2016. szeptember 29., csütörtök

Finisszázs: Vasárnap zár a #moszkvatér




Már csak néhány napig #moszkvaterezhetünk. A #moszkvater - A Széll Kálmán tér története című nagy sikerű kiállítás október első hétvégéjén bezár a Kiscelli Múzeumban.

Október 2-án, vasárnap FINISSZÁZS
A program:
15.00 Szalay-Bobrovniczky Alexandra, főpolgármester-helyettes és
          Rostás Péter, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató-helyettesének köszöntője

15.20 Záró tárlatvezetés Simonovics Ildikó és Maczó Balázs kurátorokkal

16.30 A generációk és a tér kapcsolata. Beszélgetés az óra alatt.
Kalef/moszkva, az ellenzéki fiatalok kulturális öröksége.
Miben nyilvánult meg a fiatalok ellenzékisége az 1960-as és az 1970/1980-as években?
Hogyan változott az ifjúsági szubkultúrák csoportjainak hivatalos megítélése és az ellenük zajló eljárások a diktatúra fokozatos enyhülésével?
Vendégek:
Kisfaludy András filmrendező, A kalef - A Moszkva téri galeri című film rendezője
Ujlaki Dénes színművész, a Kalefgaleri II-ik generációjának tagja
Török Ferenc filmrendező, a Moszkva tér című film rendezője
Szabó Simon színművész, a Moszkva tér című film főszereplője
A beszélgetést vezeti: Horváth Sándor történész
A kiállításra váltott belépőjeggyel a rendezvényen való részvétel ingyenes.

A Kiscelli Múzeum #moszkvater - A Széll Kálmán tér története című nagyszabású kiállítása, a tér történetét, emlékeit, múltját és jelenét dolgozza fel. A Széll Kálmán tér a városi közlekedésben és a város életében betöltött szerepe révén az utóbbi évtizedekben
Budapest egyik ikonikus helyévé vált. Az átalakítás, újjáépítés során több olyan szimbolikus elem is elkerült onnan, mint az óra, a kandeláberek stb., amelyek évtizedeken keresztül egyet jelentettek a Moszkva térrel. A Kiscelli Múzeum nemcsak begyűjtötte ezeket az emblematikus tárgyakat, hanem folyamatosan dokumentálja és tudományosan feldolgozza a tér történetét. Ennek eredményeit láthatja még néhány napig a nagyközönség.

# moszkvater A SZÉLL KÁLMÁN TÉR TÖRTÉNETE
Kiscelli Múzeum
1037 Budapest, Kiscelli utca 108.

A Kisvelli Múzeum Megközelíthető a Széll Kálmán tértől a 17-es villamossal vagy a Batthyány tértől a 19-es, illetve a 41-es villamossal a Szent Margit Kórház megállóig utazva.

www.kiscellimuzeum.hu
www.facebook.com/kiscellimuzeum
https://www.youtube.com/watch?v=K4-MRPmfwME
https://www.youtube.com/watch?time_continue=2&v=ma0r-ad0TDk

EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: