2014. március 24., hétfő

Szombaton átadták a Magyar Örökség díjakat




Évente négy alkalommal adják át a Magyar Örökség díjat, amellyel korunk, valamint a 20. század első felének legjelentősebb teljesítményeit jutalmazzák. A 2014. március 22-én díjazottak között van a Magyar Művészeti Akadémia két rendes tagja, Kunkovács László fotóművész, néprajzkutató és Kalász Márton költő is. 



Szombaton, a nemrég megnyílt Vigadóban tartott díjátadón Magyar Örökség díjban részesült a Kaláka együttes a költészetet és zenét újraegyesítő művészete, Kunkovács László fotóművész, néprajzkutató a szerves magyar műveltséget megörökítő művészete, Csonka Ferenc katakombacserkész pasztorációja, valamint a kiskőrösi Petőfi Sándor Szülőház és Emlékmúzeum igazgatója, Kispálné Lucza Ilona hagyatékápoló munkássága. A bírálóbizottság Magyar Örökség díjban részesítette továbbá Takaró Mihály irodalomtanítását, Huszárik Zoltán filmművészetét és Kalász Márton költészetét és irodalomszervező tevékenységét.
Az elismerések odaítéléséről a Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért bírálóbizottság döntött. A kitüntetést életre hívó Magyarországért Alapítványtól a díj gondozását 2003 márciusában vette át a Magyar Örökség és Európa Egyesület.

A Kaláka együttest Lackfi János költő laudálta.
Kalász Márton díjához Antall István mondott laudációt.
Kunkovács Lászlót Sáros László György építész, az MMA rendes tagja laudálta.
Takaró Ernő irodalomtanítását dr. Raffay Ernő történész méltatta.
Kovács Gergelyné kultúrtörténész a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum igazgatóját, Kispálné dr. Lucza Ilonát laudálta.

Forrás: Magyar Művészeti Akadémia

Nincsenek megjegyzések: