Konfuciusz élete - 4. rész

A vándorló Bölcs

Útja először nyugat felé, Wei-államba, vezetett, mely Luhoz hasonlóan, a környező nagyobb államoktól közrefogva, a belső területek kisebb fejedelemségei közé tartozott. Úti céljának megválasztásánál meghatározó volt az, hogy a neki korábban egyszer már menedéket nyújtó Qi-államban, a Jiagunál lezajlott tárgyaláson való emlékezetes szereplése óta, nem várták volna tárt karokkal. Ráadásul Wei, nyugati irányban félúton helyezkedett el Lu és a királyi Zhou területek között, s így a Mester reményei szerint földrajzi közelsége folytán, kultúrájában és tradícióiban is megőrizhetett valamit a hajdani Zhou ősök erényeiből.

Vándorlásának megkezdésekor ötvenhat éves volt. Hazájának elhagyása miatt lelkiekben lehangolt és melankolikus. Érzéseinek, a határvonalat jelentő Guai-hegy elhagyása után néhány saját maga költötte versben adott hangot, melyek az egész vándorlását végigkísérő, az első pillanattól jelentkező és szűnni nem akaró honvágyának méltó rezonanciái voltak: „Oly szívesen néznék folyton csak Lu felé, De itt ez a Guai-hegy, mely akadályt vet szemem elé. Egy fejszével kezemben, átvágnám én a sűrű bozótot – Hiába minden! A hegy ellen tenni semmit sem tudok.” .

* * *

. „Szél süvít a völgyön keresztül, S csak pereg az eső szüntelenül. Ifjú menyasszony útját hazafele vette, Ó de a vadság, már ott halad mellette. Hogy lehet ez, ó azúrszín Ég, Hogy hazámból így elűzettem, Keresztül a vidéken utamat keressem, Anélkül, hogy biztos nyugvóhelyem leljem? Sötét, sötét az emberek lelke! Nemesebb értéket hiába lelnek. Életem évei szélsebesen szállnak; Öregkor és magány, melyek rám várnak.” Konfuciusz híre, pesszimista hangulata ellenére, megelőzte őt útján, így nem kellett attól tartania, hogy bármiben is szükséget szenved majd. Mikor megérke-zett Wei fővárosába, Diqiuba, tanítványa Zilu jóvoltából, egy tehetős hivatalnoknál találtak szállást. Az akkortájt Weiben uralkodó fejedelem, Ling herceg, a trónra mél-tatlan, kicsapongó életet élő ember volt és ez legfőképp a szebbik nem iránt érzett vonzalmában nyilvánult meg. Konfuciusz rádöbbent, hogy Weiben ugyanaz a sors várna rá, mint Luban és még ha kapna is valamilyen hivatalt, Ling herceget akkor sem tudná az erények helyes út-jára téríteni. Ebből adódóan Weiben ugyanannyira nem volt keresnivalója, mint Luban. Hamarosan újra útnak indult, ezúttal a még Weitől is kisebb, Chen-állam felé.

Útjuk során áthaladtak, a Weijel határos, apró Cao-feje-delemségen, majd Song-állam határához értek, mely egykoron Konfuciusz őseinek volt az otthona. Song határánál a Mester és az őt mindenhová elkísérő tanít-ványok, egy kis falu határában pihentek meg. Napköz-ben mindannyian összegyűltek egy terebélyes jinggofa árnyékában, hűs oltalomra találva a tűző nap sugarai elől, s odaadással hallgatták a fa tövében ücsörgő tanítójuk okításait.

Ebben az időben, az apró Chen-fejedelemség, a szom-szédságában lévő két nagyobb állam, Chu és az attól nyugatra elterülő Wu, katonai konfliktusának tárgya lett. Mindkettő saját vazallusává akarta tenni Chen hercegét, s ezért az ország egész területe egyetlen nagy csatatérré vált. A szemben álló seregek Chen városait és földjeit hol megszállták, hol kivonultak róluk, elle-hetetlenítve az emberek mindennapi életét és megél-hetését. Ennek következtében a lakosság vagy elme-nekült, vagy házaikba behúzódva rettegve várta az újabb atrocitásokat. Konfuciusz látva a viszontagságos körül-ményeket, úgy határozott, hogy búcsút mond Chen-feje-delemségnek és jobb híján visszatér Weibe.

Wei fővárosába való megérkezésekor, Ling herceg meg-újult előzékenységgel fogadta a Mestert. Egyes feljegy-zések szerint, még a város kapujáig is kiment a ván-dorló Bölcs fogadására, de csak úgy, mint korábban, ta-nításaira ezúttal sem fordított különösebb figyelmet, hi-vatali állás felajánlása pedig meg sem fordult a fejében. A herceg már igen öreg volt, a politikai élettől szinte teljesen visszavonult, ráhagyva azt feleségére Nanzire.

Mindeközben Lu-fejedelemségben jelentős változások történtek, Ding herceg i.e. 494-ben meghalt Őt a trónon Ai herceg követte aki azonban elődjéhez hasonlóan, a tényleges hatalmat, a fejedelemségben legnagyobb befolyással rendelkező, Ji családnak engedte át. Az i.e. 491. évben a Ji család feje Ji Huanzi is elhalálozott, főminiszteri pozícióját örökösére, Ji Kangzire ruházva át. Ji Huanzi a halálos ágyán bűntudatot érzett Konfuci-usszal szembeni viselkedése miatt és végső kívánsá-gaként így szólt utódjához:
„Ez az ország nagy lehetett volna, ha korábban nem sértjük meg Konfuciuszt és ő nem hagy el minket. Mikor én meghalok te leszel Lu főminisztere, s azon a napon azt kívánom, hogy hívd vissza a Mestert és emeld újra hivatalba őt!”

Végülis a Mester Luba való visszatérését tanítványa, Ran Qiu, közbenjárása tette lehetővé, aki még jóval korábban (i.e. 491.) a Lu-fejedelemség főminiszteri tisztjét betöltő Ji család feje, Ji Kangzi szolgálatába állt. Munkáját oly kiválóan végezte, hogy nemsokára Ji Kangzi elsőszámú tanácsadója és tábornoka vált belőle.

Forrás: Őri Sándor - Confucius.hu