Az úttörők- Magyar nőtörténeti arcképcsarnok

Szerző: Schuller Gabriella

A nőjogi törekvések hosszú hagyományra tekintenek vissza hazánkban. A 19. század társadalmi mozgásai Magyarországra is eljutottak, számos nő és férfi állt ki tettel, szóval, írással a két nem egyenjogúsága mellett. 1904-ben 200 női és 50 férfi taggal Feminista Egyesület alakult, s a szervezet létszáma évről évre exponenciálisan növekedett. Ez a történelem azonban hosszú időre láthatatlanná vált: az államszocializmus a civil szerveződések helyett központilag, szovjet mintára kívánta emancipálni a nőket, feledésre ítélve az addig történteket. A napjainkban zajló kortárs nőtörténeti kutatások azonban újra láthatóvá tették az elfeledett sorsokat. Az alábbiakban rövid válogatást teszünk közzé az úttörő nők életrajzából.

Az első magyar nőjogi publicista
Karacs Ferencné Takács Éva 1780–1845

Írásaiban a nők férfiakéval egyenrangú szellemi képességei mellett állt ki. Élettörténetéről kevés adat áll rendelkezésre. Férje Karacs Ferenc térkép- és rézmetsző volt, házukban gyakran megfordultak a kor szellemi vezetői (pl. Fáy András, Kazinczy Ferenc, Vörösmarty Mihály, Kölcsey Ferenc), Katona József még lakott is náluk.

A Tudományos Gyűjtemény című folyóiratban 1822-ben megjelent írásaival polémiát indított a nők társadalomban és kultúrában betöltött szerepét, valamint a nemi szerepek rögzítettségét illetően. Első cikkében a nők sablonos ábrázolását kritizálta egy színműíró két művében, a másodikban Kultsár István tanulmányával szemben fejtette ki álláspontját a nőneveléssel kapcsolatban. Míg Kultsár a házi nevelés tökéletesítésének híve volt, a Ratio Studiorum pedig rendileg elkülönített oktatást írt elő, Takács Éva nézete szerint a rendileg vegyes oktatás a sors forgandóságának gondolatához szoktatja a lányokat, és széles társadalmi tapasztalatot biztosít számukra. Szorgalmazta, hogy a növendékek ne csupán a háziasszonyi teendőket sajátítsák el, hanem olyan készségeket is, melyek adott esetben kenyérkereseti pályákon lehetővé teszik önfenntartásukat.

A cikk nyomán kibontakozó vita nem egyszerűen Takács Éva nézetei ellen irányult: a polemizálók egy része már azt is kétségbe vonta, hogy a nőknek joga és megfelelő képessége lenne a férfiak nézeteinek kritizálásához és írásaik közzétételéhez. A vita során jó néhányan (köztük a szerkesztőség is) a nők férfiakéval azonos képességei mellett foglaltak állást.

Nevelőnő, író
Karacs Teréz 1808–1892
Takács Éva leánya. Szülei támogatták tanulását, ami ekkoriban főként önképzést jelentett. Írásai először 1822-ben jelentek meg, azt követően folyamatosan publikált verseket,

műfordításokat, pedagógiai és politikai jellegű cikkeket. Az 1840-es évek közepén

ismerkedett meg Leővey Klárával és Teleki Blankával.

1846-ban a református egyház felkérésére Miskolcon leányiskolát és nevelőintézetet alapított, melyben az országban elsőként polgárleányok nevelésére is lehetőség nyílt, ezzel az oktatás demokratizálása mellett állt ki. Korszerű elveken alapuló tanítási módszerének lényege a magyar nyelvű tanítás, a magoltatás helyett szemléltető oktatás alkalmazása volt. Az iskola hamarosan országos hírnévre tett szert.

Karacs Teréz 1848-ban egyetlen nőként részt vett a július 20–24. között gyűlésező tanügyi kongresszuson, mely a kor gyakorlatával szembehelyezkedve a tanítók és tanítónők egyenlő javadalmazását írta elő. A nehéz anyagi körülmények miatt 1859-ben lemondott a miskolci tanintézmény vezetéséről. Kolozsváron vette át a belvárosi elemi és felsőbb leányiskola igazgatását, később a Teleki család nevelőnője volt, majd magántanárként dolgozott Pesten. 80 éves korában vonult vissza a tanítástól.

Az első leánynevelő intézet alapítója
Gróf Teleki Blanka 1806–1862Nagynénje, Brunszvik Teréz hatására választotta a nőknek a férfiakéval egyenértékű oktatását életcéljául, amit a női emancipáció alapfeltételének tekintett. A korabeli újságokban számos, a nők nevelésével és az egyenjogúsággal foglalkozó írása jelent meg. 1846-ban magyar nyelvű leánynevelő intézetet állított fel Pesten Lővei Klárával; az első középfokú leányiskolát Magyarországon, amelyben az oktatás szaktanári rendszerrel indult meg, jól képzett, haladó módszereket követő pedagógusokkal. Az intézet a forradalom miatt 1848-ban feloszlott. 1848 áprilisában a márciusi 12 pont mintájára tanítványaival kihirdették a „Teleki Blanka növendékeinek kiáltványát a nők egyenjogúsága ügyében”. A szabadságharc bukása után menekülteket rejtegetett, külföldi forradalmi körökkel tartott fenn kapcsolatot. Elfogták és tízévi börtönre ítélték. Szabadulása után Párizsba távozott, s ott a magyar menekültek ügyével foglalkozott.

Az első egyetemi diplomával rendelkező magyar nő,
az Országos Nőképző Egyesület egyik alapítója
Gróf Hugonnai Vilma 1847–1922

Miután tudomást szerzett róla, hogy Svájcban már nők előtt is megnyílt az orvosi fakultás, elhatározza, hogy tanulmányokba kezd. Döntését családja elfogadta, de anyagilag nem támogatta; úgy tudni, ékszerei eladásából finanszírozta az utat. Diplomáját 1879-ben szerezte meg Zürichben.

Noha rögtön több kedvező munkaajánlatot is kapott, hazatért, és 1883 májusában diplomája elismerését kérvényezte. Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter ekkor egy orvosokból álló héttagú bizottságot állított fel annak eldöntésére, vajon nők is gyakorolhatják-e az orvosi hivatást. Végül a bizottság kedvező állásfoglalása ellenére megtagadta a kérelmet. Hugonnay ezt követően „csak” bábaként tevékenykedett, szabadidejében pedig a nők társadalmi helyzetével és egészségével foglalkozó ismeretterjesztő szövegeket írt.

1895-ben rendelet született, mely kimondta, hogy nők is részt vehetnek bölcsészeti, orvosi és gyógyszerészi képzésben, továbbá honosíttathatják külföldön szerzett diplomájukat. (Ennek hátterében Bosznia okkupációja állt; a muzulmán nők ugyanis nem fordultak férfi orvosokhoz.) Hugonnay ekkor újfent diplomája elismeréséért folyamodott. Bár az orvoskar először elutasította, néhány vizsga letétele után, 1897. május 14-én orvosdoktorrá avatták. A praktizálás mellett tanítással is foglalkozott, előadásokat tartott a Bábaképző Intézetben, szakirodalmi könyveket fordított németből és franciából. Az első világháború idején hazai orvosnőket szervezett a vöröskeresztes hadikórházakban végzendő orvosi szolgálatra.

Nőjogi és békepárti aktivista, újságíró
Bédy-Schwimmer Rózsa 1877–1948

1897-ben a Nőtisztviselők Országos Egyesületének elnökeként kezdett a nők politikai egyenjogúságának elismertetésén fáradozni. 1904-ben, külföldi példáktól inspirálva, Glücklich Vilmával közösen megalapították a Feministák Egyesületét. A szervezet 1913-ban nemzetközi konferenciát tartott Budapesten, melyről a korabeli nemzetközi sajtó elismerően nyilatkozott.

A háború előtt Bédy-Scwimmer már világszerte elismert békeharcos és feminista volt. 1914-ben a Nemzetközi Szüfrazsett Szövetség nemzetközi sajtótitkáraként és európai újságok tudósítójaként dolgozott Londonban. Az Egyesült Államokban ő nyújtotta át Wilson elnöknek azt a nemzetközi petíciót, mely a hadviselő felek közötti békekonferencia összehívását célozta.

1918-ban egy ideig a Nemzeti Tanács Intéző Bizottságának tagja volt. Károlyi Mihály, minthogy Bédy-Schwimmernek rendkívül jó kapcsolatai voltak a nemzetközi politikai életben – egyedülálló módon – svájci nagykövetnek nevezte ki. 1919-ben Európa-szerte agitációt folytatott a magyarországi fehérterror ellen.

1921-ben az USA-ba költözött, ahol folytatta feminista és békepárti tevékenységét. 1929-ben megtagadták tőle az amerikai állampolgárságot, mert nem volt hajlandó aláírni, hogy szükség esetén fegyverrel is szolgálja új hazáját. 1937-ben világbékedíjat kapott; neve többször szóba került a Nobel-békedíjra jelöltek között is.

A magyar nőjogi mozgalom egyik vezéralakja
Az első nő, aki Magyarországon bölcsészdiplomát szerzett
Glücklich Vilma 1872–1927

A Nőtisztviselők Országos Egyesületének tagja, majd az ebből 1904-ben kivált Feministák Egyesületének egyik alapítója és hosszú ideig ügyvezető elnöke volt. Az Egyesület egyik célkitűzésének a vidéki fiókegyesületek alakítását tekintette. Az emancipációért fellépő egyesület balról és jobbról is egyaránt folyamatos támadásnak volt kitéve: a konzervatívok szerint a nők biológiai adottságainak ellentmond a közéleti tevékenység; a szociáldemokraták pedig úgy vélték, az egyesület választójogi programja csak a felsőbb osztályhoz tartozó nők érdekeit szolgálja.

Később, a Tanácsköztársaság idején Kun Béla „burzsoá ideológiai csökevénynek” titulálta a feminizmust, az egyesület feloszlatását fontolgatta, lapjukat és gyűléseiket be is tiltották. Az ellenforradalmi időszak konzervatív erői számára háborúellenességük és a nők választójoga melletti érvelésük a baloldallal mosta össze tevékenységüket. Minthogy titkosrendőri zaklatásoknak voltak kitéve, a csoport vezetői elhagyták az országot. Glücklich Vilma 1922–25 között a Nők Nemzetközi Ligája a Békéért és Szabadságért nevű szervezet genfi központjának főtitkáraként tevékenykedett. Megbízatása lejártával Dublinban a liga 7 tagú vezetőségének tagja maradt, 1925-ben tért haza.

A Feministák Egyesületét a hatalom 1942-ben megszüntette. Az egyesület a háború után rövid időre újjáalakult, majd a kommunista hatalomátvételt követően – más civil szerveződésekhez hasonlóan – 1949-ben végleg betiltották.

Író, filozófus, mozgásművész, az első magyar professzornő
Dienes Valéria 1879–1978

1901-ben rendkívüli hallgatóként matematikát, fizikát, filozófiát hallgatott a Pázmány Péter Tudományegyetemen, párhuzamosan zeneszerzést és zongorát tanult a Zeneakadémián.

1905-ben matematikából, filozófiából és esztétikából szerzett doktorátust. Férjével élénk társasági életet éltek, baráti körükhöz tartozott Jászi Oszkár, Lesznai Anna írónő, Madzsar Alice, a női testkultúra megújítója. Dienes (sz. Geiger) Valéria nagy figyelmet keltő előadásokat tartott a női jogokról, filozófiáról, esztétikáról. Egy korabeli levele szerint főként az keltett szenzációt, hogy nő létére elvont dolgokról beszél.

Párizsi tartózkodásuk során két, életére döntő hatással bíró találkozásban volt része. Az egyik Bergson filozófiája, az ő műveit később magyarra fordította. A másik Isadora Duncan és a modern táncművészet megismerése; a példától inspirálva Pestre visszatérve mozgásművészeti iskolát nyitott, mely 1944-ig működött.

A modern táncművészet a női test felszabadítását célozta – a gyötrelmes balettsémáktól és a mozgást-lélegzést lehetetlenné tevő fűzőtől. A mozgalomnak több követője akadt hazánkban, többségük rangos nyugat-európai intézményekben, a mozgalom alapítóitól nyerte képzését. A második világháború után azonban (a mozgalom polgári gyökerei miatt) az államhatalom megszüntette a Mozdulatkultúra Egyesületet, bezáratta az iskolákat. Tánciskolájának hatósági megszüntetése után Dienes főként filozófiával és fordítással, az orkesztika elméleti megalapozásával foglalkozott. Legendásan sokáig megőrizte szellemi és testi frissességét, a tihanyi szemiotikai konferencián 96 évesen tartott előadást a tánc szemiotikájáról.

Forrás: RUBICONline