2017. április 27., csütörtök

ARTista Café - Jégbe zárt cirkuszvilág




A Fővárosi Nagycirkusz havi cirkuszművészeti műsoros-beszélgetős pódiumestjének, az ARTista Cafénak mi más is lehetett volna az áprilisi témája, mint a frissen debütált, nagyszabású jégrevüje, a Jégbe zárt cirkuszvilág - Antarktisz gyermekei, amelyet a világhírű moszkvai Nikulin Cirkusszal szövetkezve és magyar artistákat is felvonultatva mutattak be. A meghívott vendégekkel Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára beszélgetett.


„Graeser Józsefné (Betti) artista, táncosként vett részt az első, 1972-es jégrevüben. Egy kis létszámú francia társulat előadását egészítették ki táncos koreográfiákkal, aminek a betanulására körülbelül egy hetük volt. Betti artistának készült, először gumiasztal számmal, 1974-től 2000-ig pedig hinta számmal járta be a világot. „Ez egy hivatás, nem szakma. Csak szívvel-lélekkel lehet csinálni."

Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója a mostani előadás tapasztalatait is szeretné átvinni a három év múlva felépülő új Cirkuszművészeti Központba. Az új cirkuszi épületbe süllyeszthető és elforduló manézst szeretne, megtartva a Fővárosi Nagycirkusz jelenlegi, jól bevált arányait.
Tavaly vízzel kísérleteztek a nagy sikerű Atlantisz gyermekei című előadás kapcsán, most pedig jéggel. Olyan produkciót kerestek, amiben a cirkuszművészet ötvöződik a táncművészettel, és szinte minden artistamutatványt be tudnak mutatni a jégen. Így esett a választás a világhírű Nikulin Cirkusz társulatára, színesítve magyar artisták produkcióival.
A jelenlegi műsorban nem szerepelnek állatok, amit a közönség hiányol, ezért a Fővárosi Nagycirkusz kikéri a nézők véleményét és statisztikákat készítenek az állatokkal kapcsolatban, mert nem tapasztalható növekedés a nézőszámokban az állatok szerepeltetésének elhagyása miatt.

Földváry Balázs artista, az Antarktisz gyermekei egyik magyar csillaga feleségével légkerék számot mutat be, ami eredetileg nem jégre lett tervezve, de egy ügyes lakatosnak köszönhetően sikerült hegesztett tüskékkel felturbózva használhatóvá tenni a rekvizitet a jégen is. Balázs először Mexikóban lépett fel jeges számmal, de a Fővárosi Nagycirkuszban szerette meg igazán a jeget, amihez a cirkusz nyugodt, kollegiális hangulata is hozzájárult.

Szonday Szandra cirkuszkutató a régen sokkal elterjedtebb korcsolyázás társasági eseményekkel, bálokkal, mutatványosokkal egybekötött kapcsolatáról beszélt, Zsilák György többszörösen kitüntetett zsonglőr pedig karrierje meghatározó pillanatairól mesélt.

A közönség megtekintette a Magyar férfi jégkorong-válogatott rövid hoki meccséről készült videót, melyben a Fővárosi Nagycirkusz még frissen elkészült jégpályáját tesztelték, majd videó üzenetben összekötötték a Kijevben tartózkodó jégkorong válogatott tagját Terbócs Istvánt és artista húgát Terbócs Barbarát." (Szekáry Zsuzsa)

Az estét Békefi Viktória színésznő előadásában a Jégvarázs című rajzfilm Legyen hó! című betétdala, a Nikulin Cirkusz társulat produkciói, Yulia Piterova és Anton Kononenko karikaduettje valamint a Nikulin Cirkusz zsonglőrcsoportjának buzogányszáma színesítették. 
Az est zárásaként, a kötetlen beszélgetés alatt ezúttal is, a Dallmayr jóvoltából mindenkit vendégül láttak egy-egy csésze teára, kávéra, sőt, ezúttal jeges kávéra is.

A következő Artista Café május 29.-én 18:00-tól lesz a cirkusz manézsában, a téma a cirkuszpedagógia lesz.

www.fnc.hu

Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: