2016. február 7., vasárnap

Nemzetiszínháztörténeti vetélkedő




Újra meghirdette internetes vetélkedőjét a Nemzeti Színház. A tavalyi nagy siker után  ismét meghirdeti a Nemzeti Színház a középiskolásoknak szóló internetes vetélkedőjét.

A tavalyihoz hasonlóan idén is 10. és 11. osztályos tanulókból álló, négyfős csapatok és felkészítő tanáruk jelentkezhetnek a versenyre, 2016. február 28-ig. A vetélkedő négy fordulós, az első három forduló feladatait az interneten keresztül kell majd beadni, a negyedik forduló a legjobb négy csapat részvételével a Nemzetiben zajlik majd, 2016. júniusában. Az idei vetélkedő vezető témája Vörösmarty műve, a Csongor és Tünde.

A feladatok a Nemzeti Színház történetével kapcsolatosak, előtérbe helyezve, de nem kizárólagosan a Csongor és Tünde előadásokat. A feladatok megoldása egyszerre igényel színháztörténeti kutatást valamint kreativitást és informatikai eszközök (szövegszerkesztés, prezentáció készítés, videókészítés, képszerkesztők vagy éppen a facebook) használatát.

A vetélkedő zsűrijét idén a Nemzeti Színház művészei alkotják:
- Bánsági Ildikó és Blaskó Péter Kossuth-díjas színművészek
- Bakos-Kiss Gábor színművész valamint
- A. Szabó Magda, a teátrum stratégiai igazgatója.

A győztes csapatok táblagépeket, könyvutalványokat, színházbérleteket nyernek majd, az első helyezett csapat iskolájába pedig egy tanítási napra „kitelepül" a Nemzeti Színház: próbákkal, a színészek focicsapatával, smink- és fodrászbemutatókkal, előadásokkal, valamint rendhagyó irodalom órákkal.

A csapatok február 28-án éjfélig jelentkezhetnek.
Az első forduló feladatait február 29-én 8 órakor publikálja a Nemzeti.
A vetélkedőről minden tudnivalót a honlapon lehet megtudni.

http://nemzetiszinhaz.hu/vetelkedo
https://www.youtube.com/watch?v=i04-d5uplgA
https://www.youtube.com/watch?v=BQ-NBOPEL70


Lantai József - EuroAstra

Nincsenek megjegyzések: