használatában (nyelvvisszaszoruló helyzet, amely a nyelvcsere „előtere”) egyaránt. 2. A muravidéki magyar nyelvhasználat, a közösség tagjainak vernakuláris nyelv­változata – a külső régiók magyar nyelvhasználatához hasonlóan – elsősorban két dologban más, mint az anyaországi. Egyrészt nyelvjárásiasabb, s dialektalizmusaiban archaikusabb a kétszeres peremhelyzet, meg a térség létét merőben megváltoztató történelmi sorsesemények következtében. Másrészt erősen kontaktusos, azaz az államnyelvi eredetű közvetlen és közvetett kontaktusjelen­ségek erősen beágyazódtak a kétnyelvű beszélők magyar nyelvhasználatába. Mind a nyelvjárásba zártság, mind pedig a kontaktusosság az adott nyelvi kontaktushely­zet következménye.[1] A muravidéki magyar nyelvváltozat tehát elsősorban kontaktus­jelenségeitől és konzerválódott nyelvjárásiasságaitól az, ami. Kutatásaim, amelyek 2003 óta a határon túli nyelvi irodák és kutatóhelyek hálózatának keretein belül folynak (Termini Kutatóhálózat, illetve a kisrégiók kutatóit magában foglaló, ez év novemberében alakult Imre Samu nyelvi Intézet), ennek megfelelően kétirá­nyúak. A muravidéki tájszavak életének és változásának vizsgálata mellett az ún. határon túli szavak (ht szavak) összegyûjtésére, a muravidéki ht szójegyzékek összeállítására, a ht online adatbázis muravidéki anyagának bővítésére, ponto­sítására irányulnak. A továbbiakban a szóhatártalanítás legújabb muravidéki ered­ményeiről lesz szó. 3. A határtalanításnak, amely fogalmon a határon túli adatbázis építésén kívül a külső régiók írott és beszélt nyelvi korpuszának gyűjtése és fejlesztése, a Word szövegszerkesztő program határtalanítása, s legújabb munkaként a határon túli helynevek kodifikációja értendő, napjainkban nemcsak tematikája szélesedik, ha­nem gyarapszik a róla szóló és a vele foglalkozó szakirodalom is, aláhúzva a fo­lyamat nyelvtudományi hasznát és jelentőségét.[2] A hét külső régióban működő magyar nyelvi kutatóhálózatot 2007 májusa óta hivatalos megállapodás köti a Ma­gyar Tudományos Akadémiához.[3] A kutatócsoport munkája nyomán eddig három szótárban – a Tolcsvai Nagy Gábor szerkesztette A magyar nyelv kézikönyvtára sorozat első két darabjában: az Osiris Helyesírásban (Laczkó–Mártonfi 2004), az Idegen szavak szótárában (Tolcsvai Nagy 2007), ezen kívül az Értelmező szótár+-ban (Eőry 2007) és a Word helyesírás-ellenőrző programban (Prószéky Gábor) – jelentek meg a magyar nyelv határon túli változatainak jellegzetes elemei, az ál­lamnyelvi eredetű közvetlen és közvetett kölcsönszavak, egyetemessé, összmagyarrá téve ezzel a magyar nyelvtudomány alapvető kézikönyveit. A háló­zat nyelvészei a VI. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson (Debrecen, 2006. augusztus 22–26.) „saját” szimpóziumon számoltak be az aktuális kutatások ered­ményeiről, a továbblépés lehetőségeiről.[4] A 2007 szeptemberében, a debreceni DAB székházban tartott tanácskozáson Debrecenben a további tervekről, a bővülés és a bővítés távlatairól, a helynév-határtalanítás folyamatának lépéseiről, s a közös honlap kialakításáról volt elsősorban szó. 4. Elsősorban a határtalanítás muravidéki visszhangjából levont tanulságok kész­tettek arra, hogy megvizsgáljam a kisrégió ht szavainak gyakoriságát, szociális érvényét. Tizenöt éves passzív megfigyelésem alapján ugyanis meggyőződésem, hogy a ht szavak a muravidéki beszélt nyelvi regiszterek szerves elemei. A kérdőíves vizsgálat eredménye – az adatok jelenlegi, nem teljes feldolgozottsága alapján – igazolni látszik a feltevésemet. Másodsorban pedig az, hogy a gazdag dialektoló­giai kutatások mellett most már megfelelő hangsúly essék a magyar nyelv szlové­niai változataiban található kölcsönszavak kutatására. Előadásomban a kérdőívet mutatom be, és egy konkrét példa alapján beszámolok a kutatás első eredményei­ről. Munkám csupán egy mozaikszem abban a folyamatban, amelynek célja a ma­gyar nyelv muravidéki kontaktusváltozatainak minél pontosabb és hitelesebb feltérképezése. 5. A ht szavak gyakoriságának megállapításához a kérdőíves módszert válasz­tottam. Az anyaggyűjtés aktív direkt módja teremtette beszédhelyzet (tesztszitu­áció) messze nem felel meg az ideális gyűjtési körülményeknek, pontosan ellentéte a labovi elvnek, hiszen úgy figyeljük (kérdezzük!) adatközlőinket, hogy ők nagyon is észreveszik, hogy figyeljük őket. Sőt, azt kérjük tőlük, hogy a mondatokra mint nyelvi elemekre tekintsenek, azaz metanyelvi módon gondolkodjanak róluk. A szókészleti egységek ismertsége és használtsága fokának megállapításához – ha az nem már meglévő élőnyelvi korpuszra, hanem közvetlen diskurzusra támaszkodik – mégis ez a legoptimálisabb „műfaj”, mert viszonylag rövid gyűjtési idő alatt nagy számú beszélőt képes szóra bírni az adott témában.[5] A helyzetet két szempontból próbáltam „enyhíteni”, „adatközlőbarátabbá” tenni (hiszen a cél mindig a minél hitelesebb adatok felgyűjtése, az esetlegességek kiküszöbölése): az egyik a kérdőív összeállításában, a másik a gyűjtő személyiségének meghatározásában mutatkozik meg, mindkét folyamatban hallgatóimé volt a kulcsszerep. Feltétlenül hangsúlyozni szeretném, hogy a kérdőívet kísérleti jellegűnek tekintettem, tapasztalatainak segít­ségével gondoltam kialakítani a véglegeset, az optimálisat, amelyet aztán a lehető legszélesebb beszélői körben alkalmazni lehet majd. A most kapott adatok alapján azonban megállapítható, hogy kísérleti kérdőívünk nem is olyan rossz sem a te­remtett nyelvi helyzet, sem pedig a kapott korpusz szempontjából, ezért egyelőre ezzel folytatjuk a vizsgálódást, kiterjesztve az adatközlők körét fokozatosan (amennyiben erőnk és idõnk engedi) a kétnyelvű terület egészére, mindhárom ge­nerációban. Az így nyert adatok a célvizsgálat mellett többféle, más szempontú nyelvi elemzés alapjául is szolgálhatnak (nyelvjárási jelenségleírások, attitűdvizs­gálatok, a nyelvválasztás-nyelvismeret-nyelvhasználat összefüggései stb.), hiszen a lexikalitási ítéletnek is nevezhető helyettesítéses módszer jellegéből adódóan, a kérdőív utasítását követve a tudatos beszélő nemcsak a kölcsönszókra, hanem a helyi nyelvjárási alak- és ejtésváltozatokra is rámutathatott. 6. A muravidéki szókészleti egységek szinkrón társadalmi érvényének meg­állapítására szánt kérdőív megalkotásában az első lépés a benne szereplő 100 szó kiválasztása volt. A ht adatbázis 420 szót tartalmazó muravidéki korpuszát első és másodéves, valamint lektori hallgatóim – a szemináriumi órák határtalanítás témájának lezárásaként – gyakorisági mutatóval látták el saját és közvetlen környe­zetük nyelvhasználata alapján,[6] így alakult ki a vizsgálatban szereplő ht szavak listája. A kiválasztatás mint módszer – jóllehet mindig tartalmaz egyfajta véletlen­szerűséget, a hallgatók ismereteiből és „foglalkozásából”, szociokulturális helyze­téből adódó fogalomköri és regiszterbeli meghatározottságot – felhívja a figyelmet néhány fontos dologra, sejtet pl. egyfajta rétegzettséget a kölcsönszavakon belül. Az is bebizonyosodott, hogy ez az osztályozós módszer jól kiegészíthet egy mási­kat, pl. a lexikalitási vagy grammatikalitási ítéletekre, mondatkiegészítésekre, szi­nonimák keresésére alapozó vizsgálatokat. A szavakkal ugyancsak a hallgatók (valamennyien muravidékiek) alkottak mondatot, s nem én, hogy minél hiteleseb­bek, autentikusabbak legyenek, hogy a lehető legjobban elkerüljük a „csináltság” eseteit. S a kérdezők, a gyűjtők is ők voltak, hogy a 65 adatközlővel minél közvet­lenebb, familiárisabb beszédhelyzetet teremtsenek az optimális adatok reményé­ben. Erre a feladatra természetesen megfelelő előkészítést kaptak a szemináriumo­kon, valamennyien szívvel-lélekkel vettek részt az adatgyűjtésben. Tapasztalataikat szemináriumi dolgozat formájában összegezték. 7. A kérdőív példamondatai általában a standard norma szerint íródtak, ben­nük egy, néha két ht szóval. A feladat megfogalmazása elég sok dilemmát vetett fel (mit akarunk, hogyan kaphatunk optimális eredményt, mi az optimális eredmény stb.). Kérdőívünk helyettesítéses (és nem javításos) feladatokból áll, az adatközlő „lexikalitási” ítéletet vár. A helyettesítések nem a helyes–helytelen dichotómiájára épülnek, hanem a beszélő saját (esetleg a közvetlen környezet) nyelvhasználatára. A feladatban még a gyanúját is el akartuk kerülni annak, hogy az adatközlõ úgy érthesse: a mondatban található helytelen szót kellett mással, a helyessel helyettesítenie. A „másképp, más szóval” megfogalmazásban szinonimá­kat kértünk, s abból, hogy az adatközlõ más formát használt, semmiképp se követ­keztetek arra, hogy a tényformát helytelennek tartja. A feladat megfogalmazásában arra is ügyeltünk, hogy ne a Muravidéken általáno­san használt formát kérjük (azt a formát, amit sok muravidéki magyar embertől lehet hallani, és amit a magyarországiak nem ismernek). E szembeállítás­sal ugyanis sokak szemében azonnal stigmatizáltuk volna a nem magyarországi, azaz a helyi változatot, jóllehet inkább hízelgő, az anyanyelvváltozat presztízsét emelő tényként hangozhatna a megfogalmazás hiteles interpretációja, az, hogy az ő nyelvhasználatukban is vannak „többletek”, amelyeket fel lehet és fel is kell kí­nálni a magyar beszélőközösség egészének. Az utasításban általánosan fogalmaztunk, nem hívtuk fel az adatközlõk figyel­mét a kölcsönszókra. Ennek oka az a tapasztalat, hogy a közvetett kölcsönszókat és -kifejezéseket nem észlelik másnak, „rossznak, helytelennek” magyar nyelvhasz­nálatukban (azok magyar szavak és szerkezetek), viszont a közvetlen kontaktusje­lenségekrõl mint kerülendő, szükségtelen rosszról beszélnek (azok nem magyar, hanem szlovén szavak), jóllehet következetesen és természetesen használják őket szinte minden nyelvi helyzetben. A helyettesítések különböző eseteiben összefüggés van a nyelvismeret és a nyelv­használat között. Ha nem tudja az adatközlő a közmagyar változatot, vagy abban a pillanatban az nem jut eszébe, akkor nem is tudja helyettesíteni a közmagyar változattal, még ha akarná is. Ilyenkor aláhúzza a lexémát a feladatnak megfelelően, illetve a fogalom tartalmának, használati körének ismeretében körül­írásokkal él (emocionális helyettesítés, azaz a megoldás érzelmi/identitásbeli motivációja nagyobb a nyelvi/mentálisnál). Ezek legtöbbjérõl elmondhatjuk, hogy alkalmi szerkesztmények, a beszélt nyelvben aligha fordulnak elõ (pl. bágerlik: kiásott gödör, flomaszter: színezett írószer, studentka: magas fokú iskolába jár, garanció: minõsítés papír, emso: önazonosító szám stb.). A helyettesítésekben – ahogy ez várható volt – felszínre került néhány hapax is (alkalmi interferenciajelenségek, kódváltásnak látszó elemek, mint pl. a neplácsánik ’kifizetetlen túlóra’, nadura ’túlóra’, szlácsilnica ’öltöző’, volitva ’vá­lasztás’), ezek ugyancsak fontos adatok, de az adatbázistól elkülönítetve rögzítőd­nek, hogy további sorsukat figyelni tudjuk. 8. A vizsgálat menetét, a kapott adatok feldolgozásának egy lehetséges módját most csupán egy mondaton, a kérdőív 18. számú mondatán mutatom be. A mondat „érdekessége”, hogy benne a mindkét irányú helyettesítésre van lehetõség, ezzel az adatközlõk éltek is. A mindennapi nyelvhasználatnak megfelelõen nemcsak a szlo­vén eredetû coklát változtatták fapapucsra, hanem a nővér közmagyar szónak is megadták az általuk használt kölcsönváltozatát, a szesztrát. A helyettesített két szó után megadom a helyettesít – aláhúz – meghagy esetek számát,[7] előtte termé­szetesen felsorolom a kapott válaszokat (utánuk zárójelben a helyettesítések számát). A célszó különböző típusait (ha egyáltalán vannak), a más kölcsönszós és a közmagyar szós helyettesítéseket kettõs virgulával választom el egymástól. Vé­gezetül, a nyíl után a helyettesített lexémák következnek az elõfordulás számával (a változatok vagy a különbözõ ragos szóalakok összevonásával keletkeztek, ahol nincs nyíl, ott nincsenek alakváltozatok egy lexémán belül), az egyenlőségjel után álló római szám pedig azt mutatja, hányféle közmagyar lexémával helyettesítették az adatközlõk a kölcsönszót.18. A kórházban a nõvérek mind coklát hordanak.coklát: fapapucsot (3), facipõt (2), fatalput (1), fatalpu (1), papucsot (1), papucsban (1), klumpát (1), egiségügyi cipû (1) → fapapucs: 3, facipõ: 1, fatalpú: 2, papucs:1, egészségügyi cipõ: 1, klumpa: 1 = VI 11 – 0 – 54 nõvérek: szesztrák (10), szesztra (2), sestrák (2), sestrak (2) || nõvérök (1) = I 16 – 0 – 49 A mondatban a közvetlen kölcsönszó irányú helyettesítés (nõvér → szesztra) jóval nagyobb arányú, mint a közmagyar irányú (cokla → fapapucs), oka valószínûleg a szesztra nagyon gyakori használata, s az a tény, hogy a kórházban, az orvosnál többnyire szlovénul beszél az ember. Nem tartom valószínûnek, hogy a nõvér poliszémiája játszik közre a helyettesítésben, ugyanis a helyi vernakuláris nyelv­változatban – tudomásom szerint – a testvér a használatos szinte minden esetben e vérségi kapcsolat jelölésére (nincs öcs, báty, húg, nõvér). Mindenesetre ezt a lehe­tõséget is feltétlenül meg kell vizsgálnunk a vizsgálat következõ fázisaiban. Az adatok azt bizonyítják, hogy mindkét kölcsönszó erősen él a kétnyelvû beszélõk magyar nyelvhasználatában. 9. A kapott korpusz ismeretében megállapíthatjuk, hogy a kérdőíves vizsgálattal használható, elemezhető, megbízható nyelvi anyag birtokába jutottunk. A helyette­sítések alapján kialakul egy gyakorisági sorrend az elemzett közvetlen kölcsönsza­vak körében. Az egyes szavakra vonatkozó gyakorisági mutató utal az adott lexéma pillanatnyi élethelyzetére, a független változók menti lehetséges rendszerezések rámutathatnak a ht szavak rétegzettségére a beszélõközösségen belül. A gyûjtést folytatjuk, kiterjesztjük az adatközlők számát a nyelvterület egészére. Tervezzük egy „ellenkérdőív” összeállítását és kikérdezését, ebben tényszóként a közmagyar standard alakok szerepelnélek, a helyettesítések feltételezett iránya a mostani for­dítottja lenne. A hallgatók gyûjtés során szerzett tapasztalatai alapján, valamint az adatok eddigi – kimondottan szó központú – feldolgozása során is számos tanulság fogalmazódott meg bennem. Közülük összegzésként most csak a legfontosabbakat említem, hiszen ezek fogják meghatározni a folytatást, ezek lesznek a további részletes elemzés alapszempontjai. A szlovén eredetû tényszó közmagyar célszóval való helyettesítése, a standard alakok megjelenése, elterjedtségének foka a nyelvi kiegyenlítődésre utal(hat): arra, hogy a rendszerváltás utáni megváltozott – nyelvi következményekkel is járó – nemnyelvi körülmények hatására nagyobb az esély a közmagyar standarddal való közvetlen érintkezésen keresztül a helyi standard változat kialakítására, még ha kevesen és kevés színtéren fogják is beszélni azt. Ezt a hipotézist támasztja alá a helyi vernakuláris változat erõssége és – sok esetben – egyeduralma az anyanyelv­változatok között (csorbítja viszont a magyar nyelv visszaszoruló helyzete). A helyettesítések vizsgálatakor nagyon fontos szempont az is, hány esetben honosították az adatközlők a ht szót. Minél erősebb ugyanis a domesztikáció, annál stabilabb az adott lexéma helyzete az adott nyelvváltozatban. Érdekes lesz azt is megvizsgálni, milyen típusú és tartalmú, fogalomkörű szavakat honosítanak legtöbben és legtöbbször. A hallgatók közül többen is kitértek összegzésükben azokra a nehézségekre, amelyeket a kétféle szemlélet – az elõadásokon tapasztalt kétnyelvûségi s az otthon uralkodó egynyelvű – saját »lelkükben«, azaz nyelvi tudatukban, attitűdtartalmaik­ban okoz. Nehezen tudják elfogadtatni közvetlen környezetükkel, hogy a második nyelv nem az anyanyelv hibaforrása, hanem természetes közege, s hogy a kontak­tushelyzetnek pozitív és gazdagító nyelvi és kulturális kitevői vannak, amelyekkel mindenképpen élni kell(ene). Rámutattak azokra a bizonytalanságokra, amelyek a nyelvvisszaszorulás állapotában lévõ közösség nyelvi viselkedését meghatározzák.[8] Hivatkozások, irodalom Az Idegen szavak szótárába ajánlott határon túli lexikális elemek (ht-lista, 2007. május 31-i állapot). Összeállította: Lanstyák István. (Kézirat)Benő Attila 2007. Köznyelvi magyar szavak jelentésbõvülése az erdélyi magyar nyelvváltozatban. Maticsák szerk. 7–12.ÉKsz.2 Pusztai Ferenc szerk. 2003. Magyar értelmező kéziszótár: Második, átdol­gozott kiadás. Budapest: Akadémiai Kiadó.Eõry Vilma főszerk. 2007a. Értelmező szótár +. Budapest: Tinta Könyvkiadó.Eőry Vilma 2007b. Határtalanítás a magyarországi szótárakban. Maticsák szerk. 27–32.Kolláth, Anna 2005d. Jezikovna izbira, dvojezièni pouk in presti¾ mad¾arskega jezika v Prekmurju (Vplivi detrianonizacije na kontaktne razlièice mad¾arskega jezika). Hladnik, Miran szerk. Vloga meje. Zbornik Slavistiènega društva Slovenije 16. 51–62. Ljubljana: Slavistièno društvo Slovenije. Kolláth, Anna 2006a. Detrianonizacija mad¾arskega jezika – izzivi in mo¾nosti v tretjem tisoèletju v osrèju Evrope. Jezik in slovstvo. Letnik 51, številka 3–4, str. 85–102. Kolláth Anna 2006b. Határtalanítás. Fejezetek a kisebbségi magyar nyelvhasználat összehasonlító viszgálatából. Nyelvünk és Kultúránk 36/143–144, 60–83. Kolláth Anna 2007a. Büszkeség vagy balítélet? A határtalanító szótárprogram mu­ravidéki szójegyzékei és fogadtatásuk. Maticsák szerk. 81–100. Kolláth Anna 2007b. Akkor hogyan is beszélünk?... megjelenõben: Kisebbségku­tatás 2007/4. Kontra Miklós 2003. Élőnyelvi kutatások határainkon belül és kívül. Magyar Tu­domány, 4. www.matud.iif.hu/mthon.html/ Kontra Miklós 2006. Apropó „De azért egy értelmiséginek tudnia kell, hogy min ironizál”. Az egynyelvû szemlélet utóbbi negyedszázada. Kritika 14–16. Laczkó Krisztina – Mártonfi Attila 2004. Helyesírás. Budapest: Osiris Kiadó.Lanstyák István 2005a. Határtalanítás (a Magyar értelmező kéziszótár 2. kiadása után, 3. kiadása előtt). Mártonfi Attila – Papp Kornélia – Slíz Marianna szerk. 101 írás Pusztai Ferenc tiszteletére. 179–186. Budapest.Lanstyák István 2005b.Kölcsönszavak a magyar nyelv határon túli változataiban. Vörös Ferenc szerk. Regionális dialektusok, kisebbségi nyelvhasználat. Buda­pest–Nyitra–Somorja: Magyar Nyelvtudományi Társaság, Konstantin Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara, Fórum Kisebbségkutató Intézet, Lilium Aurum. 21–26.Lanstyák István 2005c. Kontaktológia és variációelmélet. Lanstyák István és Menyhárt József szerk. Tanulmányok a kétnyelvûségrõl III. Pozsony: Kalligram. 120–130.Lanstyák István 2006. A nyelvi változatosság mint szótártani probléma. Adalékok a határtalanítás módszertanához. Nyelvbõl nyelvbe. Pozsony: Kalligram. 57–104.Maticsák Sándor szerk. 2007. Nyelv, nemzet, identitás. I. A VI. Nemzetközi Hun­garológiai Kongresszus (Debrecen, 2006. augusztus 22–26.) nyelvészeti elõadá­sai. Debrecen–Budapest: Nemzetközi magyarságtudományi Társaság. Péntek János 1995. A kollektív kétnyelvűség három típusa. Kétnyelvûség 3/2, 1–8. Péntek János 2004. A magyar nyelv szótárai, nyelvtanai, kézikönyvei és a határon túli magyar nyelvváltozatok. Az MTA határon túli kutatóállomásainak feladatait is ellátó nyelvi irodák állásfoglalása. Magyar Tudomány 49/7, 724–726. www.matud.iif.hu/04jul/008.html Péntek János 2007. Transzszilvanizmusok, romanizmusok és a határtalanítás prog­ramja. Maticsák szerk 115–124.Szabómihály Gizella 2007. A határtalanítás a helynevek területén. Maticsák szerk. 153–170. Szoták Szilvia 2005. Fejezetek a kisebbségi magyar nyelvhasználat összehasonlító vizsgálatából. Határtalanítás; õrvidéki szavak magyarországi szótárakban. Keményfi Róbert szerk. Osztrák források – magyar kutatók, Österreichische Quellen – Ungarische Forscher. Debrecen–Bécs: Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszéle – Collegium Hungaricum. Tolcsvai Nagy Gábor 2007a. Idegen szavak szótára. Budapest: Osiris. Tolcsvai Nagy Gábor 2007b. A magyar nyelv és nemzet értelmezhetõsége a határtalanítás folyamatában. Maticsák szerk. 171–177. [1] A nyelvjárásba zártság egyfajta fáziskésés, együtt az ún. nyelvi konzervativizmussal. A nyelvi konzervativizmus a nyelvi rendszer szempontjából elsõsorban a szókészletben jelentkezik, valamint a szleng és a különféle zsargon jellegű nyelvváltozatok kevésbé markáns jelenlétében. A többségi nyelv elemeinek a kisebbségi nyelv elemeire és formáira gyakorolt egyenes hatása a kétnyelvű egyén beszédében interferencia. Az interferencia nyelvi következménye a nyelvi kölcsönzés a nyelvi rendszer minden síkján. Az interferenciajelenségek és a kölcsönzéstermékek a kontaktusjelenségek, amelyek, leegyszerûsítve közvetlenek, azaz testesek és közvetettek, azaz testetlenek lehetnek. Pl. a halljuk egymást: felhívjuk egymást, a civil katona: polgári szolgálatos személy, az elesik a vizsgán: megbukik, a föllépésem van: zárózanítási órát tartok, a felemelem a pénzt: felveszem a pénzt (bankban) stb. nyelvi változók elsõ, kontaktusnyelvi változata közvetett, míg pl. a gúzsva: tömeg, a gájba: láda, rekesz, a student: egyetemista, a kalorifer: hősugárzó, a kolek: okmánybélyeg, a prikolica: utánfutó, a sminka: rúzs stb. változók elsõ tagja közvetlen kontaktusjelenségek. [2]A magyar nyelvterület hét külső régiója (Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság, Drávaszög, Muravidék, Őrvidék) nyelvészeinek közös munkája által jött létre az államnyelvi eredetű kölcsönszavakat és -kifejezéseket tartalmazó határon túli lista (erről bővebben lásd az alább felsorolt irodalomban), amelyet 2007 tavaszától a folyamatos bõvítés, továbbfejlesztés, finomítás és átalakítás következtében határon túli online adatbázisként (ht adatbázis) tartunk számon. A határtalanítás témakörében eddig megjelent tanulmányok felsorolását lásd: Lanstyák 2006: 59. Ezen kívül még: Kolláth 2006a, b, Kolláth 2007b, Maticsák szerk. 