2016. július 2., szombat

Jubileumi Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál




Az idén 25. alkalommal rendezik meg Budapest egyik legvarázslatosabb történelmi emlékhelyén, a Vajdahunyadvárban a hagyományos nyári, tíz koncertből álló sorozatot. A zenekedvelőket július 4. és augusztus 4. között több nagyzenekari komolyzenei koncert, első osztályú cigányzene, popzenei műsor és kiváló előadók várják a hétfői és csütörtöki napokon. 



A szimfonikus zenekarok mellett fellép a magyar világsztár Roby Lakatos, a Budapest Bár együttese, Orosz Zoltán és Borbély Mihály, Polyák Lilla és Wolf Kati valamint a 100 Tagú Cigányzenekar. A szervezők ügyeltek arra, hogy a jegyárak elfogadhatók legyenek, azok 3500 és 5500 forint között mozognak.

A negyed évszázados jubileumát ünneplő rendezvénysorozat helyszíne idén is az igazi reneszánsz hangulatot idéző vajdahunyadvári Károlyi udvar. A páratlan szépségű épületegyüttes és a városligeti környezet hangulatos hátteréül szolgál a fesztiválnak, amelyet hosszú évek után ismét támogat a Zuglói Önkormányzat, és továbbra is sajátjának tekinti azt a rendezvény infrastruktúráját biztosító a Magyar Mezőgazdasági Múzeum.

A nyitány - a helyszín hangulatához hűen - egy "Romantikus Est" lesz Rossini és Mendelssohn remekműveivel a Szent István Király Szimfonikus Zenekar tolmácsolásában.
A komolyzene szerelmeseit júliusban még a MÁV Szimfonikus Zenekar „Beethoven estje", a Magyar Virtuózok Kamarazenekar „Barokk estje", a Mendelssohn Kamarazenekar "Szerenád estje", illetve augusztus 1-jén a Budapesti Vonósok előadása várja.

Az idei fesztivál egyik gyöngyszemének számít a magyar származású világsztár Roby Lakatos fellépése. A virtuóz művész produkciójában a magyar cigányzene, a klasszikus és a jazz muzsika keveredik egyedi, formabontó módon. A zenei csemegék között szerepel Orosz Zoltán és Borbély Mihály koncertje: a harmonika és a fúvós hangszerek virtuózai különleges értelezést adnak a különböző zenei műfajoknak, jazz, a világzene, az argentin tangó és a balkán muzsika zenéjének. A repertoárban helyet kapott hazánk egyik legsikeresebb zenei produkciója, a Budapest Bár - a közreműködők sorában többek között Kiss Tiborral és Mező Misivel. Július 25-én szívet melengető filmslágerek, kuplék, táncdalok és egyéb híres nóták feldolgozását élvezhetjük mívesen hangszerelt cigányzene kíséretében.

A könnyedebb műfajok kedvelőiről se feledkeztek meg a szervezők; július 28-án Polyák Lilla és Wolf Kati előadásában a legnagyobb világslágerek csendülnek fel. Végül, de nem utolsósorban a fesztivál záróakkordja a 100 Tagú Cigányzenekar estje lesz.

Különlegessége a fesztiválnak, hogy a koncertek alkalmával a közönség számára megnyitják az egyébként nem látogatható román kori kerengőt.  Újdonság az is az idén, hogy a színpad közelében a szervezők fenntartanak helyeket a mozgássérült látogatóknak és kísérőiknek.

25. Jubileumi Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál 2016

2016. július 4. 20:30 (esőnap július 5. 20:30)
Szent István Király Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Záborszky Kálmán
Közreműködik: Szabadi Vilmos (hegedű)
„Romantikus est"

2016. július 7. 20:30 (esőnap július 8. 20:30)
MÁV Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Kollár Imre
Közreműködik: Jandó Jenő (zongora)
„Beethoven est"

2016. július 11. 20:30 (esőnap július 12. 20:30)
Magyar Virtuózok Kamarazenekar
Művészeti vezető és közreműködik: Szenthelyi Miklós (hegedű)
Hangversenymester: Oszecsinszki Román
„Barokk est"

2016. július 14. 20:30 (esőnap július 15. 20:30)
Mendelssohn Kamarazenekar
Művészeti vezető és közreműködik: Kováts Péter (hegedű)
„Szerenád est"

2016. július 18. 20:30 (esőnap július 19. 20:30)
Orosz Zoltán és Borbély Mihály koncertje
Orosz Zoltán (harmonika)
Borbély Mihály (fúvós hangszerek)
„Különös találkozások..."

2016. július 21. 20:30 (esőnap július 22. 20:30)
Roby Lakatos és zenekara
„Hegedű határok nélkül..."
Közreműködik:
Lisztes Jenő (cimbalom)
Bóni László (másodhegedű)
Balogh László (gitár)
Cséki Kálmán (zongora)
Lisztes Csorosz (nagybőgő)

2016. július 25. 20:30 (esőnap július 26. 20:30)   
Budapest Bár
Művészeti vezető: Farkas Róbert (hegedű, gitár)
Farkas Mihály - cimbalom
Ökrös Károly - harmonika, zongora
Farkas Richárd - bőgő
Kisvári Ferenc - dob
Közreműködő énekesek: Behumi Dóri, Rutkai Bori, Keleti András, Kollár-Klemencz László,
Kiss Tibor és Mező Misi.

2016. július 28. 20:30 (esőnap július 29. 20:30)
Polyák Lilla, Wolf Kati és zenekaruk
„Dívák egymás között"

2016. augusztus 1. 20:30 (esőnap augusztus 2. 20:30)
Budapesti Vonósok                         
Művészeti vezető: Botvay Károly
Hangversenymester: Pilz János
Közreműködik: Varga Gábor (klarinét)
„Mozart est"

2016. augusztus 4. 20:30 (esőnap augusztus 5. 20:30)
100 Tagú Cigányzenekar
Művészeti vezető: Lendvai Csócsi József

2016. július 4., 7., 11., 14., 18., 21., 25., 28., augusztus 1., 4.
Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál
Vajdahunyadvár, Károlyi udvar

www.vajdahunyad.hu
https://www.facebook.com/vajdahunyadvarinyarizeneifesztival


Forrás:EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: