Guillaume Apollinaire

E napon halt meg Guillaume Apollinaire költő (1918)

GUILLAUME APOLLINAIRE
(1880-1918)

Törvénytelen gyerek volt. Jó barátja, Pablo Picasso, aki ugyanúgy volt a modern festészet úttörője, mint ő a modern költészeté, azt híresztelte, hogy természetes apja XIII. Leó pápa volt. Holott anyja és így ő maga is azt állította, hogy az apa olasz gróf, Fligi d'Aspremont, akivel a szépséges lengyel táncosnő Rómában jó ideig együtt élt. Felettébb zavaros családi és állampolgársági körülmények közt telt gyermek- és ifjúkora. Rómában született, ott anyakönyvezték lengyel nemzetiségű olasz állampolgárnak. 7 éves korától Franciaországban élt, ott járta iskoláit. Minthogy Olaszországból érkeztek, és az anya egy ideig mint olasz táncosnő volt hivatalosan nyilvántartva, a nevét viselő fiút az alsó, majd felsőbb iskoláiban hol lengyelnek, hol olasznak írták az iratokba és a bizonyítványaiba. Noha franciául sokkal jobban tudott, mint akár lengyelül, akár olaszul, s már kezdett híres francia költő lenni, mégse kapott útlevelet, mivel nem volt francia állampolgár.

De azt se tudta volna igazolni, hogy lengyel, hiszen sohase volt Lengyelországban vagy Oroszországban, ahonnét egykor nagyapja Rómába emigrált, hogy a pápai udvar világi kamarása (vagyis kincstári tisztviselője) legyen. Mivel anyja se vette fel az olasz állampolgárságot, olasznak se mondhatta magát. Csak amikor a háború (az első világháború) kitörésekor behívták katonának, akkor hitték el róla, hogy francia. - Ilyen zavaros származás ismeretében érthető, hogy ő találta ki a "szürrealizmus" szót, amit a jó barát Picasso is azonnal használni kezdett, hogy hamarosan szakszerű elnevezése legyen minden modern művészetnek. (Ő ugyan legelőször szürnaturalizmusnak nevezte művészi módszerét, de barátai és első könyvének kiadója nem találták elég jól kimondhatónak ezt a túl hosszú szót, így együtt szürrealizmusra rövidítették.)

És amikor az első könyve megjelenik, a szerző neve már Guillaume Apollinaire. Valójában eredetileg Wilhelm Apollinaris [Kostrowitzkynak] hívták, hiszen lengyel volt. Anyja híres szép táncosnő, aki felettébb változatos színházi és szerelmi életet élt. Legszívesebben a francia Riviérán tanyázott. Nevét olykor megváltoztatta, ilyenkor nem táncosnő volt, hanem előkelő hölgy, aki a leggazdagabb és a legtekintélyesebb urakkal élt szerelmi kapcsolatban. Ő maga is legszívesebben franciául beszélgetett, fiát pedig francia papi iskolába adta. Később Párizsban már világi iskolákba járt. Sokat olvasott, lelkesedett Baudelaire-ért, kezdetben szimbolistának vallotta magát és gimnazistaként már verseket írt. Baudelaire mellett Verlaine és Rimbaud volt példája és vállalt mestere. De a gimnáziumot elvégezve úgy fordított hátat minden iskolának, hogy nem is érettségizett. 21 éves volt (az iskolákat későn kezdte), meg kellett élnie. Egy-egy versét már elfogadták a folyóiratok, ebből azonban nem lehetett fenntartani az életet. Albérleti szobájából is fizetés nélkül szökött meg. Anyja ugyan, ha volt pénze, megosztotta fiával. Ha nem volt, olykor ő kért a fiától, hátha annak éppen van. Lakni azonban nem lakhatott anyjánál, mert aligha lehet olyan módos férfit találni, aki szereti, ha szeretőjének húsz év fölötti fia van. Tehát az egyik lapnál, ahol leközölték már versét, szívesen lett volna újságíró. De nem vehették fel, mert nem volt semmiféle papírja, amellyel igazolhatta volna, ki is ő. Azt azonban elfogadták, hogy "néger" legyen, vagyis igazi újságíró nevében írjon akár cikket, akár novellát. Általában jól is fizették ezeket, ámbár volt olyan kolléga, aki sohase fizette meg a neve alatt megjelent művet. Ez időben kezdett járni azokba a kávéházakba, amelyek fiatal költők, festők, muzsikusok kedvelt helyei voltak. Itt ismerte meg Picassót, a nála egy évvel fiatalabb spanyol festőt, aki haláláig az egyik legjobb barátja és művészeti vitákban harcostársa volt. A szürrealizmus kifejezés kettejüktől indult világhódító útra.

Siheder korától mindvégig lángolóan szerelmes volt, minden leány és asszony meglepőbbnél meglepőbb hangú versekre ihlette. De alig-alig talált érzelmi viszonzásra. Hamar jött azonban új reménytelen szerelem. A remény és a bánat egyaránt érdekes újabb verseket csalogatott ki folyton izgatott lelkéből. Verselése pedig szüntelenül új verstani és nyelvtani meglepetésekkel hökkentett meg vagy ragadott el. Felfedezte a pátosz és az alpáriság összeolvasztásának szenzációját. Keverte a szokatlant és a hétköznapit, a valószerűtlent a megszokottal. Különös prózában, néha drámai formákban hökkentette meg az olvasókat és a kritikusokat. - Amit írt, azt valahol mindig közölték. Mégis gyakran volt pénzzavarban. Az alkoholtól se tartóztatta magát, de azok a nők is pénzbe kerültek, akik nem viszonozták szerelmét. Hát még azok, akik mégis viszonozták. Ha pedig a rendetlen és könnyelmű élet több pénzt kívánt, amint amennyi volt, pornográf regényeket fordított olaszból franciára. Ez jövedelmező tevékenység volt. És anyagot is kapott belőlük, amellyel színesíthette amúgy is meghökkentő verseit és prózai műveit.

A fiatal költők és festők közt már népszerű, példaadó művésznek számított, a későbbi években ezek a barátok lettek a tisztelt és divatos modern művészek. Számos újság és folyóirat szívesen vette, amit csak írt. De első verseskötete csak 1913-ban (harminchárom éves korában) jelent meg. Ez volt az "Alcohols", amelyet "Szeszek" címmel fordítottak magyarra. - Vannak, akik innen számítják a modern költészet azonnal diadalmas indulását.

Persze legalább olyan méretű volt az ellenállás, mint a lelkesedés. Gyilkos kritikák és gúnyiratok szidalmazták az új költészetet. A költőt a bűnözők cinkosának mondották. Egy ízben a Louvre-ból néhány kisebb műtárgyat loptak el. A tolvajt azonnal elfogták, kiderült, hogy egy olyan fiatalember, aki ugyanabba a kávéházba járt, mint Apollinaire és barátai. Erre egy feljelentés érkezett a rendőrségre, hogy a szürrealista költő a tolvaj bűntársa, sőt valószínűleg felbujtója. Le is tartóztatták, hetekbe telt, amíg tisztázódott ártatlansága. De néhány újság még egy ideig fenntartotta a hiedelmet, hogy a "sehonnai lengyel" múzeumrabló.

Másrészt egyre több költő vallotta mesterének, mondotta magát is szürrealistának. Következő verseskötete, az "Égövek" sokaknál máris klasszikus műnek számított. Igaz, ebben találhatók legszebb versei. Teiresziaszról, a görög monda vak jósáról két dráma formájú képtelenségeket halmozó prózai művet írt. Botrány is volt, siker is volt. Végre 1914-ben, amikor a háború kitört, megjelent "Kalligrammák" című kötete, amelyben képkölteményeit gyűjtötte össze. Ezt a különös műfajt már az ókori alexandriai költészet is ismerte. Ő újra felfedezte, és szűk körben még divatossá is tette a képpé formált szövegek különösségét. A sorozatot befejező képköltemény megint lángoló szerelmi vallomás. Ez azonban viszonzásra talált, a költő végre megnősült, és végső éveit háborús megpróbáltatásokban és szerelmi gyönyörűségekben töltötte.

Most már elhitték, hogy francia. Katonaként előbb tüzér volt, majd áttették a gyalogsághoz. Egy ütközetben fejlövést kapott. Megoperálták, koponyáját haláláig vaskarika tartotta össze. Mégis volt még úgy másfél esztendeje. De 38 évnél több nem adatott neki. 1918 őszén az egész Európán végigsöprő "spanyolnátha" őt is elérte, novemberben meghalt. Ettől kezdve ellentmondás nélkül halhatatlan. A francia kritikának az az egybehangzó véleménye, hogy Baudelaire óta ő a még újabb modern költészet kezdete és példaképe.

ŐSZ

Egy csámpázó paraszt ballag a ködön át
Mellette lépeget ökre az ősz ködébe
Melyben megbújnak a szemérmes kis tanyák

S dúdolja a paraszt a ködben mendegélve
A szerelem meg a hűtlenség énekét
A gyűrűt a szivet mely összetörve vár még

Kioltotta az ősz az ősz a nyár hevét
Az őszi ködön át ballag két szürke árnyék

(Vas István fordítása)

AZ ÉJI SZÉL

Ó nyögnek a fenyők és csúcsuk összeér
S közöttük fönn jajong a mérges déli szél
S a zúgó éjen át vadúl kacagva kóbor
Tündérraj harsonáz a szomszédos folyóból
Attis Attis Attis illetlen s tiszta báj
Téged csúfolnak ők nevedtől zeng a táj
Mert fáid egyikét gót szélvész dönti ép le
Mint antik had riadt erdő fut új vidékre
S ahogy forduló fenyők lándzsái hajlanak
Sötétbehullt faluk töprengnek hallgatag
Mint szűzek aggok és költők s akár a szikla
Oly némák bárki jő s hallgatnak hogyha vad
Keselyü csap le majd alvó galambjaikra

(Radnóti Miklós fordítása)

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár