1856. február 17-én halt meg Heinrich Heine

"...mélységbe sodorja az ár.../S hogy ez így lett, ő okozta/dalával, a Loreley."

	Heinrich Heine: Loreley
Isidor Popper festménye Heinrich Heinéről	Nem értem, a dal mit idéz föl, s hogy oly bús mért vagyok: egy régi, régi regétől nem szabadulhatok. Már hűvös az este; a Rajna nyugodtan folydogál; a hegycsúcs sugarasra gyúlt alkonypírban áll. Ott fenn ül – ékszere csillog – a leggyönyörűbb leány; aranyhaja messzire villog aranyfésűje nyomán.	Aranyban aranylik a fésű, s közben a lány dalol; hatalmas zengedezésű varázs kél ajkairól. A hajósnak a kis ladikban szive fáj, majd meghasad; nem le, hol a zátony, a szirt van – fel néz, fel a csúcsra csak! Végűl ladikot s ladikost a mélységbe sodorja az ár… S hogy ez így lett, ő okozta dalával, a Loreley.
		(Szabó Lőrinc fordítása)

"Akik épphogy belekukkantottak a német nyelvbe és egy-két német verssort idézni is tudnak, azok valószínűleg Goethe „Erlkönig"-jének és Heine „Loreley"-ének első sorait mondják el, akkor is németül, ha valójában nem is tudják ezt a számukra idegen nyelvet. A „Loreley", szerelmes dalainak jó része hamarosan népdallá vált és terjedt el. Heine ugyanúgy volt a „szabadság, szerelem" ihletett költője, mint nálunk Petőfi, és különös érdekesség, hogy kölcsönösen hatottak is egymásra.
Volt ugyanis egy közös ismerősük. Kertbeny Károly német származású magyar, illetve magyarrá lett német műfordító volt. Pesten Kertbeny Károly, Bécsben és Berlinben Karl Benkert volt a neve. Mindenütt megbecsült népszerűsítője volt a két nép költészetének. Heinét magyarra, Petőfit németre fordította, mindkét nagy költőnek személyesen is sokat beszélt a másikról. De a hallomáson és a kölcsönös hatáson kívül eredetileg is közös volt bennük a szabadság és a szerelem romantikus hevületű hitvallása és vállalása.
Csakhogy Petőfi 48-49 hősi halottja lett, Heine pedig megérve és túlélve a magyar és az európai szabadságharcok bukását a gyásznak és az elkomorodásnak is halhatatlan költője lett. Amikor 1849 végén Világos és Arad gyászhíre szétterjedt Európában, az irodalom két óriása gyászolta Magyarországot és a magyar népet: Ibsen a „Magyarországhoz" című elégiában és Heine az „1848 októbere" című lírai vallomásban. Egyike a leggyakrabban fordított német nyelvű költőknek. A romantika jegyében született és általa modernné és egyedivé formált lírája és az egész Európa gondjait látó és elemző publicista és esszéista Heinrich Heine Gothe és Schiller mellett mindmáig a nagy német irodalmi triász harmadik tagja."

 Forrás: József Attila Könyvtár - Dunaújváros