Nemes Nagy Ágnes: Betét-dal

Belebuktam a ködbe babámmal,
be az árok bő lapujába,

nem szerelemre hasaltunk csak lapulásra. De ha már, Évica, de ha már -- ez a köd, ez a lant alakú, nagy marti-lapu, ez a nyár. Nem hallod a ködben a zúgást? -- Tejszínben a gép -- köpülő --, fémhas villan az égen, bent görcsös körtefa-tő reflektor csúszik a törzsön, motociklis két cserepár, gyere már, gyere már, gyere Évica gyöngyöm. Ha belöknek a parti gödörbe, s az agyagba a szánk beledőlt, minekünk majd akkor is, ott is, egymás húsa lesz a föld. Ha ma nem, soha már, Reflektor a földön, az égen, gyere már, Gyere É --
Kurvák

A szerelem, e képtelen merész vadonatúj mutáció, ha holmi hím vagy nő lotyó csökött agyát egyszer meglátogatná, rögtön pépes szilánkra vetné. Ezért teszik az ember ifjú arcát Ők újra vén majom-üleppé. (De megbántom a majmokat.)
Beszéd

Mennyi beszéd! Puffadt hasak, aránytalan púp-köldökök. A fél-világirodalom koraszülött. Azt reméled, Hogy Vénuszt rejt tenger beszéded?

***

Én végül is megértem Pistát, hogy verse csapnivaló. Ki-fenének is volna kedve leszállni oly pokolkörökbe ahol jó vers bányászható. Forrás: Nemes Nagy Ágnes: Összegyűjtött versei. Osiris Kiadó, Budapest, 1999.

[2003. szept. 13.]

Nemes Nagy Ágnes posztumusz kitüntetése

2008.09.22.

Nemes Nagy Ágnes, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja is bekerült - posztumusz - a Magyar Örökség Aranykönyvébe.

Laudációját Ferenc Győző költő, irodalomtörténész, a Széchenyi Akadémia elnökségi tagja mondta el. A díjakat szeptember 20-án adták át a Magyar Tudományos Akadémián.

Ferencz Győző: Nemes Nagy Ágnes öröksége

Sándor Zsuzsa felvétele

Nemes Nagy Ágnes (1922-1991) a huszadik század második felének kimagasló költője, életműve és alakja sokak számára, többféle tekintetben is, igazodási pont. Költészetének zárt kompozíciója, amely a körülmények szorításában jött létre, egységes világot teremtett, és jelentősen megújította a lírai beszédmódot.

Tudatosan készült az irodalmi pályára. A Baár-Madas Református Leánylíceumban, amelynek Áprily Lajos volt az igazgatója, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-latin-művészettörténet szakán, ahol 1944-ben szerzett diplomát, kiváló képzést kapott. Már egyetemi éveiben kapcsolatba került Szerb Antallal és Halász Gáborral. Első verseskötete, a Kettős világban 1946-ban jelent meg, 1948-ban Baumgarten-díjat kapott érte. 1946-ban férjével, Lengyel Balázzsal és nemzedéktársaival részt vett a korszakos jelentőségűvé vált, noha igen rövidéletű, 1948-ban betiltott Újhold című irodalmi folyóirat megalapításában. A lap megszűnése után azonban kiszorult az irodalmi életből, versei nem jelenhettek meg, csak fordításai, majd gyerekversei. Második kötete, a Szárazvillám csak 1957-ben jelent meg, a harmadik, a Napforduló újabb tíz elteltével, 1967-ben. Ezután a magyar irodalomban szinte példátlan módon csak egyre bővülő válogatott és gyűjteményes köteteket adott ki. A lovak és az angyalok (1969), a Között (1981) és A Föld emlékei (1986) ennek a rendkívüli igénnyel megkomponált lírai életműnek az állomásai. 1969-ben József Attila-díjat, 1983-ban Kossuth-díjat kapott. 1986-ban évkönyv formában újraindulhatott folyóirata, az Újhold-Évkönyv halálával szűnt meg. Élete végén beválasztották a Magyar Írószövetség elnökségébe, 1991-ben pedig alapító tagja lett a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának. 1997-ben posztumusz kapta meg Izrael Állam Yad Vashem kitüntetését: a vészkorszakban biztonsága kockáztatásával vett részt az üldözött zsidók mentésében.

Nemes Nagy Ágnes költészetének jelentősége többrétű. Az Újhold vállaltan Babits Mihály szellemi örökségét kívánta folytatni, Nemes Nagy pedig az újholdasok között is talán a legkövetkezetesebben képviselte ezt a gondolatot. Õ már egyetemi disszertációját is Babits lírájáról írta, és pályája csúcsán A hegyi költő (1984) című könyvében összegezte élethosszig tartó Babits-olvasásának eredményeit. Babits öröksége egyrészt a szakmai igényességet, másrészt, ettől nem elválasztva, a megszólalás erkölcsi hitelességét jelentette.

Nemes Nagy Ágnes lírája erre a hagyományra támaszkodva valósággal megújította a magyar vershagyományt. Az alanyi, szubjektív, futó impressziókat rögzítő, életrajzi élményköltészet hagyományával szemben az úgynevezett tárgyias lírát, objektív költészetet művelte. A versbeli megszólalásnak elmélyült gondolati keretet, filozófiai mélységet adott. Õ maga többször megfogalmazta, mit ért a világirodalomban többféle felfogásban létező tárgyias líra saját használatra kidolgozott változatán. Úgy vélte, a költőnek az a dolga, hogy az emberi tapasztalat, elsősorban az érzelmek korábban megnevezetlen tartományaiból hozzon híreket, hogy "minél több Névtelennek polgárjogot szerezzen", ahogy Egy verskötet előszava (1980) című esszéjében írta. Ehhez valóságos "ismeretelméleti hadjárat"-ot kell folytatnia, amelynek eszközei a tárgyak: "a tárgyak közvetítik az ismeretlent". Ezek a tárgyak egy gejzír, szobor, fa, villamos, pályaudvar, tó, táj és hónap, erős érzelmi és gondolati feszültséget sűrítenek magukba, mintegy tárgyiasítják a költő érzelmeit, amelyeket az ily módon a tárggyá vált vers közvetít az olvasónak. Nemes Nagy Ágnes nagy kompozíciói ezért az olvasótól is újfajta stratégiát követelnek. Talán nehezek, összetettek ezek a versek, de a huszadik századot végigélt ember tapasztalatai is nehezek és összetettek. Ennek az alkotási módnak több nagyszerű megfogalmazását adta versben is, legemlékezetesebben talán a Között című versében, epigrammatikus tömörséggel pedig Szél című versében: "Szélesedő oszlopközök. / Szél fúj be a szavak között. // Itt már kupola-fellegek. / Éggel tapasztott épület. // S a Semmi itt már annyit ér, / Amennyit házak közt a tér."

Nemes Nagy Ágnes költészetének és egész irodalom-felfogásának másik radikális vonása ebből az ismeretelméleti igényből vezethető le. Számára a költői megszólalásnak erkölcsi tartalma van, amely azonban nem költői témaként fogalmazódik meg. A vers mint tárgy hordozza önmaga erkölcsi hitelét. Nemes Nagy Ágnesnek például igen határozott véleménye volt a politikáról (a babitsi értelemben vett liberális-humanista értékek mentén határozta meg helyzetét). Meggyőződése szerint költő nem rendelheti alá művészi szabadságát politikai mozgalmaknak, és a politikum éppoly tárgyiasított formában jelenik meg költészetében - például az Ekhnáton éjszakája című versben 1956 - , mint bármi egyéb. Ebben tehát ismét radikálisan szakított a magyar költészet egyik igen erős hagyományával, és versei ismét a gondolati elmélyültség, a tapasztalatok összetettebb kifejezésének irányába mutatnak. És, nem mellékesen, soha semmiféle engedményt nem tett a politikai hatalomnak, még akkor sem, ha emiatt egyéni-művészi érvényesülése sérült.

Nemes Nagy Ágnes költészete egy harmadik megközelítésben is meghatározó és felszabadító erejű volt. Az 1960-as évektől kezdve, amikor jelentősége mind vitathatatlanabbá vált, és a nyugati világban kibontakozó nőmozgalomnak a totalitárius rendszerben nem lehetett tere, sokak, elsősorban fiatalabb pályatársai számára ő és az ő költészete adott példát arról, hogyan kell fellépni az egyenjogúság kétségbevonhatatlan gesztusával. Erre a szerepre az is alkalmassá tette, hogy verseitől oly távol állt az egysíkú érzelmesség, amit a kritikusi közhely készséggel azonosít a nőköltészettel. Ennek a feladatnak meglepő dokumentuma az a vaskos kötetnyi interjú, amely halála után jelent meg prózai művei közt összegyűjtve. Nemes Nagy tehát ebben is radikális újító volt, nem véletlen, hogy a kortársi líra több jelentős képviselőjére is olyan nagy hatással van.

Költészetének hatalmas belső feszültségei akkor váltak láthatóvá, amikor halála után hagyatékából elkerültek azok a füzetek, amelyekbe évtizedeken át folyamatosan írta a nyilvánosságnak szánt poétikájával szögesen ellentétes, személyes verseit. Költői életművének terjedelmét mintegy megkétszerező váratlan, töredékes lelet, amely számos nagyszerű művet tartalmaz, többek között a lírájának egyik csúcspontját jelentő Istenről című verset, amely mintegy ellenfényből világítja meg egész tevékenységét.

Nemes Nagy Ágnes költészetéhez szorosan kapcsolódnak esszéi, kiegészítik, értelmezik költői világát. Elsősorban a Metszetek (1982) című verselméleti tanulmánykötet, a Hegyi költő (1984) című Babits-monográfia és a Szőke bikkfák (1988) című verselemzés-kötet adtak példát arra, hogyan lehet kristályos logikával, áttetsző, letisztult stílusban és személyes érintettséggel beszélni a modern líra alapkérdéseiről.

Nemes Nagy Ágnes úgy érezte, kedvezőtlen körülmények között alkotott, nem tudta beteljesíteni mindazt, amire hivatva érezte magát, életműve, ahogy egyik írásában fogalmazott, lyukas. Az utókor azonban nem így látja. Zártságában is nyitott, bátor és tiszta költészete, amelynek külső körein foglalnak helyet gyerekversei és fordításai, és amelynek elméleti értelmezését esszéi adják, a magyar líratörténet egyik legnagyszerűbb teljesítménye.

(Elhangzott a Magyar Tudományos Akadémián, 2008. szeptember 20-án)

Illusztráció: Sándor Zsuzsa felvétele