Erzsébet-kultusz - anekdoták

Erzsébet-mítosz

"Őrző angyala volt egy próbára tett nemzetnek.
Két nagy szenvedő talált egymásra a história
jegyében: Ő és a nemzet. Megértették egymást."


Noha Erzsébetről sokan sokfélét írtak, a kutatások során egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy kultuszának csak a szélesebb közönség érdeklődésére is számot tartó aspektusai vannak kidolgozva.  "Aki Ferenc Józsefet valamilyen oknál fogva nem szereti, hajlandó Erzsébetet rokonszenvesnek látni. (Az ellenkező eset kivételes.) De ha messze is álltak egymástól, mára már egybeolvadnak az emlékezésben. Erzsébet is a boldog békekor, ha óhatatlanul tragikusabb színekkel is, mint Ferenc József.

Akár tetszik, akár nem, mindketten hozzátartoznak a magyar történelem hagyományához. Ezt a hagyományt nem elutasítani és ócsárolni kell, hanem a helyére tenni."]
Emlékkép Erzsébet királyné halálára, Országos Széchényi Könyvtár Apónyomtatványtár Emlékkép Erzsébet királyné halálára, Országos Széchényi Könyvtár Apónyomtatványtár


ANEKDOTÁK


A vesszőfutás

Lipót király idejében honosították meg a katonaságnál a vesszőfutást és 1855-ig maradt szokásban. Kegyetlen büntetés volt ez nagyon!

Az elítélt katonának, akit elkövetett hibájáért följebbvalói érzékenyen akartak sújtani, két egymással szemben felállított sor között kellett végig mennie. A sorban álló katonák mindegyike a kezében lévő pálcával végig sújtott a szerencsétlenen, aki sebektől borítva, gyakran aléltan terült el. Jajkiáltásait a pergő dobok hangja nyomta el.

Értésére esett ez a szigorú és embertelen büntetés a királynénak is. Nemes szíve megesett a szerencsétleneken.

- Felséges uram - szólt a királyhoz, - Te jóságos atyja vagy népeidnek. Katonáid is gyermekeid, akik szívesen áldozzák érted és hazájukért éltöket és véröket. Ne engedd meg tehát, hogy ezeket úgy kínozzák, sanyargassák. Töröld el a vesszőbüntetést.

S e kérés nem hangzott el nyomtalanul. Milliók áldása szállt érte az egekbe.


A mi Királynénk

Mikor 1866-ban északról a porosz, délről az olasz fenyegette Ausztriát, az uralkodó-családnak menekülnie kellett Bécsből. Erzsébet királyné gyermekeivel együtt Budára jött s a zúgligetben lakott egyszerű villában.

Az udvar emberei megrémültek. Azt hitték, a magyar nemzet megbosszulja hosszas elnyomatását, tengernyi szenvedését. Kérték a királynét, hogy ne menjen a magyarok közé.

De Erzsébet nyílt lelke felháborodottan utasította vissza a magyar nemzet gyanusitását:

- Sokkal jobban ismerem a lovagias magyar nemzet lelkét, semhogy a szerencsétlenen bosszút álljon. Védtelen asszonyt, ártatlan gyermeket nem bánt a magyar.

Nem is bántotta senki. Még a lába nyomát is megcsókolták; áldották, dicsőítették és mindennapi imáikba foglalták hű magyarjai.


Báli botrány

A felirati bizottság már megalakult s működését meg is kezdé, mikor ő felségeik január 29-én Budapestre jöttek. Épen úri bál volt az Európa nagy termében. A császárné kíséretéből többen óhajtottak volna ott megjelenni s a császárné főudvarmestere ezt közlé a rendezőséggel. A rendezőség néhány tagja azonban kijelenté, hogy udvari emberekkel és katonatisztekkel ők együtt nem mulatnak s igazi honleányok nem tánczolnak. Megjegyzendő, hogy az Almássy összeesküvés áldozatai akkor még a börtönt szenvedték. No hiszen, lett erre az udvarnál rettenetes riadalom. Az udvari személyzet nem akart kevesebbet, mint hogy fölségek rögtön pakoljanak s menjenek Bécsbe, a magyar rebelliseket pedig vasra kell verni. Midőn a császárné megtudta e báli botrányt, mint a bécsi lapok nevezték, kezét tördelve így kiáltott fel: "Mein Gott, was werden die Herren Erzherzoge dazu sagen?" (Istenem, mit mondanak majd ehhez a főherczegek.)

A királyné és Klapka

Az általános amnesztia után Kossuth Lajoson kívül a szabadságharcnak majd minden szereplője hazatért.

Hazajött Klapka György tábornok is, Komárom hős védője.

Erzsébet királyasszony, mióta elolvasta Horváth Mihály történeti művét, különös érdeklődést táplált a komáromi hős iránt. Midőn a felséges asszony megtudta, hogy a tábornok is visszatért hazájába, magához rendelte.

A Hofansage, amellyel Klapkát felrendelték a várpalotába, csak így volt címezve: Klapka György úrnak.

Klapka elment a várkastélyba és jelentkezett. Azt mondták neki, hogy a királyné a várkertben sétál s azt kívánja, hogy Klapka ott mutassa be magát neki.

Ugy történt. Erzsébet királyné lebilincselő szívességgel fogadta s egyenesen így szólította: Tábornok úr...

Ez a gyöngédség felette meghatotta a szabadságharc hős tábornokát. Még inkább meglepte az, midőn a királyné egy pár konvencionális mondat után, amelyekben a budai kilátás szépségeit magasztalta, rögtön a szabadságharcra tért át. Klapkának beszélni kellett a hős harcokról, Komárom halált megvető védelméről. A királyné könnyes szemmel hallgatta végig a várvédő hős visszaemlékezéseit.

Búcsúzáskor így szólt hozzá:

- Megkönnyebbült a lelkem, tábornok úr, hogy annak a korszaknak egyik legnagyobb élő alakjával megismerkedhettem.

Erzsébet királyné és Deák Ferenc

Deák Ferenc iránt tudvalevőleg halála órájáig különös hálával és tisztelettel viseltetett az uralkodóház, anélkül, hogy a nagy államférfi annak a hálának és tiszteletnek a fejében bármily kegyet is elfogadott volna. A dinasztia Andrássy Gyula gróf útján mindent elkövetett, hogy a haza bölcsét megjutalmazhassa, de az öreg Deákkal, mihelyt arra került a sor el is kellett fogadni, nem lehetett menni semmire.

Majdnem két esztendő múlt el a koronázás ténye után és a Habsburg háznak még mindig nem sikerült leróni őszintén érzett tartozását a nagy ember iránt. Már le is mondtak a reményről, hogy ezt életében tehessék, amidőn a királynénak az a gondolata támadt, hogy Deákot saját kezűleg irt levélben fogja meghívni az udvari ebédre. Fényes udvari staféta vitte az egyszerű öreg úrhoz a királyné levelét [...].

Deák Ferenc átvette, eltette és megőrizte a levelet, de az udvari ebédre nem ment el, hanem kimentette magát. Ekkor az udvar határozott felszólítással küldötte hozzá Andrássy grófot, arra kérve Deákot, hogy végre kérjen már valamit. Deák mindenekelőtt gondolkozási időt kért. Mikor ez az idő lejárt, megjelent nála Andrássy Gyula gróf, hogy ígérete beváltására, vagyis kérése előterjesztésére kérje a haza bölcsét. Arról a párbeszédről, ami köztük lefolyt, hiteles följegyzések nem maradtak ránk, de a találkozás után nyilvánosságra jutott, hogy mit kért Deák: a királyi pár fotográfiáját egyszerű keretben...

Forrás: Budapest Főváros Levéltára