Szabó Dezső író emlékére

E napon halt meg Szabó Dezső író (1945)



Egy elfeledett író: Szabó Dezső

Szabó Dezső kétséget kizáróan a múlt századi magyar irodalom egyik legnagyobb hatású alakjai közé tartozik. Hatása elsősorban nem irodalmi erényeiben, hanem gondolataiban, eszméiben gyökerezett, ezzel vált az egyik legsikeresebb íróvá az olvasóközönség soraiban. Annak idején a legtöbbet emlegetett írók közé tartozott, ma már azonban szinte senki sem olvassa műveit.

1879-ben született Kolozsvárott. Fiatal éveire nagy hatással volt az 1848-49-es szabadságharc emléke, a nacionalizmus és a kor vezető irányzata, a romantika. A kolozsvári református kollégium tanulója volt, mely hazafiasságra nevelő módszereivel, gondolatvilágával szintén egész életét meghatározó élményekkel gazdagította a fiatalember lelkét. Közben családi problémák miatt elhagyja családját: egyrészt súlyosan összekülönbözött édesapjával, másrészt a családi életet megmételyező alkoholizmus is kibírhatatlanná tette az otthon tartózkodást. Ettől fogva már csak nagyritkán járt haza.

Középiskolai tanulmányait befejezve rövid ideig házitanítóként kereste kenyerét, majd beiratkozott az Eötvös Kollégiumba, magyar-francia szakra, amelyet kiváló eredménnyel végzett. Az Eötvös falai között kötött szoros barátságot olyan kiemelkedő alkotókkal, mint Kodály Zoltán, Szekfű Gyula, Horváth János. Kezdetben vonzotta a nyelvész pálya, még egyetemi évei alatt jelent meg két figyelemre méltó nyelvészeti témájú dolgozata, melyekben a finnugor nyelv vizsgálatával foglalkozott. A diploma megszerzése után egy éves párizsi ösztöndíjat nyert: párizsi kalandja révén jegyzi el magát végleg a francia szellemmel és kultúrával, s ekkor zajlik le benne a fordulat, miszerint felhagyott nyelvészi ambícióival, s hazatérését követően vidékre ment tanítani.

Tanított Székesfehérváron, Nagyváradon, Székelyudvarhelyen, Sümegen, Ungváron, Lőcsén, de mindenhonnan botrányok közepette távozott. Különösen székesfehérvári cikksorozatával hívta fel magára a figyelmet, amely egy szélsőséges lapban jelent meg, s uszító jellegű hangvétele hangos botrányt kavart. Székelyudvarhelyi és nagyváradi tartózkodása idején már Ady Endre egyik leglelkesebb támogatója, egyben a tanárokat ért politikai támadások elleni tanári mozgalom legradikálisabb szószólója. 1910-ben heves vitába keveredett Tisza Istvánnal; ez és a tanári mozgalomban betöltött szerepe miatt felhívta magára a Nyugat és a Huszadik Század szerkesztőségének figyelmét, s hamarosan mindkét lap tárt karokkal fogadta írói között.

Mindkét újság megbecsült és szorgalmas munkatársaként dolgozott az I. világháború kirobbanásáig, több jelentős és újító szellemű esszéje, tanulmánya jelent meg a Nyugat és a Huszadik Század hasábjain. Legkiemelkedőbb tanulmányait Berzsenyiről, Eötvösről, Petőfiről írta, megfigyeléseit párhuzamba állította a kortárs európai irodalom jelenségeivel. Tanulmányai mellett (túlnyomórészt) a Nyugatban közölték erős érzelmi töltésű, verbális fantáziában gazdag elbeszéléseit. Ezekben egyfelől a francia naturalizmus jellemző vonásai nyilvánulnak meg, különösképpen a szívszorító nyomor aprólékos, részletes kihangsúlyozásával (Az őrült kunyhó, Passió, A fül), másfelől Szabó Dezső az expresszionista, túlfűtött nyelvezetű allegorikus novellatípus megteremtője (Gulliver tovább utazik, A lélek-mocsár).

Legnagyobb vitát kirobbantó tanulmánya, Az individualizmus csődje annak az ideológiának a kifejtése, amely a totalitarizmus szélsőséges elméletét és gyakorlatát hirdette meg, a faji gondolat kiteljesítése és egy még távolról körvonalazódott, ködösen elképzelt szocializmus érdekében. E tanulmánya körüli vita következtében szakított a Huszadik Századdal, majd később a Nyugattal is.

Gondolatvilágán, amely a század elején alakult, teljesedett ki, a következő évtizedek során sem változtatott érdemben, legfeljebb itt-ott módosított rajta. Legfőbb forrása Nietzsche, a XIX. század végének vezető irracionalista filozófusa volt. Ez az ideológia elveti a történelmi materializmust és a társadalom osztályszempontú megközelítését, s a társadalom fő mozgató erejét a fajok egymással folytatott harcában látja. Ugyanakkor (némi ellentmondással) keresztényi együttérzéssel fordul az elnyomott osztályok felé, és felemeli szavát a nyomor és kizsákmányolás ellen (Nietzsche, mint tudjuk elutasította a keresztény ideológiát). E gondolatvilág az ember tetteit a múlt, az ősök által meghatározott mozzanatoknak tekinti: „valamennyien a holtak rángatottjai vagyunk” – vallotta Szabó Dezső. Ez az őskultusz egész életművét áthatotta.

Nemzeti értelemben a magyarságnak szerinte két fő ellensége van: a kapitalizmus és a szocializmus, amely mindkettő idegen a nemzettől. A kapitalizmus szabadversenyében a magyarság gyenge, arra képtelen és biztosan alulmaradna, a szocializmussal pedig a nemzet „baleksége” folytán szintén könnyű prédájává válna az idegen uralomnak. Ezek a gondolatok még inkább csak lappangnak, burkoltan vannak jelen első elbeszéléseiben, valamint első regényében, az 1917-ben megjelent Nincs menekvésben, amelyben igyekszik kiírni magából a családja terheltségétől való rettegését, pszichológiai regény formájában.

Az őszirózsás forradalom idején ismét visszatért Pestre, ahová már egy új regény teljes kézirát hozta magával. Kezdetben mind a polgári forradalmat, mind a Tanácsköztársaságot üdvözölte, bár rögtön ezután támadta is. A polgári forradalmat balról támadta, mivel nem tartotta elég radikálisnak, a Tanácsköztársaságot pedig jobbról, mert nem az általa elképzelt „faji” forradalmat hirdette meg. Egész világnézetének és a magyarságba fektetett messianisztikus hitének legteljesebb, legtökéletesebb megformálása a Lőcsén írt, majd Budapesten befejezett regénye, amely élete fő művének tekinthető: Az elsodort falu. A regény 1919-ben jelent meg, és a megbukott Tanácsköztársaságot követő „ellenforradalom” szépirodalmi alapművévé vált, sikert, népszerűséget, és országos visszhangot kiváltva az írónak. A regény legfőbb mondanivalója, hogy a magyar nép elpusztítására szövetkeznek az idegen hatalmasok, s e pusztítás legfőbb eszköze a kapitalizmus és a háború. A kapitalizmus kiemeli a falut a feudális rendjéből, szétoldja a kereteket, a háború pedig a nép tömeges pusztulását idézi elő, s a magyart örökölt faji sajátosságai is űzik a nemzethalál felé. Ez ellen veszi fel a harcot a regény főhőse, Böjthe János, ha lehet, minden eszközzel védi a feudális falut, mint a nép természettől rendelt vezetője.

Kezdetben lelkes támogatója az uralomra jutó Horthy-rendszernek, a rendszer politikusaitól várta az általa elképzelt faji forradalom megvalósítását is. Azonban ezen reményei nem valósulnak meg, ezzel szembefordult a konszolidálódó rendszerrel, amelynek szerinte nem a régi uralkodó osztályok hatalmát kellett volna restaurálnia, hanem szociális alapon radikális "faji" politikát folytatnia. A rendszerrel való meghasonlása következtében emberi és politikai elszigetelődése gyorsan növekedett, s ezen az író sem igen tudott változtatni: Az elsodort falu sikerét és hatását utolérni vagy felülmúlni soha többé nem tudta, bár minden újabb kísérletével erre törekedett.
1921-ben jelent meg kétkötetes regénye, a Csodálatos élet, melyben esztétikai nézeteinek beteljesítését kísérelte meg. E művében egyszerre kíván hangot adni saját nemzetmentő politikai eszméinek, a fennálló rend és hatalom elleni kritikájának és egyben a legtökéletesebb irodalmi formába önteni a népművészetet, mindezt a két főhős, Szabó Pista és Magyar Peti mesés életútján keresztül. Törekvései, célkitűzése azonban művészi értelemben kudarcba fulladt.
A Horthy-rendszerrel való éles szembenállása egyre inkább az elszigetelődésbe taszította az írót. A vezető kulturális irodalmi lapok sorra elfordultak tőle, emiatt saját lap alapításában gondolkodott. Miután ez a próbálkozása sem járt különösebb sikerrel, megvalósította régi nagy álmát, s pénzzé téve minden vagyonát 1924 őszén elhagyta az országot. Hosszú hónapokat töltött Franciaországban és Olaszországban, majd 1925 elején hazatért, s térfelet váltva a polgári baloldallal kereste a szövetséget. Hazatérése után nem sokkal fejezi be az elutazása előtt már megkezdett Segítség! című regényét, amely a kóros nárcizmusba fajult önimádat és a Horthy-rendszer tehetségellenességének leleplezése. A regény keményen feszegeti a határokat, időnként túl is lépi, s a kor kevésbé irodalmi, hanem inkább botrány-sikerkönyvévé vált: a regény kulcskaraktereiben könnyen rá lehetett ismerni az egyes vezető közéleti-politikai szereplőkre.
Innentől kezdve irodalmi pályafutása rohamos hanyatlásba kezdett. Hosszú idő után 1932-ben sikerült kiadnia egy új munkát kezei közül, a Karácsony Kolozsvárt c. regényt, amelyre azonban rányomja bélyegét a már szinte mindenre kiterjedő üldözési mániája és a politikusok elleni féktelen haragja. Ugyanebben az évben, majd két évre rá jelent meg két kisregénye, a Feltámadás Makucskán (1932) és A kötél legendája (1934); mindkettő nevezetes és maradandó értékű alkotás, azonban ugyanazt a már jól ismert ideológiát hordozta magában, amelyet a korábbi évtizedekben Szabó Dezső meghirdetett, és amelyet az olvasók legtöbb művében felfedezhettek: a faji alapú ős-kultuszt és az idegen uralkodó fajok és kiszolgálóik fenyegetését a magyar nemzetre nézve. Egyben mindkét mű groteszk gúnyrajz a Horthy-rendszer általa vélt népellenességéről, népbutításáról. Írói tevékenysége már egyre kevésbé irodalmi, sokkal inkább politikai jellegű; főként politikai témájú publicisztikákat írt az ellenzéki lapokba.
Szabó Dezső a magyar nemzet pusztulására hajazó idegen faj térhódításán kezdetben a zsidó térhódítást értette, de a harmincas évek közepétől a magyar népre leselkedő legnagyobb veszélyt már nem a nemzetközi zsidóságban, hanem a hatalomra jutott német nemzeti szocializmusban látta. Ez némileg enyhített az elmúlt évek elszigeteltségén, ugyanis felhívta magára annak a politikai-értelmiségi csoportnak a figyelmét, amelyik aggodalommal nézte a náci ideológia terjedését Európában. A német imperializmus kérlelhetetlen ellenfele lett, súlyosan ellenezte a német befolyás folyamatos növekedését a magyar politikai életben, de nem volt képes együttműködni a politikai baloldallal, sem a liberálisokkal, sem a szocdemekkel, a kommunistákkal meg persze végképp nem. Így egy harmadik utat, a németellenes jobboldaliságot keresett. A harmincas évek végén szenvedélytől túlfűtött filippikákat közölt a német agresszor és itthoni politikai bérencei, a nyilasok ellen, ám a történelem fintora, hogy az általa meghirdetett jelszavakat, ami a magyar nép faji alapú szerveződésére szólított fel (a nemzet védelme érdekében), ugyanezeket a jelszavakat hallhatta vissza az általa hevesen bírált nyilas párttól. Szabó Dezső írásai, személyes politikai fellépése jó példa volt arra, hogy jobboldali eszmék alapján is lehet németellenesnek lenni.
1934-től egészen haláláig folyamatosan írta Életeim című több részes önéletrajzi művét. Ezzel ismét visszatért a szépirodalomhoz, amelyben ugyanúgy érződik korábbi látásmódja, de gyakori humor és önirónia is, ami Szabó Dezsőnél újszerűséget jelentett.
A nyilas hatalomátvétellel, a sajtó és a politika fasizálódásával a cenzúra Szabó Dezsőt is sújtotta, de mindez nem akadályozta meg abban, hogy tovább írjon és publikáljon, egészen az utolsó pillanatig, Budapest ostromának kezdetéig.
Az ostrom embert próbáló hónapjai alatt pincében bujdosott az ágyúk, fegyverropogások és bombák veszélye elől, a pinceélet azonban rendkívül megviselte az öreg és legyengült szervezetet: Budapest ostromának ideje alatt, 1945 januárjában hunyt el, rövid betegségben.
Munkásságának máig tartó hatása leginkább az értelmiségi rétegek gondolkodásában tapintható ki. Világnézetével, esztétikájával, faji radikalizmusával a kispolgári értelmiségi réteg érzelmeit, gondolatait szólaltatta meg, szinte egyedüliként kortársai közül. Ezért tagadhatatlan kiemelkedő jelentősége a két világháború közti magyar szépirodalomban, és ezért került sor Szabó Dezső méltatlan, ám kommunista ideológiai szempontból igencsak indokolt háttérbe szorítására 1945-től 1990-ig. Legfontosabb üzenete azonban ma is komoly aktualitással bír. Ez az üzenet síremlékén is olvasható: „Minden magyar felelős minden magyarért.”

R.M. - http://www.szif-on.hu/egy-elfeledett-iro-szabo-dezso.html

Kapcsolódó cikkek: Szabó Dezső: Miért? I. Szabó Dezső: Miért? II. - III. Szabó Dezső: Miért? IV. - V.