Johann Friedrich Hölderlin emlékére

E napon született Johann Friedrich Hölderlin költő (1770)

JOHANN CHRISTIAN FRIEDRICH HÖLDERLIN
(1770-1843)

Lombroso, a múlt század híres, sok vitát kiváltó orvos-pszichológus-antropológusa hírhedett könyvében, a "Lángész és őrültség"-ben azt állította és történelmi-kultúrtörténeti példákkal igyekezett bizonyítani, hogy a lángész, a rendkívüli tehetség, alkotókészség ugyanolyan torzulása az egyéniségnek, mint a különböző elmebajok. Szerinte nem is állapítható meg a határ, hogy a rendkívüli elmetevékenység mikor tekinthető lángésznek, mettől elmebaj. Az 1864-ben megjelent és hamarosan számos nyelvre lefordított könyv nagy szenzáció volt az olvasók között és nagy vitákat keltett tudományos körökben. Kezdettől fogva vitatják, tagadják, olykor részben elismerik, mondván, hogy valami igazság azért lehet benne, ha nem is úgy, ahogy Lombroso állítja. Kétségtelen, hogy mindmáig kísért az a gyanú, hogy az ember jellemét, képességeit, erkölcsi magatartását nemcsak befolyásolják, hanem meg is határozzák testi és szellemi adottságai. Eszerint a bűnözők nem tehetnek arról, hogy ők bűnözők, sokuknál már arcberendezésük, testalkatuk, fejformájuk felismerhetővé teszi, hogy bűnözők. Ugyanúgy lelki alkat kényszerít egyes emberekre olyan rendkívüli képességeket, a szabályostól eltérő jelleget, amely általában elmebetegségnek tekinthető, jobbik esetben teremtőképességnek. Az előbbiek az őrültek, az utóbbiak a lángelmék. És lehetséges olyan torzulása a lelkialkatnak, amely előbb alkotásokra kész, majd elborul. Néha váltogathatja is egymást a két szélsőség. Ilyenkor beszélnek "tiszta pillanatok"-ról vagy rohamszerű elborulásokról. Lombroso elméletének egészét a tudomány egyértelműen tagadja, de mindenestől mégsem veti el, mert "van benne valami". És már maga Lombroso kétségtelenül érdekes könyvében számos példával mutatta be a két véglet kapcsolódását, azóta is újabb meg újabb jellemeket ismernek fel jelenben, múltban, régmúltban, amelyek legalább is kétségessé teszik, hogy megkülönböztethető-e minden esetben a lángész és az elmebeteg. Aligha van erre szemléltetőbb példa, mint a német klasszicizmus egyik főalakja, Hölderlin. Régi módos polgári család sarja volt. Egyik egyenesági őse a XVI. században egy kisváros polgármestere. A reformáció mozgalmainak kezdete óta az egyházi szervezetekhez közel álló protestánsok voltak. Papok, hitvitázók, tekintélyes egyházi gondnokok akadtak közöttük. A szigorú, áhítatos pietizmus meghatározta puritán életmódjukat. Ilyen háttérrel igen szomorú körülmények közt élte át gyermek- és serdülőkorát. Apját korán elvesztette, majd mostohaapja (anyja második férje) is hamar meghalt. Ridegen áhítatos anyja két férjét és négy gyermekét vesztette el. Életformája a gyász, a komorság volt, rettegett az öröm lehetőségétől is, bűnnek érezte a vidámságot, még a mosolyt is. A fiú szinte menekült az iskolák adta tanulási lehetőségek közé. Csöndes, hamar bontakozó értelmű, könnyen tanuló fiú volt. A családi hagyomány és az anyai igény folytán kamaszkorától fogva papnak készült. Hamar megtanulta az akkor "szent nyelvek"-nek mondott örökséget, a Szentírás eredetiben olvasását lehetővé tevő héber, görög és latin nyelvet. Majd a középiskolát sikeresen elvégezve a nagy hírű tübingeni egyetemre iratkozhatott be teológiát tanulni. El is költözhetett a túl komor otthonból, az egyetem környékén két diáktársával közös albérleti szobát vehetett ki. Az új társak, új barátok megváltoztatták gondolkodását, szemléletét, érdeklődését. A két szobatárs döntő jelentőségű volt egész további életére. A hozzá hasonló korú ifjak a közeljövő fontos filozófusaivá magasodtak. Az egyik Hegel volt, a másik Schelling. Ezek a nála is műveltebb fiatalemberek fordították figyelmét Rousseau és a legnagyobb hatású élő bölcselő, Kant műveire. Hamarosan elragadta Spinoza bölcselete, majd a náluk alig idősebb Fichte felvilágosodott jog- és államfilozófiája. Gondolkodásmódját itt már meghatározta a felvilágosodás észszerűsége és világossága, lelkesen fogadta társaival együtt a francia forradalom híreit. Ugyanakkor a tágabb baráti kör rajongása az ókori görög költészet és görög mitológia iránt őt is a leghitelesebben klasszikus ókoriak felé fordította. - Ez a görög-lelkesedés - amelyet megkönnyít már magával hozott görög nyelvtudása, otthonossá tette az antik versformák világában. Az igaz, hogy a diadalmas német klasszicizmuson belül már csírázott, majd kialakult a romantika, Hölderlin diákfővel úgy indult romantikus költőnek, hogy formavilága általában klasszicizáló volt és maradt. Ekkor azonban már nem kívánt papnak menni. A korban uralkodó német klasszicizmus vezéralakjai közül megismerkedhetett Schillerrel. Tisztelte, hatása alatt is állt egy ideig. Schiller maga is úgy volt jellegzetesen német klasszikus, hogy a romantika legfőbb előkészítői közé tartozott. A klasszicizmus formaeszményeit a romantika szélsőségkultuszával egyesítő fiatal költőknek - köztük Hölderlinnek - eszményi példakép volt. És Schiller is nagy költői jövőt jósolt a diákkorát éppen végző Hölderlinnek.

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár