Wass Albert: Márciusi ballada

Fenyők fekete lombján már gyantaillat árad. Az alkonyat lilája övezi lent a fákat. Egy kis patak dalolgat… rég nem dalolt már senki. Dalát a fenyves-erdő kacagva visszacsengi.

A nyirkos erdő mélyén ébredni kezd az élet. Az éledő rügyek közt széncinke-had mesélget. Rigók halk füttye szólít a csöndes esti lesre, s halk nyár-illúzióval köszönt a szürke este: …Lágy csendű lombok alján pásztortűz fénye éget… A tölgy-erdők susognak csodálatos meséket… Leszáll a tarka álom… s míg csöndesen elalszol: fejed felett a fákon csengő poszáta-dal szól… Fenyők fekete lombján már gyanta-illat árad. Az alkonyat lilája övezi lent a fákat. Egy kis patak dalolgat… rég nem dalolt már senki… dalát a fenyves-erdő kacagva visszacsengi.