A skót Mohács: Culloden

Utolsó inverness-i napjaim egyikén elautóztam a várostól alig néhány kilométerre lévő Culloden Battlefieldhez, azaz a cullodeni csatamezőhöz. A hatalmas, mocsaras terület a mai napig ugyanolyan vad és zord, mint amilyen annak idején lehetett. A visitor centre hangulatos kis bolttal és hangulatos kis eladólányokkal fogadja a betévedőket, elsőre nem is tudtam, hogy mit „nézzek meg először”. Végül a kiállítás mellett döntöttem. A bejárat után egy körpanorámás kis teremben tartanak gyorstalpalót a csata történetéből és a történelmi háttérből. Kisétálva a mezőre, ahogy a hideg szél belekap az ember dzsekijébe, szinte ott érzi magát 1746-ban a többi skót testvér között és üvölti: halál az ellenségre! Kitaposott ösvény viszi körbe az embert, az úton táblák jelzik, hogy a csapatok egységei épp hol álltak a harc kezdetekor. A szomorú tényt, hogy több ezer skót életét vesztette itt, a klánok tömegsírjai jelzik. A sírkő egyszerű, mint ahogy az egy felföldi harcoshoz illik. Egy kerekített szélű szikladarab, rajta a korabeli bevéséssel: Clan Campbell, Clan Fraser stb... Megrázó.

---------------

Az utolsó dal
Culloden nagyon sok ember számára fontos emlékhely. Nemcsak azért, mert itt volt az utolsó nagy csata a Brit-szigeteken és az utolsó állása egy olyan királyi dinasztiának, amely még az ősi gaelic birodalom idejéből származott, de azért is, mert a felföldi klánkultúra itt énekelte el utolsó dalát. Az 1746-os cullodeni csata egy korszak lezárását jelentette.

------------

Az összecsapásnak a Drumossie-i mocsár adott helyett 1746. április 16-án, Inverness-től észak-keletre. Ez volt az utolsó időszaka a jakobita fellendülésnek, amely többek között azt a célt is kitűzte, hogy újra a Stuartok kerüljenek a brit trónra. A mozgalom vezetését Károly Edward herceg, azaz Bonnie Prince Charlie, az „Ifjú Trónkövetelő” vállalta magára.

A jakobita szó a „Jakab”-ból, azaz a „James”-ből származtatható, amely igen népszerű volt a Stuart királyok körében. Voltaképpen II. Jakab száműzött brit uralkodónak és utódainak híveit nevezték jakobitáknak. Jelképük a fehér rózsa volt. Károly Edward herceg az Old Pretender (Öreg Trónkövetelő), Jakab Edward herceg fia és a trónjáról eltávolított II. Jakab angol király unokája volt. Bonnie Prince Charlie 1745 júliusában szállt partra Skóciában, hogy megdöntse II. György király hatalmát, és letaszítsa a trónról. Arról a trónról, amelyet a születés jogkán örökölt a családja. Charlie hamar követőkre és támogatókra talált a hegylakó klánok között, számos felföldi család állt mellé még annak ellenére is, hogy némelyik klán épp a hannoverieket, azaz II. Györgyöt támogatták. Az alföldiek többsége hű volt a koronához és a királyhoz, mégis akadt néhány támogató ezen a területen is. Ilyen volt Lord George Murray és Perth hercege, akik Bonnie Prince tábornokai lettek.

A trónkövetelő seregei 1745. szeptember 4-én érték el Perth városát, alig pár nappal később pedig már bevették Edinburgh-t. A hadjárat első felére a Prestonpan-nál aratott döntő siker tette fel a koronát. Carlisle városa november 15-én esett el, mintegy öt nap véres harca után. Az út ezzel már nyitva állt a jakobiták előtt: Lancaster, Preston és Manchester után London felé vették az irányt. A sereg december 4-én érte el Derby-t, ám Lord George Murray és számos klánvezető javaslatára két nap múlva visszafordultak Skóciába, mert világossá vált, hogy a hőn áhított francia és angol jakobita segítség nem érkezik meg. A történészek egybehangzó véleménye szerint ez a „takarodó” okozta a vesztüket.

A végső csata

Egy alkalommal még Charlie-ék győzelmet tudtak aratni a kormányzati csapatok felett Falkirk-nél, majd később a Stirling-i várnál. Ezután a morál is megromlott a seregen belül, a csapat pedig kénytelen volt szinte teljesen visszavonulni a felföldekre Cumberland hercegének hannoveri regimentje elől. A jakobiták elfoglalták Inverness-t Loudoun earljétől, és ott tartották magukat egészen tavaszig. Cumberland eközben Aberdeen-ben szállásolta el magát, és várta a megfelelő alkalmat. Annak ellenére, hogy Charlie tanácsadói és tábornokai óva intették a vezért attól, hogy szemtől szembe találkozzon Cumberland seregével, ő mégis a végső csata mellett döntött. Lehet, hogy a gerilla-taktika sokkal célravezetőbb lett volna a jakobiták számára, különösen úgy, hogy ez a harcmodor volt a skót hegylakók legnagyobb ütőkártyája. Mégsem ezt választották. A két fáradt, de elszánt sereg harcosai végül 1746. április 16-án, a Culloden mocsárban néztek egymással farkasszemet.

Cumberland tette meg az első lépést, amikor április 12-én átlépte a Spey folyót. Tizenhatodikára virradóan Charlie abban reménykedett, hogy éjszakai támadásokkal meglepheti az ellen táborát. A dolog rosszul sült el, és a jakobiták kénytelenek voltak egészen Cullodenig visszahúzódni. Méghozzá abba a mocsárba, amelytől különösen óva intették Charlie-t katonái. Amikor a hannoveriek megkezdték az előrenyomulást, a jakobiták serege már jelentős veszteséget szenvedett az éjszakai portya következtében. Több mint háromezer embert vesztettek el, számuk így hatezerre csökkent. A talaj sem kedvezett a skótoknak, hiszen az „üss, fuss, rejtőzz” taktika ezen a területen végrehajthatatlan volt. Cumberland tüzérségének és lovasságának azonban megfelelt a talaj. A tüzérek már az első percekben lekaszálták a hegylakók többségét, akik Charlie parancsára vártak. A jel későn jött, addigra már számos katonát vesztett a jakobita oldal. A hannoveriek pedig szabályosan lekaszálták a sereg fennmaradó részét. Néhány hegylakó Inverness irányába menekült, ám őket a dragonyosok szinte azonnal kivégezték, kímélet nélkül. Azoknak, akik a hegyek felé vették az irányt, nagyobb esélyük volt a megmenekülésre, Cumberland serege azonban hajtóvadászatot indított ellenük, és akit megtaláltak, legyilkolták. Bonnie Prince Charlie visszatért a biztonságos Franciaországba és ott is élte le hátralévő éveit teljes elzártságban.

(Részlet Szalay Tamás Lajos: Skócia – a szoknyás férfiak földjén című kötetéből)