A mai Pécs ókori elődje, a római Sopianae úgy eltűnt a századok viharában, hogy szinte törmelékei is alig maradtak. Eltűnt, vagy a föld alatt lappang: ki tudja? Még a helyét sem ismerjük bizonyosan. Egy régi pécsi tudós, Szalágyi István (1738-1796), a pannóniai egyház történetéről írt munkájában említi, hogy a pécsi székesegyház tulajdonképpen az egyko

Suppianus, az ős
Pedig ha kezünkbe vesszük a leghíresebb ókori római útikönyvet, a III. század elején kiadott Itinerarium Antoninit, egy pillantással megállapíthatjuk, hogy Sopianae fontos közlekedési csomópont volt: a Balkán, főleg Sirmium (Mitrovica) felől induló utak itt futottak össze, s innen ágaztak tovább minden irányban: Savarián (Szombathely) át Carnuntum és Augusta Trevirorum (a mai Trier) felé, aztán Arrabona (Győr), Brigetio (Ószőny) és Aquincum irányában. Ez a Savariánál is jelentősebb csomópont azért nem lett katonaváros, mert a légiós táborokat mindig a határsánc, a limes mentén helyezték el: márpedig a limes a Duna mentén húzódott. Ez a római város is kelta területen épült, kelta kultuszközéppont fölött: a breucus törzs szállása volt, és neve is egy régi breucus törzsfőnök, Suppianus nevét őrzi. Augustus császár légiói eljutottak ugyan a Dunáig, de Pannónia meghódítása csak mintegy fél század múlva, Claudius császár alatt fejeződött be: Claudius koránál régebbi pénzek nem kerültek elő Pécs földjéből. Nagyot fordult a város sorsa, amikor Galerius i. sz. 292-ben Alsó-Pannóniát kettéosztotta, és déli részét feleségéről Pannónia Valeriának nevezte el. Az új tartomány fővárosa Sopianae lett: itt volt innen kezdve a tartományi kormányzó, a praeses székhelye; Pannónia katonai főparancsnoka továbbra is az aquincumi vezénylőtábornok, a dux maradt.
Pannónia virágoskertje
Valeria tartomány közigazgatásának feje úgyszólván faluban lakott, mert bizony Sopianaenak alig háromezer lakosa volt. S a kisváros mégis méltó tartományi székhely volt, mert hegyeinek és erdeinek pazar pompájával, dús gyümölcsöseivel és virágzó kertjeivel éppúgy elkápráztatta a rómaiakat és bennszülötteket, mint Savaria márványragyogása. Pannónia virágoskertje és gyümölcsöse volt Sopianae, a természeti szépségek és polgári gyönyörűségek városa, igazi hivatalnokváros. Volt itt is elöljáró: két duumvir, volt rendőrség, városi tanács, voltak adótisztek, hiszen ezek minden állam támaszai és talpkövei, s voltak egyéb hivatalnokok is bőven. Nem hiányoztak a kereskedők és iparosok sem, és persze ezen a tündöklő, olaszos tájon seregestül telepedtek le a veteranusok. A bíráskodás és a közigazgatás latin nyelve s a háromezer római telepes teljesen elrómaiasította a várost. De azért Sopianae mégsem volt egészen polgárváros: némi csekély helyőrséget itt is tartottak, talán kisebb castellumban; ez még nem került elő, de a lapisi vadászháznál már kiásták a mecseki római őrtorony, a burgus alapjait. Egy kiszolgált katonának a neve is megmaradt: Aelius Massius volt az, a X. lovas zászlóalj vezérkara mellett teljesített szolgálatot a 2. században; felesége, Flavia Ingenua emelt neki sírkövet. Azonban a Mecseken nemcsak burgus volt, hanem sok apró telep, község és villa is, éppúgy, mint ma. Mikor aztán a IV. században a barbár betörés veszedelme fenyegette a vidéket, a környező telepek lakossága betódult Sopianaeba, s ekkor a város lakossága hatalmasan meggyarapodott. Addig a castellumtól nyugatra volt a polgárváros, és a mai Kossuth utca irányában, a régi római országút mentén a temető. Most, amikor a környék lakossága is Sopianaeba húzódott, már egybeesett a katonai, polgári, a kultikus és temetkezési központ, vagyis itt Sopianaeban is megfigyelhetjük az örök folytonosságot, hogy ahol valamikor a bennszülöttek katonai, polgári és vallási középpontot teremtettek, ugyanott lett a római, majd a barbár, végül pedig a magyar település vallási, katonai és polgári középpontja. Ott, ahol valamikor a furcsa nevű Cicereius Homuncio fogadalmi oltárkövet állított Gordianus császár üdvéért (i. sz. 241), később a törökök dzsámit építettek, ma pedig keresztény templom emelkedik fölötte.
Ókori ismerőseink
Mondom: a kövek alig vallanak, s ezért kevés személyes ókori ismerősünk van Sopianaeban. De azért találkozunk a híres sopianaei Crispius család egyik tagjával, aki Juno királynőnek fogadalmi oltárt szentelt, és ismerjük Julius Rufust is, aki viszont a Földanyának, Terra Maternek állított oltárt a Capitolium környékén, de hogy az istenek atyja meg ne haragudjék, a biztonság kedvéért a Jupiter nevet is rávésette. És nem is csodálkozunk, hogy a híres itáliai nagykereskedő Caesernius-cégnek nemcsak Savariában volt fiókja, hanem itt is, a fontos közlekedési csomóponton. A család egyik tagja, Caesernia Firmilla itt halt meg, és sírkövének tanúsága szerint itt vegyült el pora az anyafölddel. Bizonyosan eleven élet lüktetett valamikor ebben a római kisvárosban; egyre-másra jöttek- mentek Kelet és Nyugat kereskedői, barbárok és rómaiak vegyest; sok volt a városban a foga- dó, a környéken pedig a telepes község, burgus és castellum: s így érthető, hogy edényműhely is működött Sopianaeban. Még ez ontotta legbővebben az emlékeket: találtak itt mécseseket, Daidalosz és Íkarosz ábrázolással; indás, leveles, szőlőfürtös edénytöredékeket s egy nagyon szép terrakotta nőfejet; ez bizonyosan helybeli művész alkotása: görögös orr, festett száj, körökkel díszített szemöldök, hajháló; még ma is különösnek és újszerűnek érezzük ezt a kis remekművet. A műhelyből a használati tárgyakon kívül sok fölöslegesnek látszó dolog is kikerült: szatírfejek, kakasfejek, apró edények - nyilván gyermekjátékok. Pedig azt hitte volna az ember, hogy a brigetiói üvegáru- és játékműhely egész Pannónia szükségletét kielégíti.
Rómaiság és kereszténység
S mégsem valószínű, hogy Pannóniában készültek azok az üvegedények, amelyeknek keresztény jellege felirataik alapján kétségtelen. Brigetióban előkerült egy áttört művű üvegedény, amelyben üvegszálakból alakított betűk buzdítanak a keresztény életre: „Vivas irt Deo” - Élj az Istenben. A sopianaei Krisztus-monogramos gyűrűt is máshonnan hozták ide, s azt a zöld üvegpoharat is, amely a főtér földjéből került elő. Görög felirata: „Igyál, és boldogan élsz örökké” - utalás az áldozati borra, és a halhatatlanság keresztény hitvallása. A keresztény Sopianae emlékei páratlanul érdekesek: ma már a keresztény sírkamrák egész sora ismeretes, javarészt a székesegyház előtti térről. Már 1780-ban találtak eg

Forrás: Révay József: Százarcú ókor (187- 193. oldal) Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest 1962 Illusztráció: Ókeresztény sírkamrák
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése