François Villon: Villon éneke a szeretőjéhez

Félelmes szépség, ravasz, mint a tőr!
Rózsállik arcod, de szíved kopár.
A te keménységed kerékbe tör;
nyomodban a halál szele jár;
csalárdságod gyilkos csapdába zár -
oh, hideg fényű, gőgös szemsugár!
Így veszted el - hisz érte úgyse kár -
szegény legényt, ki irgalomra vár?

Másnak szívén zörgettem volna bár!
Akkor gyalázat biztosan nem ér.
Régen boldog volnék azóta már,
túl árkon-bokron kerget most a vér...
Hahó! Segítsetek az Istenér!
Elpusztuljak? Nincs reménysugár?
Vagy jön a segítség, melyet esdve kér
szegény legény, ki irgalomra vár?

Várj csak virágom, megcsíp még a dér!
Int majd a hervadás; időd lejár!
Lásd, kinevetlek, ha ez utolér;
Lásd... Eh, mit is beszélek, én szamár!
Oh, balgaság! Hisz énrám is mi vár?
Ne kérdezzük, míg benne tart a nyár!
Senkit többé ne tégy így tönkre már!
szegény legényt, ki irgalomra vár!


Ajánlás

Herceg, szerelmesek közt fővezér,
látod, költőd sem ellenedre jár;
de meg kell szánni - ehhez szó se fér -
szegény legényt, ki irgalomra vár.


Mészöly Dezső fordítása


Forrás: Aki legdrágább, aki legszebb... Százhúsz vers a szerelemről (125-126. oldal) Kossuth Könyvkiadó 1982