A Közel-Kelet legnagyobb keresztes vára magyar kézen

Birodalmat építünk

Margat,

Tisztára mint a Honfoglalóban: egyelőre még zászló nélkül, de magyar kézre került Margat vára a szíriai Banyosztól pár kilométerre a tengerparton. Nem egy mai darab.

A Margatot 1062-ben építették arab törzsek. A kereszteseknek egészen 1119-ig ellenállt. Később az Antiochiai hercegség része lett, és annak legerősebb családja, a Mazoirok birtokába került. A Mazoir család európai területeik csökkenésével meggyengült, így 1187-ben a Johannita lovagrend szerezte meg a várat. A várban és a mellette álló szuburbiumban, megerősített városkában nagyszabású építkezések folytak, melyet II. András magyar király is támogatott évente 100 ezüstmárkával. A király korábban a keresztes hadjáratról hazatérőben itt szállt meg 1218 januárjában. A tengerparti kereskedőutak ellenőrzésére kiválóan alkalmas vulkanikus kúpon emelkedő várat a rettegett Szaladdin sem tudta bevenni. A kereszteseket a harcias mamelukok űzték el Margatból. Ezek után a vár egyre csak vesztett stratégiai jelentőségéből, de a szuburbium kőházaiban még 1959-ig laktak, onnan úgy kellett kipaterolni az embereket, hogy hé, egy évtized múlva ember a Holdon, te meg még mindig itt? Na jó, ez nem tréfadolog.

Hogy hogyan kerültek ide a magyarok, az jó sztori, kivételesen nem emigránsos-rút kiskacsás-a legszegényebb kondás harmadik fia típusú. A magyarok régészeti misszióban vesznek részt, egészen kivételes módon önállóan, senkivel sem közösködve. Soha senki nem végzett még feltárást a johanniták eme fellegvárában, ami a rend közel-keleti központjaként szolgált. Ezt a hatalmas presztízsű feladatot egy magyar régész, Major Balázs és csapata kapta meg. Balázs lassan másfél évtizede barangol a tengerpart menti hegyvidéken. A terep szűz és föltáratlan, volt, hogy három hetes bandukolás alatt négy lakótoronynak a romját találta meg. A forrás: történeti munkák, régi szír és francia térképek, légifelvételek, Googleearth. De ez csak a technikai háttér, ahogy mondja, a fele pszichológia: öreg falusiakkal beszélgetés, a bizalom megnyerése és a többi. A helyiek egy része pedig titkolódzik, hiszen a regisztrált történelmi emlékhelyeket kimetszik a földbirtok, a kert területéről. Egyszer előfordult, hogy hason kúszva kellett GPS-szel bemérnie egy római templomot egy szír ezredes villájának kertjében, akiről mindenki tudta a környéken: rendkívül féltékenyen őrzi az ókori leletet.

A régész állandó versenyfutásban van a rohamütemben fejlődő Szíria profitéhes befektetőivel, fejlesztőivel, és az illegális műkincsgyűjtőkkel. A szírek mindenből pénzt csinálnak, mindent eladnak, évezrede lakott településeken Bobcattel hordják ki a földet az alapokig, régészetileg értékes maradványok ezreit semmisítve meg ezzel.

A vár feltárására vonatkozó koncesszióért sorban álltak a pénzes britek, franciák, spanyolok. De a kihalófélben lévő szoros magyar-arab kapcsolatok még egy utolsó baráti gesztusra elegendőnek bizonyultak, nem kis részben Balázs felkészültsége és lelkesedése miatt. 2006-ban Balázs e-mailt kapott a damaszkuszi egyetemről ismert egykori régészoktatójától, Abdulrazzak Muaz kulturális miniszterhelyettestől, aki a levélben felajánlotta a Margat feltárását, példátlan módon nem többnemzetes misszióban, hanem egyedül Magyarországnak. Balázs elsőre udvariasan elutasította a hatalmas megtiszteltetést, hiszen biztos anyagi háttér nélkül felelőtlenségnek érezte elvállalni a több éves munkát. Aztán négy nap múlva újabb emailt küldött egykori tanárának: meggondolta magát. Ezer évben egyszer adatik ilyen lehetőség. Pénzzel amúgy nincsenek eleresztve, mindenki önként dolgozik kint, fizetés nincs.

A csapatban van restaurátor, régész, arabista, informatikus, építész, fotós. Megszállottak ők is, mint Balázs. És már világraszóló szenzációval is büszkélkedhetnek. A nyugati kutatók megírták, hogy a vár kápolnájában nincs freskó. Tavaly ősszel viszont Selmeczi Anna restaurátor mintát vett a kápolna falából, és kiderült hatalmas freskót rejt a fehér fal. A lelettől megrészegülten kezdték kézzel visszabontani a falat, mikor Balázs leállíttatta az egészet, hiszen erre előbb a szírektől kell engedélyt kérni. Idén tavasszal aztán feltárták a Közel-Kelet legnagyobb keresztes freskóját. Nem is akármilyen freskó ez: pokoljelenet máglyán égő püspökkel, karókkal díszített kerékre húzott emberekkel, hajánál fogva felakasztott emberrel, kacagó ördöggel. Balázsék novemberben akarják bemutatni a freskót a szakmának, és a nagyközönségnek, így egyelőre azt kérték, kép ne jelenjen meg róla. Helyette kaptok egy másikat, nem messze tőle.

A Margatban töltött egy nap nagyon tanulságos volt, de másnap leléptünk Aleppóba, majd onnan Isztambulba és Belgrádon át Magyarországra. Isztambulban még eltöltöttünk 12 órát vonatra várva, közben megnéztük Kinaliada szigetét, ahol hét éve voltam utoljára. A Márvány-tenger egyik gyöngyszeme, örmény családok nyaralói vannak, teljesen kinyalva. Két autó van a szigeten, a kukás meg a rendőr, ennek ellenére az összes út rendesen aszfaltozott. A hazahajózásban még volt egy giccses naplemente, bocs érte.

Életemben először úgy éreztem, hogy most nem vágyom semmiféle elutazásra, idén hetedszer keltem át a (néha csak fél) Balkánon oda-vissza. A török határnál nem volt határőr, úgyhogy fél órát vártunk a semmire. Ez a késés végzetesnek bizonyult, ugyanis 26 óra vonatozás után 20 perccel lekéstük Belgrádban a budapesti csatlakozást. Este fél 11-kor elég bukó. Itt jött a meglepetés. A szerb vasutak fizettek aznap éjjelre egy hotelszobát. Még küzdeni sem kellett érte, a nemzetközi jegypénztárnál bemutattuk a jegyet, arra kiállítottak egy papírt, és a 100 méterre lévő Romantika Hotelben miénk lett a szoba. És hogy még egy új élménnyel gazdagodjak, kitaláltuk, hogy ha már így alakult, elverjük a maradék pénzünket, eszünk valami jót, iszunk pálinkát, veszünk sört és hasonlók. Volt nálunk 20 euró és 10 dollár. Szombat este nem tudtuk elkölteni Belgrádban. Nem azért, mert olyan olcsó… sehol sem fogadták el. Este 9 után sehol sincs éjszakai pénzváltó. Kávézókban, éttermekben, kocsmákban, boltban és McDonaldsban sem fogadják el. A négycsillagos csillivilli Hotel Moszkvában, sem az ugyanolyan Hotel Balkanban nem váltották be. Egyszerűen nem tudtuk elkölteni. Szerbia ilyen szempontból tényleg a Balkán legmélyebb bugyra, az Európától legtávolabb lévő állam. Montenegrót leszámítva mindenhol voltam a Balkánon, és egyszerűen nem találtam olyan helyet sehol, ahol ilyen gondom lett volna. Méghogy egy hotelben nem váltanak sem dollárt, sem eurót…

Forrás: Régészeti Magazin - Daniel