2016. május 23., hétfő

Zsidó művészet és gasztronómia a Gellértben




Egy gasztro-kulturális kirándulásra hívja a zsidó muzsika és konyhaművészet kedvelőit június 2-án Budapest legnevesebb szállodája. A Danubius Hotel Gellért a Zsidó Művészeti Napok programsorozatához csatlakozva kínál a zsidó folklór dallamai mellé autentikus, többfogásos borvacsorát. 



Ezúttal a zsidó zenei világ és a zsidó gasztronómia csábítja a látogatókat a Gellért szálló épületébe a Zsidó Művészeti Napok keretében.
Június 2-án késő délután indul a program, amikor üdvözlő falatként a világjáró kreatív szakács nevével fémjelzett Ricsi's World Jewish Street Food kínál kóstolót egy pohár itallal kísérve, majd a Tea Szalonban Bíró Eszter koncert szórakoztatja a nagyérdeműt Nikola Parov, Födő Sándor és Hámori Máté közreműködésével. A jiddis, arámi, szefárdi dalok mellett elhangzó versek úgy követik egymást a koncerten, hogy szinte nem lehet észrevenni, hol kezdődik a vers, és hol folytatódik a népzene. A dalokat Gálvölgyi János színművész előadásában, zsidó nép- és tanmesék veszik körül, amelyek felidézik a kelet-európai zsidó élet mindennapjait.

Este 8-kor pedig már a Panoráma Étterem adja a helyszínt, ahol a zsidó gasztronómia kultikus alakjainak és helyeinek szenzációs összefogásával készül a menüsor.
Ezúttal a minőségi közel-keleti gasztrokultúrát képviselő Mazel Tov, a több jónevű éttermet - a Spíler, a Baltazár, a Pierrot, a 21 és a Pest-Buda - képviselő családi étteremcsoport, a Zsidai Group, az Év Cukrászának is megválasztott és flódnijáról messze földön híres tortatervező, Raj Ráchel, a Dob utcában működő egyik legmenőbb budapesti borbár, a Doblo Bor & Bár  és természetesen a házigazda Hotel Gellért alkalmi fúziójának ötfogásos borvacsoráját tálalják, miközben a Klezmer Chaverim zenél majd.

A menüsor tehát a koncert előtti üdvözlőfalattal kezdődik, ami Ricsi bárányos knish-e lesz, majd érkezik a Mazel Tov ajánlásával egy zaatar-os labane.
A Zsidai Csoportot Lutz Lajos séf, a Pest-Buda főszakácsa képviseli, az általa készített marhaoldalassal és a hozzá kínált "zsidó palacsintával", a latkesszel.
A házigazda Gellért vezető séfje, Héjja László pedig aszaltszilvás kacsát kínál csicseriborsós gerslivel, Unicum Szilva mártással.
A sort pedig Raj Ráchel csodálatos flódnija zárja, kandírozott magokkal és szőlő fagylalttal kísérve.
A fogásokhoz a különleges borokat a Doblo Bor & Bár tulajdonosa, Popovits Dávid válogatta ki.

A jegytípusok:
- Koncert és 5-fogásos vacsora borokkal
- Belépőjegy csak a koncertre kóstolóval és egy üdvözlőitallal
Jegyvásárlás a Danubius Hotel Gellértben, és elővételben a Jegymesternél is kaphatók.

www.gellertfesztival.com


Lantai József - EuroAstra


Nincsenek megjegyzések: