Szent Ágoston emlékére

354 November 13. (1655 éve történt)
Megszületett Szent Ágoston katolikus egyházi író, filozófus.

Szent Ágoston

"Magadnak teremtettél bennünket Istenünk, és nyugtalan a mi szívünk,
amíg meg nem nyugszik Tebenned!"

Az egyház, de a római birodalom életének is igen mozgalmas, sőt sorsdöntő időszaka volt a IV. és az V. század. A római birodalom napjai már meg voltak számlálva. Arcadius és Honorius uralkodása idején a barbárok folytonos támadásai és a belső meghasonlottság egyre a vég felé sodorja Rómát.

Az Egyház viszont erősen fejlődésnek indul, a milánói rendelet (313) nyomán béke uralkodik. Konstantin császár az egyházat hagyatékok elfogadására jogosította, a papságnak köztehermentességet adott, a vasárnapokat nyilvános ünneppé tette, a keresztbüntetést eltörölte, és a kiválóbb állásokba keresztényeket emelt. De ezek a rendelkezések a minőség egyházát óhatatlanul is átváltoztatták a mennyiség egyházává, s megjelentek a fegyelmi elhajlások mellett a tanbéli elhajlások is.

Nyugaton az egyház, a kegyelem és a szentségek mellett a krisztológia és a megváltástan területén jelentkeztek a tévtanítások. A dogmatika rendszerezésére volt tehát szükség, amelynek egyik legnagyobb képviselője Szent Ágoston lesz majd.

Szent Ágoston 354-ben született a numídiai Tagastéban. Édesapja pogány, édesanyja keresztény asszony, a későbbi szent Mónika. Ágoston, bár jó képességei voltak, nem szeretett tanulni.

"...folyton rendetlenkedtünk; nem írtunk, nem olvastunk, nem tanultunk annyit, mint amennyi feladatot kaptunk. Volt, Uram, volt hozzá értelmünk is, tehetségünk is elég, amennyit éveink számához kimértél nekünk, de - igen szerettünk játszani..."

A Tagastétől délre eső Madaurában retorikát tanul. Könnyelműen él, sok szomorúságot okozva édesanyjának. Rossz társaságba kerül, kicsapongó természetűvé válik.

Tagastét elhagyva Karthágóba megy 371-ben. Ott a színházban leli örömét, valamint a szerelemben; 372-ben megszületik fia, Adeodatus ("az Istentől adott").
Valami több után vágyódva, elkezdi olvasni Cicero "Hortensius" című művét, mely fordulópontot jelent életében.

"A tanulmányok szokásos rendjén Cicero nevű író könyve került elém; (...) Címe: Hortensius. Egész lelkivilágomat megváltoztatta, imádságomat feléd irányította, Uram, s új vágyakat, új célokat adott nekem. Gyarlónak láttam egyszerre minden hiú törekvést, s hihetetlenül tüzes vágyakozás gyulladt ki bennem a bölcsesség örök alapjai után."

Keresni kezd tehát, kezébe véve a Szentírást, de azt egyszerű stílusa miatt félre is teszi.

"Akkor úgy láttam, hogy a Szentírást Cicero nagyszerű könyvével egy napon említeni sem lehet. Tudós gőgömnek nem tetszett benne a szerénység, viszont értelmem nem tudott behatolni mélységeibe."

374-ben csatlakozott a gnosztikus manicheistákhoz, remélve, hogy rátalálhat arra, amit keres. Kilenc évig tartozott közéjük, megismerve tanításukat, aminek köszönhetően később - püspökként - olyan eredményesen tudott velük szembeszállni.
383-ban Rómába, majd Milánóba utazott. Ott eljár Szent Ambrus homíliáit hallgatni, de eleinte csak azok retorikai szépségéért.

"Atyai jósággal fogadott az Isten embere, odaköltözésem eléggé megnyerte püspöki tetszését. Nem az igazság hirdetőjét szerettem meg benne először - hisz ebben a dologban nem bíztam Egyházadhoz -, hanem az embert, aki jóakarattal volt irántam.

Nagy figyelemmel hallgattam beszédeit. Szándékom nem volt igazi jószándék, inkább szónoki tehetségére voltam kíváncsi, hogy vajon olyan-e, mint híre; hatalmasabb-e szavainak árja, vagy gyengébb, mint beszélték róla. Szavai teljesen lekötötték figyelmemet, a tartalommal azonban nem törődtem, sőt lenéztem. Élvezettel hallgattam kellemes előadását."

383-ban szakít véglegesen a manicheizmussal, de az egyház igazságában még nem bízik. Viszont Szent Ambrus kifinomult nyelvezetét hallgatva, akaratlanul is lelkébe hatolnak a hit igazságai.

"Jóllehet magyarázatait nem iparkodtam megjegyezni, hanem csak előadási módjára figyeltem - nem hittem, hogy van hozzád ösvényünk, s így csak hiábavalósággal törődtem -, a kifejezések, melyeket szerettem, bevezették lelkembe a tartalmat is, amellyel egyébként nem törődtem, de nem tudtam őket egymástól különrekeszteni. S míg készséges lélekkel azt iparkodtam felfogni, milyen választékosan beszél, együtt az is besurrant lelkembe, milyen igazat beszél. És pedig fokozatosan."

Édesanyja utána jön Milánóba, ráveszi, hogy nősüljön meg, és majd azután vegye fel a keresztséget. Ágyasát, akitől fia született, 15 év után elbocsátja, ami nagy sebet okoz neki. Menyasszonyt választ, de a házasságig még két évet kell várnia, mivel a lány túl fiatal. Végül nem lesz semmi ebből a házasságból.

Behatóbban kezd foglalkozni Platónnal, ezáltal megszerzi azt a bölcseleti alapot, melynek segítségével megértheti a katolikus egyház tanítását. Olvasni kezdi a Szentírást, különösen Szent Pál leveleit, mely most már a szívébe hatol:

"Át- és átelmélkedtem cselekedeteidet és - megrendültem."

Az egyház igaz tanítása, mely Krisztustól származik, bevonult most már véglegesen Szent Ágoston lelkébe, értelmi nehézségeire is kielégítő feleletet kapott, most már "csak" cselekednie kellett volna. Ösztönözték őt a nagy megtérők példái, de a végső és döntő segítség csak ezután jött:

"Egyszer csak fiú- vagy leányhangot hallok a szomszéd házból. Énekelt s ezt ismételgette: Tolle, lege! Tolle, lege! Vedd és olvasd! Vedd és olvasd!
Visszanyomtam könnyeim áradatát s felugrottam, mert semmi mást, égi parancsot láttam e jelben, hogy nyissam ki a Szentírást s olvassam el a szemembe ötlő legelső fejezetet. (...)

Fölkaptam (a Szentírást), kinyitottam s egyetlen hang nélkül olvastam azt, amire tekintetem legelőször esett:

"Nem tobzódásokban és részegeskedésekben, nem ágyasházakban és szemtelenségekben, nem versengésben és irigykedésben, - hanem öltözzetek az Úr Jézus Krisztusba, és a testet ne ápoljátok a kívánságok szerint" (Róm 13, 13).
Nem akartam továbbolvasni. Nem is volt szükséges. Amint ugyanis a mondat végére értem, mintha a biztos megnyugvás fénye árasztotta volna el szívemet, a kételkedésnek utolsó árnyéka is eloszlott belőlem. (...)
Magadhoz fordítottál ugyanis egészen. Már nem kívánkoztam feleség után..."

Megtérése után elhatározza, hogy lemond rétori állásáról és visszatér Afrikába. De hogy a feltűnést elkerülje, megvárja a szüreti szünetet (386). Barátja, Verecundus birtokára, Cassiciacumba vonul el, hogy ott imádsággal készüljön a szent keresztség felvételére. 386. április 24-én éjjel megkeresztelkedik.

Édesanyja az ostiai úton meghal, Ágoston kerek egy évig Rómában marad, majd visszatér Karthágóba, onnan pedig Tagastéba.

Ágoston a tagastei szülői házban szervezi meg aszketikus kis közösségét. Életük elmélyült imádságból, aszkézisből, filozófiai és vallásos tárgyú beszélgetésekből állt. Ez a szakasz három évig tartott. Ekkor írja meg Reguláját. Jelet várt Istentől, hogy hogyan folytassa életét. Olyan jelre azonban, amit kapott, nem számított.

391-ben Hippoban járt. A város öreg püspöke, Valerius, éppen arról beszélt a híveknek: válasszanak ki valakit, aki alkalmas arra, hogy mellette segédkezzen, főleg a prédikálásban. A hívek között egyre erősebb lett a közmegegyezés, hogy Ágoston legyen az a pap.

Valerius hamarosan püspökké szentelte Ágostont (395), nehogy valaki "elvigye", és máshol szenteljék püspökké. Az öreg püspök meghalt, a hippoi egyház vezetését Ágoston vette át. Ekkor írja meg a Vallomásokat. A püspökké szentelés komoly fordulatot jelentett Ágoston életében. Elkezdett a Szentírással még behatóbban foglalkozni, és azt mind mélyebben megismerte. Amikor átvette a vezetést, papjaival, diákónusaival és klerikusaival szigorú közösségi életet élt, szabályzatot is összeállított számukra. Rendkívül sokat dolgozott, szinte elképzelhetetlen, hogyan tudott a kemény lelkipásztori munka és közösségi élet mellett annyit írni. Az isteni kegyelem csodája ez. Az akkori kereszténység egész problémavilágát áttekintette.

Megtérése után Isten és az egyház fáradhatatlan harcosa volt. 430. augusztus 28-án hal meg. A vandálok Hippot ostromolják haldoklása közben. Földi maradványai Szardinia szigetére kerültek, ahonnan később Paviába vitették, 722-ben.

Tanítása ma is eligazít bennünket:

Amint meggyőződött a két örök elvről vallott tanítás hamisságáról, arra a szilárd álláspontra jutott, hogy a rossz eredete az emberi szabadakarat gyengeségében rejlik, amellyel az alacsonyabb rendű földi jókat az égi örök jókkal szemben előnyben részesíti.

Forrás: Magyar Pálos Rend honlapja