2007: 5–206. [3]A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete és a Magyar Tudományos Akadémiának a külső régiókban mûködõ kutatóállomás-hálózata, a hét régió kutatói szakmai együttmûködési megállapodást kötöttek, az okiratot – ünnepélyes keretek között – Kenesei István és Péntek János írta alá 2007. május 8-án, az Akadémia közgyûlésén. Az együttműködés különbözõ formái a gyakorlatban az aláírás elõtt is megvoltak, a megállapodás révén azonban ezek tartóssá, hivatalossá válnak, megjeleníthetővé mind az Akadémia testületei számára, mind a más intézményekkel és testületekkel való kapcsolatokban (Együttműködési megállapodás). [4] A kongresszus 14. szimpóziuma A határtalanítás programja és az újabb magyar nyelvi tervezés címet viselte, szervezõi Péntek János és Kolláth Anna voltak. A téma a hálózat közvetlen kutatóin kívül más, elsősorban a kétnyelvûséggel (is) foglalkozó szakembereket is vonzott. A 16 elhangzott előadás írott változatát tartalmazó kötet 2007 augusztusában megjelent (Maticsák Sándor szerk.: 2007). [5] Egyelőre 10 kutatóponton (Csente/Èentiba, Dobronak/Dobrovnik, Felsőlakos/Gornji Lakos, Göntérháza/Genterovci, Hármasmalom/Trimlini, Hosszúfalu/Dolga vas, Kapca/Kapca, Lendva/Lendava, Radamos/Radamoš és Völgyifalu/Dolina) 65 magyar anyanyelvű beszélő vett részt a vizsgálatban. Az adatközlők módszeres kiválasztása, a reprezentatív mintavétel a kutatás további fázisainak elengedhetetlen lépése lesz. [6] Az Értelmezõ kéziszótár második kiadásának gyakorlata szerint 1-tõ 5-ig “osztályozták” a szavakat, az egyes jelentette a leggyakoribbat, az ötös a legkevésbé használatosat. A gyakorisági lista elsõ száz szava szerepel a kérdõívben. [7] A 11 – 0 – 54 számhármas azt jelenti, hogy a 65 adatközlőből tizenegyen helyettesítették a cokla kölcsönszót közmagyar lexémával, senki sem húzta viszont alá annak jeléül, hogy õ nem így mondja, 54 beszélő pedig »érintetlenül« hagyta a mondatot, illetve az adatközlők többsége kipipálta (holott ezt külön nem kértük tőlük), megerősítve azt, hogy ő is így használja az adott tényszót. [8] Némelyik adatközlõ szerint ő maga helyesen beszél magyarul, nem mondja pl., hogy prikolica, hanem azt, hogy utánfutó, habár tudom, hogy mindig prikolicát mond” (részlet V. J. elsõéves magyar szakos hallgató elemzéséből). „Az egyik adatközlő a kornet szót fagyira javította ki, de a beszélgetésben elhangzott tőle: Apu a Bofroszttól vette a kornettöt?” (P. P. másodéves magyar szakos hallgató elemzésének részlete.) „Mivelhogy az adatközlõket ismerem, véleményem szerint a válaszok nem teljesen relevánsak, hiszen az adatközlõk nem mindig azt írták, amit ténylegesen mondanak” (S. A. elsõéves magyar szakos hallgató elemzésének részlete). „Voltak, akik tőlem kérdezték, hogyan tartom én helyesnek (!) a mondatot, pl. az égőket helyett én mit mondok: lucskákot, zsarnicákot, fénylõket, lámpákat ... ha én ezt így mondom, akkor õk is így mondják” (V. J.). „Azt vélte, hogy a szlovenizmusok standard magyar változatát kell leírnia, tehát azt a formát, amelyet a középiskolában helyesként tanult meg. Hiába kérleltem, hogy úgy írja le a mondatokat, ahogy ő használja, mondja. Bevallotta, hogy nem képes leírni a nyelvjárási szót, hiszen az nem helyes (!). Bizonytalan volt a helyesírásban” (P. P.). »Az adatközlők egy kivétellel mind reális képet adtak nyelvhasználatukról. Bizonyított tény, hogy a szlovénizmusok beékelődtek a mindennapi muravidéki beszédbe. A helyi nyelvjárás szerves részeivé váltak. És akkor fognak eltûnni a nyelvünkből, amikor már nem lesz, aki beszélje azt.« (K.T. abszolvens)

Forrás: muravidek.eu