Bródy László: Magányosság

Vadszőlő indája ing,
szél tépázza álmaink,
vén cimbalom minden ablak
minden szív és minden ablak,
zeng az ablak, zeng a szív,
fehér ágyam csendbe hív.
Tűzfehér hold arca mozdul,
Istenem, félek a rossztul.
Szörnyű ez a zord magány,
vér csorog a hold nyakán
és szeméből vér csorog,
megátkozott verssorok.
Istenem, úgy félek én, a
házak tetejébe néma
levágott fej fönt a hold ma,
gyertyák között égi porba
kék erdőbe hempereg,
mint kivégzett emberek.
Kikaparom két szemem, mert
átkozott s csak halott embert
lát az éjben mindenütt,
szörnyű látvány sziven üt,
vacogok és félek ettől,
reszketek az őrülettől.
Istenem, a rossztól félek,
mert a lélek, mert a lélek
nem csapong már, mint a sas,
csonkán hullt a mocsaras
poshadt vízbe, hol keményen
fűrészelik a reményem
gyenge, zsenge levelét
bolond békák, feketék.
Zeng a szív és zeng az ablak,
szeretném most az agyamnak
bezárni az ajtaját,
hogy ne lássak rajta át.
Hogy a felhős oszágútnak
távolba sose tudjak
visszanézni és ne lássam
a jövőt sem tűzvarázsban,
jó, ha ködök elfedik.
S balga szivemet pedig,
mely keserű, mint a torma,
torlaszolni akarom ma
zsilipekkel, hogy ne folyjon
belőle az érzés folyton,
sem bánat, sem szerelem.
Hideg legyen, szenvtelen,
tenger fölött téli csillag.
Jaj, nekem tán sose nyílnak
csodakapúk szertelen
buja, pompás kerteken.
Vén cimbalom minden ablak,
minden szív és minden ablak,
szalad a szél szaporán.
Sem apám már, sem anyám,
árva ákác kint a szélbe.
Döng a bakter kurta lépte,
zeng az ablak, zeng a szív,
fehér ágyam csendbe hív.
Hold néz ablakomba holtan.
beh hitvány, rossz fiú voltam..
Pogány álmokba merültem,
templomokat elkerültem,
régi templomos idők
hóvirága most kinőtt,
hajh, apámmal barna padban
ottan ültem szakadatlan,
elragadott sárga hold,
hitetlen szél elsodort,
beh hitvány, rossz fiú voltam,
megbocsájttok lent a porban,
jó apám és jó anyám?
Ver az ostoros magány,
ver a sötét nyugtalanság
s teljesítem a parancsát.
Árnyak járnak mindenütt
s szólnak tépett csengetyűk,
gyors ütemek hangja és e
riadt rímek csengetése
tartja lelkem egyedül,
mert hiába menekül,
hosszú rémek árnya mozdul,
Istenem félek a rossztul,
vezekelni adj erőt
hajnal kapúja előtt,
vigyen oda kék dereglye
leborulva, énekelve
legyek csupa ima, könny,
megnyílt poros imakönyv.

Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 22. szám