1848 március 15

Legújabb kori történelmünk során mindig kiemelkedő jelentőséggel bírt 1848 március 15 megünneplése. Fontos volt, mert a magyar szívekben mindig magában hordozott egy sajátos szimbolikus jelentéstartalmat, a szabadság, a fejlődés, a modernizáció és a nemzeti tudat érzését. Az ezen dátum által jelképezett korszaknak köszönhetjük gyönyörű himnuszunk keletkezését, zászlónk piros-fehér-zöld színeinek hivatalossá válását, illetve azt, hogy országunk fővárosa Pozsony helyett Budapest, hivatalos nyelve pedig a latin helyett a magyar lett. Büszkének kell lennünk tehát erre a napra. Úgy gondolom ma, amikor nemzetünk újra a fejlődés útját keresi, egy válságokkal, viszontagságokkal teli korban, ennek a napnak az emléke nagyon fontos tanulságokkal töltheti fel ünneplésünket. Ezek a tanulságok pedig az összefogás, a kitartás és a tenni akarás hegyeket megmozgató erejének és egymásnak a megbecsülése. De mi is történt pontosan ezen a jeles napon? 1848 március 15 a történelem magasságából szemlélve csupán egy egyszerű tavaszi nap volt. Ám iskolai tanulmányainkból tudjuk, hogy ezen a napon Pesten forradalom zajlott. Tudjuk, hogy Petőfi Sándor és fiatal társai – akiket márciusi ifjak néven emlegetett az utókor – a Pilvax kávéházból elindulva a Landerer nyomdához vonultak, kinyomtatták 12 pontba foglalt követeléseiket, és kiszabadították a jobbágyok sorsát szívén viselő Táncsics Mihályt.

Ezen események mindannyiunk iskolai emlékeiben szerepelnek, ám tudnunk kell azt is, hogy 1848 március 15 igazi jelentőségét nem a pesti eseménysor adja meg, hanem a várostól 180 km –re lévő pozsonyi országgyűlés tevékenysége, de még inkább a március 15 –ét megelőző majd két évtizedes időszaknak, a reformkornak kiharcolt eredményei. Nem lehet és nem is szabad, március 15 –ét elválasztani az ezen napot megelőző 18 esztendő küzdelmeitől. Maga Kossuth Lajos is ezt fejezte ki, amikor híres idézetében a következőket mondta március 15 –ről:

„…Letétetett a szabadság talpköve, a felelős független magyar minisztérium alakítása által feltétetett az alkotmány boltozatának záróköve.”

Gróf Széchenyi István Hogyan is kezdődött tehát ez az egész? Hogyan és kik építették fel azt a bizonyos boltozatot, és hogyan váltak az események egy új korszakot hozó forradalom, és függetlenséget célzó szabadságharc közös gyújtópontjává 1848 március 15 –én. 1830 –ban gróf Széchenyi István Hitel című művében leírta, hogy Magyarországon fontos változásokra van szükség: fel kell számolni az ősiség törvényt, mely megtiltja a nemesi föld értékesítését és így a hitelfelvételt, ami viszont kulcs fontosságú lenne a gazdálkodás és a modernizáció végrehajtásához. Széchenyi 1830 –ban kijelölte a változások irányát és sarokpontjait, elindította a reformkort, felnyitotta a nemesség szemét, és ráébresztette a nemzetet, hogy az országnak változtatnia kell berendezkedésén.

Széchenyi javaslatainak középpontjában a törvények átalakítása – a polgári átalakulás – állt, melynek az embereket kell szolgálnia. Szolgálnia kell a népet 2 szempontból is: részint azért, hogy megszabadulva az elavult, a kereskedelmet, iparosodást béklyóba szorító középkori törvényektől, népünk gazdaságilag felemelkedjen, versenyképes modern országgá váljon, részint azért, hogy a kizsákmányolt rétegek – elsősorban a jobbágyság – érdekeltek legyenek a munkájukban, így hatékonyabb termelő munkát végezve gyarapítsák a nemzet erejét. Ismerős célok ezek ma is, és semmit nem vesztettek jelentőségükből. Ma is szükségünk van jó törvényekre, de még inkább gondolkodó vezetőkre, összefogást pártoló, dolgozni akaró emberekre, és egymást megbecsülő polgárokra.

Széchenyi elindított egy folyamatot, mely 1830 –ban kezdődött, majd egy mozgalommá terebélyesedve új célokkal, feladatokkal egészült ki, olyan emberek csatlakozásával, akik nélkül nem sikerülhetett volna országunk modernizációja. Kossuth Lajos, Wesselényi Miklós, Deák Ferenc, Batthányi Lajos mind felsorakoztak az új Magyarország programja mellett.

Kossuth Lajos joghallgató, majd a zempléni megyeháza jogtanácsosa volt. Később a pozsonyi országgyűlés szavazati jog nélküli látogatója, majd teljes jogú tagja. Jó barátjával Wesselényi báróval, és Kölcsey Ferenccel vállvetve igyekeztek elérni azt, hogy a diéta tagjai megértsék az ország felemelkedéséhez elengedhetetlen lépések jelentését és jelentőségét. Mi az a közteherviselés, örökváltság, miért fontos a sajtószabadság, és a felelős magyar minisztérium. Közben Kölcsey 1823 –ban megírta gyönyörű himnuszunkat, melyben kifejezte:

„… megbűnhődte már e nép a múltat és jövendőt”

Az uralkodó rétegek és a bécsi királyi udvar úgy érezték, hogy a Széchényi és Kossuth által képviselt változások számukra komoly veszélyeket hordoznak, hiszen nem csupán modernizálják az ország gazdaságát, hanem olyan társadalmi folyamatokat is elindítanak, melyek veszélyeztetik a főnemesség hatalmát, és Ausztria Magyarország feletti uralmát. A bécsi hatalom nem akarta tehát a magyarországi modernizációt, számára hasznosabb volt egy kiszipolyozható éléskamraként szolgáló gyarmat, mely megmarad a feudális viszonyok közt, elfogadva és elviselve Ausztria irányítását.

1837 –re a hatalom börtönbe juttatta Kossuthot, Wesselényit, a közszerepléstől való visszavonulásra kényszerítette Kölcseyt és megfélemlítette a reformmozgalom tagjait. Azonban a magyarokra jellemző küzdő szellem új kezekbe juttatta a változásokat jelképező zászlót és a kor legtekintélyesebb jogtudósa Deák Ferenc vette azt ideiglenesen a kezébe. A pozsonyi országgyűlés reformtagjainak élére állva, 1840-re elérte Kossuth szabadon bocsátását, aki 1841 és 1843 közt a Pesti Hirlap hasábjain folytatta a harcot. Ő volt az első magyar politikus, aki a sajtót felhasználva hangsúlyt helyezett arra, hogy a lakosság széles rétegei, vagyis maga nép is megismerje és megértse az országgyűlésben folyó küzdelmeket.

Kossuth megértette az országgal, hogy szükség van a közteherviselésre, vagyis minden magyar állampolgárnak, nemesnek – jobbágynak – polgárnak egyaránt fizetnie kell az adót, hisz csak az összefogás által teremtett állami vagyon révén finanszírozható egy fejlődni akaró ország. Széchenyi a gyakorlatban is bizonyítani tudta e gondolat fontosságát, amikor kezdeményezésére megkezdték a Lánchíd építését, majd 1836-ban törvényt hoztak arról, hogy ezen a hídon bizony minden átkelőnek – nemesnek és közrendűnek – egyaránt kell majd átkelési díjat fizetnie.

Ugyancsak Kossuth és Széchenyi érdeme volt a reformkor legnagyobb vívmányának, az örökváltságnak a tömegek felé való megismertetése, majd országgyűlés elé vitele. 1848 –ig  a magyar jobbágyság a feudalizmus alaptörvényei szerint nem rendelkezhetett földdel. Az általa használt földterület a földesúr tulajdona volt. A jobbágy megművelhette, és betakaríthatta terményeit, de ennek fejében rengeteg juttatással és szolgáltatással tartozott ura felé. Például a megtermelt javak tizedét át kellett adnia, illetve bizonyos napokon ingyen kellett robotolnia a földesúri majorságban. Az örökváltság révén Kossuthék azt kívánták elérni, hogy a jobbágy saját tulajdonába vehesse földjét, így munkája és élete célt, perspektívát nyerjen, aminek révén hatékonyabb munkát végezve modern gazdaságot tudjon működtetni.

A reformkor évei alatt a változásokat pártoló reformképviselők javaslatai, melyek közt a közteherviselés és az örökváltság mellett megjelent az ősiség eltörlése, és a tized szedés megszüntetése is, 1847 –re sorra elakadtak az országgyűlések konzervatív tagjainak ellenkezésén. Mindössze néhány kezdeményezést sikerült végrehajtani, így 1844 –től lehetett Magyarország hivatalos nyelve a latin helyett magyar. A reformországgyűlések sorában az utolsó 1847 –ben kezdődött. Kossuth Lajos és köre összegyűjtötte azon javaslatokat, melyeket az azt megelőző 17 év alatt a változásokat követelő reformnemesség kidolgozott, és egy utolsó nagy küzdelemre készülve kívánták elérni, hogy a javaslatokat a diéta jóváhagyja.

Az utolsó reformországgyűlés 1847 novemberétől 1848 március elsejéig csupán félsikereket ért el. Kossuth és Széchenyi olykor egymással is vitába szállva igyekeztek harcolni a javaslatokért, de úgy tűnt a bécsi hatalmat szolgáló konzervatív képviselői tábor erősebb lesz. Az első fordulat március elsején következett be. Ezen a napon megérkezett Pozsonyba a hír: Párizsban forradalom tört ki. Az országgyűlésben Kossuth kihasználta a konzervatív tábor pillanatnyi ijedtségét, melyet az keltett, hogy a Párizsból kiinduló forradalmi hullám esetleg eléri az országot, és gyújtó hangú felszólalásában a változásokat összefoglaló felirati javaslat elfogadását követelte. Az alsóház el is fogadta a javaslatokat, ám a felsőházi udvarhű konzervatív főurak, az országgyűlést elhagyva igyekezték meggátolni a reformgondolatok törvénnyé formálódását.

Ekkor úgy tűnt egy időre megtorpannak az ország átalakulásának folyamatai, ám az események ezen pontján összekapcsolódtak a pozsonyi és pesti történések. Ugyanis a forradalom előkészítésén munkálkodó Pesti Ellenzéki Kör március 5 –én Kossuthoz küldte Irányi Dánielt, akivel sikerült összehangolniuk a további stratégiájukat. Terveik szerint az elkövetkező napokban az Ellenzéki kör petíciós mozgalmat indít, és így segít nyomást gyakorolni a felsőházra, miközben maga Kossuth az országgyűlésben „küzd” tovább. Irányi a megbeszélés után hazautazott, és 6 nappal később, 1848 március 11 –én Írinyi József tollából megszületett a 12 pont, melyet Kossuth programjára épített petícióként a József napi vásárra érkező vidéki parasztság előtt akartak felolvasni.

A parasztság esetleges felkelésétől és a párizsi eseményektől megijedt főrendi ház számára az utolsó csepp a pohárban, a Bécsben kitört forradalom híre volt. Amikor március 13 –án Pozsonyba érkezett a bécsi forradalom híre, a felsőház is beadta a derekát. Megtörtént a felirati javaslat kibővítése, és elfogadása. Két nappal később 1848 március 15 –én  reggel 10 órakor 72 képviselő, köztük Kossuth és Széchenyi vitte gőzhajón Bécsbe a javaslatokat melyek az uralkodói jóváhagyás esetén Magyarország számára egy új kort jelentettek. Közteherviselés, örökváltság, nemzeti kormány, sajtószabadság, unió Erdéllyel, évenkénti országgyűlés, a papi 10-ed és ősiség törvény eltörlése, a feudalizmus végének és a modern szabad fejlődés kezdetének szinonimái voltak. Miközben Kossuth a forradalmi Bécsbe érkezett, ahol ünneplő tömeg fogadta, megindultak március 15 –e pesti eseményei is. Kitört a forradalom.

A pesti forradalom eseményei

A 12 pont

Korán reggel, 5:30-kor a márciusi ifjak a Pilvaxban várták Petőfit, aki késett. Végül elébe mentek, majd együtt Jókaihoz, ahol a forradalmi teendőket vitatták meg. Eközben a Pilvax környékén Sükei Károly (szerkesztő) ötszáz fős tömeget mozgósított, a 12 pont szétkiabálásával. Így végül Jókaiék odaérkezésekor már egy tekintélyes létszámú csoport alakult ki és sorakozott fel a márciusi ifjak mögé. A kisebb tömeg először az egyetemhez vonult, ahol rövid idő alatt 10 ezer főre gyarapodott. Az egyetemistáknak Petőfi elszavalta a Nemzeti Dalt, és felolvasta nekik a 12 pontot is. Ezután a már valóban jelentősre duzzadt tömeg együttesen vonult a Landerer-Hackenast nyomdához, ami a Hatvani (ma: Kossuth Lajos) utca és a Szép utca sarkán volt. Itt megtörtént a 12 pont és a Nemzeti Dal kinyomtatásának kikényszerítésére, majd a tömegben való szétosztása. Ekkorra már dél volt, a tömeg nagy része hazatért. Az események délután három órakor folytatódtak, amikor a forradalmárok a Nemzeti Múzeumnál népgyűlést szerveztek. Itt született az elhatározás, hogy a rendkívüli helyzet miatt összehívott városi közgyűléshez vonulnak, s azt felszólítják a 12 pont elfogadására. Az események irányítása ezen a ponton hivatásos politikai vezetők kezébe került: Nyáry Pál és Klauzál Gábor személyében. (Ők a pesti megyeházától érkeztek a múzeumhoz.) A forradalom következő állomása tehát a pesti városháza volt, ahol Nyáry Pál átadta a petíciót Rottenbiller Lipót polgármesternek. Ezt követően forradalmi választmány alakult három márciusi ifjú, három liberális nemes és hat városi tanácsos részvételével. A forradalom legfőbb eseménye a városháza után következett, amikor az ünnepélyes hangulatú tömeg a budai várhoz indult, hogy ott a helytartótanácsnak is átadta a 12 pontot. A helyszínre érkezve még két további célt is megfogalmaztak: a cenzúra eltörlésének követelését és a József kaszárnyában két éve raboskodó Táncsics Mihály kiszabadítását. Táncsics paraszti sorból származó értelmiségiként 1846 után röpiratokban követelte a jobbágyság felszámolását, így a hatóságok sajtóvétség címén börtönbüntetésre ítélték. A forradalmárok mindhárom célkitűzésüket megvalósították: átadták a 12 pontot, elérték, hogy a helytartótanács szabadon engedési passzust adjon ki Táncsics nevére, és kiharcolták, hogy elrendelje a cenzúra feloldását. A tömeg hangulata ekkor már eufórikussá vált, és a szabadon bocsátott Táncsicsot a vállán vitte Pestre. Március tizenötödike eseménysora Pesten az esti, Nemzeti Színházbeli programmal zárult, ugyanis 18 órától a Bánk Bánt játszották. (Eredetileg ezen a napon Anton Hocebo: Benyovszky avagy a kamcsatkai száműzöttek című darabja ment volna.) Az előadás előtt Jókai beszélt a tömeghez, és közölte: győzött a forradalom, elérték a sajtószabadságot, forradalmi választmányt alakítottak és eltörölték a nemesi megszólításokat. Aznap este 300 pesti joghallgató hajókon indult el Bécsbe, hogy támogassák az ottani forradalmat is.

A forradalom győzelme

Miközben Pesten Petőfi Sándor, Jókai Mór és Nyáry Pál vezetésével zajlottak a forradalmi események, addig az igazi áttörést és a tényleges forradalmi győzelmet Bécsben Kossuth és Széchenyi vívta ki. Március 16 –án átnyújtották V. Ferdinándnak a felirati követeléseket, amelyeket még aznap este az államtanács a bécsi, a pesti és az egész Európára kiterjedő forradalmi hullám miatt, kelletlenül jóváhagyott. Batthyány Lajos kinevezésének uralkodói jóváhagyására csak március 17 –én került sor, Széchenyi, Eszterházy és István nádor személyes közbenjárásának hatására.

A forradalom győzelmének gyümölcse a március 15 –ét követő egy hónapban érett be, amikor a Kossuth által kidolgozott felirati követelésekből a magyar országgyűlés létrehozta az áprilisi törvényeket, és kinevezte az első magyar felelős kormányt. A 31 törvény révén hazánk maga mögött hagyhatta a feudalizmust, lerakhatta a modern Magyarország alapjait. Széchenyi a következőképp összegezte az eseményeket:

„…Az én politikám biztos volt, de lassú, Kossuth egy kártyára tett mindent és legalább idáig annyit nyert a hazának, mint amennyit az én politikám tán 20 év alatt bírhatott volna előállítani! Ha reaktio nem történik és több lesz bennünk a hazafiság, mint az irigység s több a polgári erény, mint dicsvágy, én biz’ azt hiszem, lesz még a magyarbul valami s pedig sok!”

Sajnos 1848 tavaszán és nyarán a nagyhatalmak sorra eltiporták az európai forradalmakat, és 1848 júliusára az osztrák udvar is visszanyerte erejét. Támogatni kezdte a magyarok ellen fellépő és önállóságot követelő szerb és horvát erőket, bár Jelasics horvát bán 1848 őszén indított támadását hazánk még vissza tudta verni.

Az osztrák császári udvar 1848 őszén döntötte el, hogy bár Magyarországon a forradalom győzött, és az uralkodó elfogadta az új törvényeket, sőt beiktatta a magyar kormányt is, mégis le fogja rombolni az eredményeket, és az országot vissza fogja kényszeríteni a forradalom előtti kiszolgáltatott és elmaradott helyzetébe.

Az első magyar felelős kormány

1848 december 2-án az osztrákok lemondatták a magyar kormányt kinevező és a magyar forradalmat elfogadó V. Ferdinándot és helyére az alkut nem ismerő ifjú Ferenc Józsefet ültették, majd megindították elsöprő erejű támadásukat. A támadással megkezdődött az 1848 –as szabadságharc, mely 1849 augusztus 13 -án a világosi fegyverletétel napján sajnos elbukott. Elbukott, mert hazánknak nem csupán egy elnyomó nagyhatalommal, hanem egy szövetséggel kellett szembenéznie. Az Ausztria Poroszország és Oroszország közt 1815 –ben megkötött Szent Szövetséget, melyet 1833 –ban orosz-osztrák katonai szerződés is kiegészített, (Münchengratz-i szerződés) a forradalmak közös elnyomása hívta életre.

Oroszország kisegítve szövetséges társát hatalmas túlerejével legyőzte az addigra már kivérzett és 6 hónapja hadban álló legyengült magyar hadsereget. 1849 október 6 –án Aradon 13 magyar honvédtábornokunkat végezték ki igazságtalanul és jogtalanul, illetve az ezt követő hónapokban további 120 szabadságharcost fosztottak meg életétől. A szabadságharc elbukott és Magyarország még 18 évnyi elnyomást volt kénytelen elviselni, amikorra végre kiegyezhetett nyugati szomszédjával.

A forradalmi eredmények azonban megmaradtak, a modern Magyarország alapjait március 15 –én lerakhattuk. Kis hazánk bebizonyította a világnak: képes az összefogásra, képes arra, hogy egyszerre két nagyhatalommal harcolva is megalkossa önállóságának alapjait. A világ megismerte népünk küzdeni akarását, mert olyan önzetlen emberek vezettek bennünket, mint gróf Széchenyi István, aki egy teljes évi jövedelmét ajánlotta fel Magyarországért, olyan vezetők mutattak példát mint Kossuth Lajos, aki alkut nem ismerve tartotta össze és lelkesítette a magyarok millióit.

Magyarország 1848 március 15 –én az összefogásról a küzdeni akarásról, az önzetlenségről tett tanúbizonyságot. Ma amikor ugyancsak mindenki harcot vív a napi megélhetésért, a munkahelye megtartásáért, a családja boldogulásáért ebből napból erőt tudunk meríteni magunknak, hisz ugyanazon értékekre van ma is szükségünk, és ezek közt a legfontosabb az összefogás. Erről szólt 1848 március tizenötödike is.

Zárásul olvassuk Petőfi sorait, és nézzük, ő hogyan emlékezett a nevezetes nap eseményire:

"A Pilvax kávéházban azt határoztuk, hogy sorra járjuk az egyetemi ifjúságot. Először az orvosokhoz mentünk. Szakadt az eső, amint az utcára léptünk, s ez egész késő estig tartott, de a lelkesedés olyan, mint a görögtűz: a víz nem olthatja el. Az orvosoktól a mérnökökhöz, majd a jogászokhoz vonult a számban és lelkesedésben egyaránt percenként növekedő sereg. Jókai fölolvasta a felhívást és a 12 pontot, s énvelem elszavaltatták a "Nemzeti-dal" -t. Mindkettőt kitörő lelkesedéssel fogadták, s a refrénben előjövő "esküszünk"-öt mindannyiszor visszaharsogta az egész sereg, mely a téren állt. Landerer nyomdájához mentünk, amely a legközelebb volt hozzánk, s a 12 pontot és a Nemzeti dalt rögtön nyomni kezdték. Délfelé elkészültek a nyomtatványok, s ezrenként osztották szét a nép között, mely azokat részeg örömmel kapkodta. Délután három órára gyűlést hirdettünk a múzeum terére, s a sokaság eloszlott. A szakadó eső dacára mintegy 10000 ember gyűlt össze a múzeum elé, onnan a városházához mentünk. A tanácsterem megnyílt, s megtelt néppel. Rövid tanácskozás után a polgármester aláírta a 12 pontot. Óriási lelkesedés tört ki!... - Budára! Budára! Nyittassuk meg Táncsics börtönét! Ezek voltak a nép leginkább és legtöbbször hallható kiáltásai. A választmány legalább húszezer ember kíséretében fölment Budára a helytartó tanácshoz és előadta kívánatait. A nagyméltóságú helytartó tanács sápadt vala és reszketni méltóztatott, s öt percnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett. A katonaságnak kiadatott a tétlenségi rendelet, a cenzúra eltöröltetett, Táncsics börtönajtaja megnyílt. A rab írót diadallal hozta át a töméntelen sokaság Pestre. Ez volt március 15-e. Eredményei olyanok, melyek e napot örökre nevezetessé teszik a magyar történelemben."

(Részlet Petőfi Sándor naplójából)

Harmat Árpád


Forrás: http://tortenelemklub.com/