Az egyetlen lámaasszony

Első európai nőként jutott be a tiltott városba, a tibeti Lhaszába. Alexandra David-Néel gondolkodásában, mentalitásában is tibeti lett. Nemcsak híres, bölcs lámák fogadták bizalmukba, hanem az egyszerű tibetiek is. Ő az első és egyetlen lámaasszony.

Öt éves volt, amikor először szökött el párizsi otthonából, ahol jólétben élt szüleivel. Első kalandját számtalan követte. Nem véletlenül nevezte később „menekülés-művészetnek” egész életét. Fojtogatónak találta az otthoni légkört.

1874-ben a család Brüsszelbe költözött. Alexandra egy szigorú kálvinista bentlakásos iskolába került. Kielégíthetetlen kíváncsiságot mutatott a világ iránt, hosszú órákat töltött az intézet könyvtárában és a zeneszobában. Nagy hatást tett rá a vallás is. Tizenöt évesen átruccant Angliába, hogy tanulmányozza a sztoikus filozófiát, és hogy kérdéseire választ találjon.

Alexandra David-Neel (1868-1969)
Hosszú évekig tanult, míg megismerte és feldolgozta a tibeti tudományokat, és leírhatta ezeket a nyugati ember számára hozzáférhetetlen és titkos tanításokat. Elsajátította a tumo, a belső hő fejlesztésének művészetét (aminek segítségével túl lehet élni a fagypont alatti hőmérsékletet), és a lung-gom (a gyors, de erőkifejtést nem kívánó gyaloglás) technikáját.
Tibetben olyan bölcsként és varázslónőként ismerték, aki fel tudja idézni saját fenyegető árnyalakját.

Csak akkor tért haza, amikor elfogyott a pénze. Anyja már meg sem lepődött, amikor röviddel később a Maggiore-tó partjáról kellett hazahoznia lányát. Egy évvel később Spanyolországba kerekezett. Amikor kiürült az erszénye, táviratozott, jöjjenek érte.

Tizennyolc volt, amikor bemutatták a belga udvarnál. Nem volt különösebben szép, nem volt nemesi ivadék, anyja mégis remélte, excentrikus magzata jó partit csinál. Alexandrának azonban esze ágában sem volt férjhez menni. Az első keringő után visszavonult a kertbe, ahol egy fa alatt elaludt. Inkább a világot akarta látni. Egy férj, vagy gyerek csak leláncolta volna.

Irány a mesés Kelet

Mivel érdekelték a nyelvek és a keleti vallások, Párizsba ment, és a Sorbonne-on szanszkritül tanult. Sóvárogni kezdett a mesés Kelet iránt. Amikor megörökölte nagyanyja jelentős vagyonát, szülei legnagyobb bánatára elindult Indiába, ahol tizennyolc hónapot töltött. Minden szent várost végiglátogatott Madrastól Varanasi-ig, tanulmányozta a legfontosabb templomokat, pagodákat.

Gurukkal, lámákkal ismerkedett meg, meditált. Amikor a pénze elfogyott, visszatért Párizsba, de India örökre felgyújtotta képzeletét. Elhatározta, visszatér.

Mivel örökségéből az utolsó centime is elfogyott, munka után kellett néznie. Elhatározta, operaénekes lesz. A brüsszeli és a párizsi konzervatóriumban képezte magát. Végre szülei is büszkék lehettek rá hét évig. Ennyi időt töltött színpadon. Athénben, Tuniszban, Franciaországban, és az akkori Indokínában énekelt.

Házasságba zárva

Harminchat évesen otthagyta színpadot, mert rájött, soha nem lehet világhírű szopránénekesnő, a párizsi opera első dívája. A tuniszi kaszinóban állást ajánlottak neki. Elfogadta. Az állás teljes anyagi függetlenséget jelentett számára. A kaszinóban talált magának szeretőt is, aki később mindenki csodálkozására a férje lett.

Egy vasúti mérnök, bizonyos Philippe Néel volt az úriember. A házaspár egy gyönyörű tuniszi villában élt, ahol végeérhetetlen koktél- és bridzspartikat tartottak.

Ám Alexandrát ez az élet nem elégítette ki. Bezárva érezte magát. Szerette férjét, mégis depresszióba esett. Egészsége is romlani kezdett. Philippe javasolta, tegyen egy körutazást keleten, hátha az út rendbe hozza testét, lelkét. 1911-ben intettek búcsút egymásnak a marseillesi kikötőben. Úgy volt, másfél év múlva találkoznak, de csak tizennégy évvel később látták egymást újra.

A láma lenyűgözte

Alexandra az indiai Kalimpongban találkozott a száműzetésben élő Dalai Lámával. Még abban az évben áttért a buddhista hitre, elkezdett tibeti nyelvet tanulni, hogy legközelebb tolmács nélkül beszélgethessen a lámával. Elhatározta azt is, ellátogat Tibetbe. El is indult a vad, magas hegyek között Tibet felé.

Kérdés a Dalai Lámához
Az önkéntes száműzetésben élő tibeti spirituális vezető, a Dalai Láma saját honlapot (www.dalailama.com) indított azért, hogy a világbékéről szóló üzenetét terjessze, és a kérdésekre e-mailen keresztül válaszoljon.

A weboldalon így vall a Dalai Láma létezésének fontosságáról: „Hogy a Dalai Láma intézménye fennmarad-e vagy sem, teljes egészében a tibetiek akaratától függ. Ők döntenek. Jelenleg a Dalai Láma létezése a tibeti kultúra és a tibetiek hasznára van. Ezért úgy gondolom, ha ma meghalnék, új Dalai Lámát kellene választani. De ha a jövőben a helyzet változik, és a Dalai Láma intézménye többé nem szolgálja a tibetiek hasznát, meg kell szüntetni.”

A 71 éves láma 1959-ben Indiába menekült Tibetből, miután összeomlott az 1950-es kínai invázióval szembeni ellenállási mozgalom. Kína úgy kezeli Tibetet, mint az ország egy tartományát. Peking 1965-ben formálisan létrehozott egy Tibeti Autonóm Területet, de a Dalai Láma szerint ez nem valódi autonómia. Már több mint egy évtizede elmondta, hogy lemondott Tibet függetlenségének visszaszerzéséről.
Ehelyett „önkormányzatot és széleskörű autonómiát” szeretne a Kínai Népköztársaság keretein belül.

Az utazás éveiben úgy élt, mint a nomádok. Nem viselt fűzőt, sem magassarkú cipőt. Egészsége viszont rendbejött. Már nem szenvedett depressziótól, és teste minden nehézség nélkül hozzászokott a nagy tengerszint feletti magassághoz, a hosszú menetelésekhez. Úgy érezte, hazatalált. Az érzelmi megelégedettség képessé tette, hogy túlélje az ijesztően sovány étrendet és az extrém időjárási viszonyokat.

A lacheni buddhista kolostor vezetőjének bölcsessége csodálatba ejtette. Két évig élt a szent emberrel remeteként, és minden idejét a meditációnak szentelte. Aggódó férje közben levélben kérte, térjen haza, de ő mindig azt válaszolta, ez lehetetlen.

Útban Tibet felé

Az indiai Sikkim államból tanítványával, Aphur Yongdennel indult Lhasa felé 1921. február 5-én. Úgy tervezték, három hónap alatt célhoz érnek. Azonban a helyi villongások, járványok miatt három hosszú és keserves évig tartott az út.

Alexandra koldusnak öltözött, haját feketére festette, jak farokkal hosszabbította meg. Gyakran a földön vagy nedves barlangokban aludt. Óvatosságból pisztolyt rejtett a ruhájába, hogy az éhes farkasokat és leopárdokat távol tartsa. A fegyver a banditák ellen is jól jött. Előfordult, hogy nem volt mit enniük.

Vonaton Tibetbe
Ma már nem kell olyan viszontagságokat kiállnia, mint Alexandra David-Neelnek, ha el szeretne jutni Tibetbe. „Csak” fel kell szállnia egy vonatra Pekingben, és két nap alatt Lhászában lehet. A Qinghai-Tibet vasútvonal tavaly nyáron készült el, s a világ legmagasabban futó vasútja: nagy része 4000 méter felett halad, gleccsereket átszelve. Legmagasabb pontja az 5072 méteres magasságot érinti.

1923-ban úgy ünnepelték a karácsonyt, hogy a bőrcipőjüket főzték meg levesnek. Végül 1924 februárjában Alexandra és Yongden megérkeztek Lhaszába. Mindketten csontig soványodtak, és teljesen kimerültek. Amikor meglátták a Potala Palota piros tetőit, a földre rogytak csodálatukban és megkönnyebbülésükben. A tibeti újévet már a városban köszönthették.

Alexandra történelmet írt ezzel a felejthetetlen nappal, mint az addig egyetlen európai nő, aki eljutott Lhasába. Később megvallotta férjének, soha nem ismételte volna meg az utat hasonló körülmények között, még milliókért sem.

Élete végéig tanult

Aphur Yongden elválaszthatatlan társa lett. Alexandra, aki korábban annyira ellenezte a gyermekvállalást, adoptálta a fiút, aki szakácsa, védelmezője, titkára volt egy személyben, és segített neki lefordítani a tibeti könyveket. A fiatal fiú teljesen feladta érte korábbi életét, családját. Alexandrát szellemi vezetőjének tekintette.

Mindenki mindenkivel
Tibetben a házasság minden formája megengedett volt. Bár a házasságok nagy része monogám volt, gyakran osztozott egy feleségen több férfi (poliandria), vagy egy férfin több feleség (poligámia). Utóbbi egyik oka, hogy Tibetben igen nagy volt a szerzetesek száma, ezért több házasulandó nő volt, mint férfi. Ám a poligámiát csak a jómódú férfiak engedhették meg maguknak (anyagilag). A szegényebb családokban a poliandria terjedt el, mivel a testvéreknek csak egy nőt kellett eltartaniuk, együtt dolgozhattak, és a családi vagyon is egyben maradt. Más alacsonyabb státusú családokban a nővérek osztoztak egy férjen.

1925. május 10-én hazatértek Franciaországba. Alexandra mindössze arra vágyott, hogy pihenjen és találkozzon férjével. Philippe még mindig szerette asszonyát, azonban nem tudta elfogadni Yongdent. Hosszú vita után a pár úgy határozott, különköltöznek. Alexandra hátralévő életében Yongdennel élt. Könyvek és cikkek írásából tartotta fenn magukat. Férje megértő volt, anyagilag segítette.

1928-ban, megfáradtan, Digne-be költözött az Alpok lábához. Az olvasásnak, meditálásnak és a régi buddhista szövegek fordításának szentelte napjait. A titokzatos, bölcs és kalandos életű asszony élete utolsó percéig friss maradt szellemileg.

Amikor száz éves lett, arra kérte titkárát, hosszabbíttassa meg útlevelét. Még mindig éhes volt a tudásra. Nem sokkal később azzal a kijelentéssel lepett meg egy újságírót, hogy ő tulajdonképpen semmit sem tud, és csak most kezd el igazán tanulni.

Forrás: nana - Fotók: www.alexandra-david-neel.org