2016. július 21., csütörtök

Lábdi Piac szombat délelőttönként




Sikeres termelői piac első évfordulóját ünneplik szombaton délelőtt Badacsonylábdihegyen, a Herczeg Ferenc Strand melletti sétányon. A Balaton egyik legfiatalabb termelői piaca minden szombaton 7-től 12 óráig várja a vásárlókat, ahol elsősorban a badacsonyi régióban és annak környékén élő ős- és kistermelők kínálják portékájukat.



A tavaly júliusban megnyitott Lábdi Piac szombat délelőttönként várja az érdeklődőket friss zöldséggel, gyümölccsel, hús és tejtermékekkel, termelői mézzel, lekvárokkal, szörpökkel, házi készítésű süteményekkel, mézeskaláccsal, kézműves élelmiszerekkel, gyerekprogramokkal és nyuszi simogatóval.
A Lábdi Piac jelenleg idényjellegű, tavasztól őszig működik, ahol a vásárlás egyben közösségi élmény is, hiszen a helyi termékek kóstolása mellett mindig jut idő a beszélgetésre, tapasztalatcserére, egy-egy jó recept megosztására.
A Badacsonylábdihegyen, a strand mellet működő termelői piac elmúlt egy éve alatt stabil eladói kört és vásárlóközönséget épített ki, igazi közösség szerveződött, a szervezők ebben is látják a kezdeményezés sikerét.
A piac mellett minden szombaton gyerekprogramokkal, kézműves foglalkozásokkal is készültek a szervezők, a legnagyobb sikere a gyerekek körében a nyuszi simogatónak van.
A badacsonylábdihegyi termelői piacon július 23-án reggel 7 és dél között tehát nem egy - immár hagyományosnak mondható - piacra várják a Badacsony térségében élőket és nyaralókat, hanem igazi születésnapi bulira, tortával, bográcssütéssel és egyéb meglepetésekkel.
A piac helye: Badacsonylábdihegy, Herczeg Ferenc strand melletti sétány A piac ideje: minden szombaton (szeptember végéig) 7-12 óra között.

www.labdipiac.hu
  www.facebook.com/labdipiac


EuroAstra
  

Nincsenek megjegyzések: