Ady Endre: Strófák "Buda halálá"-ról

(Hamarkodott írás íródik itt Arany Jánosról s annak is csak egy nagy költeményéről, mert bizony fél az ember, háthogyha elkésik és meghal. De különben is ehhez az íráshoz a hamarkodottság vakmerő stílusa nagyon illik..., késő a madárnak... s nőnek az árnyak. Valljuk tehát be, hogy Arany János domíniumán olyan ipartelep támadt, mely kegyetlen zsákmányolásával végre is, még Magyarországon is, forradalmat csinált. Az Arany-ipartelepen történt, jogos, irodalmi szabotázs történetét megírni most nincs időm, se kedvem. Azonban egynehány strófával hadd próbáljam engesztelni a csúnya harcteret s tömjénezni a magam módján nagy Arany Jánost. Súlyozva mondok ki azonban valamit: jaj volt volna Aranynak, ha életében meg nem kapja élete leglehetőbb, kényelmes szatiszfakcióját. És jaj volna nekem, ha Aranyt tömjénezve magam is a sírkultúra hitvány népe közé állnék s nem buzogánynak használnám Aranyt a hitvány Aranyból-élők ellen. Ezekután pedig kezdjük a strófákat. Nap hanyatlásánál árny-növesztő fákat. Istenkard Aranynál ütést úgyse hint itt "kezében acélja: csak acél tudniillik".)

1. Óh acél-magyar, hivatással paraszt és arisztokrata Arany János, megírnád-e ma, ha ma élnél, további hun-regéidet? "Isten veled jobb részem arany-álma", nagyon nótárius s uraknak - lelke ellenére - udvarló volt ez a majdnem géniuszos hajdú-ivadék. A "Buda halála" csak véletlen rátalálás valamire s ezért jobb, különb Toldinál s minden más fölpukkasztott Arany-alkotásnál. Úgy látszik, hogy ama híres magyar géniusz itt résen állt, s nagyon helyesen meggátolta a boldogtalan trilógia-tervet.

2. A "ballada Shakespeare-je" talán egyetlenegy hatalmas balladát írt, s ez a balladai szabályoktól eltért ballada: a "Buda halála". Gondolom: nagyon terhes lehetett akkortájban az Arany János lelke, s ő is magyarázni szerette volna, hogy az ember, aki már eo ipso mártír, miért különösebben az, ha magyar? Mert ez neki se sikerülhetett, ezért ne vetődjék ám semmi az ő kialudt szemére, de írt ellenben egy szép, nagy verset.

3. Voltaképpen a "Buda halálá"-ban nekem csak a hit, a fölkészült nyelv, a magyaros beszéd s a tulipános ládának nagyon megtámadható konstrukciója tetszik. Arany nagy szimbólumokkal telítette meg ezt az elhúzott balladát, de "tudta a fene", hogy melyik szimbólum volt a vezérlő. A Széchenyi torz, ki nem fejlett poétaságának volt a beteljesülése és igazolása Arany, de Széchenyi kissé jobban látta és érezte a világot.

4. Nem baj, "szent a manók éje: fű, fa, virág, csitt, csitt", jobb volt ezt a mi számunkra megírni, mint - meg nem írni. Elsőrendű másodrendű-kedély (bocsánat e szóért, talán Ő is belebékült volna) az Arany János nevezetes és vitatott kedélye. Távol valának tőle a dolgok, főképpen saját buzduló ereje, s ezért ment mindig nagyon távoli dolgokhoz. Shakespeare is elment, de távolság-útján úgy hullatta a vérét, mint egy megsebzett bölény. Arany János minden karácsonykor elárulja, hogy ő is ember, szenvedő, tehát, no: érező - két verssornyit. Igaz, hogy ezek a lírizáló, valló, gyér sorok melegek, muzsikásak s perfekt rímeik alázengnek egy aggszüzes élet-tragédia alá.

5, "Dicsérnek előtte: neki már ez is seb" - mi jöhetne ezután rímnek és - tartalomnak? Csak a "kisebb", s ez öli meg, ez a "kisebb" Aranynak ezt a legszebb versét is, hol már a forma által lehet akár horáciusi lugasban nyújtózkodni, akár a precízek legszigorúbb szabályainak elegánsan megfelelni. Tisztelet - persze csak illő - a halottaknak, de Arany úgy csinálja meg, ha megcsinálja, a hun-trilógiát, mint a rímeit. Közben gyönyörűen rátalált volna erre vagy arra, rátalált volna - ismétlem - gyönyörűen, de kitalálásai szégyenkezve bújtak volna el e pozsgás rátalálások elől. Egyébként pedig az sem igaz, hogy a testvérharc ölte meg a magyart, mert mindig és ma is azok a legfejlettebb, legboldogabb népek, ahol a testvérharc a legnagyobb volt.

6. Jóleshetett talán az intellektuel magyar kortársaknak ez a főszimbólum, de annyira se eredeti, mint a Herczeg Ferenc "turáni átok"-ja. Persze őszintébb, hittebb, becsületesebb s a maga idejébe beillőbb, de már Buda és Etele asszonyainak küzdelme igazán nem jelesebb egy Herczeg-regény asszonyaiénál. És Detre (úgy írok e szép nagy versről, mintha előttem róla senki sem írt volna) a helyzet fura kifordításának a személyesítője: germán a magyar helyett? Hogyha tanár volnék, milyen szívesen írnék le még efféléket: az urak sátrakban laknak, a paripáknak óljaik vannak. Azután a lakomán úgy ülnek a hunok, kis asztalkáknál, mint a Café de Paris-ban, négyenként. Azután bort isznak, holott itt nem volt, a Mátra alján, ismert még a szőlő-venyige. Azonban nem vagyok tanár, s örülök, ha a leglehetetlenebb mámor szóhoz tud jutni egy költőnél. Olyan hófehér alsóruháik vannak a sátorlakó hun nőknek, sőt férfiaknak, hogy az ember okvetlenül cinikusan megkérdezi, hova küldték mosatni?

7. De a hatalmas, magyar nyelv, egyik fajtája a sok hatalmú és magyarságú magyar nyelvnek, az Arany János nyelve, ez azután bizonyos. "Fényben az ősz ember ágyam előtt álla, megláttam a sátor mennyezetét nála." "Úr az egész földön, ha ez egy hibáján", - talán a hun-magyar hirtelenkedés ez a hiba, talán más -, de milyen remek verssor ez. Az ilyenek a szépek, nem pedig a száz-számra található stilisztikai, iskolai dolgozatos példák, szegény Arany János. Nem akkor volt ő a magyar nyelv ura, amikor hitte, e nagy költeményében sem, a "Toldi szerelmé"-ben pedig éppen ez agyarkodása miatt olykor szinte komikus.

8. "Új dalok, új dolgok tolmácsai jőnek, ha Isten erőt ad szegény éneklőnek." Hogy Isten mindig ama ritka esetben adott Arany Jánosnak is erőt, amikor nem szégyenelte, hogy él s önmagáról merészelt vallomást tenni. Hogy ő lett volna idejének, sőt az idejebeli Magyarországnak legnagyobbja - nem állítom és nem tagadom, de hogy hatását, ahogyan hatott, nem akarhatta s nem érdemelte, ez is bizonyos. Szemérmes, magyar úr-paraszt volt, kálvinista teológus, fegyelmezett és önvesztére visszatartott, önmaga előtt rejtegetett lírikus. Igen, lírikus, mert minden más csak a lírájának elfajtázása, s Arany János boldogabb ember lett volna, ha nem Eteléék és Budáék által, de önmaga által s önmaga belső eposzaival nyilatkozhatik. Talán, talán, mert nagyon lehetséges, hogy ez a rendkívüli ember a legátlagosabb embertípusra ütött, csupán hogy véletlenül a versírás ajándékoztatott neki.

9. Ez nyugtalanít, ez fáj, ez gyanús: nem volt boldog ember még ama határok mögött sem, melyek mögött boldogságot szoktunk szimatolni másoknál. Ilyen szép, rendes, okos, tanult, java idejéig egészséges, nagyszerű tehetségű, puritán, magyar ember s esetleg - boldogtalan volt. Vannak ám az életnek, mondjuk létnek, ilyen furcsaságai: Arany Buda király volt s önlelkében támasztott egy irigyelt Etelét s evvel megölette magát. De az etelei álmú s olykor erejű Buda királynak, nagy Arany Jánosnak azért minden hódolat megadassék. S hogy az ő nevében, az ő birtokán évtizedekig majdnem csupa gaz termett a kis bérlők lelketlensége miatt, ezért is Aranyé a hálánk. Mi várt volna irtásra s mi adott volna forradalmi reakcióra okot, s mi csinálta volna meg a fiatal Magyarország irodalmát?

10. Az emberi létezés: változás és harc, s istenem, ki tudja, talán halálomig egészen megtérek én is Aranyhoz. Hiszen olyan nagy akarattal akartam már eddig is jóvátenni egy és más kegyetlenséget, mikre szüksége volt a harcunknak. "ez csak az én tettem" volt, mert irodalmi barátaim szinte valamennyien s a legháborúsabb napokban is alázatos hódolók voltak. Ha majd Arany már nem lesz elég tápláló az élősdieknek, végre majd azoké is lehet, akiket eddig elkergettek tőle.

Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 1. szám