Kóka Rozália: Mátyás király rózsát nyitó ostornyele

Mátyás király meg az okos paraszt

Egyszer meghallotta Mátyás, hogy valahol, egy kis faluban él egy igen-igen okos paraszt. Azt gondolta: - Majd próbára teszem én azt a parasztot. Lássam, valóban olyan okos-e, amint az hírlik!

Megüzente neki, hogy jövő pünkösdkor jelenjen meg előtte, Budán, a palotájában! Úgy jöjjön, hogy hozza

magával a leghűségesebb barátját, no meg a legnagyobb ellenségét!

A paraszt megkapta az üzenetet. Gondolkodott, vajon ki is az ő leghűségesebb barátja, és ki a leggonoszabb ellensége? Rövid gondolkodás után tudta már, hogy mit kell tennie.

Pünkösd előtt való nap így szólt a feleségéhez:

- Asszony! Holnap a király elé kell mennünk, készülj fel az útra! Én még járok egyet a határban.

Az ember nem ment a határba, hanem elbújt a szénapadláson. Estefelé egy báránynak elmetszette a nyakát, s a vérével jól összekente a ruháját, a kezét, az arcát.

Amikor a felesége meglátta, a szívéhez kapott:

- Jaj, szerelmes istenem! Mit művelt kend? Tán csak nem ölt meg valakit?

- Hallgass asszony! Hozz vizet, hogy megmosakodjam! Összetalálkoztam a király ékszerészével a határban. Eltettem láb alól, az ékszereket meg mind elvettem tőle. Annyi ékszered lesz, mint magának a királynénak. Csak el ne árulj senkinek!

Megmosakodott a paraszt, szépen felöltöztek, s indultak is Budára, a királyhoz. Amint kiléptek a házból, a paraszt füttyentett egyet a kutyájának, őt is magával vitte. Sokáig gyalogoltak, míg a királyi palota elé értek. Ott mindjárt keresztbe tették előttük a lándzsát az őrök.

- Hé, paraszt! Hová akarsz menni? Ide nem mehet be mindenféle jöttment. Kiváltképp a kutyáknak tilos a bemenet!

Akkor a paraszt elővette a kalapja béléséből a király levelét. Az állt az írásban, hogy a paraszt pünkösd napján harmadmagával jelenjen meg a király előtt.

Na, beengedték őket. A király a trónján ült.

- Adjon isten, király őfelsége! - köszönt illendően a paraszt.

- Adjon isten, jó napot! - fogadta a király. - Látom, megjelentél úgy, ahogy kívántam, harmadmagaddal. Már csak azt nem tudom, kettőjük közül melyik a barátod, s melyik az ellenséged?

Erre a paraszt akkorát rúgott a kutyájába, hogy az becsúszott a trónus alá. Fájdalmában vinnyogott szegény jószág. Ezután egyet pisszentett neki a gazdája, a térdére csapott, s úgy hívogatta:

- Pucok! Gyere ide! Gyere ide kiskutyám, nem bántalak.

A kutya előkúszott a trón alól, csóválta a farkát, s megnyaldosta a gazdája kezét.

A király elmosolyodott:

- Látom már, hogy ki a barátod.

A paraszt rábólintott, úgy van. A kutya a leghűségesebb barátja. Most a paraszt a feleségéhez fordult, szidalmazni kezdte:

- Te hűtlen perszóna! Láttam, amit láttam, észrevettem, hogy a hátam mögött összekacsintottál azzal a nagydarab katonával! Hát erre esküdtél nekem a templomban?

Az asszony nagyszájú fehérnép volt. Csípőre rakta a kezét, s úgy ripakodott rá az urára:

- Még kend beszél?! Kend útonálló, kend zsivány, kend rablógyilkos! Felséges királyom! Az uram megölte felséged ékszerészét, az ékszereit elrabolta.

- Mit beszélsz te, asszony? Hogy is van ez? - kérdezte a király.

- Egy szó sem igaz az egészből, felség! - szólt a paraszt, s elbeszélte, hogy, s mint tett a bárányvérrel, hogy kiugrassa a nyulat a bokorból. Meg akarta tudni, mennyire állna mellette az asszony, ha ő bajba kerülne.

- Most már értem - szólt a király -, már tudom, hogy ki a leggonoszabb ellenséged. Nem hiába van jó híre az eszednek!

Mátyás király ekkor egy tarisznyát megtöltetett pénzzel, s így szólt hozzájuk:

- Eredjetek, s béküljetek meg egymással! A nagy ész csak akkor ér valamit, ha becsülettel is párosul. Vigyázz, jóember a becsületre! Éljetek boldogan!

A király három kérdése

Gondolt egyet Mátyás király, s ellovagolt Erdélybe. Ahogy ment a hegyek között, egy szép nagy faluban megállt. Meglátta, hogy egy házra ki van írva:

- Aki itt lakik, annak semmi gondja!

Méregbe gurult Mátyás király:

- Hát itt meg, ki a fene lakik, hogy nincsen neki semmi gondja? Én király vagyok, s mégis esznek meg a gondok.

Mindjárt beküldött egy szolgát a házba, hogy hívassa ki a gazdát. A házban egy gazdag csobán lakott a háza népével. Kijött a gazda, megkérdezte tőle a király:

- Hogy merted kiírni a házadra, hogy neked semmi gondod?!

Térdre vetette magát a csobán a király előtt:

- Felséges királyom! Nekem mindenem megvan a világon, s azért nincsen semmi bánatom.

- Na, hogy legyen, mire visszajövök, fejtsd meg nekem a következő három kérdést: Miből van a legtöbb, áprilisban? Miből van a legtöbb, májusban? Miből van a legtöbb, júniusban? Ha meg nem fejted nekem ezt a három kérdést, akkor karóba kerül a fejed.

Lett gondja a csobánnak! Azt se tudta, mit csináljon? Főtt a feje éjjel, nappal.

Volt neki egy ügyes, szép leánya. A számadó bojtárnak fájt érte a szíve erősen, de még reménye se lehetett rá, hogy a gazdag csobán hozzá adja.

Eljött a nap, hogy a király visszatérjen. A csobán szinte az eszit vesztette bújában. Kérdezte tőle a bojtár:

- Mi öli kendet gazduram?

Mondja a csobán, hogy mi a baj.

- Ezért egyet se búsuljon kend, csak adja ide a gúnyáját! Én majd megfelelek Mátyás királynak, de ígérje meg, hogy nekem adja feleségül a leányát.

Megígérte a csobán, hogyne ígérte volna! Majd meghalt félelmében. A bojtár aztán előállt a király szólítására. Kérdezte a király, aki azt gondolta, hogy a csobán áll előtte:

- Na, te gondtalan csobán! Miből van a legtöbb áprilisban?

- Rügy, királyuram.

- Hát májusban?

- Akkor meg virág - felelte a bojtár.

- Miből van a legtöbb júniusban?

- Fűszál, felséges királyom.

- Látom, jól meg tudsz felelni mindenre. Azért azt ajánlom, hogy azt a felírást takarítsd le a házadról. A baj mindig megérkezhet. Senki sem mondhatja el magáról, hogy semmi gondja. Még a király se!

Mátyás király ezzel otthagyta a bojtárt, s ellovagolt a kíséretével. A csobán belátta, hogy nagyon ostoba volt, a bojtárja okosabb ember nálánál. Hozzá is adta a leányát, s minden vagyonát a fiatalokra hagyta. Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Az időjós szamár és a szamár időjós

Egyszer Mátyás király vadászatra készült. Szerette volna tudni, hogy milyen időre számíthat. Megkérdezte hát az időjóst:

- Lesz-e eső?

Az időjós mindenféle tudós könyvekben lapozott. Belekukucskált a csillagvizsgálójába, hogy kifürkéssze a csillagok állását, végül jelentette:

- Uram, legalább két hétig nem lesz eső. Mehet felséged bátran vadászni.

Felkészült a király a vadászatra. El is indult másnap a kíséretével. Magával vitte az időjóst is.

Amint egy legelésző nyáj közelébe értek, a juhász szamara éktelen iázásba fogott, aztán vadul hengergőzni kezdett a földön.

Mátyás király megkérdezte a juhászt:

- Ugyan, mi baja annak a szamárnak, hogy olyan fertelmesen iázik s hempereg?

- Nincs annak semmi baja uram, csak vihart érez - mondta a juhász. - Meglátják, fél óra se múlik el, s itt a nagy jégeső s a vihar.

Mondja ezt Mátyás király az időjósnak, de az váltig állította, hogy jó idő lesz. Menegettek tovább. Hát, fél óra múltán olyan vihar kerekedett, akkora felhőszakadás lett, hogy a vadászok bőrig áztak. Mátyás király akkor odasúgta az időjósnak:

- A szamár lett az időjós, s az időjós lett a szamár!

Forrás: Kóka Rozália: Mátyás király rózsát nyitó ostornyele - Magyar Elektronikus Könyvtár