Egy szál bambusz, egy véka só - japán népmese

BŰBÁJOSOK VERSENGÉSE
Japán népmesék

Egy szál bambusz, egy véka só

Valamikor, réges-régen élt egy tehetős gazdaember, akinek áldott állapotban volt az asszonya is, meg a cselédje is.
Történt egyszer, hogy dolga akadt a városban, s már hazafelé tartott, amikor a hegyen ráesteledett. Nem járt már messze a falujától, ám az éjszakai út nem éppen veszélytelen. Úgy gondolta hát, hogy inkább meghúzza magát virradatig az ösvény menti kis kápolnában.
- Kérlek, vigyázz rám reggelig! - imádkozott a kápolnát oltalmazó istenhez, aztán elaludt.
Éjnek évadján egyszer csak beszélgetésre lett figyelmes.
- No, Falu Istene, megjöttem! Indulhatunk! Odalent a faluban ma este megszaporodik az embernép. Gyere, hallgassunk egy kis friss gyereksírást!
- Vártalak már, Hegy Istene! Sajnos, ma nem tarthatok veled. Vendégem van. A kápolnában alszik, vigyáznom kell rá. Menj csak nélkülem!
- Jól van, megyek én egyedül is. Te meg csak őrködj nyugodtan! Hazafelé majd újra betérek hozzád!
Ezzel a beszélgetésnek vége szakadt, s megint csönd lett. Hanem az emberünk úgy elámult a hallottakon, hogy nyugtalanul virrasztott tovább.
Telt-múlt az idő, aztán visszatért a Hegy Istene.
- Megérkeztél? No, mesélj, hogy esett, mint esett?
- Bizony jó darab időbe telt, s nem volt éppen egyszerű eset. Kezdem azzal, hogy a Döngölőmozsár Istene megkésett kissé, mert a mozsárban tartott vickek-vackok alól nem bírt előbb kiszabadulni. De a Seprő Istenére is várnunk kellett, mert a seprőt nem találta a helyén. Eltartott hát valameddig, amíg az alkalomhoz minden szükséges egybegyűlt. No de végül is szerencsésen meglett a dolog.
- Hát az újszülött?
- Nem egy jött, hanem kettő! Egy gazda felesége fiút, a cselédjük meg lányt hozott a világra.
- És mivel jelölte meg őket a szerencse?
- Hát, a fiúcska nem sokkal büszkélkedhet, mert csak egy szál bambuszbot jutott neki, de a leánykát egy véka só kísérte, márpedig az a jó szerencse jele.
- Lehet, hogy álmodom? - gondolta a kápolnában fülelő gazda, akit a különös szavak nem hagytak nyugodni, s alighogy megvirradt, egyenest hazasietett.
Hát valóban úgy történt, ahogyan azt a hegyen hallotta: a feleségének fia, a cselédjének meg leánya született az este. Márpedig ha ez így van, akkor az is valóra válhat, amit a gyerekek szerencséjéről mondott a Hegy Istene.
- Ha az én fiamnak gyér a szerencséje, akkor az lesz a legjobb, ha összeházasítom a cselédünk leányával - határozta el a lelke mélyén a gazda.
S ettől kezdve a leánykának is mindenben gondját viselte, úgy édesgette, mint a saját gyermekét. A kislány éles eszű, bájos teremtéssé serdült, s mikor eladósorba került, a gazda - régi szándékához híven - összeházasította a fiatalokat. S hogy, hogy nem, az ifjú házasokat szerencse kísérte mindenben, akármibe fogtak, és jobb sorban éltek, mint valaha.
Látván a fiatal menyecske sürgését-forgását, örvendezett a gazda, s nagy kő esett le a szívéről, hogy tán a fia balsorsát is sikerült jóra fordítania.
Ám egy napon hirtelen meghalt a gazda.
A fia meg, aki, úgy látszik, a lelke mélyén mégiscsak röstellte, hogy cselédsorból való a felesége, fogta magát, s elkergette a fiatalasszonyt.
- Fel is út, le is út, szedd a sátorfádat! Egy valamit elvihetsz magaddal, bármit, amit csak akarsz, de aztán ne is lássalak többé!
- Hát akkor adja nekem kend a tehénkét! - kérte a menyecske. Volt neki ugyanis egy tehénkéje, amit apró borjú kora óta nevelgetett, pátyolgatott, hát azt megkapta útravalónak.
- Na, én szegény párám, nem maradt nekem semmim rajtad kívül. Az isten sem tudja, hol ér ma minket az éjszaka! - sóhajtott szomorúan az asszonyka, miközben a tehénkét csutakolta. A hűséges jószág meg csak elbődült, aztán a hátára vette a gazdasszonyát, s azzal nekivágtak a nagy, kerek, széles világnak.
Egyenest a hegyek irányába vették az útjukat, s estélig meg sem álltak. Akkor ráakadtak egy rozoga viskóra, ahonnan egy kormos képű szénégető bújt elő.
- Szépen kérem, nem adna nekünk fedelet ma éjszakára? - kérlelte az elüldözött asszony.
- Láthatod, milyen hitvány a házam, ráadásul egyedül élek, nem tudlak megkínálni semmivel... de ha neked jó, hát aludjál itt! - felelte a legény jó szívvel.
Másnap reggel, mikor a szénégető fölébredt, a menyecske már meleg levessel várta. Aztán harmadnap s negyednap is ott maradt. Térült-fordult a ház körül, ügyes kézzel rakott rendbe mindent, s a düledező kis házba derű költözött. Idővel az asszony a szénégető felesége lett.
Történt egy napon, hogy a szénégető izgatottan jött haza a hegyről.
- Asszony, Asszony! Ide nézz, micsoda szépséges holmit találtam!
Nézi a felesége, s az bizony ragyogó arany volt!
- Hát ezt meg hol találta kend? Hiszen ez arany! Nemcsak rizst, de bármit vehet érte, amit csak megkíván!
- Nahát!? Nem tudtam, hogy ilyen értékes holmi ez! Fönt a vízesésnél van belőle még bőven.
Másnap aztán jó korán fölkeltek, s fölkapaszkodtak a vízeséshez. S valóban, amerre csak néztek, mindenütt csillogó aranyat láttak!
Jól ment már a soruk ezentúl, sok birtokuk volt, cselédjük meg annyi, hogy a sok száj miatt napi egy véka sót is elhasználtak. Hát ezt jövendölte a magát egy véka só képében jelentő szerencse!
Telt-múlt az idő, mígnem egy napon bambuszbotra támaszkodva egy rongyos koldus állított be hozzájuk. JA menyecske rögvest ráismert régi urára, aki annak idején a háztól elkergette. Csakhogy attól kezdve elpártolt ám tőle a szerencse, s apránként mindenét elveszítette. Nem is maradt semmi egyebe, csupán egy szál bambuszbot, az, amit a kezében szorongatott. Hát ezt jelentette az ő szerencséje!
Megesett az asszony szíve a szerencsétlen kolduson, fogott hát egy csuprot, az aljába néhány aranytallért rejtett, majd színültig megtöltötte maga készítette szójababpasztával.
- Adja isten, hogy ettől jóra forduljon a sorsod! - mondta a koldusnak, amikor a teli csuprot átnyújtotta neki.
A koldus szemlesütve fogadta el az alamizsnát, de nem ismert rá régi asszonyára. Hazasietett, s hamarjában levest főzött a szójababpasztából. Majd a maradékot tessék-lássék kikaparta, s anélkül, hogy alaposan kikotorta volna, fogta a csuprot, s elvitte az ócskáshoz, hogy pénzzé tegye. A maszatos csuporért nem kapott sokat. Ám amikor a kereskedő kimosta, megtalálta benne az aljára ragadt aranyakat, s egy csapásra meggazdagodott.
Hiába, aki szerencsétlennek születik, az a legcsekélyebb szerencsével sem tud mit kezdeni.

Forrás: Polczer Porta