Svájc története - Út a csúcs felé

Ebben a posztban a Konföderáció XV. századi hódító háborúit foglalom össze. A Morgarteni csatától számítva majdnem napra pontosan 200 esztendeig tartó földrajzi, politikai, gazdasági növekedést a másik m betűs csata, a Marignanoi (ejtsd Márinyánói) két nap alatt lefékezte, új fordulatot adva a Konföderáció fejlődésének, a befelé fordulás irányába térítette a folyamatokat. Ebben azonban már több faktor is közre játszott, amelyek közül had emeljem ki a Konfesszionalizmust (Reformáció, Ellenreformáció), valamint a nagyhatalmak, Franciaország, Spanyolország, Német-Római Birodalom, Velence, Pápai Állam vetélkedései is jelentősen befolyásolták a dolgok kimenetelét. Ezt azonban egy következő posztban fogom részletesen tárgyalni.
Ebben a posztban áttekintjük a XV. századi itáliai hadjáratokat, és a Burgund háborút. Ezek a háborúk tették a Konföderációt európai hírű katonai hatalommá, a svájci zsoldost egy fogalommá, amiért az európai uralkodóházak versenyeztek.
Ahogy azt a korábbi posztokban láttuk, a XIV. század Habsburgokkal konfrontálódó politikájának köszönhetően a kantonok katonailag megedződtek, és a jól képzett, bátor gyalogos hadtestek jelentős katonai potenciált biztosítottak. A XV. század elejére több olyan tényező is együtt állt, ami a sikeres hódító háborúkra predesztinálta a Konföderációt.
Először is sikerült kiütni a Habsburgokat, akik végleg feladták helvét ambíciójukat. Senki nem próbált meg a helyükbe lépni. Zsigmond császár jó akarattal viseltetett a Konföderáció irányába, sőt, ahogy azt az előző posztban írtam 1415-ben Zsigmond felszólította birodalomszerte alattvalóit, hogy foglalják el a szomszédságukban lévő Habsburg birtokokat. Ekkor már csak a mai Aargau Kantonban voltak helvét földön Habsburg birtokok (többek között Habsburg vára, az ősi birtok is), ezzel nem csak a Habsburg ambíciókat, de a jelenlétüket is felszámolták.
A következő fontos tényező volt, hogy a Konföderáció belső működése is viszonylag stabilnak volt mondható, 1353 óta nyolctagú volt, vidéki és városi területek kiegyensúlyozott arányban vettek részt benne, és a Konföderációhoz tartozó területek biztosították azt a gazdasági kibocsátást, ami szükséges volt a hódító háborúkhoz.
Nagyon jelentős tényező a jól képzett, szabad katonákból álló hadsereg. Ekkorra jelentős harci tapasztalatokat halmoztak fel, nem csak a Habsburgok ellen vívott harcokban, de zsoldosként Európa, elsősorban Itália harcmezőin.
A XV. század elejére jellemző demográfiai viszonyok is kedvezően hatottak a katonai vállalkozásokra. Svájc területét, elsősorban a sűrűn lakott régiókat is érzékenyen érintették az 1348-tól több hullámban érkező pestis járványok, de a XV. század elejére a Konföderáció már kiheverte az emberveszteséget, sőt a túlnépesedés veszélye fenyegette.
Kedvezőnek bizonyult a nemzetközi helyzet is. A Birodalomtól nem kellett tartania, Franciaország még nyakig volt merülve a Százéves háborúba, Burgundia a század második felében okozott problémákat, de erről később részletesen beszélek, Itália pedig állandó háborúskodás színtere volt.
Akkor kezdődhet a harc? De merre? A nyolctagú Konföderációban Bern kivételével mindenki ún. gotthardista politikát vallott, vagyis Lombardiában látták álmaik tartományát. Ebben Uri volt az élharcos ez földrajzi helyzetét nézve érthető is, hiszen ő volt határos a szomszédos Leventinával, amely már Lombardiához tartozott.
1403-ban Uri és Obwalden szövetséget kötöttek Leventinával, 1407-ben hasonló lépésre szánták magukat Mesolcina uraival a de Sacco bárókkal. 1410-ben Uri és Urseren társulási szerződést kötöttek. 1407-től egyébként a két erdei kanton állandó hadjáratot folytatott a lombard Előalpokban (Val d’Ossola, Vallemaggia, Verzasca, 1419-ben még Bellinzonát is megszerezték) 1418-ban Zsigmond császár elismerte a hódításokat és az említett területek felett a Konföderáció uralmát.
Milánó hercege, Filippo Maria Visconti viszont megelégelte a folyamatos területvesztést és tárgyalásokat kezdett a Konföderációval Bellinzona visszaszerzésére. Miután ezek visszautasították a herceg közeledését, annak nem maradt más választása, mint a nyílt háború. Megbízta hát a Carmagnolának is nevezett Francesco da Bussonét, hogy hódítsa vissza az elveszett területeket. Carmagnola nem vesztegette az időt, néhány nap alatt visszahódította Bellinzonát, Rivierát, Bleniót és Leventinát a Piottino hegyig. Az Uri kantonbéliek a nidwaldeniekkel, luzerniekkel és a zugiakkal együtt Arbedo közelében gyülekeztek Bellinzona sikertelen ostromát követően (megpróbálták visszaszerezni), hogy itt várják be a schwyzereket, glarusiakat és zürichieket. 1422. június 30.-án egy titokban jól előkészített csapatösszevonásnak köszönhetően Carmagnola Arbedo mellett legyőzte a konföderációs erőket. Egy csapásra majdnem az egész itáliai hódítás odaveszett.


Forrás: Wikipedia
A térkép sötétzölddel jelöli a Konföderáció tagjait (figyelem! Vidéki kanton esetében az egész kantont, városi kanton esetében csak a várost) világoszölddel jelöli a kantonok által meghódított területeket. Szürkével jelölték a közös tartományokat. Sötét barna jelöli a társult államok területét, világos barna a társult államok által meghódított területeket. Piros vonal jelzi Svájc mai határait. Klikk a képre a nagyobb verzióért.

A következmény az 1426-ban megkötött első Pacis capitula, vagy capitulata amelyet másik 18 követ 1705.-ig. A közös ezekben a szerződésekben, hogy mindig a Konföderáció (akkor is ha csak egy kanton nevében) és a Milánói Hercegség között köttettek meg. Az 1426-os, az 1441-es, az 1479-es és az 1503-as békeszerződések voltak. Az 1450-ben, ’67-ben, ’77-ben, ’83-ban, ’96-ban, ’98-ban, 1512-ben, ’33-ban, ’52-ben kötöttek egyfajta szövetségi szerződésnek tekinthetők, főleg egy-egy új herceg beiktatásakor kerültek aláírásra. 1587-ben a Habsburg Spanyolország és a katolikus kantonok (kivétel Solothurn) között köttetett meg a capitulata, amelyet megújítottak 1604-ben, ’34-ben, ’64-ben, 1702-ben és 1705-ben, ez utóbbi kettőt már Spanyolországot uraló Bourbon dinasztiával. 1706-ban Milánó osztrák Habsburgok kezére került, velük a Konföderáció már nem kívánt szövetséget kötni.
Az Uri kanton bő másfél évtizedig nyugton maradt, de a ’40-es évek elején újra megindult délnek. 1441-ben sikerült Leventinát újra az uralma alá hajtani, sőt 1449 elejére már nemcsak Leventina, hanem Riviera is Uri és szövetségesei kezére került. A kísértés nagy volt, hogy rég dédelgetett álmukat megvalósítsák, azaz Bellinzonát a hatalmukba kerítsék, de 1449. július 6.-án, a Giovanni della Noce által vezetett milánói seregek legyőzték Uri hadseregét, és visszafoglalták Rivierát, ezzel Bellinzona távoli álommá vált. Mindenesetre Leventinát sikerült bebiztosítani, Milánó először 1466-ban, majd véglegesen 1478-ban elismerte az uriak jogát Leventina felett.


A Burgund háború

A Burgund háború volt nemzetközi szempontból a Konföderáció első nagy szereplése. Ebben a háborúban ugyanis közvetve, vagy közvetlenül érintett volt Burgundia, a Konföderáció, Franciaország és az osztrák tartományok.
Az eseményeket Habsburg Zsigmond, osztrák herceg indította el, aki Burgundiával, egész pontosan Merész Károllyal kötött szövetséget, azzal a céllal, hogy a Konföderációt lekösse nyugaton. Károly be is söpörte az 1469. május 9.-én a Saint-Omeri-i megállapodásban neki juttatott területeket (ez által a Konföderáció szomszédja lett), de valahogy elfeledkezett arról, hogy ezért cserébe neki, valamit nyújtani kellene. Károly eddig egy szívélyes „távolsági” kapcsolatra törekedett újdonsült szomszédaival.
Károly a történelmi panorámákról szóló posztban említett Peter von Hagenbachot nevezte ki a Habsburgoktól kapott területek élére, az ő gazdaságpolitikája növelte Merész Károly ellenségeinek számát, ugyanis megtiltotta alattvalóinak a gabonakereskedelmet a felső-rajnai birodalmi városokkal, ami a környező hatalmakat válaszlépésre kényszeríttette. Bázel és Strassburg Bernhez fordult segítségért, aki szövetségese volt annak a Mülhausennek, amelyet maga von Hagenbach szorongatott. Ugyanakkor Bernt elbizonytalanította a tény, hogy új szomszédja (Burgundia) elzárhatja a svájci fennsíkon átvezető kereskedelmi útjait, amelyek az értékes genfi piaccal kötötték össze.
Habsburg Zsigmond kezdett elégedetlen lenni szövetségesével, Károllyal, hiszen ez utóbbi, ahelyett, hogy akcióba lendült volna a Konföderációval szemben, igyekezett fenntartani a békét. Így aztán az osztrák herceg 1474. július 30.-án Konstanzban egyezségre jutott a Konföderációval, és megkötötték az Örök Békét. A felek között XI. Lajos, francia király közvetített.
Az előzményekhez tartozik még, hogy szintén Konstanzban 1474. március 31.-én a nyolctagú Konföderáció, Solothurn, Strassburg, Bázel, Colmar és Schlettstadt egy tíz évre szóló szövetséget kötöttek a bázeli és strassburgi püspökkel. Az előbb említett négy rajnai város a püspökeikkel és Habsburg Zsigmonddal együtt 1474. április 4.-én megalapították az Alsó Uniót, később a Rajna menti városok segítettek Zsigmondnak visszaszerezni burgundi birtokait.
Peter von Hagenbachot 1474. április 11.-én fogták el Breisach am Rhein-ben, majd május 9-én kivégezték. Augusztusban testvére bosszú hadjáratot indított, burgund és lombard zsoldosokkal felprédálta Felső-Elzászt. Az antiburgund liga – kortársforrások magna liga Allemaniae, vagy teütscher pund néven illették – katonai válaszlépésre szánta magát, megtámadta a Burgund szabadgrófságot, amire Bernnek már régóta fájt a foga. A győzelem nem maradt el, november 13-án Héricourtnál vereséget mértek a 12.000 főt számláló burgund seregre.
Merész Károly 1474 augusztusa és 1475 júniusa között Neuss (Düsseldorftól nem messze fekvő alsó-rajnai város) ostromával volt elfoglalva, miközben kedvezőtlen híreket kapott a Konföderáció háza tájáról. Károly ugyanis fenn akarta tartani a békét a svájciakkal, de Bernben az Adrian von Bubenberg által képviselt irányvonal fölé kerekedett az aktív beavatkozás politikáját követő Niklaus von Diesbach és pártja. A Tanács száműzte Bubenberget, majd Fribourggal és Luzernnel közösen 1475 tavaszán és nyarán csapatokat küldött Vaudba (ejtsd vó), amely Károly szövetségesének a Szavojáknak volt birtoka. Rövid idő alatt 16 várost és 43 erődítményt szálltak meg, az ott lakókat pedig vazullusi esküre kötelezték. A többi kanton helytelenítette az akciót, sőt 1475 nyarán még egy rövidéletű Bern elleni szövetséget is létrehoztak. Azok a kantonok, amelyek helytelenítették Bern inváziós politikáját a Burgund háború végéig fenntartották pozíciójukat, azaz a háborúba nem mint fő érdekeltek (houptsecher) léptek be, hanem csak a segítségnyújtási kötelezettségüknek tettek eleget.
Az vaud-i hadjárattal egy időben a Felső-Wallis az 1475. szeptember 7.-én Bernnel kötött társulási szerződés alapján megtámadta a Szavoják birtokában lévő alsó Wallist és a Saint-Maurice-i torokig el is foglalták. Ettől kezdve ez a terület a Sioni püspök és a hét felső-wallisi dekanátus uralma alá került. Noha átmenetileg a Genfi-tótól délre is szereztek területeket (Chablais) gyakorlatilag ekkor alakult ki az a területi egység, amit ma Wallis Kantonként ismerünk.

1476 elején Károly katonai akcióra szánta magát Fribourg és Bern ellen, hogy bosszút álljon a Vaud területén a két szövetséges részéről indított területszerző vállalkozásért.
Grandson elfoglalása után három jelentősebb csatára került sor: Grandson 1476. március 2., Murten 1476. június 22. és Nancy 1477. január 7. Ez utóbbi lett Merész Károly halálának helye és időpontja, ezzel pedig véget ért egy „merész” vállalkozás az európai politikai palettán, amit úgy hívtak Burgundia.


2. térkép Forrás: Wikipedia Sötét zöld: Konföderáció tagjai, világoszöld társult területek, zölddel bekerített lazac: társult területek a Szavoják területén, banán sárga Bázel város és püspökség, világos rózsaszín: Burgundia, sötét rózsaszín Chalon grófság, lazac Szavoják területei, lila Lausanne-i és genfi püspökség. Klikk a képre a nagyobb verzióért.

De nézzük röviden a három jelentősebb csatát:

Grandson-i csata

Miután a Neuchâteli tárgyalások sikertelenül végződtek és Vaud nem került vissza a Szavojákhoz, Károly 1476 januárjában 12.000 katonájával elindult Lotharingiából. Február 21.-án elfoglalta Yverdont, majd 28.-án Gransont is. A teljes berni helyőrség odaveszett, a Neuchâteli tóba fulladtak, vagy felakasztották őket.
Károly a várostól északra vert tábort és két előőrsöt rendelt a tábor védelmére. Az egyik elfoglalta Vaumarcus várát ezzel a Neuchâtel felé vezető utat vágta el, a másik egy kicsit északabbra helyezkedett el. A hét kanton későn küldött erősítést (ők 1475-ben ellenezték, hogy Bern megszállja Vaud-t) ez megakadályozta, hogy visszafoglalják Grandson várát és a várost. A 18.000 fős konföderációs sereg, Bevaix-nél vert tábort és március 1.-én támadta meg Vaumarcust. Károly, akinek a serege ekkor már kb. 20.000 Főt számlált, elhagyta táborhelyét és Concise-nál vett fel támadó pozíciót (meg kell jegyezni, hogy serege szempontjából elég kedvezőtlen helyen). A konföderációs erők első egysége az erdő mellett védekező állást vett fel, így várva a többi seregrészt. Károly észlelte, hogy lovassága nem tud felülkerekedni az ellenségen, ezért úgy döntött, hogy visszavezényli őket, és kedvezőbb helyszínt választ az ütközethez. A visszavonulás a lehető legrosszabb időpontban történt, ugyanis a svájci sereg nagyobb része ekkorra ért a csata helyszínére, amitől a lovagok bepánikoltak és elmenekültek. Mindkét oldalon minimális volt a veszteség, lovasság hiányában a svájciak nem üldözték a burgundokat, hanem nekiláttak az ellenséges tábor fosztogatásának, és eddig történetük legnagyobb hadizsákmányához jutottak.

Murteni csata
Miután Merész Károly csatát vesztett Grandson mellett, bosszú hadjárat mellett döntött és megostromolta a Bern kezén lévő Murtent. Az ostromra 1476. június 11.-én került sor. A védőket a berni Adrian von Bubenberg irányította. Az első rohamokat jól állták a védők, elsősorban a várfalakon elhelyezett könnyűtüzérségnek köszönhetően. A burgundiak azonban két súlyos bombázást irányítottak a falakra, így a védők elvesztették az ostromot.
Bern tehát harcba hívta szövetségeseit és Murten ellen vonult. Június 19.-re már majdnem mindenki táborba szállt, de Zürich 4.000 katonájára 22.-ig várni kellett. Mindkét hadsereg létszáma meghaladta a 20.000-t, és mindkettő kora legjobbjainak számított. A burgund sereg kompakt, állandó elit csapategységekből, a Konföderáció hirtelen mozgósított egységekből állt, akik közül, főleg a szövetségesek egy része még nem mérkőzött meg a burgundiaiakkal, és még kevés alkalmuk volt, hogy a konföderációs fő erőkkel összecsiszolódjanak (ezek elsősorban osztrák és lotharingiai lovagok voltak).


A Murteni csata

A források szerint Károly hírszerzése pontos információkat hozott a konföderációs erők mozgásáról, létszámáról. Ennek ellenére nem tett semmit, hogy megakadályozza a sereg Murtenhez való közeledését. Ez nem jelenti azt, hogy készületlen volt, sőt pontosan végig gondolt terve volt arra, hogyan fogadja az ellenséget, sőt tulajdonképpen ő választotta meg a helyszínt. A terepadottságoknak megfelelően helyezte el a különböző fegyvernemeket, úgy hogy a konföderációsok legfélelmetesebb alabárdosainak és pikásainak, egy vizenyős területen kellett volna átvágniuk szemben a tüzérséggel és a gyalogsággal.

A csatára 1476. június 22.-én került sor. A burgundiak úgy készültek, hogy ez lesz a csata napja, és mivel ők akartak a kezdeményezők lenni, már kora hajnalban elfoglalták állásaikat. Az időjárás azonban nem kedvezett, mivel egész délelőtt szakadt az eső. A burgundiaiak tehát várták az ellenséget a szakadó esőben, az meg nem jött. Délben Károly elunta a várakozást és visszarendelte a táborba serege javát. Ekkor törtek elő a Birchenwaldi erdőből a Konföderáció első alakulatai (6.000 gyalogos és 1.200 lovas), pontosan ott, ahol Károly várta (illetve már nem várta) őket. Ezt követte a 10-12.000 főt számláló, jól képzett alabárdosokból és lándzsásokból álló fősereg, végül a 6-8.000 főre becsült utóvéd érkezett.
A burgundiaiaknak sikerült egy darabig feltartóztatni a Konföderáció támadását. Egyrészt a tüzérség letarolta a túlbuzgó lotaringiaiakat, másrészt a gyalogosoknak sikerült az első támadást feltartóztatni, egészen addig, amíg a balszárnyon nem találtak egy rést, ami megfordította a csata kimenetelét. A svájciak, áttörve a főerők vonalait megindultak Murten és a tábor felé.
A táborban fejetlenség uralkodott és bár Károly egy magaslatról megpróbálta irányítani a védekezést, a konföderációs erők minden védelmi kísérletet elsöpörtek. Megint a lotaringiaiak szorultak szövetségesük védelmére, hiszen az egyetlen támadó egység volt, akit a védők a tábor védelme során sikerrel tartóztattak fel, sőt magát a lotaringiai herceget, II. Renét is alig tudták kimenteni.
Károly seregében angol íjászok is szolgáltak, belőlük igyekezett egy utolsó védelmi vonalat kialakítani, de még arra sem volt idejük, hogy íjaikat felajzzák, parancsnokukat lelőtték, ők maguk Károly többi megmaradt emberével kereket oldottak.
A legrosszabbul Károly itáliai egységei jártak, mert a kb. 5.000 főt számláló sereg Murtentől délre helyezkedett el, őket teljesen elvágták a többi, Károly seregébe tartozó csapattól és a tó felé szorították őket, innen nem volt vissza út.
A szavojaiak jobban jártak. Ők a várostól északra táboroztak, javaikat hátrahagyva még üldözéstől sem kellett tartaniuk és közel volt Romont, amelynek grófja volt vezetőjük, Jacques de Savoy.


A Murteni csata nem jelentette a Burgund Háború végét, de jelentős fordulatot adott, úgy is mondhatnánk, hogy a Burgund királyság bukása innen már csak idő kérdése volt. A Konföderáció vitathatatlan európai katonai nagyhatalommá vált, és a de facto függetlenségéhez is már csak egy kis lépés hiányzott.


A Nancy csata

A Nancy csata a Burgund Háború utolsó csatája. A Grandsoni és Murteni csatavesztést követően Merész Károly 1476. október 22.-én elfoglalta Nancy-t 12.000 fős hadseregével. A Lotaringiai herceg 1477. januárjában indított felmentő hadjáratot 20.000 ember élén, akik között 8.000 svájci zsoldos is szolgált.
Károly Nancytól délre alakította ki védelmi állásait. 1477. január 5.-én a lotaringiai egységek megtámadták Károly jobb szárnyát és a középső állásokat. A burgundiaiak csak gyenge, tüzérségi ellenállásra voltak képesek, mivel statikus védekezésre rendezkedtek be, míg a lotaringiaiak, gyors, rugalmas manőverekkel áttörték Károly védelmi állásait. 6.000 burgundiai veszett oda, köztük Merész Károly is.


3. térkép Forrás: Wikipedia A jelölések megegyeznek az 1 . térkép jelöléseivel. Klikk a képre a nagyobb verzióért.

A háború következményei:

A Konföderáció számára csak kis területi nyereséget hozott a háború. Az 1476. augusztus 16.-i Fribourgi Béke Kongresszus visszajuttatta Vaud nagy részét a Szavojáknak 50.000 Forint ellenében, ebből is látszik, hogy a többi kanton bizalmatlanul szemlélte Bern nyugati politikáját. Bern és Fribourg megtarthatták közös tartományként Murtent, Echallens-t, Grandson e Orbe-t, valamint Bern saját tartományként Erlachot és Aigle-t. Ahogy már írtam, a felső-wallisiak sem mondtak le Alsó-Wallisról, tehát az is a háború területi nyeresége maradt.
Sokkal jelentősebbek voltak a háború gazdasági és társadalmi következményei. Ahogy a zürichi krónika is mondja „rengeteg pénz áramlott be az országba”. Ez alaposan átrendezte a társadalmi viszonyokat, a parasztok levetették „durva ruháikat és finom kelmékre cserélték”, ahogy a kortársak látták. Tény, hogy nagyon sokan a társadalom alsóbb rétegeiben élők zsoldosnak álltak, ami elsősorban a városokban munkaerőhiányt okozott, ugyanakkor ez ténylegesen jól jött a vidéki területeken, főleg a magasabban fekvő, kedvezőtlen adottságú területeken, mert azok hajlamosabbak voltak a túlnépesedésre. Mindenfelé megjelentek a külföldi toborzók, akik a helyi előkelőket kellően „megkenve” minden más gazdasági érdek ellenében mindig találtak kellő számú zsoldost. A berni Diebold Schilling – szintén kortárs – így foglalta össze a háború következményeit: „az a gonosz és átkozott burgund zsákmány”. Ugyanis a zsákmányt nem egyenlően osztották el, a vidékiek kevesebbet kaptak, ráadásul úgy érezték, hogy Solothurn és Fribourg egyre jobban közeledik a Konföderációhoz, ami felborítaná a vidéki és a városi kantonok egyensúlyát. Félelmük nem volt alaptalan, miután 1477-ben a Szavoják végleg lemondtak Fribourg feletti uralmukról Bern társulási szerződést kötött vele és Solothurnnal. Ahogy a „Svájci Konföderáció” című cikkben írtam ez majdnem a Konföderáció szakadásához vezetett, de hála Flüei szent Miklós hathatós közbelépésének a Stansi Konvenció rendezte a vitás kérdéseket és a két társult terület a Konföderáció tagja lett 1481-ben.

Forrás: Történelem mindenkinek - A történelem blogon (Montet)