Ken Kesey emlékére

E napon halt meg Ken Kesey író (2001)


Nyolc éve, 2001. november 10-én hunyt el Ken Kesey amerikai író, a Száll a kakukk fészkére című, világhírű regény szerzője. A műben az olvasók és a kritikusok is a hatvanas évek Amerikája kiúttalanságának és otthontalanság-érzésének lenyomatát látták

Csendes-óceán partjára, az Oregon állambeli Eugene-be költöztek, ahol szülei jól menő tejgazdaságot üzemeltettek. Ő élte gondatlan és szabad életét: halászott, vadászott, úszott, falta a filléres ponyvaregényeket és a tudományos-fantasztikus műveket, s hallgatta az ismerős farmerek, halászok, vadászok mesés történeteit. A középiskolában amolyan minden csínyre kész, problémás gyerek volt. Bűvésztrükkökkel és hasbeszéléssel szórakoztatta társait, a tankönyvek helyett inkább a csillagokat tanulmányozta. Emellett kiváló sportoló volt, bokszolt, birkózott és labdarúgóként is jeleskedett.

A középiskola elvégzése után az Oregoni Egyetemen tanult tovább, ahol a helyi színjátszó körben színészi tehetségét is megcsillogtatta, s kacérkodott a gondolattal, hogy az egyetem után Hollywoodban próbál majd szerencsét. Ezt végül elvetette, mivel rátalált az írás örömére. Így inkább novellákban rögzítette napi élményeit, megfigyeléseit. Egy ösztöndíj segítségével áthallgatott a Stanford Egyetemre is, ahol írásművészeti órákat látogatott. 1956-ban feleségül vette egyik egyetemi osztálytársát, Faye Haxbyt, s házasságukból három gyerek született: Shannon, Zane és Jed.

1960-ban egy diáktársa sajátos pénzkereseti lehetőségre hívta fel figyelmét: a kaliforniai Palo Alto egyik veteránkórházába önkénteseket kerestek különféle narkotikumokkal végzett kísérletekhez. A kutatásokat a kormány finanszírozta, s Kesey kedélyesen ennyit jegyzett meg: „Na, ilyenkor kezdi el az ember azt érezni, hogy Isten létezik. Amikor a CIA elkezd drogot osztani neked.” A kísérletek befejeztével a kórház elmeosztályán elvállalta a betegfelvigyázói munkát. Itt szerzett tapasztalataiból, élményeiből született meg 1962-ben világhírű regénye, a Száll a kakukk fészkére.

A regény színtere a szigorú szabályok szerint működő, a külvilágtól és annak minden logikájától és rendjétől megfosztott elmeosztály, ahol a Hevenyek és Idültek tengetik céltalan és értelmetlen életüket a szigorú Főnéni irányítása alatt. Ide toppan be a nagy hangú, életerős és vagány McMurphy, aki megpróbálja felrázni betegtársait, a szánalmas emberroncsokat, hogy emberi méltóságukat visszanyerjék, érvényt szerezzenek jogaiknak. E tevékenysége közben kemény konfliktusokba kerül a Főnénivel, aki végül a legnemtelenebb eszközzel, a „rezgetővel”, vagyis elektrosokkal próbálja megtörni McMurphy ellenállását. A történetet az egyik főhős, a hatalmas termetű, kicsit féleszű, magát süketnémának tettető indián, Bromden (Serteperte Főnök) – a szerző alteregója – meséli el. A regény nem várt sikert aratott, az olvasók és a kritikusok is a hatvanas évek Amerikájának kiúttalanságának és otthontalanság érzésének lenyomatát látták benne. Hamarosan elkészült a színpadi változat is Dale Wasserman átiratában. Ennek jogait az a Kirk Douglas vásárolta meg, aki maga is játszott a Broadway-n a darabban; ő alakította McMurphyt.

Amikor a filmstúdiók is érdeklődni kezdtek, Douglas fiának, Michaelnek adta át a jogokat, aki egy – Amerikában legalábbis – eladdig kevéssé ismert csehszlovák emigránsra, bizonyos Milos Formanra bízta a rendezést. McMurphy szerepére előbb Marlon Brandót, majd Gene Hackmant próbálták megnyerni, s csak miután ők nemet mondtak, került a képbe az ördögi mosolyú Jack Nicholson. 1975-ben elkészült a film, amely a következő Oscar-gálán öt szobrocskát is kapott, s nézők milliói körében aratott sikert. Érdekes módon, maga a szerző, Kesey ki nem állhatta a filmet; nem szerette Jack Nicholsont, s Bromden alakját is kifogásolta.

A váratlan siker és népszerűség nem vakította el a mindig is kalandor lelkű Kesey-t. Megírt még egy regényt Olykor egy nagyszerű ötlet címmel, majd gyakorlatilag eltűnt az irodalmi életből. Barátaival együtt megvásárolt egy kiszolgált iskolabuszt, elképesztő színekkel átfestették, rámázolták a Furthur nevet. Keresztül-kasul beutazták Amerikát, s afféle „drog-happeningeket” tartottak útközben Merry Pranksters (Vidám csínytevők) néven, maguk is bőven fogyasztva a különböző tudatmódosítókból. Sofőrjük a Kerouac-regényekből ismert botrányhős, Ginsberg alkalmi szeretője, Neal Cassady volt, a zenei hátteret pedig a Grateful Dead együttes szolgáltatta.

1965-ben Kesey-t kábítószer birtoklásáért letartóztatták, de Mexikóba szökött. Hazájába – ahol börtön várt rá – bujkálva, lóháton tért vissza. 1967 novemberében szabadult. Ezt követően egy ideig újságíróskodott, majd ezt elunván, családjával letelepedett egy oregoni farmon, ahol apja mesterségét folytatta; tejgazdaságot üzemeltetett. Írt még néhány könyvet, de ezek színvonala meg sem közelítette első regényét. 1990-ben meghívták az Oregoni Egyetemre írást tanítani, de ekkor már egészsége nem volt tökéletes. Cukorbetegség kínozta, s májproblémái is voltak. 2001. november 10-én bekövetkezett halálát végül májrák okozta.

(MTI-Panoráma - Sarudi Ágnes) / Művész-Világ Online