2016. május 26., csütörtök

„Stroke - Ne késlekedj!”




El tudják képzelni, mit élhet át egy ember, amikor elfelejt írni, olvasni, számolni, vagy egyszerűen képtelen megérteni azokat a dolgokat, amelyet mondanak neki? Milyenek lehetnek annak az embernek a mindennapjai, aki saját lakásában eltéved, képtelen késsel-villával enni, vagy nem képes eldönteni, hogy beszélgetőpartnere éppen sír vagy nevet? Hogy minél kevesebben essenek a stroke áldozatául, ezért cselekednünk kell.
Évente világszerte 15 millió ember, míg hazánkban 45-50 ezer ember kap szélütést. Magyarországon, minden harmadik beteg azonnal, minden hatodik pedig egy hónapon belül meghal. A Magyar Stroke Társaság által életre hívott  "Stroke - Ne késlekedj" betegfelvilágosító és orvos edukációs Programja 2016-tól az Együtt a stroke ellen 2016-2020 néven folytatódik, melyhez az idei évtől csatlakozott még a Magyar Diabetes Társaság és a Magyar Hypertonia Társaság is. Annak ellenére, hogy az eredmények kecsegtetőek, a stroke fenyegetése továbbra sem csökken, így a folyamatos tájékoztatás jelentősége megkérdőjelezhetetlen.  
A stroke világszerte a harmadik leggyakoribb halálok. Magyarországon évente 40-50 ezren kapnak szélütést, azonban mindössze 3 százalékuk kerül idejében kórházba. A statisztikai adatok szerint  13 ezren veszítik életüket agyi érkatasztrófa következtében és legalább 200-250 ezer ember él a betegség árnyékában. Az összes stroke esetet tekintve  mintegy 10 százaléka 50, míg 27 százaléka pedig 60 éves kor alatt jelentkezik.  Az elmúlt években nem egy fiatal és középkorú felnőtt esett a stroke áldozatául, sőt ez a betegség gyerekkorban is egyre gyakrabban fordul elő. 
A  statisztikai adatok szerint a túlélők 48 százaléka féloldali bénulásban, 12-18 százalék beszédzavarban szenved, 22 százalék járásképtelen, 24-53 százalék részben vagy teljesen mások segítségére szorul, 32 százaléka küzd a depresszióval. Egy évvel a stroke után a betegek egyharmada már nem él, egyharmada maradvány tünetekkel, csak mások segítségével tudja élni a mindennapjait, egyharmada pedig vissza tud térni a munkába és el tudja látni önmagát.
Az elmúlt években útjára indított „Stroke - Ne késlekedj" elnevezésű kampány elsősorban a szélütés tüneteire, a „hezitációs" idő csökkentésére, az azonnali mentőhívás jelentőségére és a pitvarfibrilláció felismerésére  hívta fel a lakosság figyelmét, míg az idei emellett a megelőzést, a rizikófaktorok karbantartását tűzte zászlajára.
Dr. Csiba László a Magyar Neurológosok Társaságának elnöke  elmondta, hogy az elmúlt években látványosan csökkent a stroke-betegek száma, de ez az arány még így is háromszor magasabb, mint a szomszédos Ausztriában. A javuló tendenciát mutatja az is, hogy Magyarországon az elmúlt öt évben duplájára nőtt a trombolízissel  kezelt betegek aránya  - 2010-ben 895, 2015-ben 2042  -  vagyis sokkal többen részesülnek életmentő vérrögoldó kezelésben, mint korábban. Az agy vér-, oxigén- és tápanyagigénye óriási, energiatartalékai szinte nincsenek. Ha a vérellátási zavar néhány óránál hosszabb ideig tart, az agyszövet elpusztul. Ujjbegynyi izom- vagy májszövet pusztulása lényeges következményekkel nem jár, hasonló mennyiségű agyszövet elvesztése azonban beszédképtelenséget vagy valamelyik testfelünk bénulását okozhatja. A beteg elfelejt olvasni, számolni, máskor képtelen a szöveget megérteni. Hall, de nem ért, olvas, de a szóképek olyanok mintha ismeretlen nyelven íródtak volna. Sok beteg depresszióssá válik. Néha elfelejti, hogyan kell öltözni, késsel-villával enni, saját lakásában nem tud tájékozódni, képtelen a beszélgető partner arcmimikáját felismerni. Nem tudja eldönteni, a partner sír vagy nevet. A mimika által közvetített információ elvész - tette hozzá. Ugyanakkor nem  lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ha valaki a stroke tüneteit  észleli  -  hirtelen beszédzavar, egyensúlyvesztés, féloldali végtagbénulás vagy zsibbadás -  nem szabad  várni a háziorvosra, vagy arra, hogy másnapra kialussza a betegséget. Rögtön tárcsázni kell a 104-es számot, ugyanis a  mentősök tudják, hol kaphatják meg  3-4 órán belül a betegek azt a vérrögoldó kezelést. Csiba professzor  kiemelte azt is, hogy a társ szakmák együttműködésével, főleg a kardiológusokkal történő közös munkával sokat lehet tenni a megelőzés érdekében. Az akadémikus ugyanakkor hozzátette, hogy Debrecen élen jár a szűrésben és az akut ellátásban, amely elsősorban a szoros együttműködéssel magyarázható.
Dr. Édes István professzor a Magyar Kardiológusok Társaságának képviselője hangsúlyozta , hogy a szív- és érrendszeri betegségek kialakulását nagyban befolyásolhatják bizonyos kockázati tényezők. Az ún. rizikófaktorok együttes fennállása jelentősen növelheti a stroke, a koszorúér-betegség, vagy a szívinfarktus esélyét, ugyanakkor a megelőzésre is felhívja  a figyelmet, jelezve, hogy  hiába vannak kiváló  koleszterincsökkentő és véralvadásgátló gyógyszerek a betegeknek is tenniük kell az egészségük érdekében, egészségesen kell táplálkozniuk, fel kell hagyni a mozgásszegény életmóddal, abba kell hagyni a dohányzást és nem utolsó sorban be kell tartani az orvos utasításait. Nagyon fontos a terápiahűség, hiszen tudomásul kell venni, hogy vannak olyan gyógyszerek, amelyeket egy életen át kell szednie a betegnek,  annak érdekében hogy ne kapjon még egyszer szívinfarktust, vagy ne üsse meg ismételten a guta.
Vannak olyan szív- és érrendszeri betegségek, mint például a pitvarfibrilláció, azaz a pitvarremegés  amely tovább fokozza a stroke kialakulásának veszélyét. Dr. Csanády Zoltán , a Magyar Kardiológusok Társaságának leendő elnöke  e betegség tüneteit is ismertette, melyek a következőek: rendszertelen szívverés, szédülés, légszomj, szívdobogás-érzés. A professzor elmondta, hogy aki ebben a betegségben szenved, annak ötször nagyobb esélye van arra, hogy stroke-t kapjon. Ez a betegség a magyar lakosság több mint 1%-át, azaz több mint 100.000 diagnosztizált beteget érint, a nem diagnosztizált betegekkel együtt ez a szám pedig elérheti a 200.000 főt is.
Dr. Pápai György , az Országos Mentőszolgálat észak-alföldi  régiójának igazgatója elmondta, hogy a kampány hatására az emberek bátrabban hívják a mentőket, ugyanakkor sokan még mindig nincsenek tisztában azzal, hogy stroke-juk van, csupán az alapvető tüneteket tudják felsorolni. Kiemelte, hogy az elmúlt években rendkívül jó kapcsolat alakult ki a stroke osztályok és a mentőszolgálat között, ami nagyban javítja a betegek túlélési esélyeit. Ő is kiemelte az időablak fontosságát, és felhívta a lakosság figyelmét a hezitációs idő csökkentésére, vagyis arra, hogy a tünetek észrevétele esetén rögtön hívja a beteg a 104-et, és ne a háziorvost vagy a rokonságot.
Porkoláb Gyöngyi a CSAK egy Nő?! program igazgatója  nagyon fontosnak tartja a szűrővizsgálatok elvégzését, hogy ne csak akkor forduljunk orvoshoz, ha már baj van. Hozzátette: lényeges lenne, hogy mindenki a lehetőségeihez mérten tegyen arról, hogy minél szélesebb körbe elérjen az információ. Ugyanakkor kiemelte, a CSAK egy nő?! elnevezésű három éves program célja éppen az, hogy nyitott társadalmi párbeszédet kezdeményezzenek a nők szerepéről a család, az anyaság és a karrier vonatkozásában. Hogy ne csak meghalljuk, hanem meg is hallgassuk egymást. Kitért arra is, hogy már gyermekkorban figyelni kell az egészségére, hiszen csak egészséges gyermekből lehet egészséges felnőtt. Ennek elérése érdekében pedig nagyon jó lehetőségnek tartaná, ha ez a témakör bekerülne az oktatási-nevelési rendszerbe.

A rendezvényen Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramjának programigazgatója, Dankovics Gergely is jelen volt. Beszédében kitért a kamion adta hatalmas lehetőségekre, és kiemelte a társaságokkal való együttműködés fontosságát is. A közös cél nem más, mint a prevenció, valamint a lakosság figyelmének felhívása az elengedhetetlen szűrővizsgálatokra. Az idén is mintegy 200 helyszínen ismerkedhetnek meg a résztvevők a kampány elemeivel.  
A kampány széleskörű támogatást élvez, hiszen nemcsak az OMSZ és a színházak, hanem  az Egészségügyért, valamint a Sportért Felelős Államtitkárság és számos polgármesteri hivatal is csatlakozott a kezdeményezéshez.
Nagyon fontos, hogy mindenki tisztában legyen a stroke tüneteivel, ismerje fel azokat, hogy egy lehetséges szélütés esetén segíteni tudjon embertársaikon. Nem szabad elfelejteni, hogy a stroke hirtelen sújt le, mégis időnként előre jelzi "érkezését". 

Nincsenek megjegyzések: