I. SZEMLÉR FERENC: TAVASZI LÁZONGÁS

Kibomlik a fák busa lombja,
mint tavaszi, víg vigalomba
menő menyecskék arca s a lomha
égen repdes a felhők fehér galambja.

Én itt ülök mély feketében
a város fekete közepében
s úgy tart az élet kemény kezében,
mint gyeplős kocsis lovát szekerében.

Virágzanám én is, de kezdő
rügyeimre kés les, a metsző
hideg szél rázza a rezgő
leveleket, időm zord és ijesztő.

Mennék víg vigalomba sietve,
de felleges, árnyas az estve,
bujdokol a csillagok ezre
felhők közt résre keresve.

A ló is, ha merne, kitörne,
futna farkával a földet seperve,
az ember is kitörne, ha merne,
de merre? de merre? de merre?

Nyugat · / · 1934 · / · 1934. 19. szám