Advent

Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „Úr eljövetele”. A karácsonyt megelőző várakozás az eljövetelben éri el jutalmát. Régebben egyes vidékeken nevezték ezt az időszakot „kisböjtnek” is. Advent a karácsony (december 25.) előtti negyedik vasárnappal – más megfogalmazásban a Szent András napjához (november 30.) legközelebb eső vasárnappal – veszi kezdetét, és a karácsony előtti vasárnapig tart.

Advent első vasárnapja, a keresztény egyházi év első napja, mindig november 27. és december 3. közé esik. A december 25-e előtti utolsó vasárnap advent negyedik vasárnapja. Az azelőtti advent harmadik vasárnapja és így tovább. 2006-ban azért volt érdekes advent negyedik vasárnapja, mert december 24-ére esett, a legkésőbbi időpontra, amely még karácsony előtt van, hiszen ez a nap karácsony előestéje, vagyis „szenteste” (ebből következik, hogy advent első vasárnapja nem lehet később, mint december 3.).

Heinrich Spaemann:

Szüntelen Ádventben Gondolatok a Paruziáról Életünk vezérgondolatává kellene tennünk, hogy az újra eljövendő Úr érkezésének örvendezzünk, és megérkezésére méltók legyünk. Az kellene, hogy fő gondunk legyen, milyen elfoglaltságban talál minket, és szolgálatában hűségesnek talál-e minket. Az eljövendő világ sajátosan igazibb és ugyanakkor más, mint a mostani. Ha így tennénk, életünkben sok minden nagy kicsivé lenne, sok kicsi pedig naggyá lenne. Minden a maga valóságos méretében mutatkozna, és hazugságunk lelepleződne a jövendő igazság színe előtt. Igen, az őshazugság ereje az, hogy a valóság arányait - Isten, világ, örökkévalóság, idő - állandóan ellenkezőleg mutatja. Az árnyékos mulandót csalogató, éles fénybe állítja, hogy szívünket reá függesszük, és az igazi fényt elveszítsük szemünk elől. De az eljövendő világ világossága leleplezi a csalást, és ha ezt szemünk előtt tartjuk, szabadok vagyunk.

Ádventi imádság

Urunk, Jézus Krisztus, várjuk eljöveteled, várjuk a békét, mert annyi békétlenség van kívül a világban és bent a szívünkben ! Várjuk eljöveteled, mert az igazságra éhezünk, és annyi igazságtalanság sújtja a népeket és az embereket! Várjuk eljöveteled, mert szomjazzuk a szabadságot, és mindnyájan a bajok és bűnök bilincseiben kínlódunk. Add vissza reménységünket, amit elvesztettünk. Add meg újra a szeretetet azoknak, akik hideg idegenséggel viselkednek egymással szemben. Nyisd meg szívünket, hogy felragyogó örömödet megtapasztalhassuk életünkben. Kérünk, hallgass meg minket. Ámen.

Jean Daniélou bíboros: Ádventi Mária

Jézus eljött már, mégsem nyilvánította ki magát teljesen, sem az egyesek, sem az egész emberiség előtt. Ezért mondhatjuk azt, hogy Jézus megszületett test szerint a júdeai Betlehemben, de minden emberben külön is meg kell születnie. Ez mibennünk Jézus örök születése, amely az isteni élet egész misztériumát magában foglalja. Ami az eljövendő Krisztus előkészítésére ,,abban az időben'' történt, ugyanúgy, sőt még igazabban érvényes az Úr lelki-hitbeli érkezésére, amely manapság bensőnkben, a mi személyünkben történik. Ahogyan Mária - a Boldogságos Szűz misztériumának lényegét érintjük most jelentős, egyéni szerepet vitt Jézus történeti születésében, amikor őt méhébe fogadta, ugyanígy Jézus mostani eljövetelében is kiváló módon, mint előkészítő tevékenykedik. Az Atya egyetlen szavára Mária még mindig, mint Jézus útjának előkészítője vándorol a világban. Ezért van különleges szerepe lelki életünkben, mivel az Úr érkezését készíti elő bennünk.

Mit keres a feng shui a konyhában?

.

Közel 15 évvel ezelőtt hazánkban is megjelent a feng shui. Más nyugati kultúrákhoz hasonlóan, a különleges, misztikusnak tűnő tanok iránt érdeklődők között rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert.
Azt is mondhatnánk divat lett a feng shuiról beszélni.
Meglovagolva ezt a divathullámot, sokan könyveiket és írásaikat a „FENG SHUI” figyelemfelkeltő megjelöléssel adták ki, pl. "Feng shui a konyhában".

Szinte már a csapból is a feng shui folyik, mondhatják joggal a kétkedők.
Lássuk, hogy került a feng shui a konyhába, hogyan kapcsolódik étkezési szokásainkhoz.

A feng shuinak és a többi ősi kínai mesterségnek, művészetnek azonosak a gyökerei.
A yin és yang egyensúlya, az öt változó állapot (öt elem) harmóniája olyan egyetemes alapelvek, amelyek országhatároktól és kultúráktól függetlenül hatással vannak alapvető jólétünkre.

A Zhou-dinasztia (i. e. 1027-771) idejéből származó klasszikus írásokban az öt változó állapotnak megfelelő ízharmóniában fogalmazták meg a konyhaművészet lényegét.
A feng shui korai fénykora egybeesik azzal az időszakkal, amikor a főzés tudománya Kínában szakácsművészetté fejlődött.
A Sárga Császár kánonjában az öt elem szerinti kiegyensúlyozott táplálkozást betegségek megelőzésére és gyógyítására is alkalmasnak vélték.
Ezt az elvet a későbbi udvari orvosok finomították, és részletesen kidolgozták.

Kínában ma is találhatók olyan „gyógy éttermek” ahol a gyógyulni vágyók számára az orvos által javasolt, megfelelő módon elkészített ételeket tálalják fel.

Visszatérve a fenti kérdéshez: nincs, és nem is lehet az ételünknek, ruhánknak, kocsinknak, stb. jó vagy rossz feng shuija.

A táplálékkal felvett qi közvetlen hatással van szervezetünkre, míg a feng shuival közvetett módon fejthetünk ki hatást, pl. egészségi állapotunkra.

A feng shui kifejezést tehát, divatos csengése miatt használják a konyhaművészettel kapcsolatban, ahelyett hogy az öt változó állapot (öt elem) elvei szerint összeállított étkezésről írnának.

A feng shui a környezet és az ember közötti qi áramlását vizsgálja és orvosolja azért, hogy elősegítse az egészséges és sikeres élet feltételeinek kialakulását.

Ebből a szempontból a konyha az egyik kiemelt jelentőségű terület, melynek vizsgálatával a klasszikus feng shui-tanácsadó foglalkozik.

Sajnos a sikert hajszolva, vagy a tudatlanság miatt számos olyan dolgot tulajdonítanak a feng shuinak, amihez a tradicionális feng shuinak nincs, és soha nem is volt köze.

Forrás: Feng shui kör

AZ ESTERHÁZY-KÉPTÁR TÖRTÉNETE

.

Éppen félszázaddal ezelőtt, 1865 december 12.-én nyilt meg Budapesten, az Akadémia palotájában hazánk legnagyobb szabású képgyűjteménye, az Esterházy-képtár. Igaz, hogy csak néhány napig volt nyitva, mert az elrendezésre akkor nem voltak alkalmasak a helyiségek, de így is nagy eseménye volt ez az akkor még nem valami világvárosias Pestnek. A katalógus 639 képet sorolt fel, köztük rendkívül értékes darabokat, úgy hogy ehhez fogható gyűjteményt a magyar főváros odáig nem látott. Ismeretes, hogy ezt a gyűjteményt, továbbá a negyedfélezer rajzból és 50.000-nél több metszetből álló grafikai kollekciót a magyar állam megvásárolta s az alapjává lett a későbbi Országos Képtárnak, végül most a Szépművészeti Múzeumnak. Mondhatjuk tehát, hogy ez év december 12-ike jubiláns napja a mi nagybecsű Szépművészeti Múzeumunknak, amelyre mindnyájan büszkén és szeretettel tekintünk.

Ezen az évfordulón került a nyilvánosság elé a Szépművészeti Múzeum kiadásában egy hozzá méltó publikáció, amely elmondja e gyűjtemény történetét.¹

Szerzője Meller Simon, aki egyéb jeles munkáin kívül különösen Ferenczy István alapvető monográfiájával szerzett magának nagy érdemet. Ezt most tetézte legújabb művével, amely mintája lehet efféle kutatómunkának. Rengeteg számadáskönyvet, oklevelet és lajstromot kellett éveken át feldolgoznia, hogy a képtár múltját alaposan kiderítse. Mert az a Hamupipőke álmát aludta az Esterházyak irattáraiban. A gyűjtemény történetéről csak vázlatos jegyzetek, rövid összefoglalások láttak eddig az irodalomban napvilágot, úgy hogy e mű szerzője alapjaiból volt kénytelen azt felépíteni. Birtokába kerülve minden idevágó adatnak, könnyen áttekinthető formába tagolta azokat: első sorban a képtár történetét adja — s ebben a részben egyúttal plasztikusan megrajzolja a gyűjtők egyéniségét s a sorsukra ható körülményeket, — a második részben közli a hercegi levéltárakban a gyűjteményre vonatkozó okiratokat, illetve az idevágó részleteket, szám szerint 750-et, végül kiadja a képtár leltárait. A két utóbbi rész az a kőbánya, amelyből az első rész épült s ezek kiadása nemcsak arra való, hogy így mintegy ellenőrizhessük az első. történeti rész nagy, összefoglaló képét s hogy betekinthessünk egy nagystílusú régi gyűjtő boszorkánykonyhájába, hanem arra is, hogy a kutató egyes kétes képek származása és sorsa, sőt azonosítása dolgában becses útmutatásokat kaphasson egy oly okirat-tömegből, amelynek átkutatása egyhamar nem lesz megint lehetséges. Mind e tulajdonságainál fogva ez a könyv valóban hézagot pótol és oly jeles vállalkozás, amilyennel kevés európai nagy képtár dicsekedhetik. A szerzőn kívül a Szépművészeti Múzeum igazgatóságát és a közoktatásügyi minisztériumot is dicséret illeti, hogy e mű létrejöttét lehetővé tették.

*

Az Esterházy-gyűjtemény eredete talán Pál nádorra (+ 1713) vezethető vissza, akinek a kor úri szokásai szerint szintén volt valamelyes ritkasággyűjteménye s ebben bizonyára képek is. Ő maga említi végrendeletében az imagines pretiosae-t, de hogy ezeknek mekkora volt a művészi értékük és hogy hova lettek, azt ma már nem lehet megállapítani. Nincs kizárva, hogy néhány darab a későbbi eszterházai palota képtárába került.

Pál Antal nádor (1711 —1762), aki a művészetek történetében azzal tette ismertté a nevét, hogy 1761-ben Haydnt szerződtette, nem gyűjtött képeket. Miklós (1714—1790), Eszterháza megalapítója, a nagyobbrészt általa megszerzett festményeket új kastélyában külön képtárban egyesítette. Ebben Vályi adatai szerint 1796 táján 348 kép volt, értékesebb azonban csak mintegy két tucat. A világhírűvé vált gyűjtemény igazi megalapítójának Miklós herceget (szül. 1765) kell tekintenünk, aki ezernél több képet vásárolt s a körülbelül 50,000-et kitevő metszet és mintegy 3500 rajz majdnem egészen az ő szerzeménye. Gyűjtésében minden irányra kiterjedt, a rokokót kivéve, amely klasszicista ízlésének úgy látszik sehogy se felelt meg. Legkedvesebb mestere Mengs, a hígvérű akadémikus volt, de ez az előszeretet nem akadályozta meg, hogy az olasz renaissance, a barokk, a hollandus mesterek le ne kössék érdeklődését s ne áldozzon megszerzésükre nagy összeget. A majorátus átvételével azonnal a legnagyobb hévvel látott egy nagyszabású képtár szervezéséhez, amelynek elhelyezésére Moreau építésszel tervet is készíttetett. 1794-ben Olaszországba utazott, ahol különösen Zarullo abbé járt kezére a vásárlásoknál. Bizonyára ez alkalommal szerezte meg Correggio madonnáját is. De otthon is gyarapítja képtárát. 1797-ben König bárónétól, 1801-től fogva bécsi műkereskedőktől vásárol képeket, egy évvel előbb megveszi a Pálffy-féle grafikai gyűjteményeket, amelyeket a bécsi magyar testőrség palotájában helyeztetett el. 1803-ban megismerkedett Parisban Josef Fischer rézmetszővel, akiben megtalálta azt az embert, aki alkalmas volt a gyűjtés technikai munkáira, értett a tárgyhoz s aki a hercegi gyűjtemény hű és avatott kezű igazgatójává lett.

A képtár eleinte a pottendorfi kastélyban kapott hajlékot. A napóleoni háborúk azonban kétszer is megzavarták itt a nyugodt rendezési munkákat. Sőt egyszer, 1809 májusában az egész képtár ládákba csomagolva útban volt Pest-Buda felé s ott vesztegeltek a hajókon az októberi békekötésig, mikor a hercegnek már nem kellett a képrabló Napóleontól tartania. Hazavitték a gyűjteményt Pottendorfba, ahol újabb veszedelem fenyegette: árvíz öntötte el a vidéket s a még kicsomagolatlan képek is szenvedtek tőle. A herceg végre is elhatározta, hogy az egész gyűjteményt átviteti laxenburgi kastélyába. 1812 elején a képtár már rendben volt, a körülbelül ezer képből Fischer csak 528-at tartott méltónak arra, hogy a nyilvánosság szeme elé kerüljön. Ezek közül 74 német, 53 francia, 138 olasz (köztük a híres Esterházy-madonna) és 263 németalföldi kép.

Nyugtuk a képeknek Laxenburgban sem volt. 1813 nyarán megint visszavándoroltak a ládáikba ; megint a franciák és megint az árvíz elől kellett menekülniök, ezúttal nagyobb baj nélkül. 1814-ben az egész gyűjteményt áthelyezték a mariahilfi nyári palotába. Ezt a herceg Kaunitztól vásárolta, akinek szintén volt képgyűjteménye, amelynek becsesebb darabjait megszerezte Miklós s az egész gyűjteményt tizenegy teremben helyezte el, hetenkint kétszer megnyitván azt a nyilvánosság számára is. Ez időből a legfontosabb új szerzemény Beltraffio gyönyörű madonnája.

Itt maradt az immár nagyszabású gyűjtemény félszázadon át s ugyanitt kapott hajlékot a metszetgyűjtemény is. Ennek gyarapításában Fischer igazgató, aki maga is jeles grafikus volt, kitűnő szolgálatokat tett a hercegnek. A Pálffy-féle gyűjtemény megszerzését követte a Kollowrath-féle rajz- és metszetgyűjteményé, amely terjedelmes lehetett, mert 45.000 frt volt az ára. S nagyobb vételek mellett szakadatlanul vásároltak a herceg személyes ellenőrzése mellett műkereskedőktől értékes lapokat, mi több, a herceg e gyűjteményben valóságos metszőiskolát is szervezett s ennek tagjai az igazgató vezetésével a képtár szebb darabjait rézbe metszették 1810-ben különösen érdekes lapok kerültek a mariahilfi palotába a párisi Poggi-gyűjtemény megvásárlása révén: két Lionardo, egy Rafael, hét Rembrandt-rajz s egy egész sor elsőrangú mester lapjai.

Olaszországi utazásai révén az akkor legjelesebbeknek ösmert szobrászok müveivel is gyarapodott a herceg művészeti gyűjteményének állománya. Canovával, aki 1805-ben a kismartoni palota vendége is volt, megfaragtatta kedvenc lányának, Leopoldinának képmását. Thorwaldsennel 1817-ben saját szobrát s vett tőle két mitológiai alakot.

Nagyot lendült a képtár 1819-ben, midőn Miklós fia, Pál herceg Londonban atyja megbízásából a Bürke-gyűjtemény spanyol képeit, szám szerint 22-t, megvásárolja, köztük két Murillot, 1821-ben ugyanebből a gyűjteményből más képeket, köztük 20 spanyolt. Most már hévvel volt azon, hogy gyűjteménye spanyol osztályát kiegészítse s három év alatt együtt volt ez az osztály is. 1822-ben meghalt Fischer; ez a körülmény és anyagi bajok arra késztették a herceget, hogy. a gyűjtést gyöngébb tempóban folytassa. A képtár fejlődése elakadt. Fischer utóda, Rothmüller, már csak inkább felügyelője volt a gyűjteménynek. 1833-ban meghalt a gyűjtés igazi mozgatója, Miklós herceg is. A képtár ekkor 1156 festményt számlált.

Fia s örököse, Pál (1786—1866), a gazdasági viszonyok rosszabbodása következtében nem folytathatta atyja szenvedélyes gyűjtő-munkáját. Inkább azon van, hogy ügyel a képek jó állapotára, restauráltatja a sérülteket. Hivatalnokai megválasztásában sem volt szerencsés. Rothmüller utódjának, Gaál Györgynek távozása után egy könnyelmű bohém, Altenkopf került a gyűjtemény élére, aki másfél év alatt 40 festményt és sok becses grafikai lapot lopott el, az utóbbiak közül 98 Rembrandt-karcot. 1858-ban helyébe Kratzmann Gusztáv lett a gyűjtemény kusztosza. Becsületes, hű ember volt, aki az Országos Képtárt is igazgatta 1880-ig Budapesten s mint ilyen gyakori összeköttetésbe került hazai festőinkkel.

A magyar herceg gyönyörű bécsi gyűjteménye régóta felkeltette idehaza a vágyat, hogy a magyar jobbágyok munkáján szerzett kincs hazakerüljön. Már 1836-ban kéri Zalamegye Pál hercegtől, hogy a képtárt Pestre helyezze át s tegye közönségünk számára hozzáférhetővé. De csak 1861-ben kelt benne az az elhatározás, hogy az újonnan építendő Tudományos Akadémia palotájában a gyűjtemény számára rezerválandó helyiségeket a képek elhelyezésére elfogadja. 1865-ben a gyűjtemények ismét ládákba kerültek s a képtár ez év december 12.-én meg is nyílt, egyelőre csak néhány napra. Pár hónapra rá meghalt Pál herceg. Örököse, Miklós, rendezni óhajtván a majorátus zilált anyagi állapotát, kombinációba vette a képtár eladását is. Bár külföldi műkereskedők több mint két millió forintot ajánlottak érte, Miklós herceg elfogadta a magyar kormány ebbéli ajánlatát, hogy a 637 darabból álló képtárt 1,100.000 forintért, a 3535 rajzból, 51,301 metszetből és 305 kötetnyi könyvből álló grafikai gyűjteményt 200.000 forintért megvásárolja. A király 1870-ben hagyta jóvá a vásárt s az az 1871:XI. törvénycikkben kapott szentesítést.

Így került Szépművészeti Múzeumunk e becses alapja Budapestre, a magyar állam tulajdonába. Azóta nemcsak művészetünkre hatott termékenyítőén, hanem közönségünk is megszerette s örömmel áldozza, filléreit, hogy amit az Esterházyak megkezdték, fokozott erővel gyarapítsa kultúránk javára.

L.

¹ Meller Simon: Az Esterházy-képtár története. Tizenhét fénynyomatú melléklettel és öt szövegképpel. Budapest, az Orsz. Magyar Szépművészeti Múzeum kiadása, 1915. LXX1I. 272 1.

Forrás: Művészet Szerkesztette: Lyka Károly - Tizennegyedik évfolyam, 1915 | Kilencedik szám | p. 441-446.

Illusztráció: A MŰHELY - ANGYAL GÉZA RÉZKARCA

Palóc főző lecke

Benei Péter (a képen kalapban) fogadják szeretettel. Péter nagy palóc, már kiskorában is nagy palóc volt és nyulai is palócok. Péter, mint minden palóc, szeret főzni, a rusztikus ételek, a robusztus tészták és desszertek híve.

Kezdjük, mindjárt az elején: a desszerttel.

A palócok a magyar fehér kenyér apostolai, a macok-kultúra képviselői. A macok a tócsni, lapcsánka, és még 40 másik néven ismert burgonyafánk, melyet a palócot honosítottak meg. De most nem erről lesz szó, ellenben a macok nagyon jó példa arra, hogy mi az a két alappillér, amin a palóckonyha nyugszik: liszt és krumpli.

A herőcéhez csak liszt kell.

A mítosztalanítás kötelező: a herőce lényegében egy lowbudget fánk, ez is az igazi neve. Csörögefánk.

Kell hozzá félkiló liszt (nem rétesliszt, az a sznoboknak való!), cukor (nem por, az is a sznoboknak való!), 5 tojás sárgája, 1 pohár tejföl (nem tejszín, az is sznoboknak való!), só és egy kis pia (rum megteszi). Sütni nem olajban, hanem disznajzsírban sütjük. Meg vaj, de nem teavaj, mert, tudjuk miért nem.

Az előkészítés egyszerű, a fenti alkotóelemeket egy vajlingban (ami egy palóc titkos tál) összekeverjük. Kivétel a zsírt, azt egy serpenyőbe tesszük. Az összekevert anyagból cipót készítünk és 1 órára lefedjük egy "Jézus és családja" mintázatú textíliával.

Az egy óra várakozás alatt a 2 decis rum megmaradt 1,5 decijét elfogyasztjuk.

A textíliát leemeljük, visszaakasztjuk a falra. A cipóból fél centi vastag lepényt nyújtunk, majd újra cipót. Ezt ismételjük legalább 5 alkalommal.

A félcentis lepényből derelyevágóval kis téglalapokat vágunk (kb. fél tenyér méretűek). A lapokon két vágást ejtünk, de a lap szélei érintetlenek kellenek, hogy legyenek.

Az így kapott lapokat rengeteg disznózsírban kisütjük. Az így kapott fánkot ízzel és cukorral tálaljuk.

A pampuska

A panpuska receptje lényegében megegyezik a herőcével. Kicsit több liszt kell bele, mert picit nagyobb méretű lesz, meg rum és tejföl nem kell bele. Helyette kell bele tej. A vajling nevű varázsdoboz itt is szükséges, a Jézusos textília szintén. A recept azonos a herőcével, tehát bemixeljük a felvert tejet az alapanyagokkal, letakarjuk, kicsit tovább állni hagyjuk (a rum helyett itt bort javaslunk, mátrai Irsai Olivér tökéletes lesz). Szaggató helyett pohárral kis gömböket képzünk, majd kisütjük, szigorúan zsírban (olajat és vajat felejtsük el, mert, dehát tudjuk miért).

A panpuska egy olyan fánk, ami nem tűri meg magán a franciás sznobériát. Tehát az olyan luxusipari borzalmakat, mint csokoládé, vanília és egyéb töltelékek, ezeket felejtsük el. Szigorú baracklekvárt, esetleg frissen készített, idei termésű szilvát javasolunk hozzá. Egyesek vaníliás cukorral szórják meg: ne hallgassunk rájuk, ők mind francia beépített ügynökök, akik tönkre akarják tenni a palóckonyhát, nemzeti kincseink egyikét.

A fenti két ünnepi koszttól különbözik a fentő, mely a panpuskával megegyező módon készül, azzal különbséggel, hogy a cipóból nem kis fánkocskákat alkotunk, hanem két hosszú félcenti vastag csíkot, melyeket mint a fonottkalács összefonunk, majd az egészet egyben kisütjük. A kisült terméket rögtön forrásban lévő vízbe kell helyezni, hogy megpuhuljon. A megpuhult fentőt mézzel és mákkal kenjük be.

A fentő lakodalmak alkalmával készül, a panpuska és a herőce, mint ahogy azt jézusos textil is jelezte, farsang és húsvét alkalmával.

Forrás: 1taletel.blog.hu

Dicső magyar várak! - Markaz

Markaz - vártörténet

A kirándulók kedvelt célpontját jelentő Mátra vidékének egyik kevésbé ismert várromja a Gyöngyöstől keletre fekvő Markaz településtől félórányi gyaloglás után érhető el.

Keletkezéséről semmiféle okleveles forrás sem maradt fenn, így csak feltételezni lehet, hogy sok környező társához hasonlóan a vidéket uraló Aba nemzetség tagjai emelték. Az itt berendezkedő nemesi família évszázadokon keresztül e falak közt élte mindennapjait.

Első írásos említése 1348-ra tehető, amikor a Kompolti nemesi família tagjai megosztoztak birtokaikon, és ennek során Imre siroki királyi várnagy fia, Markazi János kapta meg örökbirtokul. Az itt kialakított földesúri birtokközpont sohasem számított komolyabb erődítménynek. Pusztulásának körülményeit sem ismerjük, de minden valószínűség szerint Ali budai pasa 1552-es nagy hadjáratához köthető, amikor Eger felé vonulva seregével sorra ostromolta meg és foglalta el az útjába eső magyar végvárakat.

A gazdátlan üszkös romokat később a környező vidékek lakossága bontotta el építőanyagáért, így napjainkra erősen megfogyatkoztak falai és egykori lakórészei. Mivel területén még nem végeztek régészeti feltárásokat, csak a felszíni maradványok alapján vázolhatjuk fel, hogyan is nézhetett ki a markazi kővár.

A kettős sziklaárokkal védelmezett kapuhoz a hosszúkás hegygerinc északkeleti oldalán vezetett fel az út. Innen belépve a téglalap alakú várudvarra érünk, ahol a délkeleti várfal mentén emelkedhettek a lakóhelyiségek. Ezen a részen még több méternyi magasak a kőfalak, míg máshol az alapokig omlottak le az egykori védőművek. Napjaink kirándulói gyakran megfordulnak a romok között, ahová a helyi önkormányzat megemlékezésül zászlót helyezett ki.

Markaz - fotók
2D-s fotók |

Forrás: Magyar Várak, Vármúzeum, Várrajz, ...