2016. július 28., csütörtök

Egy hónappal tovább, augusztus 28-ig látható a Picasso-kiállítás Budapesten




Több, mint százharmincezer látogató volt eddig kíváncsi a Magyar Nemzeti Galériában április 22-én nyílt Picasso - Alakváltozások, 1895-1972 című kiállításra. A Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria és a párizsi Musée national Picasso együttműködésében szervezett tárlaton a művész száz műve tekinthető meg, ez Pablo Picasso festészetének eddigi legnagyobb kiállítása Magyarországon. Sikerült megállapodni a tárlatra kölcsönző múzeumokkal, akik hozzájárultak a művek kölcsönzésének meghosszabbításához, így a kiállítás a tervezettnél egy hónappal tovább,  augusztus 28-ig lesz látható. 



  A festményeket, szobrokat és grafikákat bemutató kiállítás Picasso életművének valamennyi periódusát felöleli, ugyanakkor egy kiemelt téma - az emberi alak megformálásának folyamatos változása - köré szerveződik, a kiállított műveken jól megfigyelhető a figurális ábrázolás festői megközelítésének változása a több mint hét évtizedet átölelő életműben. A tárlat Picasso jellegzetes alkotómódszerét végigkísérő kötetlen utazásra hív, hangsúlyozva a sorozatok, az ismétlődő motívumok és az áttörés különleges pillanatait. Az emberi alak megformálásának változásaiban Picasso művészetének lényege tárul fel: a folyamatos formai megújulás a kiállításon bemutatásra kerülő alkotások nagyobb részét kitevő festmények mellett a sokszorosított grafikai és rajztechnikáktól a plasztikai alkotásokon, kerámián keresztül a fotóig és filmig kísérhető végig.  
 A bemutatott száz mű nagy része - 74 alkotás - a Musée national Picasso-Paris gyűjteményéből érkezett, de szerepelnek alkotások a világ több nagy múzeumából is: a budapesti kiállítás megrendezéséhez kiemelkedő remekművek kölcsönzésével járult hozzá a jeruzsálemi Izrael Múzeum, a bázeli Beyeler-gyűjtemény, a berni Kunstmuseum, a moszkvai Puskin Múzeum és a stuttgarti Staatsgalerie. A kiállításon látható még a budapesti Ludwig Múzeum három festménye, valamint egy válogatás a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteményében őrzött európai rangú metszetanyagból.
 A Picasso kiállítással párhuzamosan látható, a Nemzeti Galériában június végén nyílt Modigliani tárlatnak eddig már több mint harmincezer látogatója volt. A Picasso kiállítás meghosszabbításával a 20. századi művészet történetének két kiemelkedő személyisége, Modigliani és Picasso augusztusban is egyszerre lesz jelen egy-egy nagy, retrospektív tárlattal a Magyar Nemzeti Galériában. A nagy érdeklődésre való tekintettel a Picasso és a Modigliani kiállítások a szokásos nyitvatartáson túl hétfői napokon is, vagyis a hét minden napján látogathatóak.
A MOL, a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria és a Picasso-kiállítás kiemelt támogatója ezúttal különleges formáját választotta az együttműködésnek: a Roxer Kommunikációs Kft. által megvalósított flashmobbal és az arról készült kisfilmmel járult hozzá a kiállítás meghosszabbításának kommunikációjához.
https://vimeo.com/176434128
 

Nincsenek megjegyzések: