2009. október 24., szombat

Farkas Gábor az idei Liszt Nemzetközi Lemeznagydíjas



hír)


Farkas Gábor zongoraművész kapta idén a Liszt Nemzetközi Lemeznagydíjat első önálló, Liszt-műveket tartalmazó CD-jéért. Az elismerést - két másik díjjal együtt - szerdán adták át a Régi Zeneakadémián.

Mint azt Falvai Sándor, a zsűri elnöke elmondta, bár 35. alkalommal hirdették meg a megmérettetést, Farkas Gábor nagydíja csak a 34. a sorban, mivel tavaly nem talált az elismerésre méltót a pályázók között a zsűri. Annál nagyobb öröm, hogy idén a fiatal magyar pianistának, a "zongora költőjének" adhatták a nagydíjat - tette hozzá Falvai Sándor.


A Warner Music Hungary kiadásában megjelent An Evening With Liszt című CD-ét a tekintélyes brit komolyzenei folyóirat, a Gramophone is méltatta. "Lenyűgöző debütálás, amely felülmúlja Liszt technikai kihívásait. Hasonlóan briliáns előadást nem hallottam az elmúlt években" - írta Jeremy Nicholas, a neves szaklap kritikusa.


Az 1981-ben Ózdon született Farkas Gábor, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem óraadó tanára és PhD-hallgatója is egyben, s korábban elnyerte a fiatal tehetségeket elismerő Márciusi Ifjak Díjat, jelenleg a weimari Nemzetközi Liszt Zongoraversenyen tartózkodik, így édesapja vette át helyette a nagydíjat.



Forrás: Hangszer és Zene Online


Farkas Gábor


1981. május 23-án születtem Ózdon. Öt éves koromban kezdtem zongorázni az ózdi Erkel Ferenc Zeneiskolában. Tanárom: Szakátsné Szabó Ágnes volt. 1999-ben érettségiztem a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában. Tanárom: Papp Gábor volt. 2005-ben diplomáztam a Zeneakadémián; zongoraművész- tanár diplomát szereztem Tanáraim: Falvai Sándor és Némethy Attila voltak. 2004 szeptemberétől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen vagyok óraadó zongora-kötelező tanár. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktoriskolájának első éves hallgatója vagyok.

A ZENEI PÁLYÁN EDDIG ELÉRT EREDMÉNYEIM:

1998-Békés-Tarhos,Országos Zongoraverseny I.díj 1999- Budapest, Földes Andor Zongoraverseny II.díj 2000-Karlstad (Svédország),Greta Erikson Nemzetközi Zongoraverseny II.díj 2001-Budapest, Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny III.díj 2000-Budapest, Liszt Ferenc Ösztöndíj 2001-Strassbourg, Európai Kultúra Alapítvány Ösztöndíja 2003- Budapest, Magyar Rádió Országos Zongoraversenye I.díj A zongoraverseny után több alkalommal is együtt játszhattam -négykezes és kétzongorás partnerként- Vásáry Tamás zongoraművésszel. 2004- Budapest, Pro Európa Ösztöndíj 2006-Seoul,a Hansei Uninersity vendégprofesszora voltam zongora szakon 2006 -Fischer Annie Ösztöndíj

A KÖVETKEZŐ VÁROSOKBAN KONCERTEZTEM:

Bécs, Baden bei Wien, Berlin,Strassbourg, Firenze,Párizs, Calgary, Sakata, Yuza,Tokio

A KÖVETKEZŐ PROFESSZOROK MESTERKURZUSAIN VETTEM RÉSZT:

Nádor György,Simon László,Frankl Péter,Rolf Dieter Arens,Jan Wijn,Brigitte Engerer,Rados Ferenc, William Grant Nabore


Forrás: MusiciansWho

2 megjegyzés:

Unknown írta...

Igen, igen, igen!!!!

Ő most egyébként a Távol-Keleten turnézik egyéb ifjú művészekkel, és ott is óriási sikerük van.

Balogh Péter írta...

Köszönöm a hozzászólását kedves Mrs. Bloom. A Távol-Keleten zajló sikeres turné is örömmel tölt el. Üdvözlettel,
Balogh Péter