Lányi Sarolta: Magasan

Már ide nem jön senki utánam,
már magasan vagyok és egyedül,
itt csak a nap néz rőt-rideg arccal
árva szívembe.

Jó hogy idáig bírtam erővel
rab aki voltam a Gond szigetén,
szárnytalanúl, nehezen, de azért is:
megszabadultam.

Rossz napok átkát végre lerázom,
elfeledem keserű italát,
száz szilaj emlék szégyene már nem
égeti orcám.

Szép a magasban, fellegek útján
tiszta sugárban, a lét sudarán,
föld zsivaját nem hallani, semmit
őrületéből.

Igy kusza felhő bús horizonton
még magasan vagyok és egyedül
Jaj, ha lehullok... könny legyek akkor
kedvesem arcán.

Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 20. szám

Illusztráció: Lányi Sarolta és Czóbel Béla