2017. április 30., vasárnap

Azt adják, ami a legfontosabb




A Budapesti Fesztiválzenekar kamaraformációi május 2. és 7. között újra a nyakukba veszik az országot, és 21 különböző helyszínen adnak ingyenes közösségi koncerteket. Elhagyott zsinagógák, templomok, idősotthonok és iskolák telnek meg zenével. A világhírű zenészek egy hét alatt összesen tíz megyében fordulnak meg.



A Budapesti Fesztiválzenekar három évvel ezelőtt indította el ingyenes Közösségi Hét című koncertsorozatát, melynek során kiüresedett, elárvult vidéki zsinagógákba, vidéki templomokba, idősotthonokba és gyermekgondozási intézményekbe viszi el a muzsikát.

A Zsinagógakoncertek fogadtatása minden várakozást felülmúlt. Nagy lelkesedést vált ki a helyi lakosokból, akik mindenütt megtöltik a templomok padsorait, és felelevenítik emlékeiket az egykori, kiirtott zsidó közösségről. A Zsinagógakoncertek híre bejárta az egész világot, többen külföldről látogatnak haza egykori közösségükbe. A BFZ kamaraformációi május 3-án Orosházán, május 4-én Tokajon, május 7-én pedig Esztergomban zenélnek. (A Zsinagógakoncertek programsorozat a Budapesti Fesztiválzenekar, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének közös rendezvénye.)

Folytatódik a Johann Sebastian Bach műveit felkaroló templomi sorozat is: május 3-án Kiskőrösön, május 4-én Balassagyarmaton, május 5-én pedig Debrecenben játszik a zenekar barokk együttese korhű bélhúros hangszereken, katolikus, evangélikus és református templomokban.

„Lehetetlen megfelelő szavakat találni arra, hogy a csodálatosan megszólaltatott zeneművek milyen vigasztaló és gyógyító erővel hatottak idős és beteg lakóinkra, és mennyit segítettek a lelki feltöltődésben nekünk és munkatársainknak" - írták korábban a Ceglédi Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ vezetői a Fesztiválzenekarnak. A zenekar muzsikusai ezen a héten is tizenkét idősotthonba látogatnak el: Budapest mellett Dabas-Gyónon, Kiskunfélegyházán, Dunakeszin és Nagymágocson is ingyen koncerteznek.

A Fesztiválzenekar a legkisebbeknek ezúttal Zsámbékra, Kisújszállásra és az ózdi Van Helyed Alapítványhoz viszi el interaktív Zenevár című programját. A Fesztiválzenekar tubaművésze, Bazsinka József így fogalmazta meg a közösségi koncertek lényegét: „a gyerekeknek, időseknek, fiataloknak, fogyatékkal élőknek való muzsikálás számomra azt jelenti, hogy azt adhatom nekik, ami számomra a legfontosabb: a szeretetet."

A Közösségi Hét részletes programja:

TEMPLOMI KONCERTEK
2017. május 3. 19:00 Római katolikus templom Kiskőrös, Tomori u. 2.
2017. május 4. 18:00 Evangélikus templom Balassagyarmat, Kossuth Lajos u. 36-38.
2017. május 5. 18:00 Lencztelepi Református templom Debrecen, Cseresznye u. 40.

ZSINAGÓGAKONCERTEK
2017. május 3. 18:00 Művészetek Háza Orosháza, Bajcsy-Zsilinszky u. 2/A
2017. május 4. 19:00 Tokaji Kulturális és Konferenciaközpont Tokaj, Serház út 55.
2017. május 7. 17:00 A Művelődés Háza Esztergom, Imaház u. 2/a

ZENEVÁR
2017. május 2. 14:00 Catharineum, Zsámbék
2017. május 3. 14:00 Kossuth Lajos Baptista Általános Iskola, Kisújszállás
2017. május 4. 14:00 Van Helyed Stúdió, Ózd

KONCERTEK IDŐSOTTHONOKBAN
2017. május 2. 10:00 Boldog Gizella Idősek Otthona, Biatorbágy
2017. május 2. 14:00 Vázsonyi Vilmos Idősek Otthona, Budapest
2017. május 2. 14:00 Senectus Idősek Otthona, Budapest
2017. május 2. 15:00 Somogy Megyei Dr. Takács Imre Szociális Otthon, Patalom 
2017. május 3. 10:00 Zárdakert Idősek Otthona, Dabas-Gyón
2017. május 3. 10:30 Aranysziget Nagymágocsi Kastélyotthona
2017. május 3. 14:30 Szivárvány Idősek Otthona, Kiskunfélegyháza
2017. május 3. 15:00 Szent Anna Öregek Otthona, Diósd 
2017. május 3. 15:00 Kék Duna Idősek Otthona, Sződliget
2017. május 4. 10:30 Kútvölgyi Úti Idősek Otthona, Budapest
2017. május 4. 14:00 Dunakeszi Idősek Otthona
2017. május 4. 14:30 Jézus szíve Társasága Idősek Otthona, Pécel

https://www.youtube.com/watch?v=Za9fmBg3caM
https://www.bfz.hu
 

Nincsenek megjegyzések: