2017. április 22., szombat

Kortárs kínai filmeket láthat a nagyközönség hétfőtől az Urániában




Sikerfilmekkel mutatkozik be Kína kortárs filmgyártása április 24. és 29. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A rendezvényen fesztivál- és kasszasikerek, szám szerint négy film és négy műfaj reprezentálja a nagyközönség számára a szinte beláthatatlanul gazdag kínai filmgyártást.



Nagy kihívás néhány filmen keresztül átfogó képet adni egy olyan filmgyártásról, amely évente 300-400 filmet mutat be a mozikban. Márpedig Kína filmgyártása ilyen, 2016-ban 350 hazai gyártású filmet játszottak a kínai mozik. Nem meglepő, hogy világszerte egyre többeket izgat, hogy mi történik a földkerekség leghatalmasabb potenciális nézőközönségét kiszolgáló, gigantikus befektetési lehetőségekkel rendelkező kínai filmgyártásában. Az igazi filmrajongók persze már az úgynevezett „ötödik generáció" filmrendezőinek (Chen Kaige, Zhang Yimou) 1980-as évek végi, 1990-es évek elejei megjelenése óta tudják, hogy nagyon is érdemes odafigyelni a kínai filmekre, hiszen - ahogy azt jelentős európai fesztiváldíjak is jelezték - ekkortól Kína is bekapcsolódott a nemzetközi filmművészet vérkeringésébe. Időközben a „hatodik generáció" 1990-es években induló, politikailag az ötödik generációnál jóval provokatívabb alkotói is komoly pályát futottak be, ma pedig már előszeretettel beszélnek a „hetedik generáció" megjelenéséről is.

Hogy e hatalmas filmipar jelenéről képet alkothassunk, arra a legkézenfekvőbb lehetőség, ha jellegzetes darabokat emelünk ki e filmgyártás különböző szegmenseit képviselő filmtípusokból. Így tekinthetünk arra a négy játékfilmre is, amely most a budapesti nagyközönségnek ad ízelítőt a 2015-2016-os szezon filmjeiből. A kereskedelmileg legsikeresebbnek bizonyult filmeket két cím képviseli a válogatásban: A Mekong-művelet / Operation Mekong című akció thriller tavaly (a Nagy Falat éppen megelőzve) a 3. helyen végzett a kínai mozi-pénztáraknál, míg a Megtalálni az igazit / Book of Love című romantikus komédia a 10. helyet szerezte meg magának ugyanebben a versenyben. A Xuan Zhang című életrajzi film rangját az emeli, hogy Kína hivatalos jelöltje volt idén az idegen nyelvű filmek Oscar-díjáért zajló küzdelemben. A negyedik film, az Ősi folyók / Mountains May Depart pedig annak a Jia Zhangke-nek az alkotása, aki jelenleg a „hatodik generáció" legismertebb és legelismertebb képviselője nemzetközileg - ez a filmje a 2015-ös Cannes-i Fesztivál versenyprogramjában debütált.

Az április 24-én, hétfőn 20:45-től látható Xuan Zhang valódi presztízs project - az első kínai-indiai koprodukció. A címbeli buddhista szerzetes (magyaros írással Hszüan-cang) a kínai Tang-dinasztia korának kiemelkedő alakja, aki a 7. században 25 000 km-es vándorlásai során járta be Ázsiát, hogy a buddhizmus szent szövegeit felkutassa és összegyűjtése. A kínai buddhizmus történetének eme szimbolikus, sokak által sokféleképpen megénekelt alakja ezúttal egy gigantikus, (nagyon) szélesvásznú, ragyogóan fényképezett mozgóképeskönyvben tárul elénk. A földről és levegőből rögzített, lenyűgöző képeken Kína és India csodás vidékei elevenednek meg a szemünk előtt a vándorszerzetes nyomában.

A könnyedebb műfajok kedvelői 27-én, csütörtökön 17:30-tól a Megtalálni az igazit / Book of Love című interkontinentális romkomban találhatják meg a számításukat. A film egy lassan trenddé alakuló jelenség képviselője, amiben a Kínából az USÁ-ba szakadt felső középosztálybeli hősök bonyolódnak kontinenseken átívelő, romantikus egybeesésekkel és félreértésekkel színesített érzelmi kalandokba. Ezúttal a szerelmi geográfiát Macao és London is színesíti. A film jelentős anyagi sikere a kínai pénztáraknál bizonyította, hogy a romantika arrafelé és igen kelendő, mi pedig megvizsgálhatjuk, mi a kínai romkom-gyártás válasza az olyan hollywoodi klasszikusokra, mint a Szerelem a végzeten és A szerelem hálójában. 

Csütörtökön este 20 órától a tavalyi év bombasztikus kasszasikerével folytatódik a program: A Mekong-művelet / Operation Mekong könnyedén teljesíti, amit egy akció thrillernek kell, egymást érik benne a profi kivitelezésű akciók, robbantások és dzsungelharcok. A kínai finanszírozású produkcióban a hongkongi akció-rendező, Dante Lam vezeti elő - valós események alapján - egy a Mekong folyón 2011 októberében lezajlott mészárlás és az azt követő felderítés eseményeit: miután burmai vizeken megtalálták két hajó meggyilkolt kínai legénységét, majd amfetamin tablettákkal telepakolt csónakjaikat, Kína vezetésével négy ország hatóságai indítottak nemzetközi műveletet a régió drogterjesztő hálózata ellen. A „pokol kapuja" becenévvel illetett vidék kiváló kulisszául szolgál a sok pénzből előadott, látványos cselekményhez, s jól érzékelteti, hogy mire is vágyik Kínában (is) a moziba járó nagyközönség.

A vetítéssorozatot április 29-én, szombaton 14:30-tól a fesztiválfilmek kedvelőinek örömére az Ősi folyók / Mountains May Depart zárja. Jia Zhangke filmje egyszerűségében megrázó. Miközben a film vezérfonalát letisztult, egyszerű események, történések adják, a technikai és motivikus kizökkentések alkalmanként experimentális és szürreális pillanatokat idéznek elő. A három korszakban játszódó három epizód (a történések ideje 1999, 2014 és 2025) három barát sorsának hol összefonódó, hol szétváló, laza szövedéke. Amint az a megjelenített időtávlatból sejthető, a film reflexió a sajátos kínai piacgazdaságra, de a hangsúly kifejezetten a személyes drámákra, az emberi kapcsolatokra helyeződik, társadalomkritikája ezért áttételesebb annál, mint ami a hatodik generáció rendezőit gyakran jellemzi.

A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik.
A Kínai Filmfesztivál vetítéseire a jegyek egységes, kedvezményes 1000 forintos áron kaphatók az Uránia Nemzeti Filmszínház weboldalán és jegypénztáraiban.

2017. április 24-29.
Kínai Filmfesztivál
Uránia Nemzeti Filmszínház

http://urania-nf.hu
https://www.facebook.com/UraniaBudapest
 

Nincsenek megjegyzések: