Semmelweis Tibor hangszerészmester

„A szakma minden lépcsőfokát végigjártam”

(interjú) Őrmezőn, egy dél-budai lakótelepen, a panelházak közötti kis téren bújik meg a Semmelweis Tibor hangszerészmester által alapított Muzsikus Kávéház. Nem csak kollegái, hanem rengeteg híres zenész is megfordult már itt, köztük Szakcsi Lakatos Béla, a Liszt Kamara Zenekar, a Benkó Dixielend szólistái, francia, és amerikai vendégművészek is. Erről hamar megbizonyosodhat bármelyik vendég, hiszen a falakat a fellépő muzsikusok képei borítják, a lakberendezési tárgyak pedig szinte kizárólag trombiták, tubák, történelmi hangszerek, zongora, és orgona alkatrészek felhasználásával készültek. Semmelweis Tiborral a Muzsikus Kávéházról, a magyar zenekultúráról és a hangszerészképzésről beszélgettünk.

Őrmezőn, egy dél-budai lakótelepen, a panelházak közötti kis téren bújik meg a Semmelweis Tibor hangszerészmester által alapított Muzsikus Kávéház. Nem csak kollégái, hanem rengeteg híres zenész is megfordult már itt, köztük Szakcsi Lakatos Béla, a Liszt Kamara Zenekar, a Benkó Dixielend szólistái, francia, és amerikai vendégművészek is. Erről hamar megbizonyosodhat bármelyik vendég, hiszen a falakat a fellépő muzsikusok képei borítják, a lakberendezési tárgyak pedig szinte kizárólag trombiták, tubák, történelmi hangszerek, zongora, és orgona alkatrészek felhasználásával készültek.

Semmelweis Tiborral a Muzsikus Kávéházról, a magyar zenekultúráról és a hangszerészképzésről beszélgettünk.
- Őrmezőn egy kisvárosnyi ember lakik, sikerült a helyieket bevonni a Muzsikus Kávéház kulturális életébe?

- Amikor megalapítottam a helyet 2004 –ben, abban bíztam, hogy sikerül egy mikroklímát teremteni, és a kávéház egy olyan fórum lehet, ahol közösséggé formálódik az előadó művész, a hangszerkészítő és a közönség. Sajnos ez nem sikerült maradéktalanul: a koncertekre sok érdeklődő eljut, de a környékről csak akkor, ha rászervezünk és hirdetjük újságban, rádióban. Ha nem lenne az önkormányzat támogatása, akkor a koncerteket – évente több mint 100-at – már nem tudnánk megtartani. Ebbe már belenyugodtam, a koncertkultúra sajnos a világon mindenhol csak támogatással működik, és bár így is épphogy nullszaldós a Kávéház, sok sikeres koncert után éreztem úgy, hogy az élmény mindent megért. Felejthetetlen volt például amikor Szakcsi Lakatos Béla jelképes gázsiért órákon keresztül muzsikált – olyan jól érezte magát , hogy alig akarta abba hagyni.

- Amellett, hogy a Kávéházban a fény a trombitákból és a nagybőgőből érkezik, és a bárpult alatt egy klaviatúra is fut, az egyik falat a magyar kortárs hangszerészek fotói díszítik. Mindenkit ismer?

- Azt hiszem, hogy szinte mindenkit ismerek. Itt - legalább a falakon,- de sokszor a valóságban is érezhető a kollegák, a muzsikusok és a közönség harmonikus kapcsolata.
Azt sajnálom csak, hogy a sok kiváló és elhivatott szakember nem tud egységesen fellépni az érdekeiért. Látom, hogy kiváló kollegák több gyereket tartanak el minimális keresetükből. egyik napról a másikra élnek, túlélnek. A legnagyobb baj hogy kis csoportokra forgácsolódtak, amelyek között sok az ellentét, sokan pedig egyszerűen közönyösek. Így nem tudnak meggyőző bizonyítékokat produkálni, hogy megmutathassák, hogy igenis van magyar hangszerészet. Ezért is nagy kár, hogy felbomlott a Magyar Hangszerész Szövetség, amely egységesen tudta képviselni a szakmát.

- Ennek mi volt az oka?

- A magyar betegség: a széthúzás. Meggyőződésem, hogy Szerényi Béla, a Szövetség elnöke csodákra volt képes. A Szövetség első két évében a csodák rendre megvalósultak. Sajnos hosszútávon nem sikerült az idősebb és fiatalabb kollegák és a különböző szakterületek harmonizálása, ez lehetett a fő gond. Amikor Szerényi lemondott az elnökségről, az egész szervezet szétesett. Sajnálom, hogy eközben néhány kritikai megjegyzésem miatt nekem is megromlott vele a viszonyom.

- Részt vett a Zeneakadémián működő Hangszerészképző Iskola létrehozásában. Sokaktól hallani, hogy ilyen kis országban túl sok hangszerészt képeznek.

- Az Iskolát én alapítottam, és irányítottam nyugdíjba vonulásomig. Azóta Lendvai Tamás mester, volt tanítványom igazgatja, jobban mint én tettem. Talán ezért is vagyok elfogult. De a kérdésére válaszolva: a kritikát én is hallottam. A valóság az, hogy nem sok és nem kevés a növendék, pontosan annyi amennyit a szakma igényel. Az iskolába csak azok a tanulók kerülnek be, akiknek a gyakorlati munkahelye praktizáló mesterek műhelyében van, és a mesterük igényli a felvételüket. Jól ismerem az európai,és a tengeren túli iskolarendszereket, elmondhatom hogy a „magyar rendszert” mindenki irigyli.

- Mi az ami miatt a magyar képzésre mondjuk a mittenwaldi iskola irigykedhet?

- Először is az intézményi háttér. Az a helyzet, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem égisze alatt, Liszt Ferenc szobája feletti emeleten, jól felszerelt laboratóriummal, saját szakkönyvtárral működhetünk, egyedülálló. A tanári karban praktizáló, mester képesítésű oktatók, az ország legismertebb hangfizikusa, nyelvtanárok,zenetanárok, anyagismereti szaktekintélyek harmonikusan együttműködve oktatnak. Az a körülmény hogy a „jövő szakemberei a „jövő megrendelőivel” egy épületben készülnek a jövőre, példa nélküli. Abban is különleges az iskola, hogy a növendékek a három év alatt minden hangszercsoporttal megismerkednek, és a saját szakterületükről kapnak speciális képzést,így a biztos tudás mellett remélhetően a hangszerész szakma is jobban összekovácsolódik ettől. Szeretném hangsúlyozni hogy az objektív helyzetről és az eredményes munkáról beszéltem, de nincs az iskola életében olyan terület amit nem lehetne akár még jobban is csinálni.

-A hangszerész iskola alapítása mellett sokmindent elért az életében: aranykoszorús mester, gyémántfokozatú igazságügyi szakértő, a cremonai szakmai zsűri tagja ,sőt, a Köztársasági Elnöktől „Arany Érdemkereszt” kitüntetést kapott. Mire a legbüszkébb?

- A szakma minden lépcsőfokát végigjártam. Több száz képesítő oklevelet írtam alá, olyanokét is, akik ma európai szaktekintélyek, és az hangszerészvilág gondjait már maguk is a vállukon hordják. Az ország legkiválóbb szakembereivel dolgozhattam és éltem együtt, és nem emlékszem jelentősebb konfliktusokra, vagy ha mégis, az olyan ritka, mint a fehér holló. Annak nagyon örülök, hogy részt vehettem Péter Benedek müncheni mester „A Magyar Hegedűkészitőkről” szóló enciklopédiájának elkészítésében. Ez a szakkönyv ma a világ összes jelentős mesterének könyvtárában megtalálható.
Az életemet a napos oldalon éltem, sok, de örömmel végzett munkával. A szakmától, az államtól, a muzsikusoktól megkaptam mindent, amire vágyhattam, mégis azt hiszem mindent odaadnék azért, ha igazán kiváló hangszerkészítővé válhattam volna. Ebbe - a hetvenhez a közeledve - az ember kénytelen belenyugodni. Tettem a dolgom, amire tehetségemből tellett, megelégedetten, békességben élek, a feladatok megoldása már az új és a még újabb generáció feladata. De azért jó lenne még az eredményeket is látni.



LP - Hangszer és Zene Online