DAYKA GÁBOR költő emlékére

E napon született Dayka Gábor költő (1769)

DAYKA GÁBOR
(1769-1796)

Dayka Gábor egész életműve belefér egy kis kötetbe. Még az irodalomkedvelők sem szoktak sokat tudni felőle. Ama kevesek közé tartozott a XVIII. század végi magyar költők körében, akiknek nem volt kapcsolatuk a Martinovics-mozgalommal. Mégsem teljes a mi hazai felvilágosodásunk képe Dayka költészete nélkül. Nemhiába volt az oly jó ízlésű Kazinczy igen nagy - talán túlzó - véleménnyel róla. Sajátos, máséval össze nem téveszthető hangot jelentett irodalmunkban. Hatását érezzük a közvetlenül utána következőkön is, akik nála sokkalta nagyobb költők voltak, olyanokon, mint Csokonai vagy Berzsenyi. Egy történelmi másodperccel előbb szólalt meg ezeknél, és ama rövid évek alatt, amíg írnia adatott, alighanem ő érezte és élte át az akkori legkorszerűbb nyugati irodalmi életérzést.

Úgy is mondhatjuk, hogy az a gyér számú költemény, amelyet Dayka hagyott reánk, teljesen szinkronban volt kora Európájával. A korszerű, akkor nagyon is haladó tartalmú polgári túlérzelmesség - a szentimentalizmus - meg az utóéletét élő rokokó könnyedség és az új erőre kapó klasszicizmus antik szépség- és formaeszménye oly tökéletes egységben jelenik meg ebben a nagy műgonddal fogalmazott költészetben, ahogy az irodalmi eszmény volt Európa tőlünk nyugatabbi világaiban. E ma már nagyon is avultnak ható, de éppen akkor a szükséges újnak hangot adó irodalmi hangütés miatt kell olyan indulási pontnak tekintenünk Dayka életművét, amely lényeges mozzanatokkal gazdagította a további fejlődést, még ha maga a költői arcél el is homályosodott. Ezért kell felvilágosodásunk jellemző hangadói közé besorolni, és bajokkal teljes életútján végigkísérni a mindössze huszonhét évet élt költőt.

A család, amelyből származott, nemesi előnevet viselt ugyan, de az Újhelyi predikátumhoz és az armálishoz nem volt birtokuk, így hát nem tartozhattak a nemesség alsó rétegeihez sem. De jobbágyok sem voltak, hanem szegény módú iparos-polgárokként éltek a gyér polgárságú hazában. A költő apja szabómester a nagyon lassan városiasodó Miskolcon. Amíg élt, el tudta tartani családját, hanem amikor korán meghalt, csak a szegénységet hagyta övéire. A nagyobbik fiú hivatásos katona volt, még sihederfővel elesett a császári hadak háborúiban. Az özvegyasszony elszegődött szakácsnénak. A kisebbik fiú választhatott, hogy mesterember lesz-e, mint apja volt, vagy tanulni fog, ahogy kisgyerek kora óta kívánta. Ha iparra megy, akkor be kell állnia inasnak egy műhelybe, hogy majd segéd legyen, és ha a szerencse segíti, idővel céhmester lehessen. Ha tanulni akar, akkor nincs más út, mint az egyházi pálya, hiszen a szegény fiú egyébként nem tudja megfizetni a tandíjakat. Az egyház azonban örömmel taníttatta az értelmes ifjakat. Így lett paptanár a kor számos jelentékeny alakja. Daykának az is megkönnyítette ezt a választást, hogy valóban vallásos volt.

Éppen mert vallásos volt, viselte meg annyira lelkét, hogy egyháza idővel ellenséget látott benne. Az egyház ugyanis nagyon indokoltan rettegett a felvilágosodás eszméitől, amelyek alapjában támadták az egyház világszemléletét. A korszerű eszmék azonban áthatoltak a papneveldék falain is. Bessenyei fellépte óta a nemzeti haladás elválaszthatatlan volt Voltaire szellemétől. És minél műveltebb volt az ifjú, annál többet szívott magába a haladás eszméiből. Dayka pedig nemcsak példásan jó tanuló volt, hanem szinte példátlan nyelvérzékű. Egész valószínűtlen, hogy rövid élete alatt milyen sok nyelvet tanult meg. Számára tehát nem volt idegen a francia és a német nyelv, később az olasz és az angol sem (latinul persze úgy tudott, mint magyarul). Neki nem kellett megvárnia, amíg egy korszerű művet lefordítanak. Ráadásul osztálytársa volt a kezdetben hasonlóképpen papnak induló Szolárcsik Sándor, a Martinovics-mozgalom későbbi hőse és vértanúja. Éveken keresztül ők ketten vetélkedtek, melyikük az osztályelső. A korán felvilágosodott, majd az egész egyházi világszemléletnek hátat fordító Szolárcsik személyes hatása erősítette a világosság és a vallásos emlékek közt gyötrődve ingadozó Daykában az új szellemet. Ez az új szellem elsősorban a felvilágosodás humanizmusában és vallási türelmében nyilvánult meg benne. Hanem amikor egy templomi prédikációjában a vallási türelemről mert prédikálni, kitört körülötte a botrány. Eretnekség címén idézték a püspök elé, ahol nem volt hajlandó visszavonni hitvallását. Ez az összecsapás döntő elhatározásra bírta: szakított a papi hivatással.

Ez időben már költő: kispap társai Egerben, Pesten, majd újra Egerben elismeréssel olvasták verseit. Gondos, csiszolt verselő: a magyaros versformákat ugyanolyan biztonsággal kezeli, mint a Horatiustól tanult latin - akkor "deákos"-nak nevezett - ritmikát. Később majd Kazinczy hívja fel figyelmét a Ráday kezdeményezte nyugat-európai verselésre, amelynek Kazinczy mellett az első igazi mestere lesz.

Költészetből azonban nem lehet megélni. De hát ő már papként is tanár szeretett volna lenni. Tanári állást keres tehát. Így jut el az akkor javarészt német ajkú Lőcsére. És egy pillanatig úgy fest, hogy kerékvágásba jutott. A kortársak szerint igen jó tanár volt. Műveltségével, csevegő kedvességével a társaságok kedvence. Szeretett választékosan öltözködni (alacsony termetű, de mégis nagyon jó megjelenésű, ismerősei szerint kifejezetten szép férfi volt). Előbb levelekben, majd személyesen összebarátkozik Kazinczyval, akit mesterének tekint. Néhány verse megjelenik Kazinczy folyóirataiban. És fellobog egy szenvedélyes szerelem.

Főbérlőjének leánya - Reich Zsuzsanna - nagyon szép és nagyon léha teremtés. Barátai ijedten óvják tőle a költőt, hanem annak nem elegendő isten áldása nélkül a szerelem, feleségül veszi a csapodár leányt, aki hűtlenségeivel megkeseríti hátralevő éveit. Közben kiderül reménytelen tüdőbaja. Két gyermekük születik, mindkettő csecsemőkorban meg is hal. A jó kezdet után rázuhan a bánat. Hogyne volna fogékony a német irodalomban éppen legidőszerűbb bánatkultuszra, a szomorúság és reménytelenség túltengésére, a szentimentalizmusra. Költészetében ekkor olvad össze végérvényesen a klasszikus örökség és a szentimentális korszerűség. Ihletője a bizonyos haláltudat. Talán egészen Reviczkyig nincs is még egy magyar költő, aki ennyire érzi és kifejezi a halál közelségét.

Minden vigasza a költészet. Lassú gonddal formázza verseit. Vannak olyan sorai, amelyeket az olvasó ma igen csokonaisnak érez. Csokonai - Kazinczy révén - ismerte is Dayka költeményeit, és igen nagy véleménye volt róluk. Vannak azután versszakai, amelyekben már Berzsenyi képeinek és fordulatainak indíttatását hallhatjuk. Természetesen idővel, már Dayka halála után, Berzsenyi is ismerte és becsülte ezt a költészetet.

A napi politikától azonban távolabb marad, mint kortársai. Felvilágosodása ugyan eltávolította az egyháztól, de annyi ereje nem volt, hogy politikai magatartásával is hitet tegyen az új eszmék mellett. Kazinczyt mindig mesterének tudta, de nem jutott el Kazinczyval Martinovicsékig. Igaz, egyre betegebb volt. És amikor a nagy perben költőtársainak nagy része vádlottként ült szemben a bírákkal, amikor a hajdani vetélytárs-barát, Szolárcsik az eszme vértanúja lett, Dayka már többet feküdt ágyban, mint amennyit taníthatott.

Remélte, hogy még összeállíthatja verseskötetét. Rendezte a költeményeket, előszót írt elébük, amelyben bizonyságát adja költői és verselési tudatosságának. A Martinovics-per utáni évben azonban alig-alig volt lehetőség, hogy magyar verseskönyv jelenjék meg. De a gyűjteményes kézirat szerencsésen megmaradt. Valahogy elkerült Virág Benedekhez, aki azután megküldte a sokévi börtönből kiszabadult Kazinczynak. Kazinczy pedig döbbenten vette tudomásul, hogy oly nagyra tartott barátja nem sokkal az ő elítélésük után meghalt.

Utolsó heteit Ungvárott töltötte. Ott kapott új tanári állást. Odaköltözött méltatlan feleségével, akitől mégsem tudott elszakadni. Ott azonban már nem taníthatott. A tüdővész még sokáig gyógyíthatatlan volt. Dayka meghalt, mielőtt elérte volna huszonnyolcadik életévét. Verseskönyvét méltató bevezetéssel azután Kazinczy adta ki.

És költők, olvasók egy ideig Daykát a legjelentékenyebbek közt tartották nyilván. Azután egyre kevesebb szó esett róla. Az igazság, hogy nem tartozott a legnagyobbak közé, de mégis jelentékeny szerepe van költészetünk fejlődésében. És van néhány verssora, olykor néhány szakasza, amely igazi költőnek mutatja. A szentimentalizmusnak pedig alighanem éppen ő volt nálunk a legtisztább képletű költői kifejezője. Nevének ott a helye legjobb kortársai között.

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